Első X-men ficem, mert engem is bedarált. De AU.
A
pusztítás éjszakává változtatta a nappalt. Haldokló tüzek fojtogató szaga
terjeng, a szürke füst átláthatatlan, és marja a szemet, csak a kósza
elektromos tűzijátékok villannak át rajta olykor, néhai lámpák sértett búcsújaként.
Magneto
sértetlenül lebeg át a város felett, nem hasonlít emberre, inkább úgy néz ki a
sisakjában, mint egy robot, lebbenő ruhája akár egy istené, alatta néhány
bizonytalanul álló épület fém csontváza panaszosan nyikorog ahogyan roppant
ereje végigsimogatja a falakat. Odafentről a csend megdöbbentő, holott halkan,
mint valami statikus zörej visszhangzik még rombolás zaja, és a jajveszékelés.
Nehéz
sértetlen területet találni a sötétben, és a mocsokban, de ő pontosan tudja,
hogy hol keresse. Lassan ereszkedik alá a város szívébe, egy talpalatnyi
helyre, ahol a levegő nem mérgező, a talaj biztos, a házak árnyéka nem reszket
a hamuban. Mutáns teremtette lehetetlen bunker, egy ragyogó folt a káosz
közepén.
Egyetlen
alak üldögél a tornádó békés középpontjában egy olyan utca padján, ami immár
nem vezet sehova, és nem indul sehonnan, előrehajol, arca a kezei közé temetve,
félhosszú haja teljesen eltakarja őt.
Magneto
puhán érkezik le a földre, bár elszédül, és a lábai megrogynak, mintha repülni
könnyebb lett volna, mint járni. Leül a férfi mellé a padra, és könnyed
mozdulattal leemeli a sisakját - hiszen nincsen rá szüksége többé. Az arcára
fekete por tapad, amibe árkokat rajzolt a sós izzadtság, a haja nedves és
kócos.
Egész
életében egyedül volt, de még sosem volt ilyen magányos. Nem igazán tudja, hogy
mit kéne éreznie, amikor valahonnan mélyről, mintegy emlékeztetőül, felködlik benne
az első gyilkossága. Még gyerek volt, a fájdalom kétségbeesett dühében
gyakorlatilag felrobbantotta két katona fejét, akik bekísérték mellé az anyját a
szobába, a vesztőhelyére. Most ugyanezt akarták tenni vele is, kivégezni.
Kiirtani a fajtáját, újra. Ő pedig mindenkit meg akart ölni.
És
ezt is tette.
Azután
eszébe jut az első ember, akit Charles megölt.
Nem
is lett volna szabad tudnia - Charles sosem mesélte el neki, legalábbis nem
részletesen. Csak tudta, mert az ilyen apróságok óhatatlanul is átszivárogtak,
olyan régóta voltak már ők ketten szoros kapcsolatban.
Charles
ereje mindig is nagyobb volt, mint az övé - mint akármelyiküké - holott egész életében
csak játékra használta. A maga szórakoztatására olvasott mások fejében, és
szinte soha nem tetetett meg senkivel semmit sem, amit a másik ne akart volna.
Még ő maga sem tudta, mire képes, amíg, Erikhez hasonlóan, meg nem tapasztalta
élete tragédiáját.
Erik
üvegbörtönben ült akkortájt, Charlest pedig fémbörtönbe zárták. Csak úgy, mint
Magneto sisakján, képtelen volt átlátni rajta - csak most nem egyvalaki bújt el
előle, hanem őt szakították ki a világból.
Drasztikus
módon kellett megtapasztalnia, hogy a való életben senkit sem érdekelnek a szép
szavak. Pedig nem adta fel nagyon sokáig - azután pedig már csak azért
próbálkozott, mert nem volt más választása, a mutáns erejét leárnyékolták,
befogták, és megpróbálták elrabolni.
Vicces,
hogy azután kezdett csak igazán kibontakozni, hogy feladta a reményt. Szikékkel
és kínzó képekkel fejtették le róla a naiv jóakaratot, az esztelen vágyat a
békére. Elhagyta a saját korlátait, és lassanként megtalálta az őt körülvevő
börtön fő alkotóelemének gyenge pontját. Egy apró rést, egy hajszálrepedést,
amin az elméje átszivároghatott, és azután már gyakorlatilag szabad volt. Igaz,
alig maradt életben, de megszökött - és most már nem volt semmi, ami
akadályozhatta volna. Nem volt semmi, ami bárkit is megvédhetett volna tőle.
