The way you like it 2. rész

Itt a második blokk, amiben megismerkedhettek egy kicsit közelebbről Mikey-val, az érzéseivel, és azzal, hogy őt mi mozgatja, merthogy az ő szemszögéből írtam. A fizikai és a lelki terror fokozódik, míg végül Mikey néhány igazán rossz döntést hoz.





Mikey

5.

Három hét telt el azóta, hogy utoljára úgy egymáshoz értünk volna. Három hét, igazán nem sok idő, mi?
Ma teljesen nyugodtan ülsz mellettem, amikor átkarolod a vállam, vagy megborzolod a hajam, tudom, hogy nem jut eszedbe semmi olyasmi, ami ne volna helyénvaló vérrokonok között. Nem hoz zavarba a tudat, hogy a körülöttünk lévők még csak nem is sejtik, hogy mire vagyunk képesek olykor a négy fal között.
Már azt hiszem, hogy egész életünkben ezt csináltuk. Pedig nincs így.
Csak majdnem.
Ezúttal valahogy a szokásosnál is nehezebb volt elindulnom erre a turnénkra, pedig egész végig el sem hagyjuk az Egyesült Államok területét. Talán szünetre lenne szükségem, vagy arra, hogy távol legyek tőled, nem tudom. Azt sem tudom, hogy képes lennék-e hosszabb ideig nélküled élni. Még soha nem próbáltam.
Alicia is a szokásosnál sokkal nehezebben engedett el. Félt engem, bár tudnám, hogy mitől! Nem hinném, hogy attól, amitől én is félek.
Egyre-másra azon kapom magam, hogy az utolsó alkalmunkra gondolok, arra a röpke két napra, amit nálad töltöttem, amikor Lindsey az új kiállítását szervezte. Az agyamba itta magát minden egyes apró emlék, és tisztában vagyok vele, hogy még jó ideig nem szabadulhatok tőle. És azon a napon, amikor egy pillanatra úgy tűnik, hogy elfeledtem, hogy megszabadultam ettől a szörnyű, de valahogy mégis édes tehertől, elemésztő titoktól, te rám nézel, és azt mondod, akarsz. Én pedig nem tudok ellenkezni, nem, de nem is akarok. Remegve vetem alá magam az akaratodnak.
Az első pillanattól kezdve a függőddé váltam, és te tökéletesen tisztában vagy ezzel. Nem tudnál olyat mondani, amit ne tennék meg neked, akármennyire utálom akár a gondolatát is. Ha arra kérnél, hogy hagyjam ott Aliciát, hogy teljesen rendelkezhess az életem fölött, én megtenném. Ha arra kérnél, hogy vágjam fel a saját ereimet, öljem magam egy kád forró vízbe, én megcsinálnám. Minden ellenkezésem felmorzsolódik, és pernyeként hullik a földre makacs, parancsoló hangod hallatán.
Félek, hogy egy nap meg fogod kérni tőlem, és félek magamtól is. Megteszem. Talán nem is lenne több egy kiszáradt test pusztulásánál.
Épphogy csak visszaértünk az előző turnénktól, és borzasztóan összevesztem Aliciával, amiatt, hogy máris ott hagyom őt pár napra. Annyira hiányoztam neki, hisz egyszer sem volt lehetősége meglátogatni engem, így már csaknem egy hónapja nem láttuk egymást, és a ritka telefonbeszélgetések vajmi kevesek ahhoz, hogy kapcsolatunkat teljes pompájában megtartsák. Ő is hiányzott nekem, úgy éheztem már puha, kedves érintésére, hogy majdnem eufórikus élmény volt őt megölelni. Eszembe sem jutottál.
Persze a fél éjszakát átszeretkeztük Aliciával, ezért azt sem tudtam, hogy hol vagyok, amikor hajnalban megszólalt a telefon. Mély, cinikus hangod úgy rántott vissza a valós életembe, ahogy a vákuum szippantja az űrbe az utolsó lélegzetvételnyi oxigént egy megnyomorodott gyermek tüdejéből. Nagyot csattantam a jól megszokott fekete semmibe, igazi önmagamba.
Sírva tudnék fakadni attól, amit művelsz velem, mégis izgatottan repülök feléd, nem is igazán törődve azzal, hogy ezzel hány embernek okozok fájdalmat. Leginkább Aliciának. Mindig próbálok ellenkezni, valamiféle szomorú kötelességtudatból, de úgyis tudod, hogy nem gondolom komolyan. Azt hiszem, az sem érdekelne téged, ha komolyan gondolnám. De én akarlak, talán jobban is, mint te engem.
Kétségbeejtő.
Másnap estére értem haza, és Alicia terített asztallal várt engem. Majd összeestem a fáradtságtól, és úgy összefacsarodott a szívem, amiért ő még mindig törődik velem. Fogalma sincs, hogy milyen gusztustalan, rút módon vágom át őt éppen, sőt, minden áldott nap, konok, önző hallgatásommal.
Nem szabad szeretnem őt. Nem vagyok szabad ember.
Alicia hideg volt velem, kedves, de hideg. Láttam a pupillái mögött, ahogy küzd magával. Vagy velem.
- Nagyon haragszol rám? – kérdeztem szemlesütve, meghunyászkodva. Jól megy már ez a szerep.
- Nem, nem haragszom – vágta rá gyorsan, aztán nagyot sóhajtott. – Tudom, hogy milyen fontos neked a bátyád.
Nem, nem tudja. Még csak nem is sejti.
Egy nap el fog hagyni engem. De az még mindig jobb, mintha te hagynál el. Persze te nem tudsz. Össze van kötve az életünk a vér, és a szenvedély által.
Este nehéz szívvel feküdtem be mellé a hitvesi ágyba. Úgy tűnt, hogy már nem dühös annyira, mert viszonozta a csókomat, és finoman simogatta végig a hátamat újra, és újra. Jól estek kellemes, puha mozdulatai egész napos durvaságod után, de mégsem tudtam felszabadulni tőle. Nem lettem volna képes szeretkezni vele, egy olyan nap után nem, sem testileg, sem lelkileg nem voltam olyan állapotban, úgyhogy a combjai közé térdeltem, és úgy juttattam el őt a csúcsra, többször is egymás után. „Túl fáradt vagyok” – mondtam, amikor viszonozni akarta. Ez még igaz is volt, bár talán képes lettem volna élvezni, de nem vitt rá a lélek.
Akkor Alicia elsírta magát, ugyanúgy, ahogy én tettem a te karjaid között alig 24 órája. Megijedtem, és szorosan magamhoz vontam őt.
- Mi a baj, kicsim? – kérdezgettem álnok módon aggódva. Mert van oka sírásra.
- Semmi – felelte szipogva. – Mikey Way, jobban szeretlek, mint ahogy el tudnád képzelni. – folytatta kétségbeesetten. Teljesen zavarba jöttem tőle.
- Én is szeretlek, de hát tudod – szóltam pirulva. Nem hazudtam, ez az igazság. De nem őt szeretem a legjobban ezen a világon.

Három hét.
Tíz év. Az egész tinédzserkorom, és az egész eddigi felnőttkorom.
Te vagy az életem.
Álmatlanul feküdtem a turnébuszon, miközben mindenki az igazak álmát aludta körülöttem. Egyenletes szuszogás járta át a légteret, de engem nem ringatott el a megnyugtató zaj. Tágra nyitott szemekkel bámultam az ágyam felett terpeszkedő vaksötétet. Furcsa, értelmetlen formákat véltem látni a semmiben, de persze csak a képzeletem játszott velem.
Nem tudtam, hogy mi nem hagy aludni.
Aztán durván fejbe vágott az a régi-régi jelenet. Úgy ködlött fel a szemem előtt, mintha kívülállóként látnám. Fiatal voltam, olyan hihetetlenül fiatal, és ártatlan. Sokkal ártatlanabb, mint a korosztályombeli fiúk, hát még mint te.
Nem értettem.
Mindig is imádtalak, ahogy a kistestvérek imádják a bátyjukat. Pedig nem voltál tökéletes, de mégis te voltál nekem az etalon. Láttam, hogy milyen tehetséges vagy, úgy rajzoltál, mint egy igazi művész, énekeltél, és gitároztál is. Okos voltál, csak soha nem érdekelt semmi. Nem értettem, hogy miért utálod annyira magad. Kizárólag azért, mert kövér lennél?
Mindenben jobb voltál, mint én.
Most is jobb vagy.
Nem csak egyszerűen megríkattál engem, amikor megerőszakoltál. Nem csak összetörtél. Megöltél engem.
Tisztában vagy azzal, hogy megöltél? A saját véred életét vetted el néhány brutális mozdulattal. Te testvérgyilkos, te kibaszott Káin!
Nem tudtam, mihez kezdjek. Mit kell tennie egy halottnak?
De te tudtad. Még magamhoz sem tértem a rettegésből, te már tudtad, hogy mi kell nekem. Engedtem, hiszem mi mást is tehettem volna? Már akkor sem az én döntésem volt.
Igen, megöltél, és azután új életet adtál nekem. Valami egészen mást, mint ami eddig volt. Valami egészen idegent. Az már nem is én voltam, hanem te.
Te vagy az életem. Én te vagyok. Valami apró, szorosan hozzád tartozó részed. Valami rendellenes testrész, mint egy hatodik ujj a kezeden, vagy egy rossz helyre nőtt mellbimbó. Undorító.
Szükségem van rád ahhoz, hogy létezzek. Ezért kellett mindenféleképpen belépnem az együttesedbe. Megtanultam basszusgitározni, csak azért, hogy veled maradhassak. Szükségem van arra, hogy megérints, úgy, ahogy senki más, hogy megcsókolj, és hogy szeretkezz velem. Van, hogy hosszú ideig nem érintkezünk szeretőkként. Ilyenkor már-már elhiszem, hogy nem is igénylem, hogy tulajdonképpen egészen normális vagyok, és bírom e nélkül az átok nélkül. Aztán rám nézel követelőző tekinteteddel, és rájövök, hogy mindez csak illúzió.
Boldog vagyok, amikor csókolsz, de közben mégis szenvedek. Saját magamat gyászolom még ennyi idő után is.

Fájdalmasan végigvágott rajtam a vágy utánad. Ott feküdtél tőlem néhány méterre, és mégis elérhetetlenül. Nem volt az idő alkalmas, még te sem akartad. Úgy éreztem, hogy bele fogok őrülni, ha nem csinálsz velem valamit. De már sokszor éreztem ezt, és eddig még sosem őrültem bele.
Nem ebbe.
Óvatosan lemásztam az ágyról, az orromra toltam a szemüvegem, és halkan kisomfordáltam, nehogy felkeltsek valakit. Felkattintottam a vécében a villanyt, behúztam magam után az ajtót, és leültem a lehajtott deszkára. Végtelenül magányosnak éreztem magam, a tenyerembe hajtottam a fejem, éreztem, ahogy a semmi belecsimpaszkodik a mellkasomba. Rád gondoltam, és arra, hogy mit tudnál csinálni velem ezen az egyszer egy méteres helyen. Biztosan az öledbe ültetnél, hogy a hátam a mellkasodhoz simuljon, durva csókokat lihegnél a nyakamba, és úgy szolgálnád ki magad a testemmel, mintha holmi ócska utcaszéli lány volnék. Soha nem törődsz azzal, hogy nekem is jó legyen, de éppen ezért annyira jó nekem.
Hátradöntöttem a fejem a hideg csempének, és a nadrágomba nyúltam. Tudom, hogy semmivel sem lesz jobb, ha kielégítem magam, de egy rövid ideig úgy tűnik. Sietve estem magamnak, gondoltam, hogy gyorsan végighajszolom magam rajta, utána legalább el tudok majd aludni. Egyre gyorsítottam a tempón, ahogy éreztem, hogy közeledik a vége felé, és önkéntelenül is becsuktam a szemeimet. Akkor hirtelen ajtónyitódás zaja jutott el a fülemig, és megcsapott a huzat.
Bassza meg, nem zártam be az ajtót.
Ijedten engedtem el magam, mint egy rajtakapott kölyök, akire az anyja nyitott rá. De nem anyu volt, te álltál az ajtóban, enyhén leesett állal. Hamar észbe kaptál, beléptél, és behúztad magad mögött az ajtót. Hallottam, ahogy ráfordítod a kulcsot. Annyira kevés volt benn a hely, hogy a térdeink összeértek, pedig szorosan simultál az ajtódeszkához.
- Folytasd – parancsoltad mohó hangon. Pontosan úgy, ahogyan szükségem volt rá. Elöntött a szégyen, nem is igazán amiatt, amit csinálok, hanem azért, mert annyira akarlak. Arra gondoltam, hogy az ajtón túl ott van mindenki, és meg fogják tudni. Túl közel vannak!
- Gyerünk, mintha itt sem lennék – mondtad újra rekedt hangon, és izgatott vigyort formáltak ajkaid.
Engedelmesen a nadrágomba nyúltam, elővettem a még mindig izgalmi állapotban lévő szerszámom, és ott folytattam, ahol abbahagytam. Megpróbáltam nem rád nézni közben, de az államhoz nyúltál, és megemelted a fejem. Bágyadtan mosolyogva néztél a szemeimbe, aztán ráérősen méregetni kezdtél, míg megtorpant a tekinteted az ölemben. Közben a nyakamhoz csúsztattad a kezed, és nem túl durván a hajamba markoltál. Azt hittem, hogy lehajolsz hozzám, hogy megcsókolj, de nem mozdultál. Gyorsan végeztem, nem akartam megadni neked azt az örömet, hogy sokáig gyönyörködhess bennem, alig egy perc múlva a markomba élveztem. Még észhez sem tértem, elengedted a hajam, megfogtad a csuklómat, magadhoz húztad a kezem, és élvezettel kezdted lenyalogatni róla az anyagomat. Visszafojtott lélegzettel, teljesen mozdulatlanul néztem végig, semmilyen módon nem akartam megzavarni ezt az erotikus pillanatot.
De aztán csak véget ért, ellökted magadtól a karom, és vidáman nézted végig, ahogy visszarejtekezem a nadrágomba. Óvatosan kinyitottad az ajtót, és kihátráltál a helyiségből. Jobban belegondolva, eléggé kellemetlen lett volna, ha ebben a pillanatban meglát minket valaki a bandából. Mégis mit mondtunk volna, miért szorongtunk kettesben a sloziban? Bizonytalan mozdulattal álltam fel a vécéről, és megeresztettem a vécében található kicsi csapot. Mindig mindenünket lefröcsköljük, amikor itt mosunk kezet, annyira pici a mosdókagyló.
- Várj – ragadtad meg hátulról a könyökömet. Ijedten néztem rád a vállam felett. Ez túl hangos volt! Erre te is rájöhettél, mert suttogva folytattad:
- Azt akarom, hogy ne mosd meg a kezed – búgtad a fülembe tébolyodott felhanggal a szavaidban.
- Bleh – vágtam rá undorodva. – Miért?
- Csak – közölted kikezdhetetlenül.
Nagyot nyelve elzártam a csapot. Ha ez a vágyad, akkor úgy legyen. Szembe fordultam veled, de nem mozdultál az ajtóból, várakozva néztél rám. Most mit akarsz? Nem csinálhatsz velem semmit, amikor itt van mindenki. Soha nem tettünk semmit olyankor, amikor akár kevéske esélye is volt annak, hogy lebukjunk. Igaz, soha nem is nyitottál rám maszturbálás közben.
- Arrébb húznál? – mondtad agresszíven. – Hugyoznom kell.
- Jah, persze – vágtam rá zavarban, és óvatosan elsasszéztam melletted, hogy még véletlenül se érjek hozzád közben.
Fáradtan másztam vissza, és hanyatlottam le az ágyamra. Levettem a vaksötétben feleslegessé vált szemüvegem, és csendben hallgatóztam, amíg te is végigtapogattad az utat az ágyad felé, és halk nyikordulással elhelyezkedtél rajta. Nem láthattalak, de tudom, hogy az oldaladon fekszel, a térdeid a hasadhoz húzod, mint egy magzat az anyja méhében, és úgy adod át magad az álomnak.
A kezem ragadt az ondóm maradékától, és a nyáladtól, de már nem is zavart annyira. Az arcomhoz emeltem, és beletemettem a markomba az orromat. Tudom, hogy perverz dolog, hogy saját magamat szagolgatom, de közben ott voltál te is, és az egész annyira megnyugtató volt.
Csak mi ketten.

6.

