-
Oh, nem szükséges beismerned, tudom, hogy én győztem - mondta Moriarty levakarhatatlan
vigyorral.
-
Még életben vagyok - jegyezte meg Sherlock ellenérvként.
-
Igen, és itt vagy az ágyamban - felelte Jim, miközben az egyik göndör fürtöt az
ujja köré csavarta.
-
Ami nem értem, hogy miért jó neked.
-
Persze, hogy nem érted... Pedig nincs is jobb, mint elrondítani valami tisztát,
és szépet. Még senkivel sem voltál ezelőtt, nem igaz? Még azzal a hőn szeretett
Watsonoddal sem. Ebből tudom, hogy nem érted.
-
Csakugyan azt hiszed, hogy tiszta, és szép vagyok? Ilyennek látsz engem?
-
Már nem.
-
Messzemenő következtetéseket vonsz le a tényből, hogy nem érdekel a testiség -
mondta Sherlock.
-
Fél órával ezelőtt még megesküdtem volna, hogy érdekel - vágott vissza Jim
vidáman. Igaza volt, Sherlock valóban kéjre vágyva nyöszörgött alatta, fáradt,
sérült teste alig bírta elviselni a fájdalmat, és az oly szokatlan gyönyört,
amit a másik férfi adott neki.
-
Tisztában vagy azzal, hogy milyen könnyedén meg tudnálak most ölni? - tette fel
Sherlock a költői kérdést. Ugyan a fegyverét a nadrágja zsebében hagyta, ami
valahol a hotelszoba másik felében hevert a szőnyegen, de nyilvánvalóan két
kézzel, pusztán testi erejével is le tudná nyomni Moriartyt. Hagyta, hogy a
nála alacsonyabb, gyengébb férfi az ágyhoz szegezze őt, de ugyanúgy most ő is
megtehetné ezt. A nyaka köré fonhatná az ujjait, és kiszoríthatná a levegőt a
tüdejéből. Nem mozdult.
-
De sosem tennéd meg, nem igaz? - korholta Jim. - Azzal csak megadnád magad, és
azt nem tudnád elviselni. Máskülönben meg, azok után, amit csináltunk, biztos
vagyok benne, hogy kedves Sebastianom szívesen golyót röpítene a fejedbe.
Persze
Sherlock sem gondolta, hogy valóban kettesben lennének a helyiségben - vagy legalábbis
nem követik őket szemmel távolról figyelő tekintetek, és ravaszon nyugvó ujjak.
Sherlockot az első igazi találkozásukra emlékeztette a helyzet, az uszodában.
Akkor még megdöbbentette az, hogy Moriarty mennyire ügyesen átlát rajta. Most
már tudta, hogy azért, mert vele ellentétben Jim már az elejétől kezdve tudta,
hogy tükörbe néz, amikor rá néz. Sherlock még csak most kezdte el megtanulni
leolvasni a saját arcáról Moriarty gondolatait.
Az
nem sokat számított neki, hogy meztelenül fekszenek az ágyban, tökéletesen
hidegen hagyta a csupasz bőr érintése a bőrén. Jobban érdekelte, hogy mit tesz
Moriarty az elméjével, mint az, hogy mit tesz a testével.
-
Ezúttal hogyan akarod, Moriarty? - kérdezte Sherlock kiszámítottan gúnyosan. -
Újra kezdjük a régi játékainkat, hátha ezúttal összejön?
-
Ugyan, Sherlock, ne légy nevetséges - felelte Jim lenézően. - Kinőttünk már a
játszadozásból. Békén hagyom a drága kis barátaidat, ők már úgyis régen
elsirattak téged. Mikor is lesz John esküvője, a jövő hónapban? Elmész rá, nem
igaz? Végignézed a leghátsó sorból, álruhában, hogyan veszíted el végleg azt,
akit szeretsz?
Kizárólag
azért mondta, hogy fájdalmat okozzon a másiknak, ami sikerült is, de Sherlockban
volt annyi önbecsülés, hogy ne feleljen. Az egyetlen, ami maradt neki, az
önbecsülése volt, amiből mit sem vont le az, hogy könnyűszerrel adta át a
testét Moriartynak. Nem számított, ezt mindketten tudták. Mint ahogyan azt is,
hogy egyiküknek sem sikerülhet vele manipulálni a másikat - ez már azelőtt
egyértelmű volt, hogy az ajkaikat egymáshoz szorították az első csókra. Mégis végig
kellett csinálniuk. Sosem hagyták volna félbe azt, amit elkezdtek.
Sherlock
merőn bámulja az ablak azon szeletjét, amit fekvő pozíciójából látott.
Vaksötét, csillagtalan éjszaka volt.
Néhány
percig még mozdulatlanok maradtak, csak Jim ujjai játszottak szórakozottan
Sherlock hajával, aztán Sherlock kicsúszott a másik férfi karjai közül, és a
hűvös levegőtől borzongva, szégyenérzet nélkül kezdte összeszedni a földön
szétdobált ruháit.
Jim
a feje alá hajtogatott karokkal, leplezetlenül nézte őt.
-
Nem győztél - mondta Sherlock, immáron felöltözve, miközben a sálat igazgatta a
nyakán. - Még csak a próbakörön vagyunk túl.
-
Tudom - felelte Moriarty. - De most, hogy a világ számára halott vagy, mégis
mit akarsz tenni?
-
Most már bármit megtehetek, amit csak akarok - mondja Sherlock vészjóslóan,
hidegen csillogó szemekkel. - És tartozom neked egy zuhanással.
Szó
nélkül hagyta ott Moriartyt, nem félve attól, hogy hátat fordítson neki, szem
elől tévessze őt, és ezzel együtt könnyű célpontot nyújtson neki. Amikorra
kell, készen fog állni a hátbatámadásra.
Jim
elégedetten nyújtózkodott az ágyon. Az elmúlt rémesen unalmas, hosszú hónapok
alatt mindvégig a mai napra várt. Sherlock Holmesra. Arra, hogy végre beismerje,
már régen nem áll az angyalok oldalán, ezzel sokkal izgalmasabb, és értékesebb
ellenfelévé váljon. Végre igazi kihívássá!
És
nincs is jobb érzés annál, mint elrondítani valami tisztát, és szépet.
Azt hiszem, csak annyi mondanivalóm van, hogy... Köszönöm.
VálaszTörlésIgazán jót tettél a lelkemnek a mai napom után, és ezért hálával tartozom :)
Oh. Nagyon örülök, hogy jót tettem. ^.^
TörlésTetszett, tetszett! :D
VálaszTörlés(Tudom, értelmes komment, de ha már elolvastam, és tetszett, akkor nyomát hagyom a dolognak ;D)
Köszi! XD
Törlés"És nincs is jobb érzés annál, mint elrondítani valami tisztát, és szépet." <3
VálaszTörlésNem vagyok valami nagy Sherlock/Moriarty shipper, soha nem is akartam az lenni, de attól félek, ez lassan kezd megváltozni az utóbbi időben.
Ez a fic pedig megadta a végső lökést a szakadék felé. xD nagyon tetszett.
Hehe, nincs is jobb érzés annál, mint Sheriarty shipelésre ösztönözni az embereket. Én majdnem jobban shipelem őket, mint a Johnlockot. Mindketten egyformán zakkantak, csak Jim sokkal jobban tud élni. XD Persze ennek egyedül akkor van értelme, ha egymás ellen játszanak... hogy mégse legyen már olyan unalmas az élet.
TörlésEeehj,ez is nagyon tetszett,kár hogy ilyen rövid :D
VálaszTörléslegközelebb majd hosszabb lesz. XD
Törlés