+23 nap
- Az volt az első alkalom, amikor szeretkeztünk. Igazán
közel kerültünk egymáshoz azon az éjjelen – magyarázta Frank. – És akkor jöttem
rá, hogy ő is szeret engem.
- Miért szereted őt, Frankie?
- Szükségem van rá – felelte Frank halkan.
- Frankie, azt hiszem... – kezdte Ray. – Azt hiszem, lehet,
hogy rosszul ítéled meg a kapcsolatotokat. Érted, hogy mire gondolok?
- Nem.
- Gerard elrabolt téged.
- Igen.
- Túszként tartott, Frank. Azt tetted, amit parancsolt
neked.
- Igen.
Ray habozott. – Mivel olyan sok időt töltöttél vele – mondta
lassan. – Azt hiszem, hogy elfelejtetted, milyen is vagy valójában.
Frank megrázta a fejét, mielőtt Ray befejezhette volna.
- Nem értesz egyet?
- Nem felejtettem el. Nem tudtam elfelejteni. Gerard nem is
akarta, hogy elfelejtsem.
- Talán nem felejtetted el az életed, Frank, de én arról
beszélek, hogyan élsz. Hogy magad dönthetsz, egyedül élhetsz, munkád van,
barátaid vannak.
- Rossz döntéseket hoztam – vágott vissza Frank dühösen. –
Nem akartam egyedül élni. Szar munkám volt, és nem voltak barátaim. Semmim se
volt. Gerard adott nekem mindent.
- Gerard rabszolgává tett téged! – kiáltott fel Ray. Azonnal
meg is bánta a hevességét, mert megriasztotta Franket, aki erre újra
hallgatásba burkolózott. Az arckifejezéséről lerítt, hogy úgy érzi, elárulták.
- Azt hittem, megérted – suttogta.
Ray bólintott. – Megértem. Te vagy, aki nem érted.
Ray nem maradhatott a kölyök mellett; túlságosan mélyen
érintették a dolgok. Belefájdult a feje abba, hogy milyen módokon bántalmazta
az a szemét Franket, és belefájdult a szíve, hogy annyira átmosta Frank agyát,
hogy azt hitte, ő is akarja. A szövetségi kihallgatószoba eléggé ijesztő, és
rideg volt, nagyon más, mint a saját irodája, és Ray megjegyezte magának, hogy
a jövőben több szünetet kell beiktatnia, hogy meg tudja tartani a józanságát.
Ezekben a pillanatokban azt kívánta, bárcsak dohányozna.
Odakint megtalálta Bobot, aki viszont éppen cigizett, és egy
sóhajjal oda is ment hozzá.
- Mi a helyzet? – kérdezte Bob. – Franket kérdezed ki, ugye?
- Igen – mondta Ray szomorúan. A téglafalnak dőlt, és karba
tette a kezét.
- Elmondhatod nekem?
- Teljesen össze van zavarodva – mondta Ray. – Szerelmes
Gerardba... Vagy legalábbis azt hiszi, hogy szerelmes.
- Most csak szórakozol velem.
- Bárcsak vicc lenne!
- Gerard elrabolta őt... És megerőszakolta. Nem igaz?
- Frank azt állítja, ő is akarta. Azt mondja, sokszor ő maga
volt, aki kezdeményezett. Kizárt, hogy tanúskodna Gerard ellen.
- A kurva életbe – motyogta Bob. Eldobta a cigijét, és
durván eltaposta. – Mi a franc baja van?
Ray újra sóhajtott. – Hallottál már a Stockholm
szindrómáról? – kérdezte. Bob megrázta a fejét. – Akkor történik, amikor egy
túsz, és a foglyul ejtője között valamiféle érzelmi kötelék alakul ki az együtt
töltött idő alatt. Néha ez úgy nyilvánul meg, hogy a túsz azt hiszi, szerelmes.
- Mi a fasz...
- Olyasmi ez, mint ami azokban a kapcsolatokban történik,
ahol az egyik fél bántalmazza a másikat. A bántalmazott minden alkalommal talál
egy kifogást, amivel megvédheti azt a szemetet, aki megütötte, vagy fenyegette
őt, mert azt hiszi, mindez csak szerelemből történt.
- De ez nem igaz – mondta Bob élesen.
- Tudom.
- Ennyire átmosták az agyát?
- Így látom én is – felelte Ray bólogatva.
- Ki fogom nyírni azt a rohadékot.
Ray Bob vállára tette a kezét, hogy lenyugtassa. – Gerard
bűnös, pokolian – morogta. – Nincs az a bíró, vagy esküdtszék, aki szabadon
engedné. Börtönbe fog kerülni.
- Azt akarom, hogy megfizessen! – fakadt ki Bob hevesen.
- Meg fog.
Bob belerúgott a falba, és Ray látta, hogy végigfut az arcán
a fájdalom. Úgy tűnt, nem enyhült az idegessége, persze, az erőszak sosem
segít.
- Beszélni fogok vele.
+21 nap
Frank ideges volt attól, hogy Gerard lakásába mennek. Már
egy napja Jerseyben voltak, de egész idő alatt el sem hagyták a motelszobájukat.
Frank nem tudta, hogy Gerard itt akar-e maradni; bár nem voltak barátai, de
voltak emberek, akik felismerhették volna őt itt.
