The Forty-Seven Deaths of Ianto Jones

Ez a fic összetörte a szívemet, ennek ellenére nagyon szeretem, így hát úgy döntöttem, megosztom veletek magyarul is. Hogy ne egyedül sírjak rajta.
Az eredeti itt olvasható: http://archiveofourown.org/works/379165?view_adult=true

Ianto Jones negyvenhét halála

Ianto Jones kinyitotta a szemeit, és azok a leggyönyörűbb kékben játszottak, amit Jack valaha látott. Vissza kellett tartania a zokogását, és a sürgető vágyat, hogy azonnal a mellkasára ölelje Iantot. Nem akarta megrémíteni, hiszen még csak most ébredt fel.

Ianto kinyitotta a száját, de nem hagyták el szavak az ajkait, csak valamiféle száraz köhögés, amitől a szemei fájdalmasan kikerekedtek. Oldalra fordította a fejét, és enyhén pánikolva pillantott körbe a laborban. Jack megfogta a vállát, hogy le ne essen a szűk orvosi asztalról.

- Itt vagyok - mondta Jack, ülő pozícióba segítve Iantot. Megragadott egy pohár vizet, és Ianto kezébe nyomta. - Igyál!

Ianto megtette, nehezen nyeldekelve a vizet, és Jacknek még három pohárral kellett töltenie, mielőtt Ianto képes lett volna megszólalni. - Jack - mondta még mindig rekedt, durva hangon. - Hol vagyunk? Mi történt?

- Mi az utolsó dolog, amire emlékszel? - kérdezte Jack, miután elvette az üres poharat Ianto kezéből. Az ujjai súrolták Ianto bőrét, és ezúttal meg sem próbálta visszatartani magát; magához ölelte őt, és élvezte a bőre tapintását a magáén.

- Nem tudom - mondta Ianto, azután megnyalta a száját, és nyelt egyet. - Mi a… Thames Házban voltunk. Ott volt a 456… És…

- Shhh - suttogta Jack a haját simogatva. - Ne aggódj miatta, már vége van. Az egésznek vége van, és nyertünk.

Igen, nyertünk, de ennek megvolt az ára. Nyertünk, de te veszítettél. Nyertünk, de nekem fel kellett áldoznom a saját unokámat, hogy sikerüljön. Nyertünk, de összetörtem. Nyertünk, de el kellett menekülnöm, mert képtelen voltam Gwen szemébe nézni, tudva, hogy helytelenítené azt, amit tervezek. Helytelenítené azt, amit tettem veled.

- Volt bármikor is ilyen egyszerű? - kérdezte Ianto megemelt szemöldökkel - A jó fiúk nyertek, és ennyi?

Jack elmosolyodott, és megrázta a fejét. - Nem, nem volt ennyire egyszerű. De itt vagy. Mindketten itt vagyunk.

- Hol van Gwen? Ő… Ugye nem…?

- Gwen jól van - biztosította Jack gyorsan, tenyereit Ianto arcára simítva. - De el lettünk választva tőle, és nem mehetünk vissza.

Ianto merengve bámulta Jack arcát. - Valami történt - mondta. - Valaki meghalt.

Te haltál meg.

- Senki sem halt meg - felelte Jack, bár a szavai még neki magának is üresnek tűntek, tudta, hogy Ianto sem fogja elhinni. De később is el tudja magyarázni neki Steven halálát. - Pihenned kéne egy kicsit, Ianto. Hosszú nap áll mögöttünk.

Ianto bólintott, valószínűleg fáradtabban, mint amit beismert volna, és visszafeküdt az ágyra. Jack gyengéden betakarta őt egy vastag, puha takaróval (Az egyetlen tárggyal, amit magával hozott; az egészségügyi intézményben semmi sem akadt, ami elég kényelmes lett volna), és várt, amíg meg nem bizonyosodott arról, hogy Ianto tényleg elaludt. Csak azután hagyta el a szobát.

Odakint halovány fényű neonlámpák villogtak, árnyékok tapadtak a falakhoz, és a sarkokba. A folyosó minden egyes szegletét szürke por, és kosz borította, látszott, hogy csak idő kérdése, míg az elhagyatott épületet teljesen be nem kebelezi a feledés. Voltak felszerelések, amikor Jack rálelt erre a helyre, de a technológia még a primitív 21. századihoz képest is elavult volt.

Jack nem tudta, hogy vajon mi után kutathattak ezekkel az eszközökkel ebben az épületben, de mindent megtalált itt, amire szüksége volt ahhoz, amit tervezett.

Beletelt némi időbe, míg megtalálta a tökéletes mintát. Sosem klónozott még azelőtt semmit. Néhány évtizeden belül elfogadott gyakorlattá válik az elhunyt háziállatok klónozása, de az emberi klónozás körül folyó vita még évszázadokig is eltart.

Vajon elég egy szeretted teljes genetikai kódja ahhoz, hogy létrehozd pontosan ugyanazt a személyt? És ha igen, akkor megosztoznak a lelkükön? Mérhető-e a lélek? Vagy, ami azt illeti, létezik-e egyáltalán lélek?

Ezek voltak a kérdések, amelyeket Jack is feltett magának, mielőtt még elmenekült volna előlük. Nem hozhatta vissza Stevent - képtelen lett volna a szemébe nézni azzal a tudattal, hogy megölte őt. Nem a 456 volt, hanem ő, neki kellett megtennie (legalábbis így gondolta).

De Ianto. Ianto nem az ő hibája volt, és Jack nem akart egyedül lenni.

Amikor néhány órával később Jack visszatért némi ennivalóval, ébren találta Iantot.

- Szia! - mondta. - Mióta vagy fenn?

Ianto megvonta a vállát. - Nem régóta. - Maga elé húzta a karját, és megérintette a bal csuklóját. - Nincsen órám.

- Hozok neked egyet - felelte Jack, aztán feltartotta a kezében szorongatott papírzacskót. - Hoztam enni! Csak saláta. Egyelőre vigyáznunk kéne a nehéz ételekkel.

- Meddig voltam kiütve? - kérdezte Ianto, miközben elvette a zacskót. Egy átlátszó műanyag tálat talált benne, eldobható evőeszközöket, szalvétát, és kis csomag sót, meg borsot. - Napok? Vagy hetek teltek el?

Hónapok, de Jack nem tartotta számon az időt. Azt is alig tudta, hogy a hét melyik napja van, nemhogy a pontos dátumot. Ianto ágyához tolta a kerekes asztalt, hogy legyen min ennie, és vállat vont. - Néhány hét.

Fogalma sem volt, hogy mihez fog kezdeni, amikor elhagyják a létesítményt, és visszatérnek a való világba. Ha Ianto meglátja a dátumot, bármi legyen is az, azonnal rá fog jönni, hogy valami nem stimmel.

Ianto csak piszkálgatta a salátáját, szemmel láthatóan vonakodva, és körbepillantott. - Szóval, hol vagyunk? - kérdezte egy kényszerű falat után. - Ez nem egy hagyományos kórház, sehol sem látok nővéreket, és nem hallok egyáltalán semmilyen zajt. Túl nagy a csend.