Teljesen kipihentem, majdhogynem boldogan ébredtem másnap reggel. Kishíján elkeseredtem azon, hogy ennyire boldog vagyok, holott semmi okom nincs rá. Sem jogom.
Hiszen hogyan is lehetne egy olyan ember, mint én, boldog?
De mégis úgy éreztem, hogy szokatlanul teli vagyok energiával és életkedvvel. A srácok a bandából meg is jegyezték, hogy jó napom lehet ma – csak te hallgattál, a nemlétező bajszod alatt somolyogva. Te tudtad, hogy mi a jókedvem oka. Vagy talán már azt tervezgetted, hogyan fogod este elvenni tőlem, amit nem érdemeltem ki?
Olyan vidám voltam, hogy sejteni lehetett, ez nem fog sokáig tartani.
Még az esti koncertet is teljesen feldobott hangulatban csináltam végig, képes lettem volna nekiállni hozzád hasonlóan ugrálni a színpadon, és kántálni a közönséggel együtt. Nagyritkán van csak olyan, amikor kinyitom korcs kis lelkem a rajongóink éljenzésére, és ugyanúgy magamba szívom a szeretetüket, mint te.
Bár nem érdemlem meg, hogy szeressenek. Alicia szerelmét sem érdemlem meg, ahogyan azt sem, hogy törődj velem, amennyire törődsz.
És az, hogy magamnak, vagy neked köszönhetően vagyok rossz ember, teljesen mindegy.
Miután lesétáltunk a színpadról gyorsan elmentél a többiekkel együtt az öltözőbe, de én még leakadtam egy kicsit a fanok egy csoportjánál. Autogramot osztogattam neki a belépőikre, meg mindenféle apró papírfecnikre, hagytam, hogy kedvükre fotózgassanak, és nem bírtam abbahagyni a mosolygást. Örömet akartam okozni nekik, ahogy ők is okoztak nekem aznap este.
Végül mire rábírtam magam, hogy kövesselek titeket, már csak te maradtál egyedül az öltözőben, a sminkedet törölgetted a tükör előtt. A fekete szemfesték lefolyt az arcodon, mintha sírtál volna, de dévajul vigyorogtál, amikor beléptem a helyiségbe. Annyira más lapult ebben, mint az én kölykös, vidám kis mosolyomban, hogy megrémültem tőle.
- Gyere át hozzám ma éjjel – mondtad élesen amint megláttál.
Úgy álltam ott, mint akit pofonvágtak.
- Oké – vágtam rá gondolkozás nélkül.
Hiszen nem pont én vágytam rá előző este?
Nem gondolhattam, hogy sokáig békén hagysz azután, hogy végignézted hogyan elégítem ki magam.
Rögtön a gyomromba költözött a vad izgalom, és azzal együtt a bűntudat is. Már nem tudtam undorodni magamtól, amiért annyira gyenge vagyok, hogy azonnal rábólintottam. Úgyis mindig azt teszem.
Hotelben szálltunk meg, azt hiszem csak és kizárólag azért, hogy kettesben tudjak lenni veled. Persze a többiek is jó ötletnek tartották, hogy egy éjszakára lemondjunk a turnébusz kétes kényelméről, és rendes ágyakban aludjunk.
Bár volt egy olyan érzésem, hogy mi ketten nem nagyon fogunk aludni.
Vártam is, és féltem is attól, hogy mindenki biztosan nyugovóra térjen, és megjelenhessek az ajtódban. Elszoktam már attól, hogy sok időt töltsek el veled úgy egyhuzamban. Már nem voltam az az éretlen kamasz, aki minden áldott éjszakáját az ágyadban tölti, hogy levezesse a tomboló szexuális feszültségét. Zavaros idők voltak azok, de mégis jobb volt, mint most. Teljesen a tiéd voltam, úgy, ahogyan most nem vagyok, és nem kellett annyi energiámat elpazarolnom arra, hogy úgy tűnjék, normális életet élek.
Elfészkeltem magam a saját szobámban, ahol valószínűleg úgysem sok időt fogok eltölteni, végignyúltam az ágyamon, és mélán bámultam a plafon semmitmondó hibáit. Nem tudom, hogy történhetett meg, talán mert túlságosan lefárasztott a nap, de elnyomott az álom.
Arra ébredtem, hogy mellettem térdelsz az ágyon, és az arcom körül matatsz. Hirtelen akartam felülni, de visszanyomtál a vállaimnál fogva. Levetted az orromról a szemüvegem, és gondosan behajtva a szárait az éjjeliszekrényre tetted.
- Elaludtál – mondtad lágyan. Végigsiklott a testemen a kedves hangod, és én bizonytalanul elmosolyodtam rá.
- Bocsánat – motyogtam vissza.
- Nem haragszom, ha rendesen bocsánatot kérsz – felelted felvont szemöldökkel, és rám fordultál az ágyon. A hasamra ültél, megtámaszkodtál mellettem, aztán megfogtad a kezem, és lényegretörően az öledbe húztad. Valami vékony melegítőalsó lehetett rajtad, alatta pedig semmi, és rendesen be voltál indulva. Jesszus, így jöttél át a folyosón? Remélem, nem látott meg senki.
Lehúztad a nadrágod annyira, hogy kibukkanjon belőle a farkad, aztán rákulcsoltad a kezem, és lassan mozgatni kezdted. Tetőtől-talpig átjárt a forróság, ahogy hagytam, hogy kiszolgáld magad velem, és ahogy éreztem a keménységed a tenyeremben. Az arcodat néztem, és kerestem benne azt a körülírhatatlan szenvedélyt, és a felsőbbrendűséget, ami a tekintetedben játszik ilyenkor, de csukva voltak a szemeid. Látni akartam, de nem tehettem semmi olyat, amire nem kértél meg, így aztán csak vártam rebegő mellkassal.
Persze tudtam, hogy nem akarod ilyen egyszerűen eljuttatni magad a csúcsra, és nemsokára el is lökted magadtól a kezem, egy kicsit lejjebb csúsztál, és a nadrággal takart ágyékomhoz dörzsölted a csupasz férfiasságod. Ettől aztán már komolyan beindultam, hát még akkor, amikor fürgén, türelmetlenül nekiálltál felhúzni a felsőmet. Közben a hasamhoz hajoltál, és nyaltad ez egyre nagyobb szabaddá vált területet. Forró, nedves nyelved nyomán szinte bizsergett a bőröm, aztán megtaláltad a mellbimbómat, a fogaid közé vetted, és durván harapdálni kezdted. Rád akartam szólni, hogy vigyázz, nehogy nyoma maradjon, de féltem, hogy hangosan nyögnék ha kinyitnám a számat, úgyhogy inkább nem mondtam semmit sem. Már egészen a nyakamig toltad a felsőmet, én megemeltem a karjaimat, hogy kibújtathass belőle, aztán az alkarjaimnál fogva leszorítottál az ágyra, és közben egy pillanatra sem hagytad abba a csípőd szexi mozgatását. Nem bírtam tovább, kirántottam a kezed alól az egyik karomat, belemarkoltam a kócos hajadba, felrántottalak a mellkasomtól, és megcsókoltalak. Ujjaim görcsösen a tincseid közé markoltak miközben a nyelvünk vadul forgott egymás körül.
Alig bírtalak elengedni amikor elhúzódtál, de kitépted magad a kezeim közül, és elkezdted lerángatni a nadrágomat, meg az alsómat. A magadétól sokkal könnyebben meg tudtál szabadulni, és még arra sem vetted a fáradtságot, hogy a pólódat lehúzd, újra fölém kúsztál, szétfeszítetted a combjaimat, és közéjük térdeltél. Láttam rajtad, hogy túlzottan fel vagy ajzva ahhoz, hogy nekiállj előkészíteni a behatolásra, úgyhogy lélekben már felkészültem a fájdalomra. Nem akartam látni, hogy mit csinálsz velem, úgyhogy hátradöntöttem a fejem, és becsuktam a szemeimet. Reméltem, hogy túlságosan fel vagy pörögve ahhoz, hogy észre vedd, elrejtőztem, de te szinte rögtön a hajamba markoltál, és visszarántottad. Közben alul is hozzám simultál, a farkamhoz meg a fenekemhez dörzsölőztél, de még nem csináltál ennél többet. Koordinálatlanul, durván simogatni kezdted az arcomat, újra és újra végighúztad a hüvelykujjad a szemöldökömön. Jó ég, csak nehogy kinyomd a szemem a nagy kapkodásban!
- Nézz rám! – parancsoltad rekedten. – Nézz már rám, ne kelljen mondani! Látni akarom a szemeidet!
Megtettem, és abban a pillanatban belém hatoltál.
Nem fájt annyira, mint amennyire számítottam rá, meg igazság szerint már hozzá is szoktam, mégsem bírtam ki, hogy ne nyögjek fel. És ez iszonyatosan tetszett neked, láttam a szemeid csillanásán. Mintha csak tükörbe néznék, ugyanolyan árnyalatú a zöldje, mint az enyém, és mégis olyan más. De nem idegen.
Keményen mozogtál bennem, minden egyes pillanattal egyre mélyebbre lökve engem a fájdalomba, és a kéjbe. Őrültség, hogy egy ilyen pillanatban így tudok érezni, de majd belefulladtam a kétségbeesésbe. Vártam azt a pillanatot, amikor átkattan bennem valami, és mindent elfelejtek, az összes rossz, és jó dolgot, és nem marad semmi más az egész világon, csak te.
Egyik kezed még mindig az arcomon volt, de már nem simogattál, csak szorítottad az arcélem, a másikat pedig a mellkasomra csúsztattad, és csavargatni kezdted a mellbimbómat. Túlzottan élvezem, amikor ezt csinálod, szóval reflexszerűen megemeltem a fenekem, és olyan szélesre tártam a lábaimat, amennyire csak tudtam. Ezáltal még mélyebbre kerültél bennem, és remegve zihálni kezdtem a karjaid között. Egyre hangosabb lettél, úgy hörögtél felettem, mint valami állat, gyorsítottál az ütemen, még durvábban csattantunk egymásnak. Egyre közelebb lavíroztál az orgazmushoz, és már te sem lehettél tőle nagyon messze.
Összevontad a szemöldököd az élvezettől, aztán egy újabb őrült kifejezés suhant át az arcodon, amiről már tudtam, hogy nem sok jóra számíthatok. És igazam is lett, mert aztán a nyakamra kulcsoltad a kezed, és szorongani kezdtél.
Halálra rémültem.
Meg akarsz fojtani?
Közben egy pillanatra sem lassítottál, ugyanolyan hévvel mozogtál bennem, de én nem éreztem semmit sem a nyakam köré tekeredő ujjaidon kívül.
Mindig is féltem a fulladástól, ezért is nem tudtam megtanulni úszni sem, úgyhogy komolyan, el sem tudod képzelni mennyire megijedtem! Megragadtam az karjaid, hogy elválasszalak magamtól, de nagyon erősen tartottál, és a gravitáció is a te pártodon állt. Éreztem, hogy egyre kevesebb levegőhöz jutok, ezért kétségbeesetten belemélyesztettem a körmeimet az alkarodba, és karmolni kezdtem, hogy megszabaduljak tőled.
Egy pillanatra enyhülni látszott a szorításod, de aztán mégsem engedtél el, hanem rámüvöltöttél agresszív, rekedt hangon.
- Hagyd abba!
Nekem kellett volna ezt mondanom, nem neked.
De elengedtelek.
Magam mellé csúsztattam a kezem, és görcsösen markoltam a lepedőbe. Utólag ez az, ami igazán megrémít: tényleg hagynám, hogy megölj.
Azt hiszem, félig már magamnál sem voltam, amikor nagyot nyögve belémélveztél. Egy pillanatra minden megállt, aztán éreztem, hogy én is követlek. Egyáltalán nem hittem volna, hogy el fogok így élvezni, ahhoz képest szokatlan módon intenzív élmény volt. Megfeszült minden egyes porcikám, és kapkodva igyekeztem levegőhöz jutni, de még mindig túl erősen szorítottál. Csak akkor engedtél el, amikor már kezdtem lenyugodni, elernyedt a testem, és hátrabukott a fejem a párnára. Azonnal élesen a tüdőmbe tódult a levegő, és igyekeztem mélyeket lélegezni.
Egy idő után megpróbáltam felülni is, de túl erőtlenek voltak a karjaim, és csak akkor tűnt fel, hogy mindenem remeg.
A lábaim között térdeltél, és az összekarmolt karod vizsgálgattad a fény felé tartva.
- Bassza meg – motyogtad dühösen.
Majdnem rávágtam, hogy sajnálom, de végül felébredt valami a nem létező önérzetemből, és mégsem tettem.
Lehet, hogy végigkarmoltam a karod, viszont te... Úristen, az nem létezik, hogy a fojtogatásnak ne maradjon brutális nyoma.
Hirtelen realizáltam, hogy mennyire kitárulkozott pózban vagyok még mindig, úgyhogy gyorsan magam alá húztam a lábaim. Abbahagytad a sebeid szemlélgetését, és végre rám néztél.
- Na milyen volt? – kérdezted kíváncsian.
Fájt a nemtörődömséged, annyira, hogy képes lettem volna sírva fakadni, de valahogy mégis visszatartottam a könnyeimet. Nem zokoghatok egyfolytában, muszáj legalább ennyire még férfinek maradnom.
- Ijesztő – böktem ki végül röviden.
- De azért élvezted – közölted közelebb húzódva hozzám, és megsimogattad a hasamat. Persze, ragadt az egész annak bizonyítékától, hogy nagyon is élveztem.
- Már régóta ki akartam próbálni – mondtad, miközben még jobban szétkented a fehér anyagot rajtam.
- Szólhattál volna előtte – elcsuklott a hangom, ahogy mondtam. Fájt a torkom.
- De úgy nem lett volna olyan izgalmas – felelted vigyorogva.
A nyakam felé nyúltál, ijedten húzódtam hátra, azt hittem, hogy megint bántani akarsz.
- Ó – sóhajtottad, és leengedted a kezed. – Pár nap alatt el fog múlni a nyoma. Csak vegyél fel egy kendőt.
Nem feleltem.
- Erre meg még ki kell találnom valamit – mondtad rosszallóan, és meglóbáltad a sebzett karod az orrom előtt.
Nem tudtam, hogy mit mondhatnék.
Nem voltam rád dühös. Már nem is féltem. Valami furcsa, néma teljességet éreztem, amit nem sok különböztet meg az ürességtől, csak kellemesebb egy kicsivel.
Átvetetted a derekamon a lábad, és végigfeküdtél rajtam. Az ágyékod a hasamhoz dörzsölted, most már aztán mindenhová szétkenve a mocskomat, és csókokat hintettél az arcomra, a hajamra, és az ajkaimra. Igazából csak puszikat.
Annyi sok gyengédséget éreztem ezekben a mozdulatokban, hogy minden sérelmemet szempillantás alatt elfelejtettem, és csak az volt a fontos, hogy ott vagy velem. Hogy ott lehetek veled.
Nem számít, hogy amit teszünk, az undorító, megvetendő dolog, sem az, hogy beteg vagyok, amiért ennyire függök tőled, és minden bizonnyal te is beteg vagy, amiért mindezeket a dolgokat megteszed velem.
Nem tudtam volna kifejezni azt, amit érzek, úgyhogy csak átöleltelek, és magamhoz szorítottalak.
Szükségem van arra, hogy bánts engem. Szükségem van rád.


7.