- Nem lesz semmi baj – biztosította őt Gerard újra. – Te
vagy az egyetlen, akit ismernek. Nem tudják a nevem, sem azt, hogy nézek ki,
szóval semmi okuk arra, hogy nálam keressenek. Bízz bennem!
Frank rámosolyodott. – Bízom benned.
Gerard tettetett felháborodással rázta meg a fejét, de ő is
mosolygott. – Fogd be a szád! – mondta.
Elhajtottak az épület mellett, és leparkoltak az utcán,
közel a bejárathoz. Frank idegesen nézegetett körbe. – Mindig ennyi autó áll
itt?
- Igen, Frankie, nyugodj meg! Sehol nincs a közelben
parkoló, szóval mindenki az utcát használja. Minden rendben. Senki sem fog
lecsapni ránk.
Frank mélyet sóhajtott, és kiszállt a kocsiból. Az utca, a
többi autótól eltekintve, kihalt volt. Gerardnak talán igaza volt. Általában
igaza van. Frank követte őt az ajtó felé, és beharapott ajkakkal várt, míg a
másik vacakolt a kulccsal.
- Lift balra – motyogta Gerard, a megfelelő irányba lökve
Franket.
- Szép hely. Van lift.
- Minden ekkora épületben van, azt hiszem ez szabály –
válaszolta vigyorogva Gerard. – Szereted a lifteket?
- Nem igazán – mondta Frank. – Klausztrofóbiás vagyok. De
nem szeretek lépcsőzni.
Frank belépett a liftbe, és Gerard azonnal az egyik falhoz
szorította.
- Klausztrofóbiás, mi?
Frank vett egy mély lélegzetet, a mellkasát Gerardéhoz
feszítette, és bólintott.
- Negyedik emelet – súgta Gerard.
- Hmm?
- Nyomd meg a gombot, Frankie.
Frank óvatosan átnyúlt Gerard válla felett és megnyomta a
négyes gombot, aztán rögtön felkavarodott a gyomra, amint a rozoga lift nagyon
zökkenve emelkedni kezdett. Gerard egészen körbeölelte Frank fejét, karjai az
arcát szorították, és egészen csapdába ejtette őt, de Frank nem igazán bánta.
Elég közel voltak egymáshoz ahhoz, hogy érezze a leheletét, és nagyon erősen
kívánta, hogy Gerard megcsókolja őt, mert ő maga nem mert kezdeményezni.
A lift élesen, hangosan csilingelt, az ajtó kinyílt, és a
friss levegő betódult rajta. Gerard gyorsan kilépett, és meg sem várta, míg
Frank követi őt.
Amikor elértek a 428-as szobához, Gerard meglóbálta a
levegőben a kulcskarikáját, és Frank alig várta, hogy kinyissa végre az ajtót.
Be kellett ismernie, hogy izgatott, amiért láthatja Gerard lakását, Gerard
pedig szintén izgatottnak tűnt, hogy megmutathatja neki.
- Menj be! – mondta, amint kinyitotta az ajtót.
Frank átlépte a küszöböt, és szinte rögtön meg is állt. Volt
egy apró erkély a bejárattal szemközt, egy konyha gáztűzhellyel, egy kopottas
kanapé, aminek a támlájáról lelógott a sebtiben rádobott takaró. Már első
pillantásra ezerszer jobb volt, mint Frank lakása.
Gerard közvetlenül mögé lépett, és átölelte a derekát.
Szorosan tartotta, aztán odahajolt hozzá, hogy megharapja a fülcimpáját. – A
hálószoba jobbra van.
Frank oldalra pillantott, az ajtóra, ami résnyire volt
nyitva, és látta Gerard ágyának a végét. De azt is látta, hogy valami megmozdul
odabent, mire azonnal megfeszült, és megragadta Gerard csuklóját.
- Mi...
- Gerard.
- Állj...
- Gerard, pszt!
Az ajtó megrezdült, lassan, hangos nyikorgással néhány
centivel kijjebb nyílt, és Gerard megdermedt.
- Van itt valaki – suttogta Frank immáron feleslegesen.
- Van egy tűzlétra az erkélyen. Szaladj, amikor szólok. Értetted?
– lehelte Gerard. Frank nem válaszolt. – Értesz engem? Csináld azt, amit
mondok, Frankie!
Megvárta, míg Frank bólint, aztán eleresztette, beljebb
tolva a szobába, és közelebb a tűzlétrához.
- Hey! – kiáltotta Gerard. – Ki van itt? Gyerünk, kurvára ne
próbálj meg szórakozni velem!
Belenyúlt a zsebébe a pisztolya után, és lassan
megközelítette a hálószoba ajtaját.
- Gyere ki onnan! – mondta figyelmeztetően.
Az ajtó hirtelen kivágódott, és egy öltönyös srác állt
mögötte, a fegyverét egyenesen Gerardnak szegezve. – FBI, kurvára ne mozdulj,
rohadék!
- Frank – mondta Gerard gyorsan. A szőke FBI-os srác egy
lépést tett felé. – Menj!
- Állj! – kiáltotta az ügynök.
Frank figyelmen kívül hagyta, és az ajtó felé rohant. Beletelt
néhány másodpercbe, míg sikerült kinyitnia a rég használt tolóajtót, aztán
kivágódott az erkélyre. A tűzlétra közvetlenül balra volt tőle, de a korláton
túl. Alatta pedig négy emeletnyi semmi.