- Ez egy privát egészségügyi intézmény - felelte Jack. Leült egy (szintén kerekekkel rendelkező) székre, és Ianto arcát tanulmányozta. - És nincsenek nővérek. Csak… mi vagyunk.

Iantonak nem volt szüksége arra, hogy lássa a dátumot, anélkül is tudta, hogy valami nincs rendben. Lassabban kezdett rágni, és összehúzott szemekkel nézte Jacket. - Mi történt? - kérdezte újra. - Hol vagyunk, földrajzilag?

Jack vett egy lassú lélegzetet. - Skóciában.

Nem volt értelme titkolózni, Ianto előbb-utóbb úgyis rájött volna.

- Most biztosan viccelsz - mondta Ianto hitetlenül. - Mégis milyen okból szállítanál át egy kómás beteget egy másik országba? Jack, ennek semmi értelme sincsen!

- Van értelme, hogyha ismered az egész történetet - magyarázta Jack. - De azzal később is foglalkozhatunk.

- Inkább szeretnék most foglalkozni vele. Jól vagyok. Még csak nem is… Legalább fáradtnak kéne lennem, hiszen most tértem magamhoz a kómából! De nagyszerűen érzem magam. Igazából nem is emlékszem, hogy mikor éreztem magam ennyire nagyszerűen.

Jack vigyorogni kezdett. - Ez fantasztikus! Szerettem volna, ha úgy kelsz fel, hogy nagyszerűen érzed magad!

- Szóval mondd el, mi folyik itt, Jack! Miért vagyunk Skóciában? Egy… üres kórházban? - Ianto letette a villáját, és eltolta az asztalt maga mellől. - Ez az egész… Tudom, furcsán hangzik valakitől, aki a Torchwoodnak dolgozik, de ez bizarr. Itt vagyunk, és nincsen senki más…

Jack elnevette magát, és közelebb gurította a székét, hogy meg tudja fogni Ianto kezét. - Emlékszel, amikor a Torchwoodhoz jöttél dolgozni? Hogy miért jöttél Cardiffba, miután a Torchwood 1 elbukott?

Ianto elfordította a tekintetét. - Persze, hogy emlékszem - mondta, a hangja alig volt több suttogásnál.

- Én is ugyanazt csináltam - mondta Jack. - Megtettem mindent, amit csak kellett, hogy életben tartsalak.

Ianto felnézett az öléből. - Mit tettél?

Jack kinyújtotta a kezét, és kisimított egy tincset Ianto homlokából, aztán előrehajolt, hogy csókot nyomjon a felszabadult bőrfelületre. - Ne aggódj emiatt. Egyedül az számít, hogy életben vagy. Bízz bennem! Képes vagy rá?

- Mindig, Jack - felelte Ianto, halovány, reszkető mosollyal. - Köszönöm… akármit is tettél.

- Szívesen - mondta Jack.

***

Skóciában maradtak, egy mindentől távol eső házban amit Jack vásárolt, körülbelül egy órányi útra Aberdeentől. Ameddig a szem ellát, semmi sem volt körülöttük, csak egy nagy udvar a ház mögött, gondozatlan kerttel. Az örökké fújó szél harangozott az ócska eresszel, és Ianto kékre festette a nappalit. Jack azt mondta neki, hogy azért maradnak itt, mert bujkálnak, de azt nem árulta el, hogy mi elől.

Nem volt mobiltelefonjuk, vagy számítógépük - ezeket túl könnyű lett volna lekövetni. Jack a külvilágtól teljesen elvágva tartotta magukat. Még csak tévéjük, vagy rádiójuk sem volt, csak néhány CD, amiket Jack Ianto lakásából szedett össze még indulás előtt. Páratlan gyűjtemény volt a ’70-es és ’90-es évek rockalbumaiból, de semmi naprakész. Ianto folyamatosan ezeket hallgatta.

Zöldségeket termesztettek maguknak a hátsó kertben, és Jack mindig csirkékről beszélt, amin Ianto csak röhögött, és ellentmondást nem tűrően leszögezte, hogy nem. Végülis vásárolhatnak tojást a boltban, és a csirkék undorítóak. Éjszakánként Jack szorosan Ianto mellé bújt az ágyban, orrát a tarkójához szorította, hogy belélegezze Ianto samponjának, és testének illatát. Sosem akarta elfelejteni.

- Furcsán viselkedsz - mondta neki Ianto csaknem minden nap az első két hónapban, sőt, olykor még utána is, de Jack mindannyiszor csak mosolygott rajta. Ez volt az, amit Ianto mindig is akart. Egy normális, valódi élet valakivel.

Egyik este, amikor a paplan alatt feküdtek összebújva, Jack Ianto mellkasán nyugtatta a fejét, lassan elszundítva a szívverése megnyugtató hangjára, amikor hirtelen felriadt arra, hogy Ianto lélegzete elakad, és fájdalmasan felszisszen.

Ianto azonnal felült, és vadul köhögni kezdett, beleakadt a takaróba, és Jackbe, ahogy igyekezett elhúzódni az útjából.

- Hozok neked egy pohár vizet - mondta Jack, kibújva a takaró alól. Elkezdett kimászni az ágyból, de aztán képtelen volt befejezni a mozdulatot, amikor Ianto újra, még csúnyábban köhögni kezdett.

- Jack - mondta gyenge hangon. Felé nyújtotta a kezét, és a tenyere csupa vér volt. Addig köhögött, míg a szemei könnyesek nem lettek. - El kell mennünk a kórházba.

Jack csak bámult rá. A kórházba? Ianto Jones hivatalosan halott. Mégis hogyan magyarázná ezt meg? Másrészről, mennyiben különbözhet Ianto klónozott teste az eredetitől? Ennek nem szabad megtörténnie!

Ianto visszabámult rá. - Jack! - mondta kifulladva.

Jack nem mozdult, de a szíve keményen lüktetett a mellkasában. Tudta, hogy szereti Iantot. Nem tette volna ezt, hogyha nem szeretné őt létezésszinten. Nem volt biztos abban, hogy képes újra végignézni a halálát. Több idejük kellett volna legyen ez alkalommal!

De tud csinálni egy másikat. Tud csinálni egy másik Iantot. Nem kell így végződnie.

- Minden rendben lesz - mondta Jack, alig ismerve fel a saját hangját. Egyik remegő keze a párna felé nyúlt. - Minden rendben.

Ianto szemei elkerekedtek. - Jack…

- Semmi baj - mondta Jack, mert mi mást mondhatott volna. Felemelte a párnát, és Ianto arcához szorította, visszanyomva őt magát is az ágyra. Ianto Jack csuklóit markolta, próbálta ellökni magától, de túlságosan gyenge volt.