Az után az eset után majdnem másfél hónapig normális testvérek voltunk. Annak ellenére, hogy éjjel-nappal egymás nyakán lógtunk, hiszen még mindig turné volt, nem hiányzott olyan csillapíthatatlanul a testi közelséged. Egy nyugis időszak, ki tudja, hogy meddig fog tartani? Te tudod.
Majdnem egy hétbe telt, míg eltűnt az ujjaid nyoma a nyakamról. Szégyellem, de boldoggá tett a tudat, hogy valamilyen módon a testemre vagy írva. Az a kis lilás elszíneződés azt jelentette, hogy hozzád tartozom. Hogy a tiéd vagyok. Örömmel viseltem, még úgy is, hogy nem láthatta senki sem rajtam kívül. Nem gyanakodtak, amiért éjjel-nappal a hordtam a kendőm, de azért biztos ami biztos, elpanaszoltam mindenkinek néhányszor, hogy fáj a torkom mostanában.
Te sokkal stílusosabb megoldást választottál, mint én – meg sem próbáltad takargatni a karjaidat. Sőt, inkább kimondottan büszkélkedtél vele. A srácoknak azt mondtad, hogy amikor koncert alatt benyúltál a közönség sorai közé, valami elvetemült fan, jobb esetben véletlenül, végigszántotta a körmeivel, és neked akkor még csak fel sem tűnt, annyira be voltál rúgva az adrenalintól, és az endorfintól. Komolyan szörnyülködött rajta mindenki, csak az én torz kis lelkem örült, hogy látják, még ha nem is tudják.
És Alicia... sokat beszélgettünk telefonon. Hiányzott nekem, hiányoztak a mindennapi kedvességei, a törődése, és kívántam őt, vágytam rá, akkor még jobban is, mint rád. Nem vágott többször gyomorszájon a bűntudat, mint általában, amiért annyira gusztustalan ember vagyok, hogy megcsalom őt a saját bátyámmal. Hiszen annyira természetes az, ami köztünk van, hogy az idő legnagyobb részében már nem is gondolok rá bűnként. Valahogy annyira rendjénvalónak tűnik.
Még ha ezúttal olyasmit is csináltál, amilyet még előtte sosem.
Nem kellett sokat várnom arra, hogy láthassam a menyasszonyomat, mert a turné ötödik hetében New Jerseyben léptünk fel, és direkt úgy terveztük meg, hogy utána egy hétig otthon maradhassunk.
Annyira jó volt újra magamhoz ölelni Aliciát, ezúttal könnyű lélekkel, és szabadon, mert nem gondoltam közben folyamatosan csak rád. Teljesen vele voltam, és ezt azt hiszem ő is megérezhette, mert boldogabbnak tűnt, mint általában. Bár remélem, hogy ezt csak bebeszélem magamnak.
Talán ezért esett egy kicsit rosszul, mikor Alicia közölte, hogy egy napot most nélkülem szeretne eltölteni. Persze, nem vagyunk összenőve, nem bűn az, hogy el akar menni a barátnőivel szórakozni, csak hát egész nyáron alig tudtunk találkozni a sűrű turnénk miatt, és valószínűleg később sem fogunk majd túl sokat.
Lindsey bezzeg többször meglátogat téged koncertek között is, Alicia meg csak alig-alig. Elvétve. Alicia sosem ér rá.
Aztán eszembe jutott, hogy előző alkalommal én már a második reggelen magára hagytam őt két hosszú napra, hogy hozzád rohanjak, és szexre éhesen eléd vessem magam.
Nincs jogom ahhoz, hogy rosszul essen.
Semmihez sincs jogom.
Amikor meghallottam, hogy Lindseyvel együtt mennek, már sejtettem, hogy kapni fogsz alkalmon. Nem is tudom, hogy miből sejtettem, hiszen lenne millió más lehetőségünk is rá, csak egyszerűen volt egy olyan érzésem, hogy hívni fogsz.
És igazam is lett.
Nem is tudom, hogy mi minden tombolt bennem. Ott volt a szeretet Alicia iránt, és valamiféle düh, amiért ott hagy engem, és nem is tudja, hogy pont ezzel lök a karjaid közé. És legyőzöttség. Nem tudtam, hogy akarok-e szeretkezni veled, de nem fontos az, hogy én mit akarok. Csak te.
Még délután kettő sem volt, amikor megcsörrent a telefonom.
Annak ellenére, hogy vártam rá, mégis csak bámultam a kijelzőt fél percen keresztül, mielőtt felvettem volna.
- Szia – szóltam bele végül erőtlenül.
- Mikey – köszöntöttél mosolygós hangon. – Mizu?
- Csak mondd, mit akarsz – mondtam bunkó módon. Nem volt lelkierőm végigfutni az udvariassági köröket.
- Ó, kisöcsém – felelted enyhén gúnyosan, aztán kibökted a lényeget. – Téged akarlak. Tudom, hogy Alicia nincs otthon, és hogy te is akarod.
- Igen – mondtam ugyanolyan durva hangon. – Én is akarlak. Fél óra, és ott leszek nálad.
Kinyomtam a telefont mielőtt felelhettél volna.
Őszintén szólva nem igazán tudom, hogy mi ütött belém, de valami kétségbeesett vágy hajtott. Nagyon gyorsan vezettem feléd, fütyülve a sebességkorlátra, és a piros lámpákra. Kedvem lett volna megütni téged.
De semmit sem csináltál, amivel kiérdemelted volna. És különben sem tudnálak bántani sosem. Képtelen lennék rá.
Lendületesen nyomtam meg a csengőt, és alig bírtam kivárni, míg kinyitod az ajtót. Biztosan láttad rajtam, hogy mennyire be vagyok sózva, mert az első mozdulatoddal megragadtad a pólómat, berántottál a bejáraton, és amint becsaptad mögöttem, azonnal összetapadtak az ajkaink, és csókolózni kezdtünk, mint az őrültek. A falhoz taszítottál, egész testeddel nekem nyomultál, és nekiálltál élve fölfalni. Nekem ez egy cseppet sem volt ellenemre, inkább átöleltelek, magamhoz szorítottalak, aztán önkéntelenül is a hajadba markoltam, hogy még jobban magamhoz préseljelek téged.
Olyan erősen haraptál, hogy fájtak az ajkaim miután percek múlva elváltunk egymástól. Bódultan bámultam a szád.
- Jobb már? – kérdezted selymes hangon.
Aprót bólintottam. Biztosan jobban éreztem magam, de nem is tudom, mert már csak rád voltam képes gondolni. A testem hihetetlenül erőteljesen reagált a csókunkra, a bőröm felhevült, sietve repesett a szívem, és éreztem, hogy a nadrágom máris az ágyékomra feszül.
- Akkor jó, mert terveim vannak veled – mondtad egy perverz vigyorral fűszerezve.
Rögtön eszembe jutott a legutóbbi alkalmunk amikor valamit terveztél velem, és aminek a nyomait egy hétig hordtam a nyakamon, és megijedtem. Mit akarsz velem csinálni már megint? Furcsamód azon túlmenően, hogy riadt voltam, kíváncsi is, és még inkább, izgatott.
Akármit találtál ki, és is vágytam rá.
Legalábbis azt hittem, hogy vágyom rá, egészen addig, amíg be nem vezettél a hálószobába, és rá nem mutattál egy kupac ruhára az ágyon.
- Öltözz át! – mondtad hidegen.
Hülyén éreztem magam. Női ruhák voltak.
Hitetlenkedve nézegettem őket, majd téged, de nem mozdultam. Igazából csak eléggé megdöbbentett, nem tudtam mire vélni az egészet.
- Na, mire vársz? Tapsra? – kérdezted türelmetlenül.
- Nem fogom felvenni azokat a szarokat – mondtam még mindig inkább csodálkozva, mintsem idegesen.
- Dehogynem fogod – szóltál erre higgadtságot erőltetve magadra. Érzékeltem a visszafojtott hangodon, hogy nemsokára robbanni fogsz, de valami oknál fogva annyira sértette az önérzetemet az, amit kértél tőlem, hogy egy pillanatra nem érdekelt az sem, ha felidegesítelek az ellenállásommal.
- Nem én szoktam Lindsey cuccaid hordani, hanem te – böktem ki csípősen.
- Igen, de most te fogod! – Akkor már kiabáltál, két nagy lépéssel áthidaltad a kettőnk közt lévő távolságot, és nekiálltál lerángatni rólam a nadrágot. Egy pillanatig csak álltam megkövülten, eszembe sem jutott védekezni, aztán végre kapcsoltam, és elhátráltam tőled. Gyorsan lekapkodtam magamtól a ruháimat, mert te mérgedben még képes vagy, és elszakítod. Szégyenkezve toltam le a boxeremet is, és ott álltam előtted teljesen pucéran... De ami furcsa, hogy mindkét értelemben álltam. Hiába a körülmények, nem tudtam parancsolni magamnak, és mit tehetnék, ha ilyen hatással vagy rám?
Ostoba helyzet, de nekiálltam szépen összehajtogatni a ruháimat, rendben egymásra helyezni, és közben amennyire tudtam takargattam az izgatottságomat. Nem sürgettél, hagytad, hogy elpepecseljek tök feleslegesen, és akkor is csak vigyorogtál, amikor segélykésően feléd néztem.
Na jól van, hát mindegy. Végülis ezek csak ruhák. Ha ez tesz boldoggá, akkor igazán fel tudom venni őket. Még te is megteszed néha poénból.
Bár gyanítom, hogy nem épp ezeket a darabokat.
Komplett kis szettet készítettél elő nekem, ami egy vörös, fűzős topból, egy övnyi fekete miniszoknyából, egy csipkés leheletnyi vörös tangából, és egy combközépig érő neccharisnyából állt. Dögös cuccok, én nem mondom... Csak nem rajtam!!
Jesszus-atya-ég.
Egy kínszenvedés volt, mire felcibáltam magamra azokat a szűk lányruhákat, de aztán csak sikerült, anélkül, hogy a harisnyát elszakítottam volna. A tanga mondjuk a legkisebb mértékben sem tudta eltakarni a férfiasságomat, már ha szabad ezt a szót használnom jelen helyzetben, igaz, hogy a többi ruhadarab se fedte semmimet sem.
Úgy festhettem, mint egy rakás szerencsétlenség.
- Mikey. – Nem mertem felnézni, ahogy sóhajtottad a nevem. – Sajnálom, hogy Lin cipői nem lennének jók rád.
Erre mit felelhettem volna? Én nem sajnáltam.
Odajöttél hozzám, az államnál fogva kicsit megemelted a fejem, és nagyon finoman csókolni kezdtél. Kényelmetlenül éreztem magam, de mégis könnyedén simultam bele az érzésbe.
Hamar elszakadtál tőlem, hátráltál néhány lépést, és szemérmetlenül stíröltél végig újra és újra. Kezdtem nagyon komolyan zavarba jönni, és nem tudtam, hogy mi kezdjek magammal ott álltamban. Utálom, hogyha nézel.
Aztán odaléptél hozzám, megragadtad a kezem, és magad után húztál. Azt hittem, hogy az ágy felé igyekszünk, ahol van esélyem arra, hogy megszabadítasz a gönceimtől, de nem, elmentünk mellette, egyenesen a gardrób felé. Nagy lendülettel kinyitottad, és magad elé toltál – egy életnagyságú tükör volt az ajtó belső oldalán. Nem bírtam ki, hogy ne nézzek végig magamon. Bassza meg, teljesen idiótán festettem. Hosszú, pipaszár lábak, csupa könyök, térd, és élek... Mondjuk azt eddig is tudtam, hogy tisztára gebe vagyok, de akkor úgy néztem ki, mint egy harmadrangú ribanc-buzi.
Arra jutottam, hogy ez igaz is. Akárhogy is vesszük, az vagyok. Illetve még annál is rosszabb. Egy ideig annyira belemerültem az önvizsgálatba, hogy észre sem vettem, összeszűkült szemekkel figyelsz engem. Nem fordultam feléd, csak a tükörből néztem rád.
- Mikey Way – súgtad a nyakamba, és a hátamra simultál. – Kurvára szexi vagy ebben a ruciban. – Hosszan végignyaltad a nyakamat, átöleltél, elől a combomra csúsztattad a kezed, és a fülembe kezdtél sutyorogni. – Nagyon-nagyon dögös vagy. Jobban áll neked, mint Linnek... már csak azért is, mert neki nincs ilyenje. – Felhúztad a szoknyát, és a tanga szúrós anyagán át megmarkoltad a farkamat. Elakadt tőle a lélegzetem.
- Rohadtul felizgattál – folytattad, miközben a fenekemhez dörzsölted a csípőd. Ó, igen, nagyon kemény voltál. De fogalmam sincs, hogy mi tetszik ebben neked annyira.
Míg az egyik kezeddel még mindig nem eresztettél el odalent, a másikkal az arcomhoz nyúltál, és végighúztad az ujjaidat a számon. Annyira erotikus volt, hogy gyorsan megnedvesítettem a cserepes ajkaimat, mire még erőteljesen megdörzsölted őket. Félig nyitott szájjal élveztem, hogy simogatsz, és azt is, hogy a számba tolod a középső ujjad. Kidugtam a nyelvem, az ujjad begyéhez érintettem, és finoman körbenyaltam, mintha csókolóznánk. Majdnem olyan érzés volt, mintha azt tennénk.
- Ez az, alaposan nyálazd össze – mondtad rekedt hangon. -, mert mindjárt feldugom abba a csinos kis seggedbe.
Rendben, erre viszont már szó szerint szoptam. Rásegítettél te is, jó mélyen a számba dugtad néhányszor. Közben a lábaim közé nyomtad az egyik térded, én meg engedelmesen szétnyitottam őket, és kis terpeszbe álltam. Nagy nehezen kihúztad az ujjad a számból, felgyűrted hátul is a szoknyát, és mivel a tanga nem állt túlságosan az utadba, rögtön belém toltad. Azzal együtt megszorítottál eléggé erőteljesen elől is, amitől egy pillanatra azt hittem, hogy összecsuklok, de aztán egy fájdalmas nyögéssel megtartottam magam. Az arcodat néztem a tükörben, és te is engem néztél, csak valamivel lejjebb. Az arcodra volt írva, hogy tetszik neked a látványa annak, amit a farkammal művelsz. Igazából csak szorítottál, aztán becsúsztattad még egy ujjad, és én önkéntelenül is hátrébb toltam a fenekem, hogy jobban hozzám férj.
Abban a pillanatban csengettek. Összerezzentem a hosszú, fémes rikácsolásra.
Odahajoltál a fülemhez, keményen megharaptad a fülcimpámat, aztán kimásztál belőlem, és egy durva mozdulattal belöktél a gardobba. Majdnem térdre estem.
- Maradj csendben! – mondtad hidegen, és rám csuktad az ajtót.
Csak lestem, hogy most mi van.
Mondjuk volt némi helyem, végülis azt a rengeteg sok fekete cuccodat nem tarthatod egy átlagos szekrényben. Igazából olyan volt, mint egy szoba, viszont vaksötét volt. Biztos van itt valahol egy lámpa.
Leültem a földre, és magam alá húztam a lábaimat.
Baszd meg, ez hihetetlen, itt ülök a szekrényedben, női ruhákban!
Mint egy olcsó kabaréban.
Hátradöntöttem a fejem, és lehunytam a szemeimet. Annyira be voltam indulva, a testem forrón epekedett utánad, bizsergett a kezed nyoma az ágyékomon, és a hátsómban.
Egyáltalán miért kellett beengedned azt, aki jött? Reméltem, hogy hamar elintézed.
Csak vártam, és vártam, aztán egy női kuncogást hallatszódott be a szobából.
A frász jött rám. Ha meglát engem így... Istenem, nekem annyi. Meg sem mertem mozdulni, nehogy az ajtó túloldalán meghallják.
A kuncogás egy kicsit hangosabb lett.
Aztán meghallottam a hangodat. Nem értettem, hogy mit mondtál, de a hangsúly fájdalmasan ismerősnek tűnt. Majd felcsengett, egy „jajj, Gee!”, és nem kellett sok ész ahhoz, hogy rájöjjek, Lindseyvel flörtölsz a szobában.
Szerettem volna eggyé válni a talajjal, a sötétséggel, és a nyomasztó levegővel. Szerettem volna eltűnni a világból. De ott kellett ülnöm.
Odakintről pedig egyre eltéveszthetetlenebb hangok szűrődtek be. Először nem akartam hinni a fülemnek, a tenyerembe támasztottam a homlokom, és igyekeztem teljesen kizárni a külvilágot. De egyre hangosabban nyögdöstél, egészen pontosan úgy, ahogy velem kellett volna, és olykor még valami női sikkantásféle is megcsapta a fülem.
Ó hát, úgy álltunk, hogy megdugtad a barátnődet a szobában, miközben a szerencsétlen, megszégyenített kisöcséd ott kuksolt a szekrényben, mint egy másodrangú, elhanyagolt szerető.
De hiszen az is vagyok.
Szúrni kezdett a mellkasom, és azt hittem, hogy meg fogok fulladni ott bezárva, abban a kicsi térben, de nyugton kellett maradnom.
És annyira hangos voltál!
Vajon velem is ennyire hangos szoktál lenni? Nem tudom, általában nem vagyok annyira magamnál, hogy érzékeljem.
Fogadjunk, hogy az egészet csak azért csináltad, hogy engem kínozz vele. Bezártál oda, és arra kényszerítettél, hogy végighallgassam, hogyan szeretkezel valaki mással. Valakivel, aki fontosabb neked, mint én.
Te fontosabb vagy nekem Aliciánál. Vagy bárkinél. Fontosabb még saját magamnál is.
Ha ennyire jó neked Lindseyvel, akkor mit akarsz egyáltalán tőlem? Én mindig, mindent megtettem neked. Mindig. Mindent.
Nem értelek.
Soha nem is értettelek.
Egy idő után belefáradtam a gondolkozásba, kiürítettem az agyamat, és csak hallgattam a nyögdösésed zenéjét. Hihetetlenül érzéki hangod van, nem csoda, hogy annyi tizenéves lány rajong érte annyira. Még szép, hogy bezsonganak tőled. Én is bezsongok.
Lágyan simogatni kezdtem magam a szekrény magányában. Hiába esett az egész helyzet annyira rosszul, attól még ugyanúgy be voltam indulva, és szolid élvezettel játszottam magammal egy kicsit. Persze nem nagyon, nem annyira, hogy elveszítsem a fejem, bár mindegy lett volna már az is.
Minden mindegy volt.
Nem is vettem észre, mikor hallgattatok el, de egyszer csak rám nyitottad az ajtót, szóval csak onnan tudtam, hogy már nincs ott. Csípte a fény a szememet. Lehajoltál hozzám, megragadtad a kezem, és felhúztál a földről. Némán hagytam magam.
Csak a szekrény bejáratáig vontál magaddal, aztán elengedtél, hátraléptél egyet, és hosszan nézegettél az immáron kissé szétcsúszott női ruhákban. Úgy éreztem magam, mint egy zombi, nem akartam ellenkezni, arra sem voltam képes, hogy szégyenkezzek, vagy érezzek bármit az álló farkamon kívül.
Eléggé ziláltan festettél te is, látszott, hogy csak az előbb kapkodtad magadra a ruhád, az inged félig ki volt gyűrődve a nadrágodból, és zokni sem volt rajtad. Igazán nem tudtam, hogy mit akarsz, ellenben te nagyon is tudtad. Hozzám léptél, és a vállaimnál fogva finoman a térdeimre nyomtál. Persze ebből már tudtam, hogy mire van szükséged.
- Izgass fel! – mondtad nem túlzottan bántóan. – Így nem tudlak megdugni. Pedig látom, hogy akarod.
Tényleg meg akarsz ölni engem? Elmetszhetnéd a torkomat egy pengével. Egy nap talán megteszed. De talán nem is szükséges.
Engedelmesen kigomboltam a nadrágod, és letoltam a térdedig. Nem érdekelt, hogy az előbb még Lindseyben voltál vele, bekaptam a farkad, és gyakorlott nyelvmozdulatokkal, türelmesen álltam neki. És tudom, hogy ebben nagyon jó vagyok. Nem is kellett sokat dolgoznom ahhoz, hogy újra merevedni kezdj, még néhányszor erősen megszívtam, aztán letérdeltél mellém, és újra megcsókoltál.
A csókod most is úgy hatott rám, mint mindig. Nem csak az, hogy jobban éreztem magam tőle. Egyáltalán éreztem tőle.
Mögém léptél, leültél a földre, és mielőtt az öledbe húztál volna, leszedted rólam azt a hülye tangát, aminek egyébként sem volt semmi értelme. Aztán magadhoz öleltél, én meg tudtam a dolgom, és rögtön a farkadra ereszkedtem. Eléggé be voltam indulva, különben is, nem számít. A hátam a mellkasodnak simult, és kéjesen felnyögtél mögöttem, ahogy teljes egészében eltűntél bennem. Hátulról a hajamba markoltál, és felemelted a fejem, Istenem, az a kurva tükör meg ott volt előttünk, úgyhogy saját magamat láttam megint. És nem bírtam levenni róla a szemem. Mintha nem is én lettem volna. Hogy szánalomraméltó, vagy izgató? Nem tudom. Csak olyan idegen.
A derekamra fontad a kezeid, és finoman mozgatni kezdtél. Nem is tudtál volna máshogy, ez így nem éppen az a pozíció volt. Láttam a tükörben, hogy a fekete, kócos fejed a nyakamba liheg, aztán a fülemhez kúszik, és szavakat liheg bele.
- Mikey-Mikey-Mikey. - A nevemet kántáltad szinte folyamatosan. – Nézd csak magadat... Mikey-Mikey-Mikey... Nézd, mennyire gyönyörű vagy...
Néhol már csak suttogtál.
Az a kibaszott vörös fűző, meg a fekete szoknya, ami már csak összegyűrt szövet volt a hasamnál, és a neccharisnya.. Lindsey cuccai. Istenem, annyira perverz volt. Azt hittem, hogy sírva fakadok a gyönyörtől.
- Árulj el nekem valami, Gerard – nyögtem szánalmasan. – Te most engem dugsz, vagy Lint?
Nem is tudom, hogy miért kérdeztem. Hülyeség volt. Sosem kérdezek semmit. Sosem érdekelt. Szemmel láthatóan téged is megdöbbentett.
- Ez határozottan te vagy – mondtad vékony hangon, és jobb kezedet az ölembe csúsztattad. Hangos voltam, amikor megérintettél, de lényegtelen... Az a valaki úgysem én voltam, aki a tükörből nézett vissza.
- Azt sem igazán tudom – folytattad ugyanúgy rekedten suttogva. –, hogy nem téged duglak-e, amikor Linnel vagyok.
Nem tudtam felelni, mert abban a pillanatban nagyot nyögve elélveztem. Összeszorítottam a szemeim, amíg le nem csillapodott a testem, aztán te is elérted az orgazmust, megrándultál, és forrón lövellted a fenekembe az anyagod.
Nem mozdultam rólad, és ez nem volt ellenedre, hagytad, hogy fáradt testem a mellkasodra hajtsam.
- Mikey, az enyém vagy – búgtad a fülembe kedvesen, és szorosan átöleltél. – Kibaszottul az enyém vagy.
Igen. Tudom.