- Ó a kurva életbe! – kiáltott fel. Visszanézett, és látta,
hogy Gerard a földön fekszik, a szőke fickó pedig éppen felé rohan. – Faszom!
Gyorsan elhatározta magát, és átvetette egyik lábát a
korláton. Szörnyen érezte magát. Gerard ott volt bent, megsérült, talán meg is
halt, ő maga pedig éppen azon volt, hogy a saját halálába zuhanjon. Szorosan
lehunyta a szemeit, és végül elérte a létrát, de sokkal messzebbre kellett
hajolnia érte, semmint az kényelmes, vagy a legkisebb mértékben is biztonságos
lett volna.
Rögtön azután érezte, hogy megragadják a gallérját, és
visszarántják. Az erkély talajára zuhant, érezte, hogy a tenyere megsérül, és
vérezni kezd. Az FBI ügynök felette állt, és még mindig fogta a pólóját.
- Állj! – kiáltotta. – Segíteni próbálok!
- Engedj el! – sikoltotta Frank. Lábra küzdötte magát, és az
ajtó felé rohant, de elvétette – a szőke srác a hátának csapódott, az üvegajtó
összetört, és Frank átzuhant rajta. Nem volt ideje gondolkozni, de érezte, hogy
ez még kurvára fájni fog, aztán megint a földön találta magát, ezúttal
üvegszilánkok szőnyegén.
A lába szinte lángolt -valószínűleg pokolian elvághatta- és
apró, szúró fájdalmak kínozták mindenhol a testét. A szőke srác hangosan
nyögött, félig Franken feküdt.
Frank fölnézett, és meglátta Gerardot. – Kelj fel, kelj fel!
– mondta gyorsan, Frank kezét keresve. – Siess már, gyerünk!
Gerardnak sikerült félig-meddig talpra rángatnia Franket,
aztán majdnem visszaejtette, amikor Frank felüvöltött a fájdalomtól. A lábát
több, mint elvágta, jött rá végül. Egy baromi nagy üvegdarab állt ki a
combjából.
- Bassza meg! – kiáltotta Gerard. – Tudsz járni? Gyerünk!
Valahogy elbicegtek a bejárati ajtóhoz, de persze nem
jutottak messzire. A szőke srác már magához tért, és ilyen állapotban igazán
nem volt nehéz elkapni őket. Mindhárman a földre kerültek, és ütötték egymást,
ahol érték, egyre csak szórva a szitkokat.
- Kurvára eszedbe ne jusson megmozdulni! – mondta végül a
szőke srác, a fegyverét újra Gerardra szegezve. Gerard szemmel láthatóan
elveszítette a pisztolyát valahol, így azonnal lemerevedett. Frank megmozdult,
de csak azért, hogy körbeölelje a testét, és védelmezze a lábát, amiből még
mindig kilógott az üvegdarab. Szörnyen érezte magát.
Az erkély irányába pillantott. Hatalmas vérfolt terjengett
az összetört ajtó maradványai között, ahová zuhant, és hirtelen érezte, hogy a
lába egészen elzsibbad.
- Bassza meg – motyogta. – Ow. – A fájdalomtól nehézzé, és
zavarossá vált a feje, azután eszméletét vesztette.
+23 nap
Az ügynök, aki elkapta őket, meglátogatta a kórházban
Franket, és Bob Bryarként mutatkozott be. Franknek halványan rémlett a név
arról a legelső napról, amikor a bankban, telefonon keresztül beszéltek.
Gerardot máshová szállították, talán egyenesen a börtönbe, és Frank
betegszobájának ajtajában is állt egy biztonsági őr.
Bryar ügynök tényleg kereste őt. Frank nem tudta, hogy
értékelje-e, hogy ez a srác valóban törődött vele, vagy idegesítse, hogy végül
sikerült elfognia.
Elfogta Gerardot. Gerard börtönben volt, valami nagyon
kellemetlen helyen, és ez Frank hibája volt. Még mindig úgy érezte, hogy hányni
fog, és nem kizárólag a fájdalomcsillapítók miatt. Már másfél napja a kórházban
volt, és a dolgok kezdtek egyre rosszabbá válni.
- Szia, Frank – mondta Bob gyengéden. – Hogy érzed magad?
- Rosszul.
- Csak a fájdalomcsillapítók miatt – biztosította Bob. – Az
orvos szerint a sérülésed nem olyan csúnya, és nemsokára elengednek. Oké?
- Oké – felelte Frank bután. Az agya nem akart működni, és ez
az egész nagyon nem tetszett neki. Aggódott maga miatt, és önzőnek érezte magát
emiatt. És aggódott Gerardért is.
- Ha jobban leszel, szükségünk lesz majd a vallomásodra. Meg
tudod csinálni, Frank?
- Aha.
- Lesz valaki, aki segítsen neked. Egy orvos, egy
pszichiáter. Rendben van?
Frank nem akart kérdésekre válaszolni. Meg akarta találni
Gerardot. Vissza akart menni Gerard kedves kis lakására, és csak aludni akart.
- Oké – felelte végül. Nem érdekelte az egész.
A kihallgatószoba, ahová Bob vitte, unalmas, és kissé
ijesztő volt. Három csupasz, fehér fal fogta körbe, a negyediket viszont
egyirányú tükör foglalta el; Frank hátat fordított neki.