- Minden rendben lesz - ismételte meg Jack előbbi szavait, és rendíthetetlenül, keményen lenyomva tartotta a párnát, míg azt nem érezte, hogy Ianto szorítása gyengül a csuklóin. Mosolygott a könnyein keresztül. - Minden rendben lesz.

Amikor Ianto teste teljesen mozdulatlanná vált, Jack végre elhúzódott. Ez nem olyan volt, mintha megölt volna valakit. Nem olyan volt, mintha megölt volna valakit, akit szeretett. Érezte, hogy meg tudja tenni.

Felöltözött, és kiment a házból. A csillagok ragyogtak az égen a gyönyörű félhold mellett, Jack pedig mosolygott, és az udvar sarkánál álló fészerhez indult. Megkereste az ásót, és csendesen ásni kezdett a kert mellett. Meg kell ezt tennie. Ha megteszi, egy lépéssel közelebb kerül ahhoz, hogy visszakapja Iantot.

Már hajnalodott, mire Jack kiásta a sírt. Kimászott a gödörből, és visszament a házba, végig a folyosón, és egy pillanatra megtorpant a hálószoba ajtaja előtt. Vett egy nagy levegőt, és belépett a szobába, ahol semmi sem változott. Ianto teste még mindig az ágyon feküdt, csendesen, és mozdulatlanul.

Egy újabb mély lélegzet után, mielőtt bármit is tett volna, letépett néhány hajszálat Ianto fejéről. Szüksége lesz valamire, hogy megcsinálja a másikat. Azután Ianto teste köré tekerte a takarót, és azzal emelte meg; úgyis véres lett, és nem tarthatta meg ez után az este után. Óvatosan kicipelte a testet a házból. Odakint minden olyan gyönyörű volt, az eget lila felhők csíkozták, a felkelő nap kedves fénye játszott a füvön.

- Ne aggódj - mondta Jack, ahogy vigyázva a gödörbe eresztette Ianto testét. - Nemsokára újra együtt leszünk.

***

Két héttel később Jack hazahozta Iantot az egészségügyi intézményből, és Ianto mélyvörösre festette a nappali falait. Egyetlen bútoruk sem illett ehhez a színhez, úgyhogy fehér pamut takarókat vásárolt mindenre. Néhány héttel később pedig azt mondta: - Meg kéne vennünk azokat a csirkéket.

Mintha teljesen más ember lett volna.

Aztán Jacknek eszébe jutott, hogy az is.

Ahogy telt az idő, Jack leszokott arról, hogy rémülten ugorjon fel minden egyes alkalommal, amikor Ianto köhög, arra számítva, hogy újfent vér tapad majd a kezéhez. Olykor éjjeleken keresztül ébren virrasztott mellette, csak hogy nézze, amint a mellkasa fel-le emelkedik.

- Jack, mit csinálunk? - kérdezte Ianto egy meleg, nyári reggelen. Éppen a teraszon ültek, Ianto mindkét kezével a kávésbögrét szorongatta, és a napba hunyorgott, ahogy beszélt.

- Mire gondolsz? - kérdezte Jack reggelivel teli szájjal.

Ianto vállat vont. - Már évek óta bujkálunk. Mi van Gwennel? És a Torchwooddal? Örökké ezt fogjuk csinálni? Bujkálni fogunk az életünk… Nos, az én életem végéig? Még csak azt sem tudom, hogy mi elől bujkálunk.

Jack lenyelte a falatot, és Iantora meredt. - Nem tudom, Ianto. Talán egy nap majd.

- Mi van Gwennel? - kérdezte újra. - Most már soha többé nem látjuk őt?

- Valószínűleg ő is bujkál valahol. Remélem, hogy ezt teszi, és remélem, hogy nem látjuk soha többé. - A hazugság könnyebbnek tűnt, ha Gwen is a részese volt.

Jack felsóhajtott. - Csak nem akarom, hogy veszélyben legyél. Nekem nem számít, de neked…

- Nem vagyok idióta, Jack!

- Tudom, hogy nem vagy. Nézd, mi… mi csak nem tehetjük, rendben? Emlékszel, amikor felébredtél a kórházban? Azt mondtad, bízol bennem. Csak bízz bennem továbbra is, oké? - Megfogta Ianto kezét az asztal felett.

Ianto egy pillanatig hezitált, de aztán megereszkedtek a vállai, megszorította Jack kezét, és elmosolyodott. - Bízom benned.

A szemei nem csak bizalommal, de bizonyossággal voltak tele. Biztos volt abban, hogy Jack a helyes dolgot teszi. Ettől jobban kellett volna éreznie magát, de ugyanolyan nehéz maradt a szíve.

Jack letette az asztalra a bögréjét. - Hiszel a lélekben?

Ianto szemöldökei összeszaladtak a hirtelen témaváltás miatt. - Én… én azt hiszem, igen - felelte. - Gyerekkoromban templomba jártam, és elég nagy felhajtást csináltak körülötte. Miért kérded?

- Csak gondolkoztam rajta - felelte Jack egy vállrándítással.

- Ez nem jellemző rád.

- Mi? A gondolkozás? - Jack vigyorgott. - Ez nem csak egy csinos arc, tudod.

Ianto felnevetett. - Nem így gondoltam! A teológiai viták nem jellemzőek rád. Nem is emlékszem, hogy valaha említetted volna a lélek fogalmát. Általában kiröhögsz, ha felhozok valami ilyesmit. Akarod, hogy keressünk egy templomot? - kérdezte Ianto szemtelenül, a kávésbögréje felől vigyorogva Jackre.

- Nem - felelte Jack, még mindig mosolyogva. Imádta, amikor Ianto így néz rá, ez általában azt jelentette, hogy nemsokára valaki szexi dolog fog történni. - Sokkal jobb ötleteim is vannak a vasárnap reggelekre, amikhez még csak ki sem kell bújnunk az ágyból.

Ianto kuncogott, Jack pedig felállt, hogy összeszedje a tányérokat. - És én még azt hittem, hogy a vasárnap pihenőnap.

Jack megcsókolta Ianto feje búbját, ahogy elindult befelé. - Az ördög sosem pihen - felelte.

A nyár esős őszbe fordult, és Ianto nekiállt felkészíteni a kertet a télre. Maradt még néhány szőlőtő, és sütőtök, de azon kívül minden üres volt.

Jack az ablakból nézte, ahogy dolgozik, forró kávét szorongatva, és csodálta, ahogy a nadrág Ianto fenekére simul minden egyes alkalommal, amikor lehajol. Tudta, hogy igazán felkelhetne, hogy kimenjen segíteni neki, de a ház melegéből nézni őt sokkal kellemesebb volt. Jack már félig arról fantáziált, hogy mit fog csinálni Iantoval, amikor végre bejön.

Az arca hideg lesz a kinti időtől, ahogy Jack combjaihoz simul, de a szája forró, ahogy ajkai közé feszi a farkát. Azután lassan, kényelmesen csinálják, nincs okuk aggódni semmi miatt. Sehová sem kell sietniük. Senki sem vár rájuk. Nincs szükség több kapkodó menetre, mint annyiszor a Torchwood központban.