8.

Percek múlva finoman megböködted a vállam, jelezve, hogy most már ideje leszállnom rólad. Még mindig nem sok erőt éreztem a tagjaimban, de azért sietve engedelmeskedtem neked. Te is felálltál a földről, felhúztad a nadrágodat, és egy kicsit megmozgattad a lábaidat, ó, biztosan szétlapítottalak. Kézen fogtál, és az ágyra fektettél, aztán te is elnyúltál mellettem, hason, a fejed felém fordítva. Megpróbáltam nem gondolni arra, hogy az előbb Lindseyvel szeretkeztél ezen az ágyon, de nehezen ment, talán mert még mindig azok az idióta ruhák voltak rajtam, és kényelmetlenül éreztem magam bennük.
Aztán elkezdted simogatni a hajamat és az arcomat, és akkor már valahogy minden rendben lévőnek tűnt. Lehunytam a szemeimet, és csak élveztem a kedveskedő érintéseidet. Ezekben a csendes pillanatokban érzem igazán, hogy mennyire fontos vagy nekem. És talán azt is, hogy én neked.
Azt hiszem félig-meddig elbóbiskoltam, mert egyszer csak arra riadtam, hogy rám vetődsz, és az ajkaidat az enyémre nyomod. Megvártad, míg magamhoz térek, és kinyitom a számat, hogy rendesen megcsókolhass, akkor a hajamba markoltál, és erősen elrántottál magadtól. Önkéntelenül is felszisszentem, és nagyra nyitottam a szemeim – ott voltál pár centire az arcomtól, és élvezettel vigyorogtál. Aztán nekiálltál harapdálni, a nyakamba mélyesztetted a fogaidat, aztán a vállamba, majd az államba, ahova csak értél. Hirtelen jött az egész, valószínűleg azért fájt annyira, hogy fel kellett kiáltanom tőle. Persze még jobban bepörögtél ahogy a hangomat hallottad, elengedted a hajam, és a kezeim felé tapogatóztál. Megragadtad a csuklóimat, és a fejem fölé hajtottad a karjaim.
Nem értettem, hogy mi ez a hirtelen jött durvaság, amikor az előbb még olyan békésen feküdtünk egymás mellett, de amikor vadító mozdulatokkal az ölembe dörgölőztél, szinte azonnal reagált rá a testem. Feltérdeltél, és ülő pozícióba húztál engem, aztán, legnagyobb örömömre, leszedted rólam a vörös toppot. A földre dobtad, és a mellkasomhoz hajoltál, hogy ott is végigharaphass, a mellbimbóimat sem kímélve. Összerázkódtam a fájdalomtól, de egyre jobban be is indultam tőle. Átemelted a szoknyát is a fejemen, és a felső után küldted, aztán lenyúltál, és a farkamra kulcsoltad a kezed. Hihetetlen, hogy milyen gyorsan fel tudsz izgatni a nyersességeddel! Megfeszült az egész testem, ahogy lényegretörően dolgozni kezdett a kezed odalent.
Persze számítottam rá, hogy abbahagyod, mielőtt még igazán jó lenne, naná, hogy nem akarsz csak így kielégíteni. Főleg nem a mai nap után. Egy kicsit félve gondoltam arra, hogy ezúttal mit forgatsz a fejedben. Milyen módon akarsz még megalázni engem? Túl izgatott voltam ahhoz, hogy rossz érzéssel töltsön el a gondolat.
A legperverzebb vigyorodat magadra öltve húzódtál el tőlem, és másztál ki az ágyból. Vágyakozva néztem utánad, ugye nem akarsz most így itt hagyni? Az is kitelne tőled.
De csak az éjjeliszekrényig mentél, és elmélyülten kutakodni kezdtél az egyik fiókjában. Nem mertem megkérdezni, hogy mit keresel olyan serényen.
Nem is kellett, mert hamarosan megtaláltad, aztán csak néztem leesett állal. Ugyanis előkotortál egy hatalmas... hogy is lehet ezt szépen mondani? Jah, sehogy... szóval: műfaszt. Fényes hús-színű műanyag vacak.
- Azzal meg mit akarsz? – kérdeztem ledermedve. Mintha nem lenne egyértelmű.
- Úgy érted, mit fogok – javítottál ki szemöldökemelgetve. Visszaültél elém az ágyra, és a kezembe nyomtad azt a fura valamit. Majdnem elhajítottam.
- Ne hülyéskedj már! Minek az neked? – mondtam eléggé kétségbeesetten.
- Drága kisöcsém, az neked lesz, nem nekem, azt hittem, ezt magadtól is tudod – felelted lenézően, fejcsóválva.
- De hát... Hiszen itt vagy te, mi szükségem lenne erre? – magyaráztam zavarban, lehajtott fejjel.
- Mert engem kurvára felizgatna – mondtad mély, rekedt hangon. Végigfutott a hátamon a remegés, annyira szexuálisan hangzott. – És tudom, hogy téged is.
Én nem voltam annyira biztos abban, hogy van bármi izgató is abban a hideg, műanyag dologban, sőt. Idegenkedtem tőle, és fogalmam sem volt, egyáltalán hogy juthatott eszedbe. A másik meg, hogy amúgy is túl nagy volt.
- Minek tartasz egyáltalán ilyeneket az éjjeliszekrényben? – kérdeztem idegességemben.
- Nem az enyém, Linné.
- És neki mi a fenének kell? – folytattam elhűlve.
- Mit gondolsz? Elég sok időt töltök távol tőle! Ne mondd, hogy Aliciának nincs valami hasonló!
- Nem, nincs – vágtam rá határozottan.
- Akkor én a helyedben elgondolkoznék azon, hogy hűséges-e hozzám.
Bántott, hogy ez mondtad. Csak azért, mert Alicia nem olyan perverz? Mindazonáltal, ha meg is csalna, nem lenne jogom féltékenynek lenni. Elhallgattam, és csak néztem magam elé elborult tekintettel. Nem tűrted sokáig, hogy elbújjak a némaságban, lehajoltál hozzám, erőszakosan megcsókoltál, a számba toltad a nyelved, és közben megint megfogtad a férfiasságomat. Cseppet sem gyengéden estél nekem, és azt kívántam, bárcsak inkább békén hagynál, mint hogy ilyen durva legyél velem. Mégis végigvágott a testemen valami mazochista kéj, és élveztem az egészet. Észrevétlenül az ágyra pottyantottam azt az undorító izét, amit az előbb a kezembe nyomtál, és az ujjaimmal a hajadba markoltam. Annyira meg akartalak tépni, amennyire te is fájdalmat okozol nekem, de elhúztad tőlem a fejed, szabad kezeddel utánakaptál, és elválasztottad magadtól. Közben megállás nélkül ugyanolyan intenzitással dolgoztál rajtam alul, ezért a hajad helyett a lepedőt kellett megmarkolnom feszültség-levezetésként.
Egyszer csak azt vettem észre, hogy felszedted az ágyról azt a béna segédeszközt, és az arcom felé közelítesz vele.
- Legyél jó fiú – mondtad élesen. – Ne kelljen könyörögnöm.
Ezzel fogtad, és a félig nyitott ajkaim közé toltad a hegyét. Viszolyogtam az egésztől, de azért kinyitottam a számat, és hagytam, hogy mélyebbre lökd.
- Ez az, szopjál csak – nyögted élvezettel. – Mintha én lennék az.
Tényleg olyasmi hangokat adtál ki, mintha a számban lennél, csak az volt a különbség, hogy az a cucc vagy kétszer olyan vastag volt, mint te, úgyhogy alig jutottam levegőhöz. Szerencsére ezt a tevékenységet nem folytattad sokáig, kivetted a számból a játékszered, és a kezembe nyomtad.
- Csináld magadnak – mondtad, és egészen elhúzódtál tőlem. – Ha én csinálnám, az fájna.
Majdnem meghatódtam, hogy nem akarsz igazán fájdalmat okozni, pedig egészen addig pontosan azt tetted. De én egyáltalán nem voltam meggyőződve arról, hogy nem fog fájni. Sokkal vastagabb volt, mint bármi, ami eddig megfordult bennem. Na jó, igazából eddig rajtad kívül nagyon más nem volt bennem, de ezt te is tudod.
- Ez a szar belém sem fér – adtam hangot a kétségeimnek az állapotomhoz képest nyugodt hangon.
- Épp eléggé kitágítottalak az előbb – mondtad türelmetlenül, és hátrébb kúsztál még egy kicsit, aztán az ágy támlájának döntötted a hátad.
- Nem félsz, hogy Lindsey megint megjelenik? – hoztam fel az utolsó ellenérvem, hátha ily módon józan eszedhez térítelek.
- Nem fog – közölted magabiztosan.
- De az előbb is...
- Az előbb tudtam, hogy jönni fog. Gondolkozz már, szerinted miért csöngetett a saját házában? Mert direkt benne hagytam belülről a kulcsot, hogy ne nyisson ránk.
Szóval tudtad, hogy jönni fog. Persze, sejthettem volna, csak akkor jobban esett az a gondolat, hogy a véletlen folytán alakult így. Tudtad, hogy jönni fog, te meg beöltöztettél a ruháiba, mint valami bohócot, és bezártál a szekrénybe, hogy ott hallgathassalak titeket végig, álló farokkal.
És még csak haragudni sem tudtam rád emiatt. Sőt... legalább most már tudtam, hogy az egészet csak miattam rendezted így, szóval rögtön más szemszögbe került. Csak azért csináltad, hogy még jobban felhúzz engem.
Talán rám gondoltál miközben őt dugtad... Rám, aki ott ültem tőled pár méterre, és hallgattam a nyögéseidet. Végül is, miattam nyögtél, nem miatta. Hogy halljalak.
Nem is próbálkoztam tovább, egyébként is, ismerlek, ha valamit a fejedbe veszel, azt úgyis megcsinálod. Egy ideig csak forgattam a kezemben az idegen tárgyat – csillogott rajta a nyálam, és esküszöm, még nagyobbnak tűnt, mint az előbb. És csak akkor vettem észre, hogy nem csak egyszerű műpéniszt szorongatok, hanem egy vibrátort. Nekem lőttek.
- Na mi van, akarod, hogy mégis segítsek? – szóltál megenyhülve, és felém nyúltál. Egyáltalán nem voltam biztos benne, hogy kell a segítséged. Valószínűleg jobban járok, ha magamnak csinálom.
Elkaptad a kezem, magadhoz rántottad, és puhán végignyaltad az ujjaimat, forró nedvességet hagyva rajtuk.
- Ujjazd meg magad! – mondtad ezúttal követelőzően. – Nem is nagy dolog az egész. Csináld már! Látni akarlak!
Istenem, de borzasztóan éreztem magamat! Mint egy kibaszott rémálomban, de még csak eszembe se jutott, hogy akár nemet is mondhatnék. Máskülönben nem is tehetem meg. Régóta nincsen szabad akaratom. A tied vagyok. Hátradőltem az ágyon, és nagyra tártam a lábaimat. Az a szerencsétlen neccharisnya még mindig rajtam volt, de mivel nem szóltál, ezért gondoltam, azt akarod, hogy rajtam legyen, hát nem húztam le magamról. A nyáladtól nedves kezemet a combjaim közé fúrtam, kitapintottam a bejáratomat, és feltoltam magamnak két ujjam. Hallottam, hogy csendeset nyögsz, mintha nem is magammal csinálnám, hanem veled, de nem akartam kinyitni a szemeimet. Nem akartam látni, hogy figyelsz.
Amikor maszturbálok soha nem érek így magamhoz. Mindig a legegyszerűbb, és leggyorsabb megoldást választom, egyszerűen csak kiverem, és kész. Szokatlan volt – nem fértem magamhoz úgy, ahogy te férsz, ezért nem is értem el érzékenyebb pontjaimat. Az egész inkább kellemetlen volt, semmint jó, de mégis sokáig elvoltam vele. Persze, mert addig is még nem kellett azt az izét használnom, ami ott pihent a másik kezemben.
De aztán közbeszóltál.
- Ennyi már bőven elég lesz. Ne játssz tovább az idegeimmel! – Túlfűtött volt a hangod az izgalomtól. – Most már látni akarom, hogyan baszod meg magad!
Átvettem a jobbomba a segédeszközt, és riadtan nyelve illesztettem oda, ahol az előbb még az ujjaimmal jártam. A lehető leglassabban kezdtem feldugni magamnak, míg a feje el nem tűnt bennem. Nem is volt olyan szörnyű. Itt persze nem állhattam meg, egyre mélyebbre nyomtam, és kellemetlen feszítő érzés egyre erősödött. Ó basszus, úgy éreztem, hogy felrobbanok! Alig félig volt bennem, amikor meg kellett állnom. Nem megy, túl szűk vagyok ehhez.
- Ahh, ez annyira pornós! – nyögted élvezettel, fölém másztál, és megtámaszkodtál mellettem. – Kurvára szexin festesz. – Szenvedélyesen csókolni kezdtél. Azt hittem oké, békén hagysz, de közben a vibrátort fogó kezemre kulcsoltad a kezedet, nekiálltál beljebb tolni. A szádba kiáltottam.
- A kurva életbe, nem látod, hogy nem megy?!
Meghökkentél a hirtelen kitörésemtől, és elengedted a kezem. Feltérdeltél, és leplezetlen gyönyörrel néztél. Most komolyan, ez tetszik neked?
- Ülj fel! – parancsoltad sóváran.
Óvatosan felhúzódtam amennyire csak tudtam, elengedtem a fenekemből kiálló dolgot, és úgy támaszkodtam az ágyon.
- Rendesen! – tetted hozzá idegesen, és felrántottál. Az öledbe húztál, hogy az egyik combod került a lábam közé. Nem készültem fel erre, és fel tudtam volna üvölteni attól, ahogy a vibrátor még mélyebben hatolt belém, de csak valami apró kis nyöszörgés jött ki a torkomon. Erőszakosan lesmároltál, átölelted a nyakamat, a vállamra támaszkodtál, hogy mozdulni se tudjak, és erősen a lábam közé nyomtad a combodat. Nem tudtam visszacsókolni, megint a szádba kiáltottam, és éreztem, hogy a fájdalom belemar az alfelembe. Ellöktél magadtól, és én erőtlenül terültem el az ágyon, reflexszerűen összeszorítottam a térdeimet védekezésként. De szétfeszítetted a lábaimat, megfogtad annak a pokoli eszköznek a még kilógó végét, és mozgatni kezdted. Fájt, amikor kihúztad, de még jobban fájt, amikor bedugtad, mert egyre mélyebbre vágtad belém. Még abban sem lettem volna biztos, hogy nem kezdtem el vérezni valamikor közben.
Egy idő után abbahagytad, amit műveltél, és végigfeküdtél rajtam. Addigra már tűzforrón remegett az egész testem a kíntól, és hihetetlenül távoli volt a finom érintésed a farkamon. Mondjuk lehet, hogy nem is volt annyira finom, csak ezek után már minden annak tűnt.
- Látod, én mondtam, hogy beléd fog férni – lihegted önelégülten, és rám mosolyogtál. Teljesen összetörtem attól a kibaszott mosolytól. Szenvedtem.
Csak félig-meddig érzékeltem, hogy elengedted a farkamat, és megint a fenekem felé nyúltál. Gondoltam, hogy megkefélsz vele, nekem már oly mindegy volt. De helyette megnyomtál rajta valami gombot, amitől működésbe lépett, és rezegni kezdett. Még kicsit jobban fájt, mint eddig, és könnybe lábadt a szemem.
Leszálltál rólam, kikecmeregtél az ágyból, és odaálltál mellém, gondolom, hogy tetőtől-talpig láss. Engem már nem tudott érdekelni, hogy nézel, csak feküdtem ott, és görcsbe volt rándulva az egész testem. Azt hiszem nyögtem, vagy kiáltottam, magas hangon, lányosan, nem tudtam kontrollálni magam.
- Hallani akarom a hangodat! – búgtad őrült módon. – Ne fogsz vissza magad, hallani akarom a kibaszott hangodat!
Felesleges volt mondani, mert képtelen lettem volna visszafogni magam.
Aztán a fájdalom lassan szerény lüktetéssé enyhült, ahogy elkezdett zsibbadni az egész alfelem. A vibrálás már nem is volt kellemetlen, egészen megszoktam, és valahogy elnyomta a kínt. Már egészen élveztem, talán csak azt, hogy végre nem fáj, nem tudom, de nagyon felszabadító érzés volt.
- Lábra tudsz állni? – kérdezted lágyan.
Rá akartam vágni, hogy ki van zárva, de nyöszörgésen kívül más nem jött ki a számból. Kinek jutna eszébe ilyen helyzetben felkelni? A kezed nyújtottam felém, és még magam is csodálkoztam, hogy egyáltalán sikerült megfognom. Hagytam, hogy felsegíts az ágyról, és magad mellé húzz. Nem nagyon tudtam állni, a lábaim annyira erőtlenek voltak, mintha bénák lennének, de beléd kapaszkodtam. Az egész testem remegett, nem tudtam, hogy önmagától, vagy csak a vibrátor erőteljes mozgásától bennem. Erősen tartottál, és nekiálltál kisöpörni az arcomból az izzadságtól rátapadt hajam, és a hátam simogattad. Fogalmam sincsen, hogyan nem estem össze, de sikerült talpon maradnom.
- Minden rendben, Mikey – suttogtad érzelmesen. – Fáj még? Helyes. Itt vagyok veled, tartalak. Remélem most már érted végre, hogy mennyire az enyém vagy!
Abban a pillanatban egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy normális vagy. Úgy ért a felismerés, mint egy arculcsapás, hogy ez az egész milyen mértékben nem normális. És nem azért, mert kibaszott testvérek vagyunk.
Egyébként felállt a farkam.
Megfordítottál, és finoman az ágyra löktél.
- Fogd meg azt kurva fejtámlát – bökted ki az előbbiekhez képest durván. – De úgy fogd, mintha odakötöztem volna a kezeidet, különben tényleg megteszem, és azt nem ígérhetem, hogy annak nem marad nyoma.
Természetesen engedelmeskedtem, bár alig bírtam megtámaszkodni a térdeimen. Már nem is éreztem, hogy a vibrátor rezeg bennem, mert annyira elzsibbadt mindenem. Hallottam, hogy mögöttem villámgyorsan letépkeded magadról a ruhákat, aztán lenyomtad a hátam az ágyra, hogy jobban hozzáférj a fenekemhez, és kihúztad belőlem azt a dolgot. Egy pillanatra fájt, aztán valami furcsa hiányérzet tört rám. Vártam, hogy belémnyomod a farkad, de te csak fogtad a két farpofámat, mélyre benyúltál, szétfeszítetted az ujjaiddal, és úgy néztél.
- Úristen, de kibaszott tág vagy! – nyögted élvezettel a hangodban, aztán a fenekemhez dörzsölted a kemény férfiasságodat. Nem is hatoltál belém, de mégis szinte rögtön elélveztél, éreztem, hogy a combomon folyik le a spermád.
Elengedtél, de nem mertem megmozdulni, nem akartam elengedi a háttámlát. Nem akartalak feldühíteni. Gondolatok nélkül, megadóan vártam a sorsomat, akármit is akarsz most velem kezdeni.
Egy rövid ideig várattál, aztán egy kicsit nagyobb terpeszbe lökted a lábaim, és háton közéjük toltad magad. Egy mozdulattal tövig bekaptad a farkam, és szopni kezdtél. Elfelejtettem az elveim, hogy csendes, és visszafogott akarok lenni, hangosan felnyögtem, és feléd lendítettem a csípőmet, miközben persze ugyanúgy kapaszkodtam a kezeimmel. Megéreztem a remegő vibrátort a fenekemnél, és azt hittem, újra belém akarod tolni, nem is tudom, hogy bántam volna-e, de aztán csak a golyóimhoz szorítottad, és erőteljesen szívni kezdtél. Rohadt nagyot élveztem, nem is realizáltam, hogy közben annyira elengedtem magam, hogy a mellkasodra ültem, te még fürgén lenyalogattad rólam, amit nem sikerült lenyelned azonnal.
- Jól van, most már elengedheted az ágyat – mondtad egyszerűen, mire lecsúsztattam a kezeim a támláról, és óvatosan lemásztam rólad. Annyira sem volt energiám, hogy a hátamra forduljak, elterültem az ágyon hason, és megpróbáltam levegőhöz jutni a párna fullasztó puhaságától.
Minden egyes porcikám remegett, és égett, különösképpen a fenekem.
Képtelen voltam gondolkozni, és érezni. Teljesen meg voltam semmisülve.