Nem kellett sok időnek eltelnie, míg kinyílt az ajtó, és
belépett egy ember, egyik kezében jegyzetfüzettel, a másikban pedig magnóval. Öltönyt
viselt, alatta egyszerű, kék pólóval, és farmernadrágot, göndör haja majdnem a
válláig ért. Nem úgy nézett ki, mint egy orvos.
- Frank Iero?
- Te ki vagy?
- Doktor Ray Toro vagyok, a pszichiáter. Beszélgethetünk?
Frank megvonta a vállát. – Aha.
- Szólíthatsz Raynek. Én szólíthatlak téged Franknek?
- Persze. Ray.
Ray elhelyezkedett Frankkel szemben a kényelmetlen székben,
maga elé, az asztalra helyezte a jegyzetfüzetét és a mappáját, aztán hátradőlt.
- Nos, akkor... Mit csináltál aznap a bankban?
Ez egy hülye kérdés volt, és Frank csak bámult a másik
férfira. – Befizettem a számláimat.
- Ismerted Gerardot, mielőtt elrabolt téged? Találkoztál
vele azelőtt valahol?
Frank szemei elkerekedtek, és megrázta a fejét.
- Szóval az volt az első alkalom, amikor láttad.
Frank csak bólintott.
- Hogyan bántott?
Frank álla leesett. – Mi?
- Képes vagy elmondani, hogyan bántott, Frankie? Minden
rendben van, soha többé nem kell látnod őt. Megvédünk téged. Csak mondd el,
hogyan bántott?
Ne, gondolta Frank. Ne, kérlek. – Ő... – Ó Istenem, Gerard.
- Semmi baj, van időd – mondta Ray finoman.
Gerard sosem bántotta őt. Gerard szerette őt. Gerard maga
mellett akarta tartani őt. Gerard a szövetségi börtönben van miatta. Franknek
megint hányingere lett, az asztal fölé görnyedt, és mélyeket lélegzett a száján
keresztül. – Ő nem bántott engem.
Ray lenézett a mappájára, néhány képre, amiket Frank nem
igazán látott. Hitetlenkedve pillantott vissza rá. – Frank – mondta. Az egész
testedet zúzódások borítják, és egy mély sebhely van a combodon. Hogyan
szerezted őket?
- Ő nem bántott engem – ismételte meg Frank. Azok az ügynök
miatt vannak. Vagy amiatt az őrült srác miatt a boltban. Gerard sosem bántotta
őt.
- Hogyan sérültél meg akkor?
- Ő nem... – mondta Frank újra, csökönyösen.
- Oké. Nem Gerard volt az. Frank, kérlek, elmondanád, hogyan
vágtad el a lábadat? – kérdezte Ray óvatosan.
- Felsértettem – felelte Frank.
- Mivel?
- Egy üvegdarabbal.
Ray bólintott, és feljegyezett valamit a noteszába. – Hogyan
történt?
- Átestem egy üvegajtón – mondta Frank. Raynek tudnia kellett
volna ezt, hacsak Bryar nem hazudott róla. Mi van, ha azt hiszik, hogy Gerard
vágta meg őt? Az nem az ő hibája volt, egyáltalán nem!
Ray elővett a mappájából néhány fotót, és az asztalra
terítette őket, Frank elé. Frank pedig elnyúlt arccal, sokáig nézte; felismerte
a saját testét, de kizárólag a tetoválásai miatt. Az igazi karjai és lábai
egyáltalán nem így néztek ki.
- Hogyan szerezted ezeket a sebeket, Frank?
Frank megrázta a fejét. Ha nem lettek volna a tetoválások,
el sem hitte volna, hogy ezek róla készült fényképek. Ő sosem látta magát ilyennek.
Vajon Gerard így látta őt? Tarka színek, és puha bőr?
- Ezek rólad készült fényképek, Frank – mondta Ray, mintha
csak olvasott volna Frank gondolatai között. – Mondd el nekem, hogyan szerezted
őket, Frankie! Magyarázd el nekem!
- Ő okozta – felelte Frank bután.
- Ő okozta... Gerard okozta neked ezeket a sebeket? Mondd
el, Frankie!
Frank bólintott, és lenézett a kezeire. – Frankie, mesélj
Gerardról!
+23 nap
- Na jól van, te rohadék! – kiáltott fel Bob, és olyan
erősen csapta be az ajtót maga után, hogy az visszapattant, és a falnak
csapódott. Brian felnézett rá, az asztal túloldalán ülő Gerard csak bámult maga
elé, eléggé zavartan.
- Bryar – kezdte Brian lassan. – Ülj le!
Bob vetett rá egy dühös pillantást, és öklével az asztal fém
lapjára csapott. Gerard erre összerándult, de a tekintete végre találkozott Bobéval,
és csak bámult vissza rá. Brian szinte forgatta a szemeit. Nem volt most ideje
valami kibaszott nézzünk-farkasszemet-versenyre.
- Te kibaszott szemétláda – folytatta Bob hevesen. – Mi a
faszt csináltál vele?
Gerard megrázta a fejét. – Mi a fasz?
- Mit csináltál Frankkel?