A kellemes érzések visszahúzták a valóságba, így újra a kertben ténykedő Iantora fókuszált ahelyett, akit elképzelt. Igen, azonnal meg kell fognia azt a segget, döntötte el magában. Már éppen indult volna az ajtó felé, hogy behívja Iantot, amikor hirtelen leejtette a bögrét. A kávé mindenfelé szétfröccsent a padlón, de nem törődött vele, egyedül arra volt képes, hogy egyetlen pontra meredjen.

Ianto megragadta a bal karját, a következő pillanatban pedig elesett. Még odabent is hallatszott a fájdalmas üvöltése.

Jack kirohant a házból, és Ianto mellé rogyott a földre. - Mi az? - kérdezte a száján keresztül kapkodva a hideg levegőt. Megragadta Ianto kezét, és megszorította. - Mi a baj?

De tudta, hogy mi a baj. Tudta, hogy ez a test is elhasználódott.

- Azt hiszem… Azt hiszem, szívrohamom van - suttogta Ianto. - Még túl fiatal vagyok! Ez nem lehet…

- Shh - búgta Jack, de az agya csak úgy pörgött. Képtelen végignézni Ianto halálát, újra nem! Körbenézett valamiért -akármiért- amivel segíthetne neki, de semmi sem volt, amivel megmenthette volna őt.

Jack egész teste remegett, a szíve a torkában dobogott. Képtelen megtenni újra. Nem tudja végignézni, hogy Ianto újra kicsúszik a kezei közül, és meghal. Túl sokszor látta már, és képtelen még egyszer! De rendbe tudja hozni.

A szemei a szürke járólapokon állapodtak meg, amik a kert mellett, az udvaron vezettek végig. Az egyik nagyobb, lapos kő egészen háromszög alakú volt. Eltávolodott Iantotól, és a hideg földbe fúrta az ujjait, hogy kihúzza belőle a követ.

- Jack? - Ianto hangja halk, és rémült volt.

- Rendbe tudom hozni - mondta Jack, amikor végre sikerült kiemelnie a követ a földből. - Vigyázok rád.

- Jack… Jack.

Figyelmen kívül hagyta Ianto hangját. Már csak egyetlen dolgot kell megtennie. A kő hideg, és nehéz volt a kezeiben, ahogy a földön fekvő férfi feje fölé emelte. Teljesen kizárta Ianto hangját, és a saját könnyeit. Ha Ianto rimánkodott is, Jack nem hallotta. Nem hagyta magának, hogy hallja. Minden erejét összeszedte, és lesújtott.

Az egyetlen amit hallott, az a repedés hangja volt, ahogy a kő betörte Ianto koponyáját. Vér fröccsent végig az udvaron, és Jack ruháira. Ianto teste elernyedt az első ütés után, de Jack újra megemelte a követ. Csak a biztonság kedvéért.

Miután végzett, a háta mögé hajította a gyilkos szerszámot, és lenézett a szörnyűségre, ami egykor Ianto arca volt. Két alaktalan, véres lyuk tátongott a homlokán, és a bal szeme félig kilógott az üregéből. Jack alig ismerte fel. Nem hasonlított Iantora. Senkire sem hasonlított.

Aztán lenézett a saját kezeire, amik ragadtak a mocsoktól, és a vértől. A nadrágjába törölte őket, és csak akkor vette észre, hogy mindazok ellenére, ami történt, a farka még mindig kemény az alsónadrágjában.

Elhányta magát - javarészt a füvet találta el, de valamennyi Ianto ronda, barna melegítőjére is jutott. Zokogott, a könnyei az orra hegyéről potyogtak a földre.

Iantonak nem kell szenvednie. Jacknek csupán annyit kell tennie, hogy eltemeti a testet, és csinál egy új Iantot.

Csak annyit kell tennie, hogy csinál egy újat.

***

Jack sosem lehetett egészen biztos abban, hogy az új Ianto mit fog csinálni.

Ezúttal fehéren hagyta a bútorokat, de falakat világos aloe vera-zöldre festette. Néhány nap alatt tökéletesen kitakarította az egész házat, azután megmagyarázhatatlan módon az összes lámpát, és edényt egy jótékonysági boltnak adta, és újakat vett, amikor Jackkel a városba mentek.

- Szeretnék egy munkát - mondta, ahogy a helyükre pakolta az új edényeket. - Tudom, hogy nem adhatom meg nekik az igazi nevem, de biztos vagyok benne, hogy tudsz nekem szerezni hamis papírokat. Ahhoz legalábbis elég lenne, hogy a jótékonysági boltban dolgozzak. Volt egy cetli az ajtón, hogy eladót keresnek.

Jack természetesen könnyen tudott volna hamis papírokat szerezni. - Hát nem szeretnéd minden idődet velem tölteni? - kérdezte mosolyogva, megpróbálva viccet csinálni az egészből.

Ianto forgatta a szemeit. - Csak szeretnék naponta pár óra kiszabadulni a házból. Néha már rosszul vagyok ezektől a falaktól. Te nem?

A válasz nem. Jack szeretett rejtőzni. Szeretett ott lenni, ahol senki sem találhatta meg. Távol a Föld iránt érzett, vagy a Doktor által rákényszerített kötelezettségektől. Senki sem várta el tőle, hogy megmentse a világot. Megint. Fiatal korában kalandos életre vágyott, de most már több életnyi kalandot végigélt, és le akart telepedni egy kicsit. Legalább annyi időre, míg fellélegezhet.

De Iantonak nem áll rendelkezésre a világ összes ideje, és ez a gondolat fájdalmasan csavarta össze Jack gyomrát. Önző dolog lenne, ha folyamatosan maga mellett tartaná Iantot. Már évek óta kettesben vannak ebben a házban, és Ianto megérdemel néhány órát egyedül is.

- Csináltatok neked hamis papírokat - mondta Jack, és Ianto mögé lépett, hogy hozzá simítsa a testét, megcsókolja a tarkóját, és mélyet lélegezzen. Más volt az illata. - Ha ez boldoggá tesz téged.

- Azzá tesz, köszönöm - felelte Ianto, Jacknek támasztva a testét. - Nem tudom, mihez kezdenék nélküled.

Jack átölelte Ianto derekát, és egyetértően hümmögött.

Vettek egy vezetékes telefont, mert túl különös lett volna, ha nincs nekik, és néhány nappal később Ianto munkát vállalt a jótékonysági boltban William Jones név alatt. Ez eléggé hétköznapian hangzott, és Ianto mindenkinek azt mondta, hogy nemrég költözött ide Wales-ből, a partnere munkája miatt. Jack sosem ment be a boltba, nem akarta magukra vonni a figyelmet, elvégre annyira nem megszokott, hogy egy amerikai és egy wales-i férfi együtt élnek.

Valaki keresheti őket, mondta Iantonak, de amire igazán gondolt az volt, hogy Gwen keresheti őket.