De
mindezek ellenére még mindig ugyanaz a Charles volt, aki csak nyugodt életet
akart magának, és a fajtársainak is. A kín sok mindent kiölt belőle, de őt
magát nem.
Végül
nem az lökte le a szikla széléről, amit vele tettek. Hanem az, amint Ravennel.
Raven
nem élte túl.
Amikor
rájött, hogy hiába ment el érte, elkésett, az elaltatott őr hirtelen felébredt,
megmarkolta a pisztolyát, és fejbe lőtte magát.
Azután
mindenki meghalt a laboratóriumban.
És
most mindenki meghalt a városban.
Charles
fáradtan felemeli a fejét, és Erik látja a sötét karikákat a szeme alatt, az
ujjbegyeinek nyomát a halántékán. Nagyon gyenge, és arra is koncentrálnia kell,
hogy a befolyása alatt tartson egy kölyköt, aki néhány kilométerre tőlük
fekszik egy kanapén, és védelmezi a pusztulástól azt a kis területet, amiben ők
ketten ülnek egymás mellett, de annyi ereje még ezzel együtt is maradt, hogy
elfújja Erik agyából azokat a gondolatokat, amikhez semmi köze.
-
Látod, öreg barátom - szólal meg Charles fáradtan. - Megcsináltuk.
-
Te voltál az - feleli Erik komoran. - Te csináltad. Én meg akartam nyerni egy
háborút. - Maszatos arcán végigfolyik a veríték, vagy a könny. - Én nem
népirtást akartam.
Charles
haloványan elmosolyodik, nyugodtnak, és szépnek tűnik, csak úgy, mint az a
bizonytalanul fenntartott tér körülöttük, amit meg sem érintett a még mindig
tomboló pusztítás. Mi, vagy ők, Erik,
mindig is igazad volt.
-
Mind a ketten ugyanazt akarjuk.
És
Erik hirtelen rájön, hogy tényleg így van.
*megérkezik 15 órás késéssel egy starbucks kávéval*
VálaszTörlés*elejti a kávét*
*lassan felemeli a kezét, és előre mutat*
now THAT'S what I call a plot-twist
*és tapsolni kezd. mert whoa.*
yay! :3
TörlésHogy ha belegondolok, hogy én vagy két hete már olvastam ezt a ficet és basztam kommentelni, mert nem tudom, megelőlegeztem, hogy biztos érzed a személyes teredben a diszkrét csodálatom okozta redundanciát? Aha. Ahhha. Ne utálj. Vagy utálj jobban, de nem a kettő között pls.
VálaszTörlésNa szóval csak annyit, hogy hozzám ez az egész dark!Charles koncepció rettentő közel áll - oké, én rögtön kanonikusabb és patológiás irányokban szoktam gondolkodni, mert nem tudom, ezzel a háttérrel és képességgel, ami neki van, a mutánsmecénás személyiség kialakulása több mint. esetleges. és pár személyiségzavar vidám kialakulása több mint. valószínű. (esküszöm, hogy erről a szar képregénysorozatról fogom írni még a disszertációmat is.)
Akárhogy is, nagyon banális és nagyon klisé, hogy ezt mondom, de köszönöm, hogy olvashattalak, nagyon tetszett, elsőnek pláne miáu, (és basszus, csak magamról tudok beszélni, de ez annak idején nagyon keményen inspirált egy ficötletet, ami talán egyszer majd meg is materializálódik valami fércműként.)
Nem utálok senkit, az fárasztó, így csak a másik választás marad.
TörlésEgyébként belegondoltam, hogy mit kezdenék magammal, ha meglenne nekem Charles ereje, és komolyan, nem vagyok én rossz ember, max önző, de attól tartok nagyon rövid határidőn belül azzá válnék. És nem is értem, hogy Charles miért nem. Szóval ja, nagyon erősen benne van a fejemben a dark!Charles AU. Mondjuk például írhatnál te. Azzal a stílusoddal én előre látom hogy vergődnék rajta. Mármint a pozitív értelemben.
Ha bármire is inspiráltalak, sírok a gyönyörűségtől. <3