Gerard azonnal magára öltötte az üres, teljesen
kifejezéstelen maszkját, és csak nézett maga elé. Brian a partnere felé
fordulva felvonta a szemöldökét. – Nem mondok semmit sem az ügyvédem nélkül.
- Igen, ezt értjük – mondta Brian, most már tényleg forgatva
a szemeit. Végülis még csak hatodjára szavalta el Gerard ugyanezt a mondatot,
és az ügyvédje még mindig nem jelent meg.
Bob leült a székre, Brian mellé, és egészen áthajolt az
asztal felett, gyakorlatilag belemászva Gerard arcába. – Átmostad azt a
kibaszott agyát. Mit tettél vele?
Gerard továbbra is csak bámulta a falat a fejük felett,
kifejezéstelenül. – Nem mondok semmit sem az...
- Ügyvédem nélkül, igen, fogd be a pofád! – motyogta Brian.
Ő még meg tudta őrizni a nyugalmát, de Bobnak, úgy tűnik, valamivel alacsonyabb
volt az ingerküszöbe.
- Megdugtad? – kérdezte Bob, olyan hangon, amilyet Brian már
jó ideje nem hallott, és ha nem lett volna tisztában a körülményekkel, azt
hitte volna, hogy Bob féltékeny. De ez Bob védelmező hangja volt, amit akkor
használt, ha ki kellett állnia valami kissrác mellett. A kis srác ez esetben
Frank volt.
- Nem mondok semmit se...
- Fogd. Be. A pofád! – szakította félbe Brian.
- Az elején nem akarta – folytatta Bob mérgesen. –
Kényszerítetted őt, tudom, hogy így történt. Mit csináltál először, megütötted?
Lekötözted? Mit csináltál vele?
- Nem mondok...
- Ó Istenem – üvöltött bele Brian Gerard monoton hangjába. –
Ha még egyszer elmondod, pofán verlek!
Gerard elhallgatott, és csikorgatni kezdte a fogát, még
mindig csak a falat bámulva, kerülve a szemkontaktust.
- Megerőszakoltad őt – sziszegte Bob. Brian látta, hogy az
kezei ökölbe szorulnak, és majdnem megfogta őket, hogy lenyugtassa, de
Gerardnak tényleg szüksége lett volna egy jó kis pofonra. – Megerőszakoltad őt,
addig csináltad, amíg megtört, és azt állította, hogy élvezi...
- Azt adtam neki, amit akart! – kiáltotta Gerard, végre Bob
szemeibe nézve.
Brian hátradőlt a székében. Talán csak arra volt szükség, ahhoz,
hogy beszéljen, hogy feldühítsék.
- Úgy manipuláltad, hogy akarja...
- Én nem manipuláltam – mondta halk hangon. – Azt adtam,
amire szüksége volt.
- És az mi volt? – kérdezte Brian.
Gerard vett egy lassú, mély lélegzetet, és újra bámulni
kezdte a falat maga előtt, csendesen, és teljesen kizárva őket.
- Félt tőled! Csak egy ártatlan kölyök volt, te kibaszott
rohadék! – morogta Bob.
- Azt hiszem, ennyi elég volt – mondta Brian, és
ellentmondást nem tűrően megragadta Bob karját, hogy kivezesse őt a kihallgató
helyiségből.
+25 nap
Frank felvánszorgott a lépcsőn az ötödik emeleti lakásába
csak azért, hogy azt lássa, valaki más lakik benne. Felhívta a főbérlőt, Matt
Cortezt, aki megkérte, hogy menjen vissza a földszintre, hozzá.
- Valaki lakik a lakásomban – mondta Frank egyszerűen,
miután Matt beinvitálta magához. – Miért lakik valaki a lakásomban?
Matt idegesen ropogtatta az ujjait. – Már egy hónapja késtél
a bérleti díjjal...
- Azt hitted, meghaltam?
- Másfél hétig fenntartottam a helyet, Frank, de szükségem
volt a pénzre. Nagyon sajnálom?
- Mi van a cuccaimmal?
Matt a kanapéhoz vezette őt, és leültette. – A legtöbb a
pincében van. Nem tudtam, hogy mit kezdjek velük, és nem is akartam semmit sem,
amíg nem tudtam biztosra, hogy... – a hangja lassan elhalkult.
- Mit kellene tennem? – kérdezte tőle Frank. Nem tudta.
Fáradt volt. Az egész teste sajgott. Hiányzott neki Gerard, és Gerard börtönben
volt, és valószínűleg nem is gondolt rá, hacsak nem azért, hogy hibáztassa,
amiért rács mögé juttatta. Frank össze akart gömbölyödni, és aludni, legalább
egy évig, vagy talán csak sírni. Túlságosan régóta nem sírt már egy jót.
- Sajnálom – mondta Matt, és a hangja ezúttal őszintébbnek
tűnt. – Itt maradhatsz, ha akarsz, amíg nem találsz egy helyet, ahová
költözhetsz.
Frank lassan oldalra dőlt a kanapén, és a mellkasához húzta
a térdeit. A lába még mindig nagyon fájt, és szerencsétlennek érezte magát.
- Nincsen munkám – ismerte be halkan. – Küldtek egy levelet,
hogy ki vagyok rúgva. És nincsen hova mennem lakni. Egyáltalán nincsen pénzem.
- Itt maradhatsz, Frankie – mondta Matt kedvesen, aztán a
kanapé mellé térdelt, és megdörzsölgette Frank vállát. – Minden rendben lesz.