9.

A harmadik napunk volt a turnén, és egyszerűen képtelen voltam aludni. Szerettem volna kikapcsolni magamat legalább arra pár órára, amíg az öntudatlanságba lépek, de nem ment. Igyekeztem nem mutatni, de már annyira kivoltam, hogy az délutáni koncertünket valami iszonyatosan vittem végig. Nem is gondolná az ember, hogy milyen fontos lehet egy dalban a basszus, amíg a szerencsétlen basszista sorra el nem ront minden számot. De jobban aggódtatok értem, semhogy idegesek lettetek volna. Te is.
Pedig azt hiszem, te megértesz. Vagy legalábbis értesz.
Ültem a hotelszoba szürke lepedőjű ágyán egyedül, és egyre csak arra a néhány nappal ezelőtti estére gondoltam. Tudom, hogy csak azért szálltunk meg hotelban, mert arra gondoltatok, hogy nyugiban talán jobban érzem magam, tudok majd rendesen aludni, és nem leszek másnapra olyan, mint egy darab szar. Nem sejtettétek, hogy mekkorát tévedtek. Sokkal rosszabbul éreztem magam ott egyedül, nélküled, mint a turnébuszban, ahol legalább egy levegőt szívtunk.
Mindegyre csak ettem magam. Akkor veled voltam egész délután, és elmondhatatlan dolgokat csináltunk egymással. Ha pontosak akarunk lenni, te csináltad velem, mint mindig. Este alig bírtam hazavezetni, mert annyira fájt a seggem, hogy képtelen voltam normálisan ülni a kormány mögött. Mosolyogtál rajtam, biztosan élvezted, hogy a kis akciód után ülni se tudok, én meg visszamosolyogtam, mintha az egész csak egy vicc volna.
Hát nem az.
Soha nem is volt az. Ami köztünk van, az sosem volt csak valami kis szórakozás. Csak azt hiszem, hogy te ezt nem tudod.
Még zuhanyozni sem volt kedvem amikor hazaértem, pedig gusztustalan módon ragadtam a nedveidtől, és teljesen a pólusaimba ette magát az illatod. Egyenesen az ágyba vetettem magam, betakaróztam, és próbáltam kiűzni magamból ezeket a szörnyű érzéseket. Próbáltam túl lenni az egészen. Melletted kellett volna maradnom még legalább egy kicsit, annyira szükségem lett volna valami gyengédségre az után a brutalitás után, de már beesteledett, és a barátnőinket vártuk haza.
Nem is igazán tudom, hogy mit éreztem akkor a magányon kívül, ahogyan nem tudom most sem. Akkor az egyik macskánk, Bunny, az ölembe telepedett, és hangosan dorombolva követelte a simogatást, azt hiszem, ettől egy kicsit jobban éreztem magam. Azért vicces, hogy egy állat az egyetlen, aki vigaszt tud nyújtani nekem. Ez a titok megöl. Ha te még nem öltél volna meg.
Úgy csináltam, mintha aludnék amikor éjjelfelé hazaért Alicia. Nem akartam beszélni vele, nem tudtam volna a szemébe nézni. Nem úgy, hogy tőled mocskosan fekszem a hitvesi ágyunkban. Mit tettem... mit teszek folyamatosan?
Bejött hozzám a szobába, de nem akart felkelteni, ezért a lehető legcsendesebben csukta be maga után az ajtót, aztán hallottam, hogy megnyitja a csapot, és sokat pepecselve mosakodni kezd.
Felültem az ágyban, és úgy vártam, hogy végezzen. Nem is tudom, hogy mit akartam, de tudtam, hogy nem sok jó sülhet ki abból, ha abban az állapotomban beszélek vele. Nem is tudom, hogy mire gondoltam.
- Ohh, Mikey, felébresztettelek? – kérdezte puhán, amikor újra belépett a szobába. A vékony, kék hálóingje volt rajta, a kedvencem. Jól áll neki.
- Nem – mondtam reszelős hangon, és kedvesen elhessegettem az ölemből Bunnyt. – Hogy érezted magad ma? – kérdeztem mentesen mindenféle őszinte kíváncsiságtól.
- Nagyszerűen! – mondta vidáman, de aztán leolvadt lassan az arcáról a mosoly. – Mi a baj? – kérdezte aggódva.
- Alicia – sóhajtottam a nevét. – Mondd meg őszintén, megcsaltál engem valaha?
- Micsoda? – vágta rá csodálkozva. – Dehogyis, hogy jött most ez a hülyeség? Tudod, hogy szeretlek.
Teljesen őszintének tűnt, de tudtam is, hogy ez az igazság. Nem azért kérdeztem, mert elhittem volna neked, amit mondtál róla, valahol mégis reménykedtem, hogy igazad van, és azt fogja mondani, igen. Úgy könnyebb lett volna kiböknöm a következő mondatomat.
- Mert én megcsaltalak – folytattam egyszerűen. Túl fáradt voltam ahhoz, hogy szégyenkezzek.
Csak nézett rám, nem mozdult az ajtóból.
- Mikor? – kérdezte végül semmitmondó hangon.
- Számos alkalommal – feleltem neki őszintén.
- És... akivel te... akivel megcsaltál ő... ő egy férfi – mondta habogva. Nem kérdezte, mondta. Egyáltalán semmit sem éreztem.
- Igen, az.
Egy ideig nem felelt, aztán odament hozzám, és az ágy szélére ült, a lehető legmesszebb tőlem.
- Tudom – mondta végül nagyot nyelve, lehajtott fejjel.
- Tudod – feleltem csodálkozva.
- Persze, Mikey, nagyon régóta tudom. Mit gondoltál, hogy nem veszem észre? Nagyon jól ismerlek.
- Nem tudsz te semmit – vágtam rá frusztráltan. Szemétség volt. De ha tudja is, hogy megcsalom, arról sejtelme sem lehet, hogy kivel. Esélye sincs arra, hogy megértsen engem.
- Dehogynem – mondta beletörődően. – De semmi baj.
- Semmi baj? Mi az, hogy semmi baj? – Egyre idegesebb lettem, pedig neki lett volna oka rá, nem nekem.
- Sokkal jobban szeretlek, mint gondolnád – mondta aztán vékony, sírós hangon. De nem sírt.
- Hogy mondhatod ezt? – kérdeztem az öngyűlölettől csöpögő hangon. – Téged ez egyáltalán nem zavar?
- Dehogynem zavar – mondta már ő is egy kicsit idegesebben. – De már megszoktam.
Teljesen döbbentem ültem ott. Nem mondhatja ezt. Nem mondhat ilyeneket. Bassza meg, sejtelmem sem volt arról, hogy igazából mit művelek vele. Sejtelmem sem volt erről.
- Ez így nem fog működni – préseltem ki magamból a szavakat.
- Te most ki akarsz engem dobni? – nézett fel Alicia megtört tekintettel. – Nem kell ezt csinálnod.
- De nem érted? – folytattam értetlenkedve.
- Te nem érted. Minden rendben van, oké? Nem kell szakítanunk. Sokszor lejátszottam már én ezt magamban, és mindig erre jutottam. Mikey, nem haragszom.
Nem akartam hinni a fülemnek. Sok mindent kinéztem volna Aliciából, de ezt nem. Annyira megdöbbentett, hogy nem tudtam rá normálisan reagálni. Sokkal jobb lett volna, ha kiabálni kezd velem, vagy sírni, vagy fenyegetőzni, hogy elviszi az egészet a média elé, de nem. Ez a csendes belenyugvás önmagamra emlékeztetett, és gyűlöltem érte.
- De én ezt nem akarom. Alicia, nem szeretlek, bassza meg, nem is tudom, hogy szerettelek-e valaha.
Ez nem volt igaz. Szerettem, még ha nem is úgy, mint téged. És nagyon-nagyon fontos volt nekem. De abban a pillanatban azt hittem, hogy képtelen leszek többé mellette élni úgy, hogy közben neked adom magam. Teljesen neked adtam magam. Hogyan álljak a menyasszonyom mellett úgy, hogy közben nem vagyok az övé? Egyetlen, kicsike részem sem.
- Dehogynem szeretsz. Csak nem annyira, mint... mint azt a fiút. De ez oké. Semmi sem változott. Tudom, hogy kellek neked. Hozzádmegyek, mert szeretlek.
- Nem, nem fogsz – mondtam keményen, és kimásztam az ágyból. Istenem, még mindig annyira fájt a fenekem, hogy nemhogy ülni nem tudtam rendesen, de még állni sem. – Nem lesz semmilyen esküvő. Kedden indulunk turnézni, és utána nem fogok visszajönni hozzád.
Már akkor is tudtam, hogy hibát követek el, amikor kimondtam ezeket a szavakat. Szükségem van Aliciára ahhoz, hogy ne őrüljek meg.
De nem csinálhatom többé vele azt, amit eddig. Nem csalhatom folyamatosan a saját bátyámmal, különösen úgy nem, hogy tudja.
Nem is tudtam, hogy még az életem normálisnak vélt oldala is ennyire beteg.
Kimentem a nappaliba, és bevágtam magam után az ajtót, hogy nehogy eszébe jusson követni. Lerogytam az ágyra, Bunny megint az ölembe akart bújni, de ellegyintettem magamtól. A kezeimbe temettem az arcomat, és keservesen sóhajtoztam. Alicia egy idő után megjelent előttem, finoman elhajtotta a kezem az arcom elől, és az ölembe ült. Nem tudtam ellenállni, amikor megcsókolt, viszonoztam. Sokáig csókolóztunk, de nem mentünk annál tovább. Búcsú-íze volt az ajkainak. Az enyémeknek is. Tudta ő.
Azután nem tudtam elaludni. Azóta sem tudok. Ha sikerül is, percek múlva felriadok valami lehetetlen rémálomtól üldözötten.
Úgy nézek ki, mint egy zombi.

Órákon keresztül feküdten az hotel ágyán álomra várva, holott tudtam, hogy úgysem fog eljönni. A semmi, és a kétségbeesés mardosott belülről. Annyira magányos voltam!
Végül aztán nem bírtam tovább, felkeltem, és kiaraszoltam a folyosóra. Kopogtattam az ajtódon, de nem nyitottad ki, persze, elég késő volt már, biztosan aludtál. De szerencsémre nyitva találtam az ajtódat. Te sose zárkózol, nem félsz. Egyszer valaki meg fog ölni álmodban.
Régen csináltam már ilyet. Nem vagyok már az a kiskölyök, aki minden este megjelent az ajtódban, és kérte a jussát. Ma már tudom, hogy nem jár nekem semmi, de most mégis el fogom venni. Szükségem van rá.
Bezártam magam mögött az ajtót.
Kiterülve feküdtél az ágyon, kifakult, terepmintás pizsamában, félig betakarózva, és mély álomban. Irigyeltelek, amiért te tudsz aludni. Mégpedig milyen békésen! Szinte sajnáltam, hogy fel foglak kelteni, pedig bizonyosan nem fogod bánni.
Gyorsan kibújtam abból a néhány ruhadarabból, ami takarta a testem, és meztelenül feküdtem le melléd. Meg sem rezdültél, és ugyanolyan nyugodtan szuszogtál magad elé még akkor is, amikor óvatosan levettem rólad a nadrágot. Nem volt egyszerű úgy, hogy közben ránehezedtél, de azért sikerült. Nem húztam az időt, a számba vettem a farkad, és izgatni kezdtelek, úgy, ahogy a legjobban szereted. Tövig magamba engedtelek, és a nyelvemmel hosszan simogattalak közben. Még nem ébredtél fel, de a tested reagált rám, keményedni kezdtél, és egy nyögéshez hasonló sóhaj hagyta el a szádat. Szaporábban vetted a levegőt.
Nem láttam, hogy mikor nyitottad ki a szemeidet, csak azt éreztem, hogy a hajamhoz nyúltál, és lágyan simogatni kezdted.
- Mikey, mit művelsz? – kérdezted álmos hangon. Nem feleltem, mert nem akartam abbahagyni amit csinálok, épp ellenkezőleg, még erőteljesebben folytattam. Hallottam, hogy csendesen nyögdécselni kezdesz tőle.
Teljesen merev voltál, amikor elhúzódtam tőled.
Az ajkaimat rágcsálva néztem a szemedbe. Úgy tűnt, hogy meg vagy egy kicsit zavarodva, biztosan mert nem minden nap kapsz ilyen ébresztőt, De úgysem tudod sokáig megzabolázni a vágyadat, és nekem fogsz esni.
Nem bírtam kivárni azt a pillanatot, úgyhogy magamhoz nyúltam, kéjesen simogattam végig a saját felsőtestemet, és lecsúsztattam a kezem az ölembe, hogy még jobban felizgassalak ezzel. Sikerült is, mert rámvetetted magad, és vadul smárolni kezdtünk. Valami ismeretlen helyről előrebukott bennem az emléke annak utolsó csókunknak Aliciával... Istenem, mennyire más volt. Az lágy volt, és kedves, olyan kétségbeesett-szomorú, de ez szenvedélyes, és durva. Nem akartam arra a búcsúzásra gondolni. Erőszakosan a szádba dugtam a nyelvem, mire reflexből megharaptad. Végigfutott rajtam a hideg, lekúszott egészen az ágyékomig, és azonnal életre kelt tőle a farkam.
Nem akartam abbahagyni, de a hajamba markoltál, és elhúztál magadtól. Égett a szám, a nyáladat követelve.
- Én nem vagyok benne biztos, hogy te most... – motyogtad aggódón.
- Én mi? – vágtam közbe éles hangon. – Szexelni akarok, ez olyan meglepő? Talán csak te akarhatsz?
- Dehogyis, én csak... – folytattad ugyanazzal a hangszínnel.
- Kefélj meg! – szakítottalak félbe megint. – Mióta kell megkérjelek rá? Kúrj meg, de annyira, hogy lábra se tudjak állni!
Nem vártam a válaszodra, azzal sem törődve, hogy még mindig a hajamba csimpaszkodsz, az öledbe ültem, és a férfiasságomat a tiédhez dörzsöltem. Persze nem tudtál ellenállni a csípőmozdulataimnak, megint az ajkaimra tapasztottad a szádat, és ugyanolyan hévvel csókoltál, mint az előbb. Azt akartam, hogy megint megharapj, kidugtam a nyelvem, és végigsimítottam vele a fogaidat. Amikor rájöttem, hogy magadtól nem fogod csinálni, hát megharaptalak én, nem nagyon, csak épphogy megérintettelek a fogaimmal. De ezzel épp az ellenkező hatást váltottam ki, megint elhúzódtál tőlem, és csak nyalogattad az alsó ajkadat, természetesen nyoma se látszódott. Nem akartam, hogy megint nekiállj beszélni, ezért magamhoz rántottalak, a nyakamhoz nyomtam a fejed, és erősen a hajadba markoltam. Nem akartalak megtépni, de már nem tudtam kontrollálni magam, úgyhogy azt hiszem sikerült. Akkor végre megharaptál, úristen, nagyon beindultam rá. Egyre jobban szorítottalak magamhoz, és te egyre jobban martál. Összevontam a szemöldököm, és nyögdösni kezdtem a fájdalommal vegyes élvezettől.
Nem sokáig csináltad, leválasztottad az ujjaimat a hajadról, és elhúzódtál.
- Nem akarom, hogy nyoma maradjon – mondtad rekedt hangon, és megsimítottál ott, ahol az előbb még a szád volt.
- Baszd meg, Gerard – mondtam, és valami kényszeredett kuncogás tört fel belőlem. – Nem számít, ha nyoma marad, nem érted? Nincsen ki előtt takargatnom. – Meglepett, hogy mennyi keserűség van a hangomban.
- Hiba volt szakítanod Aliciával – szóltál csendesen.
- Igen, tudom – feleltem agresszíven, és egy kicsit hátradőltem. Lassan, kihívóan végigkarmoltam a hasamat. Egy szemernyi gyengédségre sem vágytam, éreztem, hogy a körmeimmel szántott piros csík nyomán tompán ég a bőröm.
- A picsába – törtél ki erre türelmedet vesztve, és lesmároltál. Úgy tűnik, meggyőztelek, mert keményen az ajkamba haraptál, és jó ideig el sem akartad ereszteni. Feljajdultam, de nem akartam, hogy abbahagyd. Csak akkor éreztem, hogy kiserkent a vérem, amikor fürgén nyalogatni kezdted a lüktető ajkamat.
- Fogalmam sem volt, hogy ez ennyire tetszik neked – nyögted rekedten, egy tébolyult vigyorral. Egy újabb kiáltás volt a válaszom, mert közben megint a nyakamat kezdted harapni, sokkal erősebben, mint az előbb. Úgy éreztem, rögtön felrobbanok az érzéstől, úgyhogy felemelkedtem, és te értetted a célzást, a csípőmre kulcsoltad a kezeidet, és lassan a farkadra vezettél. Fájt, de nem annyira, mint amikor a vibrátort toltad belém, és abban a pillanatban csak még jobban felizgultam tőle. Hagytam, hogy vezess, és odavoltam a gyors tempóért, amit diktáltál. Megint a nyakamhoz szorítottalak, és olyan erősen szívtál, hogy talán ott is vérezni kezdtem, nem tudom, de nagyon tetszett.
Nem állhattam messze a megőrüléstől, amikor megfogtad a derekam, és anélkül, hogy kibújtál volna belőlem, a hátamra fektettél az ágyon, szétfeszítetted a combjaimat amennyire csak tudtad, és úgy dugtál tovább. Már nem igazán láttam, és nem hallottam semmit a fülledt nyögéseiden kívül, amikor hirtelen megálltál, felpattantál rólam, és eszeveszetten nekiálltál magadra rángatni a nadrágod.
- Mi van? – nyögtem félig sem magamnál. Akkor hallottam csak meg, hogy valaki a neved kiáltja, nem is olyan messziről. Annyira volt időm, hogy magamra rántsam a takarót, amikor Frankie feltépte az ajtót, és berohant a szobába. Először észre sem vett engem, közvetlenül hozzád trappolt, és nagy hévvel a nyakadba ugrott.
- Jaj, Gee, mutatnom kell valamit! – üvöltötte a maga közvetlen módján, aztán elhalkult a hangja, és lemászott rólad. – Ööö, bocs, én csak... – hebegte zavartan, és gyanúsan a nadrágod felé nézegetett. Jaj, biztosan megérzett valamit, amikor megölelt. Miért kell folyamatosan ölelgetnie az embereket?
De akkor sápadt csak le igazán, amikor felém pillantott. Szinte láttam a szemeim előtt, ahogy összerakja ezt a két darabos, igen egyszerű kirakót. Nem akart hinni a szemének, aztán ijedten hátrálni kezdett.
- Nem akartam zavarni! – mondta rákvörösen. – Csak a Bessy kutyám megellett, és... – kétségbeesetten mutatta a telefonja kijelzőjét, amin biztosan valami kép lehetett az ivadékokról, de úgy emelte, mintha takargatni akarná magát vele. – De mindegy... én most... akkor...
Hogy megkoronázzuk az esetet, még majdnem átesett a trehányul a szoba közepén hagyott levetett ruháimon. Kimenekült, mielőtt befejezhette volna a mondatot.
Jézusom, fogalmam sem volt, hogy mit csináljak. Te is csak álltál ott a szoba közepén, és néztél Frank után.
- Hogy az a jó kurva! – mondtad hirtelen inkább csak hitetlenkedve, mint igazán dühösen, és utána mentél.
Nem értem. Bezártam az ajtót, esküszöm! A szemem előtt volt a mozdulat, ahogy ráfordítom a kulcsot. Képtelenség, hogy Frankie bejött. Nem, ez csak egy rossz álom. Annak kell lennie.
Felkeltem, és gyorsan magamra kapkodtam a ruháimat. Nehezen ment, mert még mindig túl izgatott voltam, és remegtek a lábaim a félbemaradt gyönyörtől.
Utánatok mentem én is.
Kibaszott ostoba vagyok! De hát nem tudtam, hogy van egy ajtó a szomszéd hotelszoba, és e között, nem csak az az egy, ami a folyosóra nyílik.
Erőltetett nevetést hallattál Frankie szobájának ajtajában.
- Félreérted – magyarázkodtál ideges hangon. – Te is tudod, hogy nem tud aludni... Azért jött át hozzám. Hátha itt tud.
- Így van – mondtam meggyőzően, és melléd álltam.
Aztán Frankie rám nézett, és még jobban elsápadt. Te is rám néztél, és lehervadt az arcodról az ál-mosoly.
Aztán egyszerűen hátat fordítottál, szó nélkül megragadtad a karom, és magad után húztál. Bevágtad az ajtót mögöttünk.
- Te szerencsétlen idióta! – sziszegted a fogaid között, és gyűlölködve néztél rám. Megriadtam a tekintetedtől.
- Sajnálom! – vágtam rá ijedten.
- Van fogalmad arról, hogy néz ki a nyakad? – Hát persze, erre nem is gondoltam. – Mi a fasznak kellett ma egyáltalán idejönnöd?
- Szükségem volt rád – mondtam vigasztalanul.
- Hát ezt kurva jól elintézted. Tudod te, hogy mit csináltál? – Már kiabáltál velem. – A kibaszott életbe! Soha nem lett volna szabad lebuknunk! Ugye tisztában vagy azzal, hogy a törvény bünteti, amit csinálunk?
- Hagyd abba, Gerard, kérlek – mondtam könyörögve, mert közben olyan erősen szorítottad a karomat, hogy fájt. És ez nem a jóleső fajta fájdalom volt. Egyáltalán nem.
- Mit hagyjak abba? Hát nem érted? Tíz éve csináljuk! Nem bírom abbahagyni! – Teljes hangerővel üvöltöttél, nem hiszem, hogy Frankie a szomszédban ne hallotta volna. Aztán a falnak löktél, ugyanolyan erősen szorítottad a karom, és lesmároltál. Olyan gyors voltál, hogy nem tudtalak követni a nyelvemmel, aztán megharaptál megint, amire komolyan feljajdultam. Éreztem a vérem tömény vas izét a számban.
Odakaptam kaptam a kezem, hogy letöröljem a vöröset, amikor elhúzódtál tőlem, de nem hagytál rá lehetőséget. Végigrángattál a rövid útvonalon az ágyig, aztán a lepedőre löktél.
- Na várj csak! – mondtad dühösen, és előkapartad az ágy alól a táskádat. Megijedtem amikor turkálni kezdtél benne, olyan érzésem volt, hogy mindjárt megtalálod azt a vibrátort, és belém fogod erőltetni megint. De csak a nyakkendődet húztad elő a fellépős cuccaid közül.
Mögém térdeltél az ágyra, hátraerőltetted a kezeimet, és nekiálltál összekötözni őket. Túl szorosra húztad, de eszembe sem jutott ellenkezni.
Bassza meg, tényleg egy idióta vagyok. Bárhogy is akarsz megbüntetni, megérdemlem.
Rohadtul szorította az átmenetileg kötélnek kinevezett szövet a csuklómat, de nem szóltam semmit.
- Az az egy biztos – mondtad miközben szorgosan csomóztál. -, hogy Frank ma már nem fog többet ide bejönni.
Leültél elém az ágyra, magadhoz rántottál, és vámpír módjára szívni kezdted a nyakamat a másik oldalon is. Igyekeztem nem feljajdulni, de nem bírtam ki, azonban abba a hangba jócskán vegyült élvezet is.
- Szóval, Mikey, durván szeretnéd, nem igaz? – mondtad érces hangon két harapás között. – Fájdalmat akarsz? Megkaphatod!
A hangod valahogy hisztérikusnak tűnt. Nem is tudtam eldönteni, hogy tébolyodott, kegyetlen, vagy csak vészjósló.
Már egyáltalán nem voltam biztos abban, hogy durván akarom, vagy hogy akarom-e egyáltalán, de állt a farkam, és az ellen nem tudtam mit tenni.


10.

