Kedves ellenségem

Hirtelen felindulásból írtam ezt a ficet, csak egy ilyen rövid kis izé. Sheriarty/Jimlock, ahogy tetszik, de nem igazán plusz 18-as. Post-Reichenbach.

- Oh, nem szükséges beismerned, tudom, hogy én győztem - mondta Moriarty levakarhatatlan vigyorral.

- Még életben vagyok - jegyezte meg Sherlock ellenérvként.

- Igen, és itt vagy az ágyamban - felelte Jim, miközben az egyik göndör fürtöt az ujja köré csavarta.

- Ami nem értem, hogy miért jó neked.

- Persze, hogy nem érted... Pedig nincs is jobb, mint elrondítani valami tisztát, és szépet. Még senkivel sem voltál ezelőtt, nem igaz? Még azzal a hőn szeretett Watsonoddal sem. Ebből tudom, hogy nem érted.

- Csakugyan azt hiszed, hogy tiszta, és szép vagyok? Ilyennek látsz engem?

- Már nem.

- Messzemenő következtetéseket vonsz le a tényből, hogy nem érdekel a testiség - mondta Sherlock.

- Fél órával ezelőtt még megesküdtem volna, hogy érdekel - vágott vissza Jim vidáman. Igaza volt, Sherlock valóban kéjre vágyva nyöszörgött alatta, fáradt, sérült teste alig bírta elviselni a fájdalmat, és az oly szokatlan gyönyört, amit a másik férfi adott neki.

- Tisztában vagy azzal, hogy milyen könnyedén meg tudnálak most ölni? - tette fel Sherlock a költői kérdést. Ugyan a fegyverét a nadrágja zsebében hagyta, ami valahol a hotelszoba másik felében hevert a szőnyegen, de nyilvánvalóan két kézzel, pusztán testi erejével is le tudná nyomni Moriartyt. Hagyta, hogy a nála alacsonyabb, gyengébb férfi az ágyhoz szegezze őt, de ugyanúgy most ő is megtehetné ezt. A nyaka köré fonhatná az ujjait, és kiszoríthatná a levegőt a tüdejéből. Nem mozdult.

- De sosem tennéd meg, nem igaz? - korholta Jim. - Azzal csak megadnád magad, és azt nem tudnád elviselni. Máskülönben meg, azok után, amit csináltunk, biztos vagyok benne, hogy kedves Sebastianom szívesen golyót röpítene a fejedbe.

Persze Sherlock sem gondolta, hogy valóban kettesben lennének a helyiségben - vagy legalábbis nem követik őket szemmel távolról figyelő tekintetek, és ravaszon nyugvó ujjak. Sherlockot az első igazi találkozásukra emlékeztette a helyzet, az uszodában. Akkor még megdöbbentette az, hogy Moriarty mennyire ügyesen átlát rajta. Most már tudta, hogy azért, mert vele ellentétben Jim már az elejétől kezdve tudta, hogy tükörbe néz, amikor rá néz. Sherlock még csak most kezdte el megtanulni leolvasni a saját arcáról Moriarty gondolatait.

Az nem sokat számított neki, hogy meztelenül fekszenek az ágyban, tökéletesen hidegen hagyta a csupasz bőr érintése a bőrén. Jobban érdekelte, hogy mit tesz Moriarty az elméjével, mint az, hogy mit tesz a testével.

- Ezúttal hogyan akarod, Moriarty? - kérdezte Sherlock kiszámítottan gúnyosan. - Újra kezdjük a régi játékainkat, hátha ezúttal összejön?

- Ugyan, Sherlock, ne légy nevetséges - felelte Jim lenézően. - Kinőttünk már a játszadozásból. Békén hagyom a drága kis barátaidat, ők már úgyis régen elsirattak téged. Mikor is lesz John esküvője, a jövő hónapban? Elmész rá, nem igaz? Végignézed a leghátsó sorból, álruhában, hogyan veszíted el végleg azt, akit szeretsz?

Kizárólag azért mondta, hogy fájdalmat okozzon a másiknak, ami sikerült is, de Sherlockban volt annyi önbecsülés, hogy ne feleljen. Az egyetlen, ami maradt neki, az önbecsülése volt, amiből mit sem vont le az, hogy könnyűszerrel adta át a testét Moriartynak. Nem számított, ezt mindketten tudták. Mint ahogyan azt is, hogy egyiküknek sem sikerülhet vele manipulálni a másikat - ez már azelőtt egyértelmű volt, hogy az ajkaikat egymáshoz szorították az első csókra. Mégis végig kellett csinálniuk. Sosem hagyták volna félbe azt, amit elkezdtek.

Sherlock merőn bámulja az ablak azon szeletjét, amit fekvő pozíciójából látott. Vaksötét, csillagtalan éjszaka volt.

Néhány percig még mozdulatlanok maradtak, csak Jim ujjai játszottak szórakozottan Sherlock hajával, aztán Sherlock kicsúszott a másik férfi karjai közül, és a hűvös levegőtől borzongva, szégyenérzet nélkül kezdte összeszedni a földön szétdobált ruháit.

Jim a feje alá hajtogatott karokkal, leplezetlenül nézte őt.

- Nem győztél - mondta Sherlock, immáron felöltözve, miközben a sálat igazgatta a nyakán. - Még csak a próbakörön vagyunk túl.

- Tudom - felelte Moriarty. - De most, hogy a világ számára halott vagy, mégis mit akarsz tenni?

- Most már bármit megtehetek, amit csak akarok - mondja Sherlock vészjóslóan, hidegen csillogó szemekkel. - És tartozom neked egy zuhanással.

Szó nélkül hagyta ott Moriartyt, nem félve attól, hogy hátat fordítson neki, szem elől tévessze őt, és ezzel együtt könnyű célpontot nyújtson neki. Amikorra kell, készen fog állni a hátbatámadásra.

Jim elégedetten nyújtózkodott az ágyon. Az elmúlt rémesen unalmas, hosszú hónapok alatt mindvégig a mai napra várt. Sherlock Holmesra. Arra, hogy végre beismerje, már régen nem áll az angyalok oldalán, ezzel sokkal izgalmasabb, és értékesebb ellenfelévé váljon. Végre igazi kihívássá!

És nincs is jobb érzés annál, mint elrondítani valami tisztát, és szépet.