Legalább visszajöttél, egyben, és biztonságban vagy. Ez jó, nem igaz?
Frank megrázta a fejét. – Nem.
+26 nap
Matt segített végignézni a kiadó lakások listáját, de semmi
sem volt, amit Frank megengedhetett volna magának, mivel nem volt munkája, így
nem lett volna képes egyhamar fizetni. Azután Matt az álláshirdetéseket
böngészte végig vele, de Frank semmihez sem volt eléggé képzett, vagy éppen
túlképzett volt a két évnyi főiskolájával.
Frank minden egyes másodpercben csak Gerardra gondolt,
legalábbis így érezte. Remélte, hogy Gerard nem gyűlöli őt, nem volt biztos
abban, hogy képes azt lenne elviselni. Borzalmasan érezte magát, amiért ilyen
helyzetbe juttatta őt. De Bryar nem engedte meg neki, hogy találkozzon vele, és
meggyőződjön róla, hogy rendben van.
Frank azt kívánta, bárcsak lenne valakije, akit felhívhat,
de egyetlen barátja sem volt már a barátja többé. Matt volt az egyetlen ember,
aki nem tett rá magasról, ő pedig a kanapéján aludt, a kajáját ette, és úgy
általában csak ott volt, hogy kellemetlenkedjen.
Frank a legtöbb idejét alvással töltötte.
+27 nap
Franknek be kellett ismernie, hogy Matt jó srác, tényleg.
Nem az ő hibája volt, hogy új bérlők után kellett néznie. És rosszul érezte
magát, amiért visszaél a vendéglátásával, és még rosszabbul, amiért azelőtt
elmaradt a bérleti díjjal. Egyszerűen csak rosszul érezte magát, folyamatosan,
és minden miatt.
Mindig Gerardról álmodott.
És sosem jó álmok voltak.
Csak forgolódott, és hánykolódott Matt régi, szakadt
kanapéján. Egy hónapnyi motel-ágyban való alvás után Frank nem tudott
kényelmesen elhelyezkedni. Semmi sem volt, ami elterelhette volna a
gondolatait, ezért mindig, de mindig azon kapta magát, hogy Gerarddal a fejében
merül álomba. A legtöbbször egyetlen emlék kínozta, élesen, és élénken; amikor
Gerard azt mondta neki, bilincselje magát az ágyhoz, ha ő elfelejtené. Frank
azt kívánta, bárcsak megtehetné. Talán az elvonná a figyelmét a folyamatos
félelemtől és aggódástól.
A gyomra görcsbe rándult mindannyiszor, ahányszor elképzelte
Gerardot egy cellában. Ez egyszerűen nem volt igazságos. Gerard olyan keményen
próbálta biztonságban tartani őket, és aztán Frank elrontott mindent. És most
mégis Frank az, aki egy kanapén alszik, Gerard pedig a börtönben ragadt.
Egyik éjszaka könnyekkel az arcán ébredt, és Matt a vállát
simogatva nyugtatgatta.
- Frankie, Frankie, minden rendben, kelj fel, haver. Jól
vagy, itt vagy a lakásomban, emlékszel?
Frank nem emlékezett az álmára, csak azt tudta, hogy szörnyű
volt, megint. Hátat fordított Mattnek, és arcát az ócska takaróba dörzsölte.
- Menj el! – motyogta.
Azután rosszul érezte magát, amikor hallotta a távolodó
lépteket. Matt tényleg kedves srác volt, csak segíteni próbált.
- Sajnálom – suttogta Frank, amikor újra egyedül találta
magát.
+28 nap
Matt lekísérte a pincébe Franket, hogy megkeressék a
holmiját. Megdöbbentően kevés dolgot talált ott; a legtöbb bútor már akkor a
lakásban volt, amikor ő beköltözött. Szomorú volt azt látnia, hogy az egész
élete belefér három dobozba, és egy bőröndbe.
Mégis úgy érezte, mintha mindezek a személyes holmik többé
nem tartoznának már hozzá. Annyi időt töltött folyamatos utazással, minden
nélkül, és most rájött, hogy tulajdonképpen semmire sincsen szüksége.
Az első dobozban megtalálta a törölközőit, az ágyneműjét, és
a párnáját, ami az egyik oldalán végigrepedt, és a töltelék kifolyt belőle.
A másik doboz teli volt a ruháival; főként pólók, és szakadt
farmerok, egy olcsó öltöny, amit kizárólag állásinterjúkra vett fel, és két
foltos ing. Egy kabát, ami nem is az ő mérete volt, egy farmerdzseki, ami
szinte darabokra volt már foszolva a sok hordástól, egy halomnyi pulóver és
kardigán. A zoknikat és a fehérneműket már nem is számolta.
Az utolsó dobozban levelek voltak, néhány fotó a szüleiről,
és a barátairól, a hivatalos iratai, egy apró elsősegélydoboz, egy majdnem üres
doboz hányinger elleni gyógyszer, egy teli doboz cigi, plusz egy CD-lejátszó,
néhány CD-vel. TV-je ugyan nem volt, de azért talált még egy csomó DVD-t,
amiket arra az esetre vett, hogyha lesz majd egyszer pénze TV-re is.