Szárazakat nyeltem, félve attól, hogy mit fogsz csinálni velem.
Aztán lassan kezdtem megnyugodni – annyira nagyon élveztem! Talán éppen bűnösségem tudata miatt esett annyira jól, hogy kemény vagy velem. Azzal kezdted, hogy a sebtiben magamra húzott ruháimat letépkedted rólam, de ezt most szó szerint értve – a nadrágból ki tudtál bújtatni, de a felsőből nem, mivel a kezeim hátra voltak kötve, hát te egyszerűen leszakítottad rólam a pólót. Darab rongyként csüngtek le a maradványai a karjaimról.
Néhány perc telt csak belé, és az után úgy éreztem, nincs is már olyan hely a testemen, ahol nem hagytad ott a fogad nyomát, és tüzeltem a fájdalomtól. Soha nem volt még ennyire jó, amikor ennyire fájt. Nagyon igyekeztem csendben maradni, és minden egyes elfojtott nyögésnél a szomszéd szobában veszteglő Frank arca jutott eszembe. Jézusom, mit gondolhat most rólunk? Akármit is, egészen biztos, hogy meg sem közelíti azt, amennyire undorító dolgokat teszünk mi ketten egymással valójában. De ha egyszer annyira szeretjük ezt a szent viszolygást?
Nincsen kiút.
Sokáig játszottál velem, úgy martál belém újra és újra, mint valami veszett kutya, míg egyszer csak túlcsordultam fájdalommal, és nem bírtam ki, hogy ne kiáltsak fel. Akkor abbahagytad, és úgy néztél rám, mintha a tekinteteddel akarnál megerőszakolni. Hátrébb löktél az ágyon a háttámláig, aztán odakötöztél, anélkül, hogy a csuklóimat eloldoztad volna egymástól. Már nem is éreztem a kezeimet, annyira elzsibbadt a nyakkendőd szorításától. Ráadásul ez így most baromi kényelmetlen volt, mert a karjaim a derekamnál voltak megkötve, és így most hátrafeszültek, szóval enyhén előredőlve tudtam csak ülni. Te persze kihasználtad a helyzetet, vigyorogva letoltad magadról a gatyát, és az öledbe vontad a fejem. Nem jutott eszembe az, hogy ma már egyszer szeretkeztünk, úgyhogy ki tudja mennyire lehetsz mocskos tőlem, engedelmesen a számba vettelek. Nem hagytál lehetőséget arra, hogy kezdjek valamit veled, rögtön a hajamba markoltál, és teljesen a farkadra húztál. Nem tudom elképzelni, hogy ez miért annyira jó neked, mert semmire sem vagyok képes azon kívül, hogy nyitva tartom a számat, és közben majd megfulladok. De ha egyszer ez kell neked?
Abbahagyattad velem, mielőtt elélveztél volna. Miért akarod ennyire felhúzni magad? Megint féltem. Sosincs jó vége annak, amikor felhúzod magad.
Eszeveszettül szenvedélyes kifejezéssel mértél végig, de közben valahogy dühösen is. Az az érzésem támadt tőle, hogy gyűlölsz. Olyan volt ez, mint egy gyomorszájon rúgás, összefacsarodott tőle mindenem.
Azt kívántam, hogy ölelj át, és szeretkezzünk csak úgy, egészen átlagosan, ahogy régen csináltuk, és ahogy mind a kettőnknek jó volt. Akár ki vagyok kötözve, akár nem. Annyira vágytam rá, hogy el sem tudod képzelni!
De te felpattantál az ágyról, hátat fordítottál, és a fürdő felé siettél.
Fogalmam sem volt, hogy mit akarsz, de nem is gondolkoztam rajta. Nem éreztem semmit, a csuklóimra kulcsolódó szöveten kívül. Annyira szorította, hogy már nem is fájt. Így vagyok én is hozzád láncolva. Vajon el tudnám tépni azt a kurva nyakkendőt, ha akarnám? Úgysem fogom megpróbálni.
Nem tudom, hogy mit hoztál, de elfért a markodban.
A combjaimra ültél, és félkezeddel hátranyomtál az ágyra. Magam alá hajtogattam a kezeimet, hogy le tudjak feküdni, bár a fejemet így is a kemény fejtámlára tudtam csak dönteni, és az egész póz kényelmetlen volt.
Téged aztán nem zavart, hogy milyen szar helyzetben fekszem, ott trónoltál a combjaimon, és mosolytalanul méregetted a meztelen testem.
- Ez az egész el van baszva, úgy ahogy van – mondtad egy kis idő után, nyugodt hangon. Persze, hogy el van baszva. Talán ott kezdődnek a problémák, hogy testvérek vagyunk.
Nem feleltem semmit. Mit mondhattam volna? Egyénként sem tudtam, hogy mire akarsz kilyukadni.
- És te basztad el! – folytattad enyhén remegő hangon.
Tudtam, hogy igaz, elrontottam. Nem lett volna szabad aznap odamennem hozzád. Kétségbeesetten próbáltam nem Frank arcára gondolni, amit akkor vágott, amikor megpillantott az ágyadban. Rám tört volna a hányinger.
- Tudod, Mikey, olyan kurvára gyönyörű vagy – mondtad szárazon. Egyáltalán nem éreztem bóknak. – Nem lenne szabad ennyire szépnek lenned.
Az arcomhoz hajoltál, és a számba suttogtál, olyan halkan, hogy alig bírtam kivenni a szavakat. – Látod, bűnbe viszel.
Megcsókoltál, és közben először nem is éreztem, hogy mit csinálsz a mellkasommal, azt hittem, megkarmolsz, vagy mi, és engedelmesen visszacsókoltam, de aztán rájöttem, hogy az valami idegen, éles dolog, amit hozzám nyomtál. Aztán hirtelen fájt, és megijedtem. Nem tudtam elhúzódni előled, hiszen teljesen a fejtámlához nyomtál, de kiléptem a csókból, és valami nyüszítés-féle hangot adtam ki.
- Mit csinálsz? – kérdeztem vékony, rémült hangon.
- Hát nem tudod? – kérdeztél vissza, és felemelkedtél rólam. Megint csak a combjaimon ültél, és mikor lenéztem, láttam, hogy vérzek. Megsebesítettél.
- Gerard, kérlek! – mondtam zavarodottan.
- Mire kérsz, mi? Hogy harapjalak meg? Már megtettem! Mi kell neked? Hát nem azt akartad, hogy fájjon? – Kapkodva beszéltél. Hallottam a kétségbeesésed. Te miért?
Egy vacak kis penge villant meg a kezedben, láttam, hogy úgy szorítod az ujjaid között, hogy belefehéredtek az ujjperceid. Hirtelen nyomtad a mellkasomhoz, és megvágtál még egyszer. Túl gyors volt az egész, nem is volt időm felkiáltani miatta. Hiszen nem fájt, először azt hittem, hogy nem is értél hozzám vele, de aztán mégis kibuggyant a vérem.
- Jézusom, ne csináld! – mondtam, amikor megtaláltam a hangomat. – Egyáltalán honnan van az a...
- Szétszedtem az egyik borotvámat – közölted tárgyilagosan.
- Ez őrültség!
- Drága kisöcsém, hiszen őrült vagyok. Megőrjítettél.
Nem vártál a reakciómra, helyette újra végighúztad a penge élét a mellkasomon. Aztán megint. És megint, sokszor. Elhűltem, képtelen voltam elhinni, hogy ez a valóság. Nem, ez csak valami rémálom lehet! Éreztem, hogy a vér végigfolyik az oldalamon, hogy beszennyezze a lepedőt alattam.
Sokkal jobban megrémültem mint amikor fojtogattál. Megpróbáltam kirángatni a kezeimet a nyakkendőd bilincséből, de nagyon jól megkötöztél, és egyébként is már túlságosan zsibbadtak, és félig rajtuk feküdtem. Képtelen voltam kiszabadulni, és te... ha még ennél is jobban elveszíted a fejed? Egész testsúlyoddal a combjaimra nehezedtél, nem bírtam megmozdítani azokat sem.
És egyre jobban fájt. Nem tudom, hogy hány csíkot húztál a testemre, de mindegyiknél egyre erőteljesebben rándultam össze, végül felkiáltottam.
Nem tudtam kontrollálni magam, üvölteni kezdtem.
- Gerard, Gee, jézusom, hagyd abba! Elment az eszed? Gee, hagyd abba, légy szíves, ez fáj! – Ehhez hasonló dolgokat. De több volt a szavaimban a fájdalmas nyögés, mint az értelem.
Felidegesítettelek.
- Fogd be! – sziszegted a fogaid között, és bal kezeddel betapasztottad a számat. – Azt akarod, hogy Frankie ránk törje az ajtót? Nem égettél még be minket eléggé ma? Kussolj, az isten szerelmére!
Eszem ágában sem volt kussolni. Tiszta erőmből vergődtem alattad. Semmit sem értem el vele.
- Maradj nyugton! – mondtad őrjöngve. – Nem foglak bántani.
Mi? Hogy nem fogsz bántani? Nem tudom, hogy számodra mit jelenthet a bántás, ha nem ezt.
Anélkül, hogy elvetted volna a kezed a szám elől, lehajoltál hozzám, és végignyaltad az utolsó sebhelyet, amit alkottál rám. Egy pillanatra megmerevedtem. Fájt az is, ahogy a nyálad találkozott a friss sérüléssel, de közben végigsimítottál a nyelveddel, és az jó volt. Tetszett neked. Biztosan ízlettem, mert mélyet nyögtél közben. Aztán nekiálltál a többi a sérülésemről is lenyalogatni a még szivárgó vért.
Az egész annyira iszonyatos volt! És te annyira odavoltál érte! Még jobban beindultál, éreztem sűrű, nehéz zihálásod, ahogy a bőrömet csiklandozza.
Elhallgattam, és kezdtem egészen lenyugodni. Akármit is csináltál, addig is legalább nem a pengével értél hozzám. És ami azt illeti, ez már nem is volt olyan rossz. A fájdalomból kiveszett a rémítő felhang, és a forród nyelved nyomán húzódó égető érzéstől én magam is átmelegedtem.
Egy idő után elszakadtál a mellkasomtól, elhúztad végre a kezed a szám elől, és megcsókoltál. Durván, és mélyen dugtad a nyelved a számba, és így megízlelhettem a saját véremet. Tömény volt, és fullasztó. Annyira mindent áthatónak tűnt.
Émelyegtem tőle, amikor elhúzódtál.
- Akarsz még kiabálni, kicsi Mikey? – kérdezted idegborzoló hangon. – Meggondoltam magam, kiabálj csak!
Megint megsebeztél a pengével, most lejjebb, a hasamat. Sokkal jobban fájt, hiszen ott annyival érzékenyebb, és védtelenebb vagyok. Persze, hogy felkiáltottam. Nem hagytad, hogy kicsorduljon a vérem, azonnal a sebre tapasztottad az ajkaidat, és szinte felittad a csordogáló vörös folyadékot.
Mint egy vámpír, ötlött az eszembe, egy kibaszott vámpír vagy.
De ami igazán beteg volt az egészben, hogy valamikor időközben megint felizgultam. Vagy le sem lohadtam egész idő alatt, nem tudom.
Még egyet vágtál, ezúttal az alhasamra, egy hosszabbat, és mélyebbet. Felkiáltottam, és reflexszerűen rángattam még erőteljesebben a köteleimet, de nem szabadulhattam. Lassan, és élvezettel nyaltad fel a vérem, sűrűn pislantgatva fel az arcomba közbe. Nem mertem becsukni a szemeimet, látnom kellett, túlzottan féltem attól, hogy mit csinálsz még velem.
Felemelted a pengét, és méregettél még egy ideig, hogy hova vágd belém, de aztán, nagy megkönnyebbülésemre, mégis elhajítottad.
Fölém másztál, magad felé rántottad a felsőtestem, istenem, akkor leszálltál a lábaimról, szóval megrúghattalak volna, hogy megszabaduljak tőled, mégsem tettem. Amúgy is végül én jártam volna rosszul vele. A csuklóim körül kezdtél matatni, bontogatni a nyakkendődet, reménykedtem, hogy most elengedsz. Persze nem. Csak az ágytól választottad el a kezeimet, egymástól nem. Mellém másztál, és nagyon mocskos hangon búgtál a fülembe.
- Most pedig megfordulsz – parancsoltad. – És úgy fogsz terpeszteni nekem, mint a legolcsóbb ribanc.
Persze meg sem tudtam mozdulni, annyira szerencsétlen pozícióban feküdtem ott. Fel sem tudtam volna ülni magamtól, nem tudtam megtámaszkodni.
- Hallod, amit mondok neked? – kiabáltál, és felrángattál magadhoz. Megfordítottál, megragadtad az összekötözött két kezemet, és a térdeimre húztál. Csak az volt a fontos számodra, hogy a fenekemhez hozzáférj, a felsőtestemet az ágyra szorítottad, de amúgy sem igen tudtam volna megtartani magam hátrakötött karokkal. Nagy nehezen oldalra fordítottam a fejem, hogy legalább a párnába ne fulladjak bele.
Mögém térdeltél, megragadtad a csípőmet, és minden hezitálás nélkül tövig belém nyomultál. Ennyi sok fájdalom után szinte nem is éreztem már ezt rossznak. Amúgy is az egész testem lángolt a sebek miatt, úgy éreztem, mindenhová kiterjed a bomlasztó kín. Gyorsan, agresszíven mozogtál bennem, és már nem érdekelt a szomszéd szobában Frank, igazán kieresztetted a hangodat. És sem bírtam ki, hangosan nyögtem, hogy a fájdalomtól, vagy a gyönyörtől, azt én sem tudtam. Mert addigra már a gyönyört is éreztem. Kiterjesztette hosszú, puha csápjait bennem, és elragadta az agyamat, a szívemet, és a farkamat. Vadul lüktettem az érintésedre szomjazva.
És megadtad nekem, bár nem éppen olyan módon, ahogy vágytam rá. Még erősebben löktél, és közben előrenyúltál, és belekarmoltál a sebeimbe.
Nem bírtam ki, felüvöltöttem.
Éreztem, hogy újra elered a vérem, és kövér cseppekben hullik a szürke lepedőre. Már könnyeztem is, de te észre sem vetted, persze amúgy sem érdekelt volna. Csak dugtál, mint egy vadállat, semmi mással nem törődve. Aztán mégis az ölembe eresztetted a kezed. Síkos volt a véremtől, és ettől még nagyobb gyönyör futott végig rajtam, amikor a farkamra kulcsoltad az ujjaidat.
- Mikey! – szólítottál meg túlfűtött hangon két nyögés közben. Alig lassítottál az iramon. –Akarod, hogy kiverjem neked? Felelj csak, akarod?
- Akarom – nyögtem halkan magam elé.
Megmozdítottad a kezed, de olyan kibaszott lassan, hogy az kínszenvedés volt.
- Mit akarsz? – húztad az agyam kegyetlenül.
- Azt akarom, hogy kiverd nekem! – lihegtem egy kicsit bátrabban a kéjtől. – El akarok élvezni!
- Ez az, beszélj csak, Mikey! Beszélj hozzám...
Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, úgyhogy csak a nyöszörögtem valahonnan a tüdőm legmélyéről.
- Vinnyogj nekem, te szerencsétlen. Te... perverz állat! Bármit csinálhatok veled, te mindent élvezel, nem igaz? Micsoda kis ribanc vagy te, Mikey!
Mondhattál volna te nekem addigra már akármit, annyira az orgazmus szélén álltam, hogy szinte fel sem fogtam a szavaidat, csak a köztünk elhangzó mély, hörgésszerű hangokat, és a zihálásod. Egyre gyorsabban mozgattad a csípődet, és azzal együtt a kezedet is, míg nem éreztem, hogy megfeszült a tested, és egy mindennél hangosabb nyögéssel belém élveztél.
Én még nem voltam kész, mégis eleresztettél, és teljesen rám nehezedtél, nem bírtalak el, úgyhogy rendesen hasra csúsztam az ágyon. Akkor gyorsan újra a hátamra fordítottál, így a kezeim a gerincembe mélyedtek, ez fájt, de nem tudott érdekelni, mert hirtelen tövig bekaptad a farkam. Nem is kellett semmit sem csinálnod, azonnal elélveztem, ahogy a szád puha forróságát megéreztem. Azt hittem, hogy elájulok ahogy a szexuális energia, ami eddig életre bírta a testem, egyik pillanatról a másikra elröppent belőlem, de aztán megcsókoltál, és vissza kellett csókolnom. Nem igazán érzékeltem a külvilágot, azt is csak alig, hogy valami furcsa, sós anyagot a számba adagolsz a nyelveddel. Ki akartam köpni, amikor rájöttem, hogy a saját spermámat akarod megízleltetni velem. Még a vérem tompa vasízét is éreztem vele együtt. De nem engedted el a száddal a számat, úgyhogy végülis kénytelen voltam lenyelni, ha levegőhöz akarok jutni.
Az után felültettél, de már csak azért, hogy eloldozd a kezeimet. Percekbe telt, míg sikerült kibontanod a szoros csomókat. Az ölembe húztam a karjaim, amikor megszabadultam a köteleimtől, és rögtön láttam, hogy rémesen néznek ki. Máris látszódott, hogy körben be van lilulva mind a két csuklóm. Azt csak némi idő múlva éreztem meg, hogy az elszorított kezeimbe mohón, fájdalmasan tolul vissza a vér.
Ha van még vérem. Ha nem ittad ki az utolsó cseppig.
De nem voltam dühös rád. Ott ültem meztelenül, meggyalázva, és nem tudtam haragudni rád.
Azt hiszem csak arra gondoltam, minden igaz, amit mondtál. Arra gondoltam, hogy mit tettem veled. Sosem akartam ártani neked, és miféle őrültet csináltam mégis belőled?
És Frank... őt sem akartam bántani.
Sosem akartam ártani neked.
Nem kellene testvéreknek lennünk. Isten valami kegyetlen tréfája az, hogy testvéreknek születtünk.
De nem bántanál ennyit, ha ki tudnám mutatni, hogy mennyire szeretlek.
Mert szeretlek.
Úgy aludtál el, hogy nem is szóltunk egymáshoz egy szót sem. Át sem öleltél. Meg sem kérdezted, hogy azért rendben vagyok-e. Meg sem nézted a sebeket, amiket okoztál nekem. Nem értem, hogy vagy képes így elaludni?
Talán nem kizárólag én vagyok rossz ember kettőnk közül.
Felkeltem mellőled az ágyból, és felkapkodtam a ruháimat. Persze a pólómat ízekre szakítottad, úgyhogy ahelyett felvettem a földről a tiédet, és azt húztam magamra. Egy kicsit nagy volt rám, de nem számít.
Amilyen halkan csak tudtam kisettenkedtem a szobádból, és a sajátomba mentem. Csak akkor vettem észre, hogy már hajnalodik, amikor beléptem az üres, rideg helyiségbe.
Nem baj, amúgy sem akartam aludni. Féltem, hogy nem lenne kedvem felébredni. Soha többé.


11.

Első utam a fürdőszobába vezetett. Odaálltam a tükör elé, és... nem mertem megnézni, hogyan festek. Persze úgyis tudom, végülis végignéztem, miként vagdalod össze-vissza az egész felsőtestem, de akkor mégsem volt lelkierőm levenni a pólóm. Pontosabban, a te pólód.
A nyakam sokkal durvábban be volt lilulva, mint amikor fojtogattál, ez biztos. A csuklóim meg még annál is förtelmesebben néztek ki, és, fogalmam sincsen hogyan csináltad, de még a karomat is kiszívtad néhány helyen. Egyébként a szemeim is olyanok voltak, mint akinek beütöttek párat, de az már napok óta, a kialvatlanság miatt.
Azt mondtam volna, amikor női ruhában pózoltam az öledben egy tükör előtt, hogy nem ismerek magamra? Nem, most nem ismerek magamra. De most már komolyan.
Azt kezdtem mondogatni halkan, hogyha lezuhanyozok, sokkal jobban fogom érezni magam. Hosszan mondogattam, mégsem tudtam meggyőzni magam. Pedig fontos lenne higiénia szempontjából is, mégis csak álltam a tükörképem előtt, mint egy rakás szerencsétlenség.
Végül visszamentem a szobába, előkapartam a cuccaimat, és pulcsit húztam, kendőt kötöttem. Eltakartam az összemocskolt testemet.
Összeraktam azt a pár cuccot, amit elcipeltem a hotelszobába, és csendesen becsuktam magam mögött az ajtót. Szerencsére már előre kifizettük az éjszakát, így nem kellett a pénzzel bajlódnom, rögtön mehettem vissza a turnébuszba. A recepciós bóbiskolt ebben a kora hajnali órában, úgyhogy letettem a kulcsot a pultra, és kikísértem magam. Hadd aludjon.
Nem is tudom minek mentem vissza, végülis nem mindegy, hogy a hotelben virrasztok magányosan, vagy a buszban? De ott mégis otthonosabban éreztem magam.
Nem hittem volna, hogy nem leszek egyedül.
Frankie ott feküdt az ágyában. Megrezzent, amikor beléptem, felébreszthettem, vagy talán már amúgy is fenn volt? Úgy csinált, mintha aludna. Tudtam, hogy nem alszik, túl nagy volt a csend. Visszafojtotta a lélegzetét.
Rémesen éreztem magam. Miattam kell ott sunyítania, mintha vétkezett volna.
Vajon olyan hangos voltam az éjjel, hogy kizavartam őt a saját szobájából, vagy még azelőtt lejött ide?
Nem tudtam, hogy mit tegyek. Tudassam vele, hogy tisztában vagyok azzal, ébren van? Nem akarná. Különben is, mit mondhatnék neki?
Inkább csak letettem a cuccomat valahova az út kellős közepére, és otthagytam. Nem tudtam, hogy mit csinálhatnék, hova mehetnék, úgyhogy csak elindultam, amerre az út vitt. Mászkáltam vakon, míg egészen fel nem kelt a nap, és azt sem tudtam, hogy merre járok. Amikor kezdett melegedni az idő a csupán néhány órás sebhelyeim újra fájni kezdtek. Gondolom, mert csípte a sós izzadtság.
Mehettem amennyit csak akartam, aznap nem volt koncertünk. Estig talán nem is kerestetek volna, addig úgysem kellett elindulnunk az új helyszínre. Azt hiszem, éhes voltam, de nem számított, csak mentem előre, mint egy alvajáró. Egy holtkóros, egy félhulla.
Már úgy tűnt, mintha napok óta csak gyalogolnék, de valójában körülbelül két óra múlva vissza is keveredhettem a turnébuszhoz. Frank addigra már törvényesen is ébren volt, és egy bögre kávét szürcsölgetett a konyhában, illetve abban a közös térben, ami konyhának, nappalinak, és irodának használunk egyben.
- Szia – mondtam egyszerűen.
- Hello – köszönt vissza anélkül, hogy felnézett volna az italából.
Nagyjából ennyi volt a kommunikációnk. Csak álltam ott, mint egy faszent, és nem jutott eszembe, hogy miket szoktunk beszélgetni reggelente. Mit szoktam ilyenkor mondani? Lefagytam.
- Van még kávé? – kérdeztem végül jobb híján.
Frank nem felelt, csak a kávéfőző felé intett.
Pokoli volt az egész.
Öntöttem magamnak, és leültem vele szembe.
- Sajnálom a tegnapit – böktem ki végül. Nem a legjobb dolog volt, amit mondhattam, de hát semmi más nem jutott eszembe. És annyira felesleges lett volna még mentegetődzni.
- Nincs miért bocsánatot kérned. – Végre rám nézett, de aztán gyorsan el is kapta a pillantását. – Végülis megértelek. Gerard rohadt szexi tud lenni – mondta valami rémes erőltetett vigyorral a képén. Nem tudta sokáig megtartani, egy másodperc múlva kifakadt. – A picsába, ez csak... nem tudom elhinni. Ez annyira beteg.
- Tudom – mondtam szégyenkezve. De folytatta tovább.
- Nem is értem, miért esett le annyira az állam. Bassza meg, nem hiszem el, hogy eddig nem láttam! Annyira nyilvánvaló! Az, ahogyan... ahogyan vagytok egymás mellett, meg minden... Csak nekem... érted, nekem nincs testvérem, nem értek hozzá. Azt hittem, csak nagyon szeretitek egymást, vagy ilyesmi... De ne már... Ne már így!
- A kurva életbe! – fakadtam ki hirtelen, és az asztalra csaptam. Fogalmam sincs, hogy miért tettem. Nem bírtam hallgatni, amit mond, annyira megalázó volt!
Abba is hagyta, és aztán csak ültünk ott, egymásra sem nézve, kínos csendben.
Míg nem beléptél az ajtón.
- Jó reggelt! – mondtad ugyanabban a csendes hangnemben, ahogyan mi is az előbb.
Frank köszönés helyett felállt, és eléd sétált.
- Gee, én kilépek.
Elhűlve felétek fordultam.
- Úgy értem a bandából. Felmondok.
- Ne csináld ezt! – mondtam hitetlenkedve.
- Muszáj – felelte Frank. – Nem bírom. Sajnálom, de komolyan. Amúgy sincs olyan nagy szükségetek egy második gitárosra. Ray jobban tolja a szólókat. Oké, itt maradhatok még ezen a turnén, ha fontos, de... De nem akarok.
- Frankie, kérlek – mondtad te is a legkedvesebb hangodon. – Gondold át. Beszéljük meg.
- Mit beszéljünk meg? – üvöltötte Frankie hirtelen. – Azt, hogy a saját öcsédet dugod? Jézusom!
Hátat fordított, és remegve támaszkodott a szemben lévő falnak.
- Hánynom kell tőletek – bökte ki végül megvetően. – De a faszomba is, semmi közöm hozzá. Csak hagyjatok békén, jó?
Rám nézett, de olyan undorodó tekintettel, amilyet még sosem láttam tőle, aztán rád, majd kisétált az ajtón. Közvetlenül melletted ment el, de nem állítottad meg. Amikor becsapta maga mögött az ajtót, megperdültél, és azt hittem, utána szaladsz, de végül mégsem indultál. Helyette hozzám jöttél, és leültél a mellettem lévő székre.
Soha életemben nem éreztem még ennyire pocsékul magam. Még akkor sem, amikor Aliciával szakítottam. Ő legalább azt nem tudta, hogy miattad.
Nem szóltál, csak kihalásztad a farzsebedből a cigit, és rágyújtottál. Sosem szoktál a turnébuszban dohányozni, Frankie sem, az annyira undok dolog, minden magába szívja a bagószagot.
Megijedtem, amikor hirtelen felém fordultál, a nyakamhoz nyúltál, és lerántottad róla a kendőt. Pedig elég jól megcsomóztam. Vigyorogva méregetted a tegnap esti alkotásodat.
- Jól áll ez a szín – mondtad kajánul. Ez sértett.
- Kösz – feleltem üres hangszínnel.
Gyűlöltem ezt. Frank éppen most hagyta ott a My Chemical Romance-t emiatt.
Aztán megcsókoltál. Tömény nikotinízű volt a szád, majdnem rosszul lettem tőle, mégsem bírtam ki, hogy ne viszonozzam. Ami azt illeti, úgy kaptam az ajkaid után, mint valami szomjazó. Szükségem volt rád.
Bal kezedet az ölembe eresztetted, és dörzsölni kezdted a farkam a farmer anyagán keresztül. Ellenkezni akartam, de a másik kezeddel a fejem mögé nyúltál, és magadhoz szorítottál, nem engedted el a számat. Ott volt a cigi a kezedben, féltem, hogy még a végén felgyújtod a hajam a nagy hevességben.
Amikor elengedtél, és gombolni kezdted a nadrágomat, már merevedésem volt. Azt gondolná az ember, hogy közvetlenül Frank kirohanása, és főleg a tegnapi után, nem tudok rád indulni, de mégis. Nem tudtam parancsolni a testemnek. Magamnak sem. Hiszen már mióta csak te parancsolsz nekem.
- Várj! – mondtam erőtlenül. – Mi van Bobbal meg Rayjel? Bármikor itt lehetnek!
- A hotel éttermében vannak. Biztosan nem végeznek még egy ideig – felelted.
- És ha mégis? – nagyot nyeltem.
- Nem mindegy? – köpted dühösen. – Frank már tudja. És ő tudod milyen... Legkésőbb holnapra úgyis mindenki más tudni fogja. Úgyhogy kussolj!
Mire végeztél a mondandóddal, már kihámoztál a gatyámból is, és a csupasz farkamra kulcsoltad a kezed. Annyira jól esett! Puha, és meleg volt a tenyered, olyan lassú, és gyengéd voltál, amilyen már régen nem. Pedig semmi különöset nem csináltál, csak simogattad a farkam, mégis éreztem, hogy rohamosan nő bennem az élvezet. Enyhén nyitott szájjal néztem, ahogy dolgozol rajtam, aztán felpillantottál rám, és akkor már nem tudtam elengedni a tekinteted. Milyen éhesnek tűntek a szemeid, de nem értettem a perverz, agresszív kéjt, ami villogott bennük. Egyre közelebb sodródtam az orgazmushoz, némán pihegve, zavaros zöldes szemeidbe bámulva. Egy pillanatra sem néztél el rólam, egyre gyorsabb voltál, aztán a szabad kezeddel a szádhoz emelted a cigit, és mélyet slukkoltál belőle. Abban a pillanatban azt is vadítónak találtam, ahogy a csonka szálat az ajkaid közé vetted.
Elértem azt a pontot, amikor le kellett hunynom a szemeimet, és közvetlenül utána, abban a pillanatban, amikor eljuttattál a csúcsra, fel kellett üvöltenem. Nem a gyönyörtől, hanem a fájdalomtól. Kipattantak a szemeim, és reflexből próbáltalak ellökni magamtól, de az asztalnak szorult a hátad, így nem volt hova.
Elnyomtad azt a kibaszott csikket a combomon. Csak akkor éreztem meg a furcsa, égett szagot, ahogy kicsi lyukat égetett a nadrágomba.
A francba, ez jobban fájt, mint amit a pengével csináltál tegnap este.
De már kihunyt a parázs, és az üres kávésbögrémbe pöccintetted a halott filtert, ami maradt belőle.
- Ezt meg miért? – kérdeztem a sírás határán. Mit tettem ma? Meddig akarsz még büntetni engem? Egyáltalán, miért érdemlem mindezt? Azért, mert szeretlek?
- Hogy megbélyegezzelek – mondtad komolyan.
- Miért? Nem volt elég a tegnap este? – folytattam kétségbeesve.
- Nem, Mikey, nem. Sosem lesz elég. Egyébként is, örülj, hogy nem a farkadon nyomtam el.
Újabb cigire gyújtottál, és hátradőltél a széken. Halálosan nyugodtan tűntél.
Úgy ugrottan fel mellőled, mintha tűzbe ültem volna, és ezzel a hasonlattal nem is járok messze az igazságtól. Alig húztam össze a nadrágomat, felkaptam a kendőt az asztalról, hogy a lila nyakamat takarjam vele, máris úgy szaladtam ki a turnébuszból, mintha üldöznének.
Nem bírtam tovább ott maradni melletted.
Mi történt veled? Hiszen nem voltál mindig ilyen! Észre sem vettem, hogy mikor változtál meg ennyire, mikor lettél ennyire elviselhetetlenül kegyetlen velem, és hogy én mikor lettem egy olyan utolsó senki, aki nem érdemel többet annál, semhogy úgy alázzák, ahogy csak érik.
Ki tudja még mi mindent ki tudnál találni ellenem. Mindent tűrnék szótlanul.
Nem tudom, hogy ki az pszichopatább kettőnk közül.
El kell szakadnom tőlem, mielőtt nem csak én megyek tönkre ebbe. Nem hagyhatom, hogy neked is bántódásod essék. Úgy, ahogyan Franknek...
Hiszen ő nem teheti ezt, nem hagyhatja ott az MCRt. Tudom, hogy mennyire imádja, ez az egész élete. Majd megveszik azért, hogy ott tombolhasson kinn a színpadon. Ezt nem vehetem el tőle, nem tehetem meg.
Nem kell elmennie, én fogok.
Ez az egyetlen értelmes dolog, amit tehetek. Ez az egyetlen értelmes ötletem, nos, már évek óta. Lehet, hogy egész életemben.
Sosem lett volna szabad belemásznom egy vérfertőző viszonyba! Csak tinédzserkoromban annyira egyszerűnek tűnt minden... és annyira jó volt. De most már nem jó, egyáltalán nem jó. Belehalok. Megölsz.
Megállás nélkül lefutottam pár utcányit, de aztán kifogyott belőlem a szusz. Sosem voltam túl jó a sportokban, sőt, néha már azon is csodálkozom, hogy egyáltalán meg tudnak tartani azok a törött fogpiszkáló lábaim. Persze neked tetszenek, szerinted gyönyörű vagyok... Nem, most már nem vagyok az. Megsebeztél, minden porcikámat el akarod csúfítani. Hát persze, már értem. Nem akarod, hogy tetszek neked. Nem akarsz már többé. Meg akarsz szabadulni tőlem.
Leintettem egy taxit. Kövér, antipatikus sofőrje volt, és furán nézett rám. Ennyire látszana rajtam, hogy ki vagyok akadva? Igyekeztem nyugodtabban venni a levegőt.
Még furcsábban lesett, amikor közöltem, hogy szeretném, ha elvinne Belleville-be.
- Haver, az egy másik államban van, tisztában vagy vele? – mondta cinikusan.
- Igen – böktem ki undokul. – Hogyne tudnám. – Aztán elővettem a kedvesebb énekem. – Nézze, kifizetem. A visszaútját is. Csak vigyen el, sürgős. Most nem tudok buszozni.
- Tudod, kivel szórakozz – felelte a taxis bunkón.
- Komolyan, van pénzem – mondtam, és gyorsan kikotortam a farzsebemből a pénztárcámat. Kész szerencse, hogy az nálam volt, mert amúgy semmi más nem. A mobilom sem. Kivettem az összes papírpénzt, és a kezébe nyomtam. Még több is volt, mint amennyibe az út kerül.
- Így mindjárt más – mondta megbékélve, és a bankjegyek láttán persze rögtön sokkal barátságosabb lett. – Pattanj be!
A hátsó ülésre ültem, bevágtam magam mögött az ajtót, és elnyúltam.
Egyetlen dolgot akartam, hazamenni.

Hosszú óráig tartott az út, és én majdnem beleőrülten. A pénztől felbátorodottan a sofőr megpróbált valami beszélgetésfélébe kezdeni velem, de én nem éreztem magam képesnek rá, úgyhogy egyszerűen nem feleltem. Egy idő után feladta, és inkább bekapcsolta a rádiót, gondolom, hogy ne aludjon el a volán mögött.
Bámultam ki az ablakon az elsuhanó fákra, és megpróbáltam semmire sem gondolni. Mégis mindenféle butaságok futkároztak az agyamban, a legtöbb persze rólad szólt. Ifjúkori, sőt, gyerekkori emlékek villantak be. Amikor egészen fiatalok voltunk, és szuperhősnek beöltözve futkároztunk a lakásban... folyamatosan mindent összetörtünk, anyuékat kiakasztottuk vele. Te lehettél vagy nyolc, én még csak öt, amikor körbegraffitiztük a ház falát mindenhol, mert szerintünk undorító volt az a zöldes szín. Az után még undorítóbb sárgára festették. Akkor már tizenhat voltam, és elmentünk sátorozni... Úgy kellett kiküzdenünk, hogy külön sátorban alhassunk, mert anyuék azt hitték, majd megszökünk éjjel, és ki tudja milyen rosszaságokat fogunk csinálni. Tényleg csináltunk, de nekik sejtelmük sem volt, hogy pontosan milyeneket. Aznap, amikor kijött az első albumunk mindnyájan hullarészegre ittuk magunkat, és esküszöm, még szex közben is énekeltél. Másnap nem is emlékeztél az egészre, de én igen. Vagy legalábbis azt hiszem.
Aznap, amikor összejöttem Aliciával, még előtte veled is szeretkeztem egyet.
Baszd meg.
Megszólalt a rádióban az I’m not okay. Bármikor, amikor meghallottuk valahol a számainkat, Frankie mindig maxra tekerte a hangerőt, és nekiálltatok tombolni rá. Nem bírtam elviselni!
Előrenyúltam, és kinyomtam a zenét.
A taxis méltatlankodva nézett rám, hogy mit piszkálgatom az ő műszerfalát, de végül nem szólt semmit. Mégiscsak én fizetek.
Gerard Way, tudod mit? Ez igaz. Egyáltalán nem vagy oké.
Úgy elbambultam, hogy alig vettem észre, hogy odaértünk. Ott álltunk a házam előtt, időközben már be is alkonyodott. Egész álló nap úton voltunk.
Egész álló nap nem is ettem semmit.
Tudtam, hogy nem érek vissza a másnap délután koncertre, de nem is akartam. Ez végleges. Majd megoldjátok valahogy, kértek kölcsön embert, vagy lemondjátok. Bánom is én! Csak én ne legyek ott.
Elszorult szívvel nyitottam ki az ajtómat. Síri csend, és sötétség fogadott odabenn. A cicáim sem futottak a bejárat felé, hogy üdvözöljenek. Teljesen egyedül voltam.
Felkattintottam az összes villanyt, hogy legalább fény legyen, ha már más nincs. Felmentem a hálószobába, és nagyra tártam Alicia gardróbszekrényét – tök üres volt az egész.
Tudom, hogy én küldtem el őt. Tisztában vagyok vele. Valahol mégis reménykedtem, hogy ott fog várni engem. Átölel, mintha mi sem történt volna, ad néhány szájrapuszit, aztán leülünk a macskákkal, és valami chips mellett megnézünk egy filmet.
Nem, soha többé.
A fürdőszobába mentem. A pohárban egyetlen fogkefe árválkodott. A tartón egyetlen törölköző lógott. Eltűntek a női samponok, és tusfürdők, és a fogselyem a polcról. Csak Alicia használ, én nem.
Némán vetkőztem meztelenre. A sarokba dobáltam a ruháimat, és még mindig nem mertem tükörbe nézni. Inkább levettem a szemüvegem, és rögtön a zuhany alá álltam. Olyan forró vizet engedtem magamra, amilyet csak el tudtam viselni, lehunytam a szemeimet, és a zuhanyrózsa felé fordítottam.
Őrülten fájni kezdett a mellkasom, ahogy a meleg víz csapta. Párszor végigsimítottam, és megrémültem attól, hogy mennyire egyenetlen felületen siklik a kezem. Még jobban csípett, amikor mosakodni kezdtem a tusfürdővel, de mindegy, mindenképpen túl kellett esnem rajta. Végül nem is volt olyan borzasztó, inkább felszabadító. Rengeteg sok mocskot kellett letakarítanom a rámszáradt vérrel együtt. Az az egy szem, apró sérülés a combomon sokkal jobban fájt, sírva tudtam volna fakadni attól is, ha csak hozzá értem. Direkt piszkálgatni kezdtem, már csak azért is. De nem sírtam.
Különben azt vettem észre, hogy feláll a farkam. Ez már beteg, komolyan az, már a fájdalomra is beindulok. Te tettél ilyen perverzzé engem, vagy mindig is ilyen voltam? Nem tudom.
De nem bírtam volna magamhoz nyúlni. Inkább gyorsan befejeztem a fürdést, kiléptem a zuhany alól, és magam köré tekertem a kedvenc kék törölközőmet. Nem akartam látni, hogy csurom vér az egész, miután végigdörgöltem magam vele. Az összes sebem felszakadt a víz miatt, és most újra szivárgott belőlük a vér.
Annyira szerencsétlennek éreztem magam.
Kikotortam levetett ruháim közül a pólódat. Előző este óta az volt rajtam... Egy kicsit vérfoltos volt elől, és az illata sem volt épp a legkellemesebb, de azért felvettem. Fel akartam venni. Mert a tied.
Mást nem is húztam magamra.
Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Tudtam, hogy aludnom kéne. Talán otthon, a saját ágyamban majd menni fog. De Alicia nélkül? És nélküled...
A bárszekrényhez sétáltam, és nekiálltam kiforgatni, kerestem a legtöményebb alkoholt. Elhatároztam, hogy leiszom magam. Akkor majd menni fog az alvás. Hogyhogy ez eddig nem jutott eszembe? Csak mert te leszoktál az alkoholról, már én sem ihatok?
Találtam egy üveg fekete abszintot. Nem a legjobb fajtából – csak ajándékba kaptunk, nem szoktunk ennyire erős italokat inni. Ami azt illeti, lehet, hogy azelőtt még nem is ittam soha, nem emlékszem. Azért voltak zavaros idők.
Hirtelen felindulásból csak úgy natúr megittam a fél üveggel. Minden egyes korty után úgy éreztem, hogy visszaköpöm az egészet, de aztán csak sikerült benn tartani mindet. Elhatároztam, hogy annyira részegre iszom magam, hogy elnyúljak a szoba kellős közepén, és kialudjam magam végre ott a szőnyegen.
De hátha még így sem sikerül.
Már eléggé részeg voltam ahhoz, hogy csak nagyon dülöngélve jussak be a hálószobába. Még nehezebb volt kihúznom a szekrény megfelelő fiókját, és kikeresni belőle az altatót, de végülis csak meglett. Miért nem vettem be eddig altatót? Ha az ember nem tud aludni, altatót vesz be, nem igaz? Csak mert te leszoktál róla, az még nem jelenti azt, hogy én sem csinálhatom.
Tudom, hogy nem lenne szabad gyógyszerre inni, de hát te is mindig ezt csináltad. Éveken keresztül. Nekem ne lenne szabad?
Egy korty abszinttal vettem be a tablettát.
Aztán bevettem még egyet. Aztán még egyet. Aztán az egész dobozzal.
Ledőltem az ágyra, nem is érzékeltem, hogy valamikor kiesett a kezemből az üveg, és a kevéske, ami maradt benne, biztosan szétfolyt a szőnyegen. Jaj, Istenem. Szép, vörös szőnyegünk van.
Végre sikerült kiütnöm magam. Rád gondoltam, a mosolyodra, az ébredés utáni kócos, fekete hajadra, a huncut szikrákra a szemedben, a csókod ízére, amikor nem véres, és arra, hogy azt mondtam, gyűlöllek, és te azt felelted rá, hogy szeretsz. Azt felelted, hogy szeretsz.
Elaludtam. Mély álomba merültem... Egyre mélyebbe. Teljesen belesüllyedtem a szótlan, kellemesen meleg sötétségbe.


<<előző rész   következő rész>>

3 megjegyzés:

  1. Okéé, tudtam én, hogy nem jó ötlet ezt végigolvasni, dehát muszáj. Ez egyre borzasztóbb. Soha többet nem tudok azt hiszem ugyanúgy nézni egyikőjükre sem. Kezdek letargikus lenni ettől a fictől, holy shit Mikey....
    Ugyanakkor ez színtiszta dicséret, mert elérted hogy teljesen beleéljem magam és átérezzem, holott az egész helyzetben logikusan végiggondolva semmi jót nem találok, mégsem tudtam abbahagyni az olvasást. Azt hiszem, le akarok ugrani egy hídról, de lehet hogy csak Mikey akarja ezt, bár nem nyíltan, csak úgy csendesen de nagyon. Vagy lehet hogy én, ki tudja? Mindenesetre nekem fájt amikor vagdosta Gerard.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne sajnáld olyan nagyon Mikeyt, nem tűnt még fel, hogy, ha nem is nyíltan megfogalmazva, de azért mégis mindig az történik, amit ő akar? Mert Mikey szeret szenvedni, meg sajnálni magát. Imád dagonyázni a nyomorultságában, szóval én meggondolnám, hogy ki használ ki kit, Gerard őt, vagy ő Gerardot. (az már persze más kérdés, hogy egész pontosan miért is lett ilyen...)
      De egy biztos, hogy nagyon szeretik egymást, bármennyire is beteg a kapcsolatuk, és ez megöl.
      A végén le fogsz ugrani egy hídról Mikeyval együtt. De én is. Csoportos öngyilkosság.

      Törlés
    2. Nah, mondjuk úgy, hogy mind a ketten ugyanazt akarják, csak Gerard nem gondol bele, hogy mit tesz ezzel Mikeyval, csak azt látja, hogy Mikeynak még több kell, és ahogy egyre többet és többet akarnak, magától értetődően előbb-utóbb túlzásba esnek majd, és katasztrófa lesz belőle.

      Törlés