Ha még nem láttad a sorozatot: uzsgyi! Komolyan! Sötét humor, és imádnivalóak a karakterek.
A fic persze slash, semmi durva, csak kijavítottam a sztori végét a számukra. ;)
Az
igazat megvallva Lorne Malvo úgy gondolta, hogy a világ alapvetően egy szörnyen
unalmas hely. Ezért aztán minden alkalmat megragadott arra, hogy egy kicsit
érdekesebbé tegye legalább önmaga számára, ezzel együtt szükségszerűen azok
számára is, akikre helyzetükből adódóan, vagy pusztán véletlenül felfigyelt.
Lester
a második kategóriába tartozott.
Először
egyáltalán nem foglalkozott vele, csak egy fickó volt, akivel együtt ültek a
sürgősségin a sorukra várva, és aki képtelen volt abbahagyni a türelmetlen
morgolódást, és a nyavalygást. Végülis éppen azzal keltette fel Lorne
figyelmét, hogy olyan szerencsétlenül festett, mert ismerjük be, Lorne-nak
mindig is tetszett az ilyesmi - ilyenkor a legkönnyebb felborítani az emberek
egyensúlyát, elég hozzá egy kicsit megpiszkálni őket.
Szóval
Lorne arra jutott, hogy miért is ne, és beszédbe elegyedett vele.
Lester
nem csak hogy abszolút lúzernek tűnt, hanem valóban az is volt - és néhány
mondat elég volt hozzá, hogy Lorne megállapítsa, sok mindent elfojt magában.
Konkrétan mindent, valószínűleg. Vajon mit takar az ideges fény a szemében, a
hebegése, és a kapkodó mozdulatai? Lorne-nak volt egy tippje.
Azután
Lester azt mondta, hogy „megölhetné a kedvemért”, és Lorne megint csak arra
gondolt, hogy miért is ne. Mert a néhány pillanatnyi csendben leolvasta a másik
férfi arcáról, hogy tényleg ezt szeretné, azután pedig már hiába a visszakozás,
a cinikus mosoly, meg a hitetlenkedő felháborodás - ezek csak a feleslegesen
követett szabályok miatt voltak, nem őszinték. Lorne tisztán látta a másik
férfin, hogy mélyen belül ez egyáltalán nem érdekli őt. Vagy ha mégis, hát ő
majd tesz róla, hogy ne így legyen.
„Igen,
vagy nem.” És ő nem vágta rá a nemet. Persze igent sem mondott, de így csak még
jobb.
Mert
így aztán ki tudja, mi fog történni? Remélhetőleg valami nagyszabású.
Lorne
egy dologban biztos volt: hogy tönkre fogja tenni őt.
*
Sam
Hess és a családja helyzetükből adódóan vonták magukra Lorne figyelmét. Végülis
ez egy munka volt, még ha csak szívesség-meló is egy idegennek a kórházból, és
ő élvezettel dolgozott. Mindesetre megértek neki egy kis extra szórakozást, de
a lényeg nem ez volt. Sam meggyilkolása egyetlen egyszerű igazságot hivatott
kifejezni: Azt csinálsz, amit csak
akarsz.
Vagy
még inkább: azt kell csinálnod, amit
csak akarsz, különben nem is élsz igazán.
A
szavaknak persze erejük van, de a tetteknek még inkább, és Sam halála
bizonyíték volt. Lester pedig feltétel nélkül hitt neki - végülis olyasmire
vezette rá, amit mélyen belül mindig is tudott, csak sosem volt benne elég
mersz, hogy felismerje.
Az
étteremben ülve Lester máris teljesen más embernek tűnt - magabiztosabbnak,
nyugodtabbnak, őszintébbnek, és főként sokkal kevésbé szerencsétlennek. Lorne
elégedett volt magával, lám, a romlása máris elkezdődött. És neki elég volt
elindítania, a folyamat most már magától beteljesedik.
*
És
be is teljesedett, épp olyan látványosan, ahogyan azt Lorne szerette volna. Gyilkost
csinált belőle, és ezzel a műve kész is volt. Sikerült tökéletesen tönkretennie
őt.
Persze
minden nézőpont kérdése, mert ezáltal Lester sokkal különbé vált, mint volt.
Többet
eredetileg nem is akart tőle - csak azt a hangot a telefonban. De a
kétségbeesése olyan aranyos volt, és
ahogyan kérlelte őt, hogy segítsen neki… Végül arra jutott, hogy mégsem végzett.
Talán megér még néhány felvonást ez a történet.
Na
meg látni akarta a születendő sötétséget a tekintetében.
Mert
bizony ott volt az a sötétség, még egyértelműbben, mint gondolta volna, hiába
kavarodott némi rémülettel. Az belefér, elvégre új fiú volt még ebben az új
életében. És kár lett volna hagyni, hogy már az elején elvesszen, szóval segített
neki azzal, hogy lelőtte a zsarut, kimentve őt ezzel a közvetlen veszélyből. De
többet nem tehetett, Lesternek saját magának kell megoldania ezt a szituációt,
és ha van benne kurázsi, akkor biztosan sikerülni fog. Ha meg nem… hát, akkor
is jó szórakozás volt. De ez már igazán nem az ő ügye. Ő csak felrúgta a havat
a lavináért, hogy azután mi sül ki belőle, már nem rajta múlik.
*
Lesternek
pokolian fájt a keze.
Napról-napra
egyre rosszabb volt a fájdalom, ahogyan egyre rondább lett a seb. És ő nem
tudott mit kezdeni vele - nem mehetett orvoshoz, mert tudta, hogy a húsában
hordozza a bizonyítékot maga ellen.
Szóval
őrizte magában a sörétet, mint a bűntudatát. Nem volt annyira idegen az érzés,
elvégre ugyanígy cipelte a bűnt is hosszú évekig - míg el nem követte. Ugyanígy
feszítette őt akkor is belülről a sötétség, gennyessé emésztve őt, míg már
szinte elviselhetetlen lett, és akkor végre kivetette magából. Akkor egy furcsa
idegen segített neki benne - ezúttal viszont egymaga csinálta. Oké, az orvosok
szabadították meg a golyótól, de ő egyedül szabadult meg az összes megmaradt,
zavaró korlátjától.
Azután
feküdt a kórházi ágyában, életében először teljesen elégedetten, és mosolygott.
Győzött.
*
Lorne
azonnal felismerte őt, nem az arcáról, inkább csak a hangjáról. Hiszen ott
őrizte a kincsesládájában a felvételt arról a telefonhívásról, amikor a
segítségét kérte, és az elmúlt évben számtalanszor visszahallgatta már. Becses
része volt a gyűjteményének, amit szívesen elővett, ha unatkozott, vagy ha fel
akarta idézni magában a régi győzelmeit. Mindig borzongás lett úrrá rajta, ha
visszaemlékezett az emberekre, akiknek fondorlatosan, mintegy művészien tette
tönkre az életét. Amikor olyan dolgokra tudta rávenni őket, amiket azelőtt soha
nem lettek volna képesek megtenni - akár kegyetlenség, akár öngyilkosság, vagy
Lester esetében gyilkosság volt az. Büszkeséggel töltötte el, hogy ki tudja
hozni az egyébként korlátolt emberekből a legrosszabbat, a legbensőbb énüket.
Őszintén
szólva nem hitte, hogy valaha találkozni fognak még, de úgy tűnik, Lester olyan
fickónak bizonyult, aki ki tud mászni a pöcegödörből, amibe belelökte. Persze
ezzel meg is változott, és javára, az bizonyos. Nagyszerűen nézett ki,
fiatalabbnak, kiegyensúlyozottabbnak, nagyonis életrevalónak. Valamit megőrzött
még azért a bájos tétovaságából, ami annyira jellemző volt rá régebben is, de
ez csak javított az összhatáson. Igen, ez volt Lester Nygaard, őszintén, és
teljes valójában.
Ez
átértékeli a róla őrizgetett felvételt - még jelentősebbé teszi.
Sajnos
a jelen pillanat nem volt alkalmas arra, hogy beszéljenek egymással - egyébként
minek is? Egyetlen pillantás is elég volt Lorne-nak ahhoz, hogy átlássa a
történetét. Valószínűleg mégis kellett volna legalább pár kellőképpen gyanútlan
szót váltaniuk, mert azután Lorne hibát követett el. Nem számolt azzal, hogy ez
az új Lester nem fogja tűrni, hogy csak úgy elküldjék őt, még tőle sem, akiről
pontosan tudja, hogy mire képes. Hogy nem nyeli le a legkisebb megaláztatást sem.
Lorne
után sietett a liftbe, lényegében azért, mert nem bírta ki, hogy tudtára ne
hozza, mennyire megváltozott - mintha ne lehetett volna látni rajta egyébként
is. De azért aranyos volt.
Szóval
mint egy ajándékként, hogy Lester megmutathassa neki önmagát, Lorne újra
feltette ugyanazt a kérdést, amit első találkozásukkor is.
„Igen,
vagy nem.”
És
Lester ezúttal válaszolt is, egyenesen, és a szemébe nézve „Igen.”
Lorne
végtelenül büszke volt rá - elvégre ő tette azzá, aki.
Azért
öröm volt nézni az arckifejezését, amikor előkapta a fegyverét, és minden
különösebb cécó nélkül lelőtte azt a három embert, akikkel az elmúlt fél évet együtt
kellett töltenie. Nem nagy veszteség értük, de azért a befektetett energiáért
mégis kár.
Sebaj,
Lester miatt megérte.
*
A
lift megállt az alagsorban, és Lorne benyomta a stop gombot, hogy ott is
maradjon, amíg el nem végzik a munka kellemetlen részét, a hullák eltüntetését.
És ha már Lester miatt lőtte le őket, az a minimum, hogy segítsen neki a
cipekedésben. Most már együtt vannak benne a dologban - ami egyébként meglepően
jó érzés volt. Lorne általában egyedül szokott dolgozni, vagy ha mégsem, olyan
társaságában, aki erős kényszer alatt áll, plusz miután végzett, valószínűleg maga
is halott lesz. Lester egyértelműen nem tartozott ebbe a kategóriába.
Persze
akár ott is hagyhatták volna a holttesteket, de Lorne nem akart arra
kényszerülni, hogy sietve kelljen távoznia a hotelből - végülis ha már így
alakult, akkor igazán megihatnának Lesterrel valamit.
Lester
viszont úgy tűnik, másként gondolta a dolgokat, ugyanis abban a pillanatban,
hogy Lorne hátat fordított neki, alaposan fejbe vágta azzal a díjjal, vagy
mifenével, amit eddig a kezében szorongatott. Na, erre Lorne egyáltalán nem
számított, mondjuk azért azt sem mondhatnánk, hogy csalódott. Sőt, bizonyos szempontból
ezzel Lester csak még inkább növekedett a szemében.
Azért
ez nem jelenti azt, hogy ne esett volna rosszul neki.
Lorne
csak egy pillanatra tántorodott meg, aztán reflexből megfordult, és tarkón
ragadta Lestert, aki nem menekült elég gyorsan, vagy talán csak valamivel tovább
tétovázott a kelleténél. Lorne egy kecses, de kemény mozdulattal a lift falának
vágta a fejét, némi vérrel szennyezve az utolsó tiszta felületet is. Lester egészen
visszafogottan kiáltott fel, pedig amikor Lorne maga felé fordította, meg tudta
állapítani, hogy valószínűleg eltört az orra. Nocsak, a sors iróniája, így
találkoztak először, és így fognak utoljára is?
Lester
egy kicsit remegett a másik férfi szorításában, és szeretett volna mondani
valamit, legalábbis a hebegéséből erre lehetett következtetni, de aztán
meggondolta magát a pisztolynak köszönhetően, amit a halántékának szorítottak.
Egy kicsit nyüszített, és becsukta a szemét is, mert egészen biztos volt benne,
hogy most meg fog halni. De aztán nem történt semmi, úgyhogy óvatosan
hunyorogva mégis inkább kinyitotta.
Lorne
mosolygott rá, szinte kedvesen, ami majdnem ugyanolyan ijesztő volt, mint a
fegyver csövének hűvöse a bőrén. Azután még valamivel közelebb is hajolt
Lesterhez, aki nem tudott hátrálni előle, mert a koponyája már így is a falnak
koccant, és a tőle megszokott nyugalommal, és bizalmaskodással megjegyezte „Lester,
már megint rossz fiú volt?”
Lorne
megemelte a szemöldökét, és Lester a hirtelen beállt csendben realizálta, hogy választ
várnak tőle. „Igen” nyögte ki görcsösen bólogatva, és még hozzá akarta tenni
azt is, hogy bocsánat, de helyette inkább beharapta az ajkait, megízlelve a
saját vérét. Eddig észre sem vette, hogy mennyire vérzik az orra, igazából még
a fájdalmat sem nagyon érzékelte, éppen csak elkábította egy kicsit.
Lorne
még mindig mosolyogva ingatta a fejét, és még közelebb hajolt Lesterhez, ami
már zavarbaejtően közelt jelentett. Azután belenézett Lester zavaros, világos
szemeibe, és az ajkaihoz nyomta az ajkait. A vér őt aztán nem zavarta, az
biztos, sőt, inkább még teljesebbé tette az élményt.
Lester
tökéletesen, az utolsó sejtjéig össze volt zavarodva, de természetesen nem
ellenkezett - már csak azért sem, mert az a bizonyos fegyver még mindig a
halántékának nyomódott. Ez persze még nem lett volna ok arra, hogy újra le
kelljen hunynia a szemeit, arra pedig főként nem, hogy mintegy tíz másodperc
múlva úgy érezze, hogy ez élete első valamirevaló csókja, pedig még csak nem is
volt igazi csók. Persze, az első felesége nem sok mindent tudott nyújtani neki,
a második pedig túl sok mindent is akart, ami meg a többi nőt illeti, akik
akadtak rendesen az utóbbi időben, na azokkal a csók részt általában stílszerűen
átugrották.
Azt
már nem sejtette, hogy Lorne is éppen ennyire élvezi a csókot, pedig ő aztán
sose vetette meg a testi örömöket - csak éppen az efféle nem-testiekhez jóval
ritkábban volt köze.
Lester
azon kapta magát, hogy elnyílnak az ajkai, egyértelmű jeleként, hogy még többet
is szeretne, és Lorne végig is futatta a nyelvét az ajkain, de leginkább csak
azért, hogy rendesen megkóstolja a vérét, azután pedig elhúzódott tőle. És
annak ellenére, hogy ezzel együtt a fegyver csöve is elkerült Lester közeléből,
ő mégse tudott teljes szívvel örülni a fejleménynek.
„Igazán
kár” mondta Lorne, mire Lester rájött, hogy már megint ki kéne nyitnia a
szemeit. Lorne száját vér festette, az ő vére, és bár látta már őt hidegvérrel
gyilkolni, még sosem látta véresen, és furcsa volt, nagyon direkt, és jól állt
neki. „Nem akartalak megölni.” tette hozzá Lorne. Lester nem tudta eldönteni,
hogy ez most fenyegetés-e vagy sem, mert leengedte a karját, amivel a fegyvert
tartotta, meg egyébként is, az előbb még csókolóztak, mi a franc.
„Talán
menned kéne” jegyezte meg Lorne kedvesen gúnyolódva, minekutána Lester csak
állt ott előtte, és szemmel láthatóan fogalma sem volt, hogy mit kéne tennie.
Ettől
a mondattól aztán lett egy elképzelése - az, hogy az új Lester nem fogja azt
csinálni, amit mondanak neki.
„Vagy
talán maradhatnék segíteni” mondta némileg bizonytalanul, a lehetőségeit
próbálgatva. Végülis a hullák nem is zavarták annyira, és a történtek fényében
úgy tűnt, hogy Lorne talán nem is okvetlenül akarja megölni őt, hiába hogy így
egymásra támadtak. Nem is tévedett, jelen pillanatban tényleg így állt a
helyzet.
De
Lester nem kizárólag dacból visszakozott, és nem is azért, mert ez tűnt a
legóvatosabb megoldásnak. Az igazság az, hogy kíváncsi volt, na meg arra
gondolt, hogy miért is ne játszhatna egy kicsit a sorsával. A francokat -
Lorne-al.
Lorne
várt néhány másodpercet a hatás kedvéért, aztán gondosan eltette a pisztolyát.
Helyes, amíg tudja a fiú, hogy ki a főnök kettejük közül, minden nagyszerűen
fog menni.
Ha
meg újra elfelejtené - hát az is jó szórakozás lenne. Több mint jó, ezzel az új
Lesterrel.
Egyelőre csak az első részt láttam, szóval kicsist értetlenül álltam a fejlemények előtt - hogy újra összefutnak és lester és gyilok és mivan?! - szóval ha végére értem a sorozatnak visszatérek összeszedettebb kommentet írni, mert egyelőre csak annyit mondhatnék, hogy izgalmas és felcsigázó volt. :)
VálaszTörlésAjajj, írnom kellet volna, hogy spoiler az egész évadra tekintve. Szóval ja, összefutnak még, de előfordulhat, hogy azért mégse fognak csókolózni. XD Nézzed meg. ;)
TörlésAnnyira, de annyira kevés Fargo fic van, hogy az lehetetlen. Szabályosan vadászni kell rájuk. Épp ezért úgy örültem a történetednek. El is van olvasva, le is van könyvjelzőzve. ;)
VálaszTörlésA vége így sokkal jobb. Lornester rulez! Grat! ♥
Yay, örülök, hogy tetszett. ^.^ Bizony kevés van, pedig annyira shipelhetőek, hogy az elkerülhetetlen. Csak szerintem nem látták elegen a sorozatot, pedig megéri megnézni. Mindenesetre jó, hogy te is benne vagy a szűk kis körben. =)
Törlés