Ianto hangulata megváltozott. Többet mosolygott, és sokkal beszédesebb lett. Sokszor mesélt a vásárlókról, vagy a két hölgyről, akikkel dolgozott, és együtt énekelt az Eaglesszel vacsorakészítés közben. Jack arra gondolt, hogy az előző Ianto talán depressziós volt, csak neki sosem tűnt fel.

Amikor a tavasz beköszöntött, Ianto pólót kezdett hordani, és sokat dolgozott a kertben. Jack nem követte figyelemmel minden lépését a házban, viszont odakint mindig vele tartott, és ügyelt arra, hogy semmi furcsa ne történjen. Különben is, így legalább bármikor megfoghatta a fenekét, amikor csak akarta.

Ianto beleszúrta az ásót a földbe, nekitámaszkodott, és körbenézett. - Nem volt nekünk itt több járólapunk? - kérdezte.

Jack egy pillanatra megfagyott, de aztán elmosolyodott. - Arrébb pakoltam őket, hogy több helyet csináljak a kertnek - felelte. - Csak úgy tűnik, mintha kevesebb lenne.

Ianto összevonta a szemöldökét, és vetett egy pillantást a kertre. - Oh, azt hiszem, igazad van. Mire gondoltál, miből termeszthetnénk többet? És ne mondd, hogy paradicsomból, mert így sem tudom, hogy mit kezdjünk velük. Még mindig van egy tucatnyi befőtt tavalyról. Képtelen vagyok elég tésztaszószt csinálni!

- Adhatnánk belőlük az új barátaidnak a boltból - ajánlotta Jack, mire Ianto szeme rögtön felcsillant.

- Nagyszerű ötlet! - Jackhez hajolt egy gyors csókra. - Annyira örülök, hogy együtt bujdosunk!

Jack elvigyorodott. - Én is.

A következő reggel, ahogy a nap besütött az ablakokon, Jack megfordult az ágyban, Ianto teste köré fonta a karjait, és a fenekéhez dörgölte a farkát. - ’Reggelt! - morogta.

- Jó reggelt! - felelte Ianto álmos hangon. - Dolgozni kell mennem, Jack!

- Csak öt perc! - mondta Jack, egyik kezét Ianto mellkasára csúsztatta, és megszorította a mellbimbóját. - Te is akarod.

- Akarom, de pisilni kell.

- Az nem baj. - Jack csókolgatni kezdte Ianto nyakát. - Kimoshatjuk az ágyneműt, ha végeztünk.

Ianto felnevetett, és kikúszott Jack markából. - Szeretek új dolgokat kipróbálni, te is tudod, de nem. A vécébe fogok pisilni. Te meg csinálhatnál valami reggelit!

Ianto felült, és hangosan ásított egyet.

Jack a meztelen teste köré tekerte a takarót, kimászott az ágyból, és elindult a konyha felé. A merevedése eltéveszthetetlenül kirajzolódott a vékony pamutanyagon át, de nem volt ezzel semmi gond. Tudta, hogy Ianto hamarosan kisegíti őt a helyzetéből, ahogy mindig.

Miután feltette a kávét, Jack a hűtőbe kotort tejért és tojásért. Minden alkalommal, amikor kinyitotta a tojástartót, arra gondolt, hogy még mindig szükségük lenne csirkékre.

Kivette a serpenyőt a szekrényből, a tűzhelyre tette, azután megvárta, míg a vaj felolvad, és már éppen készült beleütni a tojásokat.

- Jack?

Megfordult, és látta, hogy Ianto előtte áll a piros bokszerében. Jack gyakran készítette meztelenül a reggelit, vagy akár az ebédet is, de Ianto sosem mászkált teljesen a ruhátlanul a házban.

- Ianto, mi a baj? - kérdezte Jack. Az ereiben azonnal megfagyott a vér.

Ianto idegesen pislogott. - Ööö, nekem… Nekem vér volt a vizeletemben. Nem tudom, hogy ez mit jelent.

Lehet húgyúti fertőzés, vagy vesekő. Vagy húgyhólyagrák. Lehet, hogy Ianto újra kicsúszik a kezei közül.

- Nem veszíthetlek el! - mondta Jack.

Ianto bátortalanul elmosolyodott, és közelebb lépett. - Lehet, hogy semmi komoly. - Finoman megérintette Jack arcát. - Csak elmegyek a doktorhoz, és…

- A Doktor - vágott közbe Jack gúnyosan. Tudta, hogy Ianto nem így gondolta, de a pokolba is, utálta a Doktort. Ettől a nehezteléstől egyhamar nem fog szabadulni. Elfordult Iantotól, és a serpenyő éppen előtte volt, benne a forró vajjal. A nyugalom azonnal végigáradt Jacken, ahogy rájött, hogy mit kell tennie.

Felkapta a serpenyőt, és megfordult. Iantonak nem volt ideje reagálni, az öntöttvas edény oldalról találta el a fejét. A teste hangos puffanás esett a földre.

Hátrafelé botladozva Jack rálépett a dereka köré tekert takaróra, és leejtette a serpenyőt, ami pont a lábán landolt.

- A picsába! - kiáltott fel, és ököllel vágott bele a legközelebbi falba. Ez persze nem segített, viszont most már a keze is fájt. Szorosan becsukta a szemeit, és vett néhány mély lélegzetet. Igyekezett nem sírni, de érezte, hogy forró könnyek égetik belülről a szemhéját. Felegyenesedett, és lüktető kezével a telefon felé nyúlt.

A jótékonysági bolt számát tárcsázta.

- Helló - szólt bele, miután az egyik nő felvette a telefont. Sosem találkozott velük, így nem tudta, melyikük lehet az. - William partnere vagyok, Jack. Azért telefonálok, hogy megmondjam, nem érzi jól magát, azt hiszem, influenzás. Valószínűleg pár napig nem tud menni.

- Oh, szegénykém - felelte a nő. - Nagy kár, a vásárlók szeretik őt. Üzenjünk Willnek, hogy jobbulást! Remélem, hamar felépül!

- Természetesen - mondta Jack, és gyorsan letette a telefont. Hamar kész lesz a következő Ianto. Egyre könnyebb megcsinálni.

Jack felöltözött, és kiment a kertbe az ásóért. Elérkezett az ideje, hogy újabb sírt ásson.

***

Ianto tojáshéjszínűre festette a nappalit, és fekete huzatokat vásárolt a bútorokra. Felmondott a jótékonysági boltban, és kitakarította az ereszcsatornákat, megszerelte a szivárgó csöveket, és misztikus regényeket kezdett olvasni.

Amikor a falak tojásszínűből tealevél színűvé váltak, Ianto motyogni kezdett, és Jack nem tudta, ez mit jelenthet, de napokig ideges volt miatta. Végül úgy döntött, hogy figyelmen kívül hagyja, és örül neki, hogy így tett. Ez a Ianto szenvedélyes volt, és a szex órákig tartott vele. Jack nem is emlékezett rá, mikor volt utoljára ennyire kielégült. Ianto hetente lement a városba, hogy zongoraleckéket vegyen, és Cole Portert dúdolgatva jött haza.

Jack napokon keresztül zokogott miután elvágta a torkát.

A szégyene eltűnt tealevél-zölddel együtt, és a falak sárgás-barnák lettek. Jacknek fogalma sem volt, hogy választhatott Ianto ilyen szörnyű színt, hányásra emlékeztette őt. Ianto vásárolt egy csomó túlméretezett dohányzóasztalt, és a fehér bútorhuzatok visszakerültek a helyükre, frissen mosva, makulátlanul. Ianto ragaszkodott ahhoz is, hogy vegyenek egy televíziót, és órákon keresztül James Bond filmeket nézett. Jack úgy érezte, az eredeti Iantot látja benne, miután azok a DVDk éveken keresztül feküdtek a polcon érintetlenül.

A hányás-falak után következett, ahogy Jack magában gondolt rá, a lila korszak. Először levendula, aztán mély-lila, majd vöröses-lila, aztán Ianto egészen új kinézetet adott a szobának egy friss réteg fehér festékkel.

Azután következett a narancssárga, a világoskék, az arany, majd a fenyőzöld.

- Új bútorokra lenne szükségünk - mondta Ianto, ahogy felkente a legújabb réteg krémfehér festéket. Jack egyetértett, szóval miután Ianto vett egy alapost zuhanyt, bementek a városba. Mielőtt nekiálltak volna vásárolni, megálltak egy kis kávézónál.

Ianto beleolvasott az újságba, amit valaki az asztalon hagyott, és néhány oldal után összevont a szemöldökkel nézett fel belőle. - Liz Fletcher meghalt.

- Kicsoda? - kérdezte Jack még mindig a menüt tanulmányozva. Már rendeltek, de máris egy újabb szelet tortán gondolkozott. Fenyőzöld-Ianto szakács volt, és Jacknek máris hiányzott, hogy folyton teli van a lakás édességekkel, bár nem ártott volna leadnia pár kilót.

- Liz - mondta Ianto, mintha Jacknek tudnia kellett volna. - Övé volt a jótékonysági bolt.

Erre Jack is összevonta a szemöldökét, és letette a menüt az asztalra. - Sajnálom, Ianto. Írja, hogy mi történt?

Ianto vállat vont. - Öreg volt, Jack. Már akkor öreg volt, amikor ott dolgoztam, és ez évekkel ezelőtt volt. - Megrázta a fejét, és a szomszédos asztalra dobta az újságot. - Szombaton lesz a temetése. Szeretnék elmenni.

- Veled megyek - mondta Jack, bár így is túl sok temetésen volt már túl hosszú élete során. Temetésekben tudta volna számolni az éveit, de el akart menni, hogy fogja Ianto kezét.

Hazatértek, amint kifizették a klasszikus, barna bútorszettet (egy kanapéval és két kényelmes fotellal). Ianto egyenesen a konyhába ment, és elővett egy üveg skót whiskyt.

- Nincs még egy kicsit korán ehhez? - kérdezte Jack, de azért kivette a szekrényből a saját poharát, és társult az asztalnál ülő Iantohoz.

Ianto mindkettejüknek töltött, és a magáét rögtön le is húzta. - Valami nincs rendben - mondta, miközben a következő adagot töltötte magának. - Nem vettem észre, amíg nem láttam, hogy milyen öreg volt Liz. Ránéztem a dátumra, és… Én észre sem vettem, hogy ennyi idő eltelt.

- Miről beszélsz? - kérdezte Jack nyugodtan, de érezte, hogy a szemei kikerekednek. Már évek óta nem figyelte a dátumot, és csak a kertben termő zöldségek miatt tudta egyáltalán, hogy telnek az évek, de azt sem tartotta számon.

- Belenézek a tükörbe, és pontosan ugyanúgy nézek ki, mint… mint amikor még a Torchwoodnál voltunk, Gwennel. Én nem vagyok olyan, mint te, Jack. Öregednem kéne. Máshogy kéne kinéznem. Máshogy is kéne éreznem magam, de nincs így. Huszonhét évesnek érzem magam - Ianto megitta a második pohár whiskyjét is, és az asztalra csapta a poharat. - Mit csináltál velem? A Thames Ház után, amikor felébredtem a kórházban… Mit csináltál?

- Azt hittem, bízol bennem - válaszolta Jack röviden.

- Nem tudom, hogy megérdemled-e a bizalmam! Mi történt velem, Jack? Mit tettél?

- Amit tennem kellett ahhoz, hogy életben tartsalak! Megmentettelek! - Jack eltolta magát az asztaltól, és fel-alá kezdett járkálni a konyhában. - Nem tudod, hogy milyen volt, Ianto, végignézni, ahogy meghalsz a karjaimban! Soha többé nem akartam ezt látni! Olyan törékeny, és kimerült voltál, olyan könnyedén elmentél! Ha megmenthettelek volna akkor, megtettem volna, de nem tudtalak! Ez az egész… Időbe telt, míg meg tudtam csinálni.

Ianto csak nézte Jacket egy hosszú pillanatig. - Szóval meghaltam - mondta.

- Igen. Meghaltál.

- Hogyan csináltad?

Jack visszalépett az asztalhoz, de nem ült le, csak felvette a poharát, hogy kiigya belőle a maradék alkoholt. - Te egy klón vagy. Leklónoztalak. A technológiája nem túl bonyolult, és még mindig itt vagy. Lényegében ugyanaz vagy.

- Lényegében - visszhangozta Ianto.

- Van néhány apró különbség - mondta Jack.

- És nem öregszem.

Jack megtorpant. Ianto öregszik. Legalábbis valószínűleg öregedne, ha Jack leállna azzal, hogy mindig újakat csinál belőle, de nem vallhatta be Iantonak, hogy a kertjük teli van az ő holttestével. Így könnyebb volt. Máskülönben soha többé nem tudna megbízni benne.

- Nem - mondta kis idő múlva. -, nem öregszel. Ez a mellékhatása. Ami a mellékhatásokat illeti, lehetne sokkal rosszabb is.

Ianto nagyot nyelt, de nem eresztette el Jack tekintetét. - Meg fogok halni?

Jack viszont nem bírta, elnézett róla, hogy inkább a padlót bámulja. - Biztos vagyok abban, hogy igen. Egy nap.

- Oké - mondta Ianto, és amikor Jack felnézett, látta, hogy egy újabb pohár whiskyt tölt magának. - Jó tudni.

- Ennyi? - kérdezte Jack.

Ianto vállat vont. - Ami megtörtént, megtörtént, Jack. Nem fordíthatjuk vissza. Csak ígérd meg, hogy amikor legközelebb meghalok, elengedsz.

Jack gyengéden elmosolyodott, és bólintott. - Ígérem.

Még csak nem is érzett bűntudatot a hazugság miatt.