Bevette az utolsó két tablettát, ugyan csak hányinger ellen
volt, de gondolta, hátha lenyugtatja egy kicsit.
Semmit sem talált, ami igazán érdekelte volna. Az
elsősegélydobozt, a fotókat, és az összes papírját visszapakolta a ruhái mellé,
a cigit meg zsebrevágta. Az összes többi mehet a Vöröskeresztnek, vagy talán
megpróbálhatná eladni őket.
Gerard hangja visszhangzott a fejében. Valami Mikeyról.
Frank külön halomba pakolta a CD-ket és a DVD-ket.
Matt hezitált egy kicsit, mielőtt kölcsönadta volna a
kocsiját Franknek, különösen, amikor Frank azt mondta, egy barátját szeretné
meglátogatni, de végül úgy döntött, hogy odaadja neki a kulcsokat. Frank
kinézte Mikey címét a telefonkönyvből; nem is lakott olyan messze. Majdnem
vicces volt, hogy még sosem találkozott ezelőtt vele, vagy Gerarddal.
Becsöngetett, és idegesen tördelte a kezeit, míg a választ
várta. Fogalma sem volt arról, hogy nézhet ki Mikey, vagy egyáltalán hogy
tényleg az ő háza előtt áll-e.
Egy Frank korabeli srác nyitott ajtót. Minden vékony volt
rajta: a pólója, a farmerja, a szemüvege, a dereka. Nem igazán hasonlított
Gerardra, de Frank talált annyi hasonlóságot a vonásaikban, hogy tudta, jó
helyen jár.
- Mikey? – kérdezte.
- Hát te?
- Frank vagyok.
Mikey felvonta a szemöldökét. – Ismerlek?
Frank válaszra nyitotta a száját, de nem tudta, hogy
magyarázza meg a dolgokat. – Gerard...
- Frank vagy –
mondta Mikey hirtelen. – Ó.
- Igen.
- Miért vagy itt?
Frank vállat vont, és zsebrevágta a kezeit. – Gerard mondta,
hogy szereted a hülye horrorfilmeket.
- Igen, és?
- Van nálam néhány.
- Oké...
- Neked akarom adni őket.
- Ó – mondta Mikey újra. – Bejössz?
Mikey megkínálta Franket kólával, meg sajtos chipsszel, és
leültek a kanapéra, hogy végignézzenek egyet Frank filmjei közül. Mindketten
fűztek néhány kommentet a sztorihoz, és ez majdnem olyan volt, mintha Gerarddal
lenne, de komoly témát nem mertek felhozni.
Végül, miközben a végefőcím pergett a képernyőn, Mikey
megkérdezte: - Miért vagy itt? Bocsánatot kéne kérnem, vagy valami?
- Nem! – vágta rá Frank gyorsan, a fejét rázva. – Nem, nem,
semmi ilyesmi. Én csak... azért jöttem, hogy megkérdezzem, szeretnéd-e a
filmeket, meg a CD-imet. Nekem már nem kellenek.
- Miért én? – kérdezte Mikey gyanakodva.
- Mert... mert Gerard az egyetlen barátom, és te az öccse
vagy, és nagyon szeret téged.
- Nem az én hibám, hogy...
- Nem. Azért csinálta, hogy vigyázzon rád. Ő csak... annyira
nagyszerű ember, és... hiányzik.
Mikey karba tette a kezét, és felvonta a szemöldökét. Kíváncsinak
tűnt.
- Mi történt közted és a bátyám közt?
- Szeretem – suttogta Frank. – Az FBI agyásza azt hiszi,
megőrültem, de esküszöm, hogy így van.
- Mondta neked, hogy szeret? – kérdezte Mikey.
- Nem. Valószínűleg utál. Börtönbe juttattam!
- Saját magát juttratta börtönbe – mondta Mikey elutasítóan.
– Amikor meglátogattam, azt mondta, szeret téged.
Frank felkapta a fejét. – Ezt mondta?
- Nagyjából. Nem szereti használni ezt a szót, de én látom
rajta, meg tudom mondani.
Frank csak bámult Mikeyra. – Miért mondod el ezt nekem? –
kérdezte csendesen.
- Mert annyira szomorúnak tűntél miatta, és ő annyira
szomorú miattad. Azt hiszi, hogy megváltoztattak téged, a véleményed, vagy
valami ilyesmi. De nem, és nem hiszem, hogy valaha meg fognak. Gerard még
mindig szeret.
Frank lecsúszott a kanapéról, és elhelyezkedett a földön,
Mikey lábainál. Úgy érezte magát, mint egy gyerek az esti mese előtt. – Mit
mondott?
Mikey vállat vont, egy kicsit kényelmetlenül érezte magát. –
Valami nagyon érzelgős dolgot. Hogy mennyire boldog, amiért akarod őt, és
mennyire szereti azt adni neked, amire szükséged van, mert neki is szüksége van
rá, vagy valami ilyesmi béna, romantikus szöveget.
- Mikey – kezdte Frank. – Mit gondolsz, van mód arra, hogy
kijusson a börtönből?
- Ő azt mondta, nincs. Semmit se fog bevallani, de mindenki
tudja, hogy ő volt az – magyarázta Mikey összevont szemöldökkel. – Hagyják,
hogy tanúskodj?
Frank megrázta a fejét. – Az agyász azt mondta, nem segíthetek.
Ha hagynák, hogy elmagyarázzam...
- Azt hinnék, őrült vagy – szakította félbe Mikey.
Frank lenézett a kezeire, és a mutatóujjával piszkálni
kezdte a hüvelykujja körmét.
- Mit gondolsz... Mikey, mit gondolsz, van valamilyen mód
arra, hogy kijuttassuk őt?
+29 nap
Frank együtt reggelizett Mattel, azután visszament a
pincébe, és majdnem mindenét a hátizsákjába pakolta.
- Elmegyek – közölte aztán Mattel az előszobában állva.
- Akarsz valamit vacsorára később? Rendelhetek pizzát, vagy
ilyesmi – kiabált az vissza a konyhából.
- Nem.
Frank a dohányzóasztalra tett egy húszdollárost abból a
pénzből, amit nemrég talált az egyik farmerjának a zsebében.
- Ezúttal semmit sem kell megtartanod.
- Mi? – kérdezte Matt. Mire kiért a konyhából Frank keze már
a bejárati ajtó kilincsén volt.
- Nagyon kedves voltál velem, pedig én azelőtt sose fizettem
neked időben. Már amikor fizettem egyáltalán... És megengedted, hogy a
kanapédon aludjak.
- Frank, mi folyik itt? – Akkor látta csak meg a húszast. –
Frank...
- Ezúttal semmit sem kell megtartanod – ismételte meg magát
Frank. – Mindenem megvan, amire szükségem van.
- Hová mész?
Frank vállat vont. – Majd kitalálom.
Matt megrázta a fejét. – Ne csináld ezt, Frankie. Nyugodtan
maradhatsz, nem zavarsz, nem vagy útban...
- Mennem kell – felelte Frank egyszerűen. – Köszönöm még
egyszer, hogy kedves voltál velem.
Ray a tárgyalóterem leghátsó sorába ültette Franket, ahol
egyáltalán nem is látta Gerardot, hacsak Gerard fel nem állt. Ha jobbra hajolt
gyakorlatilag már Ray ölében feküdt, de legalább vethetett egy pillantást
Gerard tarkójára.
Ennek ellenére az egész eljárás látványától Frank szinte
pánikrohamot kapott. Amikor már úgy érezte, hogy mindjárt hányni fog, Ray
kikísérte a folyosóra, hogy szívhasson egy kis friss levegőt, és azután már
vissza sem engedte őt.
Kicsivel több mint egy óra múlva, miután Rayt behívták
tanúskodni, az ajtó kinyílt, és az emberek kiözönlöttek rajta. Frank igyekezett
bejutni, de mire átvágta magát siető emberek áradatán, Gerard már eltűnt. Ray
és Bob viszont hamar ráakadtak, és kirángatták a tömegből.
- Mi történt? – kérdezte Frank sürgetően.
- Még nem tudjuk az ítéletet, de szerintem jól ment a dolog
– felelte Bob. Ray csendesen figyelte Frank aggódó arckifejezését.
- Ott akartam lenni. Látni akartam!
- Nem – szakította félbe Ray. – Majdnem hiperventilláltál az
utolsó sorban, semmilyen körülmények között nem hagyhatjuk, hogy közel kerülj
hozzá.
- Az csak a tárgyalás miatt volt, ideges voltam miatta –
mondta Raynek. – Látni akartam, hogyan reagál a dolgokra, amiket tett. – Frank
magára öltötte a legártatlanabb arckifejezését, és Bobra nézett. – Kérem,
beszélhetnék vele? Egyedül? – kérdezte, és amikor Bob azonnal rázni kezdte a
fejét, még hozzátette: - Most már látom, hogy mennyire bántott engem, és csak....
Szeretném hallani, ahogy bocsánatot kér. Nem fogja megtenni, hogyha van valaki
mellettünk, de talán ha kettesben vagyunk... Talán, ha látja a károkat, amiket
okozott nekem... Talán akkor megadja nekem, amire szükségem van.
- És mi lenne az? – kérdezte Bob, láthatóan bizonytalanul.
- Lezárás – felelte Frank, a szeme sarkából Rayt lesve, aki erre
biztatóan bólintott.
- Azt hiszem, az talán jó lenne. Lenne értelme – kezdte Ray
halkan. – Az, hogy Frank megpróbál túllépni ezen az egész megpróbáltatáson, és
visszaszerezni az ellenőrzést maga felett... Jó, hogy megteszi ezeket a
lépéseket.
Bob váltott néhány éles pillantást Rayjel, de aztán
bólintott, és motyogott valamit, hogy megpróbálja megkeresni az illetékeseket.
Öt perccel később vissza is tért, és egy iroda ajtaja elé vezette Franket és
Rayt. Biztatóan szorongatta Frank vállát, Ray pedig csak ráncolta a homlokát.
- Itt leszünk kint – mondta. – Csak kiálts, ha szükséged van
ránk.
- Kétlem, hogy megpróbálna bántani, figyelembe véve, hogy
teli van rendőrökkel az egész épület – tette hozzá Bob. – De azért légy óvatos,
Frankie!
Frank bólintott, mély lélegzetet vett, és lenyomta a
kilincset. Sietve belépett a helyiségbe, és mielőtt akár körbepillantott volna,
már csukta is be maga mögött az ajtót; azután látta, hogy Gerard a tárgyalóasztal
túlsó oