Odakint

Azt akarom, hogy boldog legyen





Vakon bámultam cellám sötétjébe. Nedves hajam a homlokomra tapadt, éreztem, ahogy meggyötört testem reszketve küzd a levegőért. Oldalra nyúltam, hogy megsimogassam az egyik kutyám fejét, de helyette felsértette a kezemet a takaró durva szövete. Csupasz lábaim elnehezültek, a mocsok, és a hideg lebénította őket.
Csapongó, lázas elmém visszavitt a poklába - könnyeimen át láttam Abigail Hobbs utolsó lélegzetét, végigkísértem, amint kifolyik belőle az élet. Megöltem őt, ahogyan megöltem az apját is.
Számtalan ember vége tapad a kezeimhez. A haláluk nehéz fátylat borít rám, ezért vergődök most a sötétségben. Fekete vérüket verejtékezem ki pórusaimból. Halálsikolyuk lüktet a füleimben.
Megemésztettem őket. A testem részévé váltak - halottak a kezeim, halottak a lábaim, halott szemekkel nézek, halott fülekkel hallok. Halott vagyok.
Jégszemek figyelnek szeretettel.

Felriadtam, és azt hiszem, kiálthattam, mert a kutyáim nyüszögve felugrottak, aztán az ágyam széléhez sétáltak, hogy barátságosan megnyalogassák a lelógó kezemet.
Lassan, szinte kelletlenül jött a felismerés, hogy otthon vagyok. Már egy éve kikerültem a rácsok közül, bizonyítékot nyert, hogy ártatlan vagyok.
Hát persze, hogy nem vagyok gyilkos. Senki sem vagyok. Üres papír vagyok, amire minden jött-ment ráírhatja a szignóját. Az vagyok, akivel éppen beszélek. Akire gondolok. Az vagyok, aki akarsz, hogy legyek.

Meggyógyítottak, így nem hallucinálok többé - de ugyanúgy álmodok.

Összerezzentem, ahogy a rácsos ajtó bezárult mögöttem. Egész ideúton remegtek a kezeim a kormányon, annyira féltem ettől a pillanattól - őszintén szólva az elmúlt évben minden nap féltem ettől a pillanattól. Rémálmaim voltak róla. Ám miközben valóban megtörtént, ráébredtem, hogy már érzek félelmet, sokkal inkább megkönnyebbülést. Ezúttal bármikor kisétálhatok, csak egy szavamba kerül, és kinyitják nekem az ajtókat. Ezúttal nem én vagyok a rab.
Lassú léptekkel haladtam végig a folyosón, és ügyeltem arra, hogy ne nézzek fel, amíg a megfelelő cella elé nem érek. Bőven volt időm felkészülni a pillanatra, mégis megrettentem, ahogy felemeltem a fejem, és a tekintetem találkozott a másik férfiével.
- Hello, Will.
Mozdulatlanul néztem Hannibal Lecter mosolyát, ami pontosan tükrözte azt, amit akkor láttam rajta, amikor én álltam a rácsok túloldalán, és ő volt a látogató. Talán az áldozatain, és rajtam kívül még senki sem látta őt őszintén mosolyogni… És csak sejthetik, hogy milyen szerencsések.
- Hello, Dr. Lecter - köszöntem vissza száraz torokkal, kényszerítve magam arra, hogy ne bontsam a szemkontaktust. A másfél évvel ezelőttre emlékeztetett, amikor mindketten szabadok voltunk, és még a naivok nyomorúságos, egyszerű világát éltem. Emlékszem arra, amikor már nem éreztem rosszul magam attól, ha a szemébe néztem. És minél jobban néztem, annál kevésbé láttam őt. Nem akartam látni.
- Még mindig ugyanaz az olcsó arcszesz - jegyezte meg Hannibal. - Reméltem, hogy Miss Bloom majd valamivel jobb ízlésre szoktatja.
Éreztem, hogy az arcom enyhén megrándul, de nem szóltam semmit. Valahogyan sejtettem, hogy tud kettőnkről, hiszen csak mert a börtönben van, nincsen teljesen elvágva a külvilágtól… Mint én voltam. Kikövetkeztetni sem eshetett nehezére. Vagy kiszagolta rajtam a parfümjét, jó ég, ki tudja? Nem állt szándékomban megosztani vele kettőnk helyzetének bizonytalanságát, bár majdnem biztos voltam abban, hogy úgyis tudja.
- A napfény jót tett magának - folytatta Hannibal kedélyesen.
- Mint ahogyan az orvosi ellátás is. És az, hogy nem hisznek sorozatgyilkosnak - tettem hozzá élesen.
- Örülök, hogy meglátogatott. Vártam magát.
Nem is tudtam, de én is vártam.
- Azért jöttem, hogy a segítségét kérjem - mondtam gyorsan, magam elé tartva az eddig kezemben fogott aktákat. Észre sem vettem, hogy olyan erősen szorongattam őket, hogy összegyűrődtek a papírlapok.
- Hát persze. Az úgynevezett rajongómmal kapcsolatban. Ezek szerint nem csak az újságírók, ön is úgy gondolja, hogy ő is elfogyasztja az áldozatból kivágott belső szerveket?
- Tudom.
- Még mindig olyan könnyen hagyja magát manipulálni?
- Maga is tudja, hogy nem - feleltem frusztráltan, de tisztában voltam azzal, hogy úgysem úszom meg, hogy személyes beszélgetésbe elegyedjek vele.
- Hagyta, hogy Jack Crawford újfent meggyőzze magát arról, hogy elengedhetetlen a nyomozáshoz. Vagy talán úgy gondolta, hogy magán kívül mással nem lennék hajlandó beszélni. Ebben nem tévedett.
- Segít? - kérdeztem a türelmemet vesztve. - Nem a semmiért természetesen. Vannak dolgok, amikre szüksége lehet. Könyvek, kutatási anyagok.
- Van elég olvasnivalóm. Vannak még rémálmai, Will? - folytatta Lecter megakadás nélkül.
- Nincsenek - hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Álmodik rólam?
- Nem fog segíteni, igaz? - kérdeztem hátat fordítva a rácsoknak, készen arra, hogy otthagyjam őt.
- Várjon, Will - mondta Dr. Lecter gyorsan. - Segítek. Adja ide azokat az aktákat!
Sóhajtva fordultam meg. Egyvalamire döbbentem rá az alatt az idő alatt, míg kimentettem magam a börtönből, és Hannibalt juttattam a helyemre. Hatással tudok lenni rá.
Gondosan ügyelve a szabályokra, bejuttattam neki a papírokat, és mintegy ösztönösen léptem hátrébb, ahogy Hannibal közelebb ment a minket elválasztó rácsokhoz. Mégsem mondhattam azt, hogy megijedtem, sokkal inkább iszonyodtam. Hannibal a finom kezei közé vette a lecsupaszított lapokat, és álltában közéjük lapozott. Csak néztem őt - hiába az előnytelen rabruha, valahogy mégis elegáns benyomást keltett, talán a testtartása, a gondosan fésült haja miatt. Én úgy hagytam ott a cellát, mint egy ápolatlan, kóbor állat. Ki tudja, mi lett volna velem, hogyha Alana nem fogad be, ugyanúgy, ahogy fél évvel azelőtt a kutyáimat is. Már nem volt fontos, hogy mennyire vagyok labilis… Alanának annyi mindenről kellett lemondania azért, hogy segítsen nekem, részben önmagáról is, én pedig túl önző voltam ahhoz, hogy ne fogadjam el.
Nem akarta, hogy ma ide jöjjek. Hangosan átkozta Crawfordot, amiért újra kitesz ennek. Nem bízik bennem, azt hiszi, nem bírom ki, összeroppanok, és lassan újra visszacsúszom az őrület mélyére. De már egészséges voltam, és éppen az előttem álló férfi miatt tudtam, hogy mi a valóság, és mi nem az.
Álltam a figyelő tekintetét, miközben tudtam, hogy belelát az agyamba, tökéletesen tudja, min járnak a gondolataim.
Hannibal Lecter a barátom volt, az egyetlen barátom valaha. Azért tette velem, amit tett, mert nem emberi teremtmény, de ugyanúgy érzett irántam, mint én iránta.
Sosem tudtam ráhangolódni, nem hallottam, amit súgott nekem, nem szívtam magamba a gondolatait. Az én képességeimnek is vannak határai. Tudott engem manipulálni, pokoli jól, de akármennyire is akarta, sosem hittem, hogy olyan vagyok, mint ő. Sosem voltam Hannibal Lecter.
- Hagyja itt nekem ezeket az aktákat! - mondta Hannibal lágyan. - És jöjjön vissza holnap! Tudok segíteni… Ha visszajön.
- Rendben - egyeztem bele könnyedén. Tudtam, hogy meg tudom tenni. A győzelem mindig is az enyém volt.
Úgy sétáltam ki az épület ajtaján, mint hajdan, újból ízleltem a szabadságom. Őszi szagokat vágott a szél az arcomba. Beszálltam a kocsiba, a kormánynak támasztottam a homlokomat, és sírni akartam. De fel kellett hívnom Jack-et. Alanát.

Lehet, hogy sosem szabadulok rettentő, véres álmaimtól. De tudom, hogy nem vagyok valaki másnak a tükörképe. 
Vagyok valaki.

4 megjegyzés:

  1. Először is, majdnem kiesett a kezemből a reggeli pizzám, amikor megláttam, hogy új történet?! :D
    Na, Willnek jól áll az E/1! :) Volt pár gondolatmenet, ami különösen tetszett:
    "Megemésztettem őket. A testem részévé váltak - halottak a kezeim, halottak a lábaim, halott szemekkel nézek, halott fülekkel hallok. Halott vagyok."
    "Az vagyok, akivel éppen beszélek. Akire gondolok. Az vagyok, aki akarsz, hogy legyek. "
    Azt hiszem én is jókora lépést tettem volna hátra, ha Hannibal a rácsok felé mozdul. :) Amúgy ebbe még bele sem gondoltam, hogy a Vörös sárkányban Willnek felesége és fia van, és hogy a feleség tényleg Alana lehet. (Nem, belenéztem a film szereposztásába és ott Molly a neje... pedig jobbnak tűnt a te verziód.)
    Ja, találtam benne két kisebb hibát, így első olvasatra:
    ott, ahol megkapja a papírokat H., van a mondatban egy általában, ahol túlzásba vitted az L-eket; meg van egy kis baki ennél a résznél: "ahogy Hannibal közelebb ment a minket elválasztó rácsokTÓL"

    Összességében tetszett és eddig nem olvastam olyan ficet, ami a mostani szériához tartozik, de már felcserélődtek a szerepek a rácsok mögött. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Reggelire pizza? Te aztán tudsz élni! ;)
      Ja, most belelendültem, szerintem jövő héten hozok még Sherlockosat. ^.^
      De a Vörös sárkányban, Alana az Alan, úgyhogy... Igen, a shipjük valójában slash ship. XD Amúgy először azt terveztem, hogy több idő telt el, és már a felesége is lesz, de aztán visszakoztam, mert nem hinném, hogy valójában összeházasodnának. Alana túlságosan pszichológus, Will meg túlságosan kettyós, már akkor is, amikor éppen nincs agyvelőgyulladása, és Hanni nem basztatja őt.
      Hiba javítva, de az nem általában, hanem "álltában" szóval úgy kell a 2 l... hülye szó? Na mindegy.
      Tudom, már mindjárt jön a 2. évad, de jó sok szenvedés lesz még addig, amíg szegény Will törvényesen kikerül a rácsok mögül, mondjuk szerintem az évad végén fog csak, és én már nem bírtam ki addig. Nagyon szórakoztató nézni a sorozatban, ahogy szenved, de szegény pára, hadd legyen már végül boldog! Mert megsúgom, ha nem olvastad, hogy a könyvekben nincsen neki hepiend. A filmben (filmekben pontosabban, mert igazából 2 is volt, csak az 1. verzió letagadható XD) ott adtak neki boldog befejezést. Csak remélem, hogy végül, minimum 7 évad múlva, itt boldog lesz.
      Ja, és köszi szépen a kommentet, örül neki az én kicsi szívem! :3

      Törlés
  2. Oké, bocs, kicsit késésben voltam, de még el akartam olvasni és kommentelni is; kicsit fura volt valamit általában átlapozni, de átsiklottam ezen probléma felett. :DD
    Elgondolkodtattál... el kéne olvasni a Vörös sárkányt is (a másik három megvolt, de ez annyira nem vonzott könyvben)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig szerintem van olyan jó, mint a többi. Illetve a legtöbb embernek még jobban is tetszik, de a legtöbb ember utálja a Hannibalt (mármint a 3. könyvet), és nekem tetszett, úgyhogy úgy látszik, az én véleményem nem mérvadó. Plusz érdekes olvasni más kontextusban/más ember szájából ugyanazokat a mondatokat, amik a sorozatban is elhangzottak. (A Sherlockot is zabáltam emiatt XD)

      Törlés