***

A színek összefolytak, és Jack biztos volt abban, hogy a nappali összezsugorodott a falakra felkent rengeteg rétegnyi festék miatt. Már nem is számolta, hány színen vannak túl. Szerette volna lekaparni a falakat, hogy lássa mindet, mint a fák gyűrűit, Ianto-inak történetét.

A falak most szürkék voltak, már jó néhány Ianto óta, és Jack kezdett félni, hogy ez a szín már örökké megmarad.

Ianto sokkal gyorsabban kicsúszott a kezei közül mostanában. A szervezete, ami azelőtt hónapokig bírta, most már csak hetekig, az új klónok már a kezdetektől fogva túl gyengék, és törékenyek voltak. Jack tudta, hogy több sejtet kellett volna megmentenie az eredeti Iantoból, de most már csak a klónok DNS-i álltak rendelkezésére.

Nem tudta többé, hogyan mentse meg őt, szóval megpróbált annyira vigyázni rá, amennyire csak tudott.

Napok teltek el, és Ianto csak ült a székében, már ha egyáltalán felkelt az ágyból, és egyáltalán nem evett. Megnézte a filmeket, amiket Jack berakott neki, néha még nevetett is, de a legtöbbször csak bámult maga elé üveges tekintettel.

Egy nap Jack egy tál frissen szedett paradicsommal a kezében ment be a házba. Nem is emlékezett az utolsó alkalomra, amikor Ianto a kertben dolgozott, de, még ha nem is evett belőle, mindig szerette látni Jack munkájának gyümölcsét.

- Ianto, nézd meg ezeket! - kiáltotta vidáman. - Gyönyörűek!

Ianto szemei félig nyitva voltak, és nem válaszolt, nem mozdult, semmilyen jelét nem adta annak, hogy észrevenné Jacket.

A tál hangos puffanással a kemény padlóra pottyant, és a paradicsomok mindenfelé gurultak, ahogy Jack Iantohoz sietett. Nyirkos kezét a kezébe vette, és a széke mellé térdelt. - Ianto, ne! Ianto… Ianto.

Semmi választ nem kapott. Ianto elment.

Jack lehajtotta a fejét, még mindig a halott kezet szorongatva, és sírni kezdett. Három napja se volt, hogy hazahozta ezt az új Iantot az elhagyatott kórházból!

Végül Jack felemelkedett a földről, és körbenézett a házban, amit ő és Ianto otthonukká tettek. Nem tudta, mihez kezdjen vele Ianto nélkül. Olyan régóta éltek már itt; nem is tudta, hogy mennyire régóta. Az idő ugyanúgy csúszott ki a kezei közül, mint Ianto.

Több időre volt szüksége. Vett egy mély levegőt, és kiment a kertbe. Nem adhatja még fel. Csak arra van szüksége, hogy megtegye az első lépést az új Iantoért.

Egyszerűen csak több időre van szüksége.

Jack hazavitte a legújabb Iantot, és ágyba fektette őt. Még korán reggel volt, és sosem ébrednek fel közvetlenül utána, azt a látszatot keltve, hogy csak egy jól megérdemelt alvásból kelnek fel.

Halkan osont ki a szobából, hogy készítsen valami reggelit, amikor elhaló köhögés csapta meg a fülét.

- Jack? - hallotta Ianto erőtlen hangját.

Jack rögtön megfordult, az ágy szélére ült, és megfogja Ianto kezét. - Hogy érzed magad?

Ianto szemei összeszűkültek. - Mint akit klónoztak.

Jack gyomra görcsbe rándult, és nyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de Ianto megrázta a fejét.

- Nem mintha ne tudnám már jó ideje, hogy nem álltál le vele. Tudom, hogy azt mondtam, hagyj meghalni, de a túlélési ösztönöm túl erős volt. De többé már nem az. Semmire sem vagyok jó neked így.

- Ez nevetséges - mondta Jack.

- Ez az igazság - felelte Ianto. - Gyenge vagyok, és a testem nem éli meg a holnapot. Tudom, hogy nem fogja, máris érzem, hogy kezd leállni a működése. Kérlek, ígérd meg nekem, és ezúttal őszintén ígérd meg, hogy ez volt az utolsó alkalom. Nem tudom, hogy mi történne velem, ha még egyszer megpróbálnád.

Jack mosolygott, és kisimította Ianto homlokából a hajszálakat. - A halál bölcsebbé tesz?

Nem tudta. Hiába halt meg annyiszor, igazán egyszer sem. Fogalma sem volt, hogyan tudna tényleg meghalni, és azt sem, Iantot hogyan hagyhatná.

- Nem, csak ad egy kis perspektívát a dolgoknak. - Ianto megnedvesítette az ajkait, és megszorította Jack kezét. - Szeretném, ha itt maradnál velem, amíg véget ér. Gyönyörű életünk volt együtt, és készen állok. Szeretném, ha te is készen állnál. - Mosolygott, a szemei békések voltak. - Szeretlek, Jack. Szeretném, ha ezúttal te is kimondanád.

Könnyek folytak végig Jack arcán. - Én is szeretlek, Ianto. Nem tettem volna mindezt, ha nem így lenne.

- Dehogynem - mondta Ianto, és Jack nem volt meggyőződve arról, hogy a halál nem teszi mégis bölccsé az embereket.

Jack bebújt Ianto mellé az ágyba, magukra terítette a takarót, átkarolta a testét, és szorosan magához vonta. Nem volt olyan illata, mint Iantonak, de Jack már nem is tudta, hogy emlékszik-e egyáltalán az illatára ennyi idő után.

Ianto lehunyta a szemeit, és Jack csak feküdt éberen, figyelte, ahogyan a karjai közt nyugvó teste lélegzik, egészen addig, amíg már nem tette többé.

Azután kivitte Ianto testét a kertbe még egyszer, utoljára.

***

Jack nem tudta, mihez kezdjen most, hogy Ianto elment. Néhány hétig a házban maradt, de már semmi sem volt ugyanaz.

Végül úgy döntött, itt az ideje, hogy visszamenjen Cardiffba. Folytatnia kell az életét, és visszatérnie a Torchwoodhoz. Könnyen be tud kerülni hozzájuk újra, már csinálta azelőtt.

Felvette a kabátját, és a csuklópántját, évek óta először, és kocsiba szállt.

Feltűntek neki a változások a hosszú kocsiút során Aberdeenből. Az épületek, amikre emlékezett, eltűntek, és újak épültek a helyükre. Az autók is másként néztek ki, és rájött, hogy mennyire kiríhat most a környezetéből, ez eszébe juttatta, hogy mindig is szeretett feltűnő lenni.

Nem volt nehéz megtalálnia Gwent miután Cardiffba ért, és nem húzta sokáig az időt, leparkolt egyenesen a háza előtt. Ahogy átlépte a bejárat küszöbét, ugyanaz a rettegés kerítette hatalmába, mint mindegy egyes Ianto elvesztése után.

Megtalálta a szobáját, ami nyitott ajtóval fogadta, és egy nő ült az ablak előtt, kerekesszékben. A kellemes tavaszi nap ráncos arcára, ritkás, ősz hajára sütött, és megtörött ködös szemein.

Jack nyelt egyet. - Gwen? - kérdezte remegő hangon. Az nem lehetséges. Nem tarthatott ilyen sokáig. Tudta, hogy elveszítette az időérzékét, de ez akkor sem lehetséges.

A nő felé fordította a tekintetét, és egy hosszú pillanatig csak bámult, mielőtt elmosolyodott volna. Az a mosoly pedig eltéveszthetetlen volt, és Jack szíve összeszorult, ahogy az őt néző szemek felcsillantak.

- Jack - mondta Gwen könnyes tekintettel. - Tudtam, hogy egy nap visszajössz. Istenem, még mindig ugyanúgy nézel ki, nem igaz? - Felemelte a kezeit, ahogy Jack közelebb lépett hozzá. - Mesélj el nekem mindent! Mesélj, mit láttál?

Odakint az univerzumban. Igen, amikor elment, azt mondta neki, hogy az űrbe megy. Gyengéden megfogta Gwen száraz, papírszerű kezét, és leguggolt hozzá, hogy szemmagasságban legyenek. - Gyönyörű volt - mondta. Nem árulhatta el neki az igazat, most nem. Rávigyorodott. - Mit szólnál hozzá, ha azt mondanám, azért jöttem, hogy magammal vigyelek?

Gwen felnevetett. - Jack, te vagy az egyetlen, aki képes vagy flörtölni egy nyolcvankilenc éves öregasszonnyal, akinek gyomorrákja van.

- Nem fogok bajba kerülni emiatt? - Jack átnézett a válla felett, mielőtt visszafordult volna hozzá. - Nincs itt valahol Rhys egy krikettütővel?

- Nincs - felelte Gwen elhalványodó mosollyal. - Rhys tíz éve elment. Nagyon békés volt az egész.

- Sajnálom.

Gwen megvonta a vállát. - Ez történik, ha megöregszel.

- És a gyerek? Terhes voltál…

- Régóta nem gondoltam már rá úgy, mint gyerekre. Az én Anwenem… - Akkor először elfulladtak a szavai, és szabad kezét a szája elé emelte. - Még a harmincat sem élte meg. A földönkívüliek voltak, Jack, ellenségesebbek, és gonoszabbak, mint amit valaha láttam. Milliókat öltek meg. Végig reménykedtem, hogy eljössz… Hogy tudni fogod, valami baj van, és megtalálsz minket. Még a legsötétebb órában is hittem benned. De te nem vagy hős megmentő, nem igaz?

- Nem, nem vagyok - értett egyet Jack komoran. - Gwen, sajnálom, hogy nem voltam itt. Nem tudtam… Az idő elszaladt velem. Nem tudtam, hogy ennyi ideje távol vagyok. Nem tudtam, hogy ilyen késő van. Ha tudtam volna, hogy te…

- Jó életem volt, Jack. Azzal a férfivel töltöttem, akit szerettem, és olyasmit csináltam, ami számított. Hát nem ez minden, amit az ember kívánhat? Élni, és tudni, hogy valami fontosat teszek? - Még mindig maradt annyi erő a markában, hogy megszorítsa Jack kezét. - Jó élet volt. Amit a Torchwood nem tudott megadni nekem, Rhys megadta. Majdnem mindenem megvolt.

Néhány könnycsepp gördült végig Jack arcán, de szeretett volna igazán sírni. Kész volt arra, hogy Gwen ölébe hajtsa a fejét, és csak zokogjon. Igen, ez minden, amit az ember kívánhat, és nem csupán annyi, amit elmúlt évei, életideje alatt tett. Végig maga mellett tartotta Iantot, csak magának, és távol a világtól, így neki sem adott esélyt arra, hogy olyasmit tegyen, ami számít.

Lehet, hogy életet adott Iantonak, de élni nem hagyta őt.

- Örülök, hogy jó életed volt - mondta Jack. - És nagyon sajnálom, hogy elmulasztottam. Nem akartam, hogy így legyen. Én csak nem tudtam…

- Nos, most itt vagy - szakította félbe Gwen, és megérintette az arcát. -, örülök, hogy meglátogattál engem még utoljára.

- Miről beszélsz? Maradok! Ezúttal nem szabadulsz tőlem, Gwen Cooper.

Gwen szomorúan mosolygott, és megrázta a fejét. - Oh, Jack. Nem, én vagyok az, akinek mennie kell. Most már bármikor megtörténhet.

- Gwen, ne…

Gwen a férfi ajkaira tette az ujját, hogy elhallgattassa. - Tudom, hogy öregebb vagy nálam, de nekem vannak ráncaim, hogy bizonyítsam, szóval hallgass meg. Minden rendben. Készen állok.

Ianto is pontosan ugyanezeket a szavakat használta, és Jack nem igazán hitt neki, de ahogy Gwen mondta, úgy megértette a dolgot. Most már mindkettejüket megértette.

- Én nem - felelte. - Sosem fogok készen állni arra, hogy végignézzem akárki halálát is. Nyilván azt hiszed, hogy hozzászoktam már ennyi idő alatt.

- Utálnám látni a napot, amikor elmész - mondta Gwen. Előrehajolt, hogy csókot nyomjon Jack homlokára. - Nem tudom, hogy mit csinálhattál az elmúlt években, de biztos vagyok abban, hogy rendkívüli volt. Mégis visszajöttél Cardiffba!

Jack csak nézte az öreg hölgyet, és ugyanolyan gyönyörűnek látta, mint utoljára, amikor találkoztak. Mosolygott. - Bárcsak elmondhatnék mindent! Annyi hibát követtem el!

- Azt hiszed, én nem? De annyira örülök, hogy eljöttél! Vártam rád - mondta. Eltakarta a száját, amíg ásított. - Bocsánat, de mostanában mindig annyira fáradt vagyok. Idehívnád a nővért, hogy szeretnék lefeküdni?

Jack megérintette a karját. - Majd én segítek.

Gwen tovább mosolygott. - Ha ragaszkodsz hozzá.

Jack kisegítette őt a fürdőköpenyéből, és az ágy felé vezette, azután a szélére ült, ugyanúgy, ahogy Ianto utolsó napján. - Azt hiszem, maradok, míg elalszol.

Gwen még akkor is mosolygott, amikor lehunyta a szemeit. Jack tudta, hogy ki fog tartani, csak miatta, megvárja, míg visszatér hozzá. Még utoljára, ahogy ő mondta.

Jack addig fogta a kezét, míg az ki nem csúszott a gyengéd szorításából, és érezte, hogy a szíve összetörik.

Készen álltak. Mindketten azt mondták, hogy készen állnak. Bár megértette, még mindig nem tudta átérezni.

Talán egy nap.

De most itt az ideje egy új kezdetnek, gondolta Jack, ahogy könnyes szemmel elhagyta a szobát. A Torchwood mindig vár rá, és egészen addig, amíg ő lesz, Torchwood is lesz.

Nem maradhatnak örökké szürkék a falak.