Pörkölt

A Mondocon versenyére írtam ezt a ficet, az alábbi szavakkal, szóval nyilvánvalóan eléggé crack. A harmadik évad folytatása, természetesen Hannigram.

~ cukorborsó
~ https://www.youtube.com/watch?v=mJndTWeHK-w&hd=1
~ hal
~ C-vitamin
~ görkori
~ kalóz
~ Team Jacob







Will Graham számára egy adott pillanatban igenis nagyszerű ötletnek tűnt levetni magát a szikla tetejéről, és magával rántani Hannibalt is.
Olyan erővel zuhant a vízbe, hogy úgy érezte, mintha elütötte volna egy teherautó. A becsapódás hirtelen, és erőszakos volt, annyira, hogy a teste nem tudott mit kezdeni a sokkal, és úgy süllyedt le a víz alá, mint egy darab kő. Will nem tudta, hogy a jeges tenger szorítja-e ki a tüdejéből a levegőt, vagy Hannibal karjai, de mindegy is. Méltó végnek érezte, és szükségesnek is.
De aztán magához tért, és bágyadtan hunyorgott bele a félhomályba. Kényelmesen feküdt, száraz ruhákban, és a vastag, meleg takaró alatt tompa fájdalommal zsibbadt az egész teste.
- Felébredtél, Will - mondta Hannibal boldogan.
Will meg sem próbált felülni, de azért felemelte a fejét, és fáradtan Hannibalra fókuszált, aki az ágy mellett ült egy székben, és vidámnak, de mellette eléggé nyúzottnak tűnt. Ez persze nem is csoda, tekintetbe véve, hogy nemrég szaladt át egy golyó az oldalán, aztán egy jót verekedett, majd zuhant ki tudja hány métert, hogy aztán néhány törött bordával, és egy csomó aggasztóan vérző sérüléssel kelljen kirángatnia az eszméletlen Willt a partra. Arról nem is beszélve, hogy az elmúlt néhány órát azzal töltötte, hogy az összes sérülésüket összevarrja.
- Szóval életben vagyunk - sóhajtotta Will.
- Nagyon úgy tűnik. Meg kell mondjam, hogy megleptél: ott a szikla tetején azt hittem, hogy meg fogsz csókolni.
- Az volt az A terv. Csak végül a B mellett döntöttem.
- Nem volt egy okos döntés. Persze arra számítottam, hogy engem megpróbálsz megölni, de magadat? Ejnye! Jó lenne, ha nem próbálnád meg még egyszer.
- Elnézést, ha elvettem tőled a lehetőséget - mondta Will tervei szerint gúnyosan, de úgy ki volt száradva a torka, hogy csak valami rekedtes suttogás telt tőle, így nem jött át annyira a hangsúly.
- Nem áll szándékomban megölni téged - szögezte le Hannibal.
- Már megpróbáltad néhányszor, szóval ne csodáld, hogy most kétkedek.
- De minden alkalommal boldog voltam, amikor mégsem sikerült.
Will erre nem tudott mit mondani, viszont hagyta, hogy Hannibal segítsen neki felülni az ágyban, és gondosan megitassa egy pohár vízzel. Hannibal persze bármit keverhetett abba a vízbe, de Will azért megitta, mert nagyon szomjas volt, meg amúgy is, hát most már mindegy. Fázott, ahogy lecsúszott róla a takaró, eléggé szellős volt a helyiség, a leginkább azért, mert a veranda összes üvegét kitörték verekedés közben. Will már ennyi megerőltetéstől is érezte, hogy a mellkasán néhány helyen fellángol a fájdalom, és aztán ott volt még az arca is. Fintorogva nyúlt oda, hogy végigsimítson a kötésen.
- Össze kellett öltenem - mondta Hannibal. - Nyoma fog maradni, de járhattál volna rosszabbul is.
- Akár meg is halhattam volna - mondta Will egy leheletnyit még mindig vágyakozva.
- Vagy eltalálhatta volna a szemedet.
- Úgy gondolod, hogy nem állna jól a szemfedő?
- Nagyon jóképű kalóz lennél.
Will nem tudta, hogy ez most bók volt, vagy valami fura teáscsésze vagy mongúz-szintű metafora. Mindenesetre eszébe jutott a néhány évvel ezelőtti önmaga, amikor kész lett volna egy motorcsónakkal egymagában átszelni az óceánt, mert tudta, hogy Hannibalt odaát találja. Akkor aztán igazán kalóznak érezte magát - hosszú idő után először szabadon, a kincse után indulva, akár ölni is készen érte, vagy megölni, ha úgy vesszük, hogy Hannibal volt a kincs, ami után kutatott. Na, csak aztán úgy döntött, hogy inkább repülővel megy, mert az gyorsabb, meg minden.
- Szóval nem fogsz lassan, és fájdalmasan megölni, azután pedig megenni engem? - kérdezte végül, biztos ami biztos alapon.
- Mostanában nem hiszem - mondta Hannibal őszintén. - És te engem?
- Már letettem róla. Szóval most mit fogunk tenni?
- Ebben a pillanatban a leginkább a te A terved jut az eszembe.
- Oh. Oké - mondta Will egyetértően. - És azután?
- Évekig senki nem talált rá erre a házra, biztonságban leszünk itt, amíg fel nem épülünk. Azután elmehetnénk Európába.
Will bágyadt mosollyal dőlt vissza a párnára.
- Freddie Lounds imádni fogja ezt a sztorit.

*

A világ összes jelentős repülőtere többé-kevésbé ugyanúgy néz ki - világos, hideg, és műanyag, a szaga mindig, mindenki számára idegen, a levegőben a búcsúzás és a hazatérés elfojtott, fáradt izgalma. Willnek megfájdult tőle a feje.
De aztán elhagyták a reptér területét, és hirtelen már semmi se volt annyira fényes, tiszta, és illatos.
- Arra számítottam, hogy valami puccos helyre megyünk - ismerte be Will a taxiban. - Párizsba, vagy Berlinbe, vagy valami ilyesmi.
- Mi sem tenne boldogabbá, mintha végigjárhatnám veled a világ legszebb városait, de lássuk be, jelenleg benne vagyok a top10 legkeresettebb ember listájában. És arra aztán senki se gondolna, hogy ide költözöm.
- Na de akkor is… pont Magyarországra?
- Több hely is van Magyarországon, ami a világörökség része.
Willnek őszintén szólva mindegy volt az egész, ő egy kunyhóban is ellakott volna, de biztos volt abban, hogy Hannibal szenvedni fog.
Még csak a fővárosban sem maradtak huzamosabb ideig, de hogy pontosan hova mentek, arról biztonsági okokból inkább ne essék szó.
Persze Hannibal egyenesen egy palotát akart szerezni lakhelyül, amiben Will örökké kényelmetlenül érezte volna magát, míg Hannibalt a hideg is kirázta azoktól a sötét lyukaktól, amiket eddig Will az otthonának tekintett. Úgyhogy végül kiegyeztek abban, hogy úgy nézzen ki, mint egy palota, de legyen akkora, mint egy normális ház (ahol ugyan három generációnyi család kényelmesen ellakhatott volna, de legalább nem egy teljes apáca rend). Will, miután megkapta a hajóját, és nyugodtan halászhatott, tökéletesen elégedett volt a helyzetével.
Hannibal természetesen rögtön elkezdte megtanulni a nyelvet, és kiépíteni a kapcsolatrendszerét. A magyar viszonylag könnyen ment neki, az ismerkedés nehezebben, hiába, nemigen talált magához illő szofisztikált társaságot. Ellenben a receptkönyvét lassan ki kellett bővítenie, hogy bírja az iramot.
De persze Willnek is volt mit tanulnia, Hannibaltól: gyilkolást, és eleganciát, és az élet élvezetét. Nem is ment neki olyan rosszul.

*

De térjünk is rá arra a bizonyos napra, amiről beszélni akarunk: Teljesen ártatlan, húsmentes tojásrántottát reggeliztek, de nem ez volt az egyetlen szokatlan dolog - Will gyanúsan szótlan volt. Hannibal látta azt is, hogy bevesz két tablettát a narancsdzsúzzal, ami mindig rosszat jelentett, általában azt, hogy olyan dolgokon jár az esze, amiken nem kéne, úgyismint morál, etikai dolgok, esetleg az, hogy felszáll a hajójára, végigutazik a Dunán egészen a tengerig, és vissza sem néz. Legalább még a szemüvegét nem vette fel, amikor már ott tartott, akkor tényleg vészes volt a szituáció.
- Jól vagy? - kérdezte óvatosan, megpróbálva nem rögtön elővenni a pszichiáter-énjét, mert Will még mindig utálta, ha pszichoanalizálják.
- Miért ne lennék? - kérdezett vissza Will élesen. - Ja - tette hozzá aztán enyhébben. - Csak C-vitamin volt. Mész ma valahova?
- Terveztem, de itthon maradhatok, ha szeretnéd - mondta Hannibal még mindig gyanakodva.
- Ne, menj csak. Én is kihajózom egy kicsit.
Nem hangzott úgy, mintha nem állna szándékában visszaérni estére, de Hannibal azért nem könnyebbült meg, egészen addig, amíg távozás előtt Will magához nem húzta egy búcsúcsókra. Az mindig jó jel volt, ha Will bármit is kezdeményezett - hivatalosan is együtt voltak mióta közösen megölték a Vörös Sárkányt, és tisztelettel megvacsoráztak belőle, de Will, mint mindenben, az intim dolgokban is hagyta, hogy Hannibal vezesse őt. Ez egy kicsit talán még zavarbaejtő is volt Hannibal számára, aki nem igazán tudta, hogyan viszonyuljon a szexualitáshoz ha nem arra használta, hogy manipuláljon vele valakit.
Meglepő módon mégis eléggé jól működött a kapcsolatuk. Végülis mi probléma lehetett volna azok után, hogy már nem próbálták meg lépten-nyomon elárulni, vagy megölni a másikat? Will végre megtalálta önmagát, és az a helyzet, hogy Hannibal is tökéletesen boldog volt Will mellett.
Na de Will tartogatott már meglepetéseket a múltban is, szóval ki tudja.

Hannibal meglepődött akkor is, amikor késő délután hazaérve a konyhában találta Willt, lévén, hogy nyilván nem ő volt az kettejük közül, aki főzni szokott. Hannibal tapasztalt tekintetével rögtön kiszúrta, hogy Will gallérja vérpettyes.
- Will?
A fakanalat szorongató férfi összerezzent, aztán zavartan felvigyorgott Hannibalra.
- Ünnepelni fogunk. Ma van hat hónapja, hogy ebbe az országba jöttünk. Gondoltad volna, hogy ennyi idő alatt mennyi minden megváltozik?
- Igazából ez hosszú évek munkája részemről - javította ki Hannibal a miheztartás végett, aztán odament hozzá, hogy az ujját arra a bizonyos véres gallérra illessze.
Ha nem lenne mindenki számára egyértelmű, nem Will vére volt az.
És Hannibal, ha már úgyis a közelében volt, Will arcán is végigsimított, a lassan fakuló sebhelyen, ami Will első igazi gyilkosságának az emlékét őrizte, azután nem tudta megállni, hogy ne simítson végig az ajkain is.
- Mindig olyan koszos munkát végzel - korholta őt kedvesen.
Will csillogó tekintettel nézett rá.
- Ne csinálj úgy, mintha nem tetszene - felelte szemtelenül, és megragadta Hannibal kezét, de nem választotta el magától, inkább csak még inkább az érintésébe bújt.
Ez igaz volt persze, Hannibal úgy gondolta, hogy nagyon is jól áll a vér Willnek, főként akkor, ha nem a sajátja. De ezt tudta az elejétől kezdve, amikor látta, hogy Will megmossa a kezét gyakorlatilag az egész Hobbs család vérében. Csak éppen mostanában inkább le volt nyűgözve ilyen helyzetekben, semmint hogy sokkban legyen, mint akkor, és ez viszont egyértelműen jobban tetszett Hannibalnak.
- Nem bánom, amíg óvatos vagy.
- Az FBI-nak dolgoztam, emlékszel? Ismerem az összes hibát, amit nem követhetek el.
- De egyszerűbb lenne a mosásnál, ha használnád a biztonsági öltözéket, amit erre a célra szereztem neked.
Összeillő ruha a fiúddal - nagyon aranyos, kivéve, hogyha egy teljes testet befedő, átlátszó, műanyag egyberuháról van szó. Murder suit. Tény, hogy extra biztonságos viselet, tuti, hogy egy árva DNS-nyomot sem hagysz magad után a tett helyszínén.
- Tudod, hogy utálom. Kényelmetlen, minden mozdulatnál hülye hangja van, ráadásul úgy csillogok benne a fényben, mint Edward Cullen.
Igen, mindketten látták az Alkonyat filmet. Az együtt élés nem mindig volt egyszerű, szóval megbeszélték, hogy a páros hetek klasszikusak, a páratlanok pedig modernek. A klasszikus héten zongoraműveket hallgattak, meg külföldi, fekete-fehér filmeket néztek Hannibal kedvéért, a modern hét meg Willé volt. Csak az volt a probléma, hogy Will a kortárs dolgokban ugyanúgy nem volt képben, mint a régiekben, szóval mindig csak rábökött random dolgokra, amik eléggé ismertek voltak ahhoz, hogy még ő is halljon róluk. A nagyobb baj, hogy ezek a dolgok néha még tetszettek is neki.
- Tudom, és te inkább a másik… hogy is hívják? pártján állsz…
- Igen. Team Jacob - mondta Will önérzetesen.
- Ami nem meglepő, az a fiú gyakorlatilag egy kutya.
- Hannibal, kérlek - mondta Will a szemeit forgatva. - Most pedig nem bánnám, ha elhúzódnál a személyes teremből, mielőtt odaégetem a vacsoránkat.
Will fenyegetően felemelte a fakanalat, ami egyébként egész végig a kezében volt, mire Hannibal engedelmesen levette a kezét Willről, ami szintén egész végig rajta volt, és hátrébb lépett.
- Szóval megkérdezhetem, hogy mit készítesz?
- Emlékszel arra a görkoris férfire, aki folyton át akar ugratni a kocsid felett a parkolóban, de általában elrontja? Hát, többé már nem fog próbálkozni vele.
- Le vagyok nyűgözve, igazán - mondta Hannibal őszintén, aztán óvatosan hozzátette: - De miért nem bízod inkább rám a főzést?
- Hé, én is tudok főzni! Mindig is magam készítettem a halat, amit fogtam, és még te sem panaszkodtál a halászlevem miatt.
Igaz, hogy Hannibal nem panaszkodott, de csak mert udvariasabb volt annál. Valójában sokkal jobban ízlett neki az a halászlé, amit ő maga csinált halászból.
- Menj, öltözz át valami kényelmesebbe, mindjárt kész vagyok! - mondta Will.

Hannibal kényelmesebb ruhája egy ugyanolyan csinos öltöny volt, mint amit az utcán is viselt, de hát Will már megszokta, hogy csak ilyenekben látja őt otthon is (vagy meztelenül, átmenet nincs). Will bezzeg sokat fejlődött öltözködés terén, meg minden másban is - például most már tisztességesen meg tudott teríteni egy asztalt, bár mellőzte az olyan díszítő elemeket, mint az állatkoponyák, halott lepkék, és egyéb ijesztő kellékek, amik azt hivatottak jelképezni, hogy igen, valami nagyon fura dolgot fogsz a szádba tenni. Mintha a kapcsolatuknak ebben a szakaszában ezt ne tudta volna már magától is.
Meg kell hagyni, most kitett magáért, úgy fogadta Hannibalt az étkezőben, hogy direkt erre a célra vett terítővel takarta le az asztalt, és még aláfestő zenét is tett be.
Hannibal legnagyobb kétségbeesésére.
A terítő mondjuk még rendben lett volna, bár nem sok keresnivalója volt egy étkezőasztalon, és még ronda is volt - a széle csipkés, különben meg színes, mindenféle virág alakú motívumok voltak rajta, de azok hímezve.
A zenére semmi mentség nem volt.
- Fél éve vagyunk ebben az országban - mondta Will ünnepélyesen. - Éppen itt az ideje, hogy kipróbáljunk valami tradicionális magyar ételt.
- Rendben van, de ami a zenét illeti…
- Á, csak egy youtube mix.
- Ha magyar zenét szeretnél hallgatni, el tudom játszani zongorán Liszt Ferenc néhány művét - ajánlotta Hannibal nem éppen érdekmentesen.
- Talán majd a jövő héten.
Igaz, ami igaz, modern hét szombatja volt, de éppen egy Barbie dal című szám szólt, a Méhek előadásában, aminek ugyan Will nem értette a szövegét, mert még mindig nem tudott túlzottan magyarul, viszont Hannibal nagyon is, így még nehezebben viselte.
- De miért nem ülsz le? - kérdezte Will, mire Hannibal a sorsába beletörődve helyet foglalt az egyik teríték előtt. Semmiképpen nem állt szándékában megsérteni Willt.
Nagyon udvarias volt akkor is, amikor Will meghozta a köretet.
- Ez micsoda, cukorborsó?
- Kérlek, ne hívj így! - vágta rá Will felháborodottan.
- Úgy értettem, hogy az, amit hozol, cukorborsó-e - mondta Hannibal magában mulatva. Soha nem szokta buta beceneveken szólítani Willt, főként nem ételek nevein, azzal túlságosan is ingoványos talajra tévedne. De ezek után…
- Az is van benne, igen. Rizibizi.
- Majdnem biztos vagyok benne, hogy a rizibizi nem tradicionális magyar étel.
- Hát, eredetileg olasz, de ez a magyaros verziója. Tudom, hogy szereted Olaszországot, szóval gondoltam, ezzel annyira nem lőhetek félre.
Szegény ugyanezt gondolta a makaróniról és a pizzáról is, és Hannibalnak nem volt szíve letörni a lelkesedését.
De aztán jött a lényeg: a hús.
Nos, gyanúsan úgy nézett ki, mint az, amit Will a kutyáinak szokott főzni.
- Pörkölt - közölte Will olyan hangsúllyal, ahogyan azt Hannibal is szokta, csak az ő fogásainak a neve általában több, idegen nyelvű összetett szóból állt.
Hannibal mosolygott, és közben magában csendesen gyászolta a kiváló minőségű alapanyag ilyetén mértékű pocséklását. De Will mindig kérdés nélkül megette a mindenféle extrém kinézetű, szokatlan alapanyagokból álló kajakölteményeit, amikor még halvány sejtelme sem volt arról, hogy valójában miből állnak. És akkor is megette, amikor már pontosan tudta, ami sokkal nagyobb dolog.
Sok mindenre megtanította már Willt, de akadtak olyasmik, amikre soha nem fogja tudni, ezzel tisztában volt. De azok csak apróságok voltak ahhoz képest, amit el tudott érni. A lényeg, hogy Will itt volt vele. Will az övé volt.
Hannibal pedig elviselte a börtönt, és Magyarországot is miatta, az biztos, hogy egy kis kutyakaját is el fog, még ha sikítoznak is tőle az ízlelőbimbói, a szépérzékéről nem is beszélve.
A szerelem néha kompromisszumokkal jár.

Hannibal végül a körülmények ellenére is eléggé romantikus lelkiállapotba hozta magát, hiszen ott volt neki Will, és mi másra is lenne szüksége egy kannibál sorozatgyilkosnak, mint megértő társaságra?
De aztán az ajtó hirtelen magától kinyílt, és egy fura hangokat hallató fekete felmosófej totyogott be az ebédlőbe.
- Ez meg mégis mi akar lenni? - kérdezte Hannibal megrökönyödve.
- Egy puli - mondta Will magától értetődően.
- Rendben, de mit keres itt??
- Csak nem hagyhattam magára azok után, hogy pörköltet főztem a gazdájából!
- Will, már megbeszéltük ezt. Nem jöhet be a házba!
- De hát nem ereszthettem össze a többiekkel, nem tudom, hogy be van-e egyáltalán oltva, nem bolhás-e, és még meg is kell fürdetnem.
- Ez nagyon megnyugtató - sóhajtotta Hannibal. Remélte, hogy a kutya egészen eddig nem a hálószobájukban lapult.
Will nem akadt fenn Hannibal aggályoskodásán, rögtön felállt az asztaltól, hogy a lehetséges fertőzésekkel meg az általános kosszal nem törődve megsimogassa a legújabb kutyáját. Aztán fogott egy üres tányért, belekaparta a maradék húst, és letette neki a földre.
- Te most megeteted a kutyával a saját gazdáját? - kérdezte Hannibal csevegő hangnemben.
- Elégtétel. Úgy rángatta maga után a pórázon, hogy kis híján megfojtotta, és még bele is rúgott, amikor a kicsike nem bírta az iramot! Nem nézhettem tovább tétlenül!
- Sejthettem volna. - mondta Hannibal a fejét csóválva. Will nyilvánvalóan csak egy kutya bántalmazását vélheti eléggé faragatlan viselkedésnek ahhoz, hogy gyilkoljon miatta. - Azért kicsit beteg ötlet - tette hozzá.
- Ez a hivatalos szakértői véleményed?
- Nem, hivatalosan büszke vagyok rád.
- Helyes - mondta Will kihívóan mosolyogva Hannibalra, aztán otthagyta a kutyát, és inkább odament hozzá, hogy fölé hajoljon, és megtámaszkodott a szék háttámláján, nehogy Hannibal rosszul legyen attól, hogy ilyen mocskos kézzel hozzáér. Nem mintha a vér sokkal jobb lett volna, azt mégsem bánta soha. Egészen közel hajolt Hannibalhoz, és az ajkai közé suttogott. - Somlói galuskát is csináltam desszertnek, de azt megehetjük később.
- És most? - kérdezte Hannibal tompa hangon, elkábulva Will közelségétől.
- Most pálinkát iszunk, és snapszerozunk - közölte Will vigyorogva, aztán ahelyett, hogy megcsókolta volna Hannibalt, mégiscsak megfogta a felkarját, hogy maga után húzza őt a nappaliba.
Kompromisszumok, emlékeztette magát Hannibal, később majd részegek lesznek, és Will felszabadultan nevetni fog, a szemei Hannibalra ragyognak, azután magukra oltják a hálószoba villanyát, és Hannibal tudni fogja ám, hogy megéri.


4 megjegyzés:

  1. Ajjjédesistenkééémmmmmhhhmmm

    Úgy kellett ez a fluff, mint egy darab...pörkölt. Zseniálisak a headcanonok és ahogy a cracket mégis finoman és ügyesen belesimítod a kánon idővonalába: elhiszem neked a sztorit, bármennyire is vinnyogtam rajta, és muszáj lesz Willnek egy pulikutya az új évadra!

    VálaszTörlés
  2. Aww, hogy egyelek meg pörkölt formában! <3 Willhez csodálatosan illene egy puli, ha lennének rajz/photoshop képességeim a meghatódástól sírva illusztráltam volna ezt a ficet, de így rátok kell bíznom, hogy képzeljétek el.

    VálaszTörlés
  3. "-És most?"
    "-Most pálinkát iszunk és snapszerozunk."
    Itt lett végem :D
    Talán még a házat is felvertem nagy vidámságomban.
    Megérte.
    Az egészet imádtam, úgy ahogy van, pörköltszaftosan, bolhásan.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jujj, hát köszönöm, meg a kommentet is, és elnézést a ház többi lakójától. XD

      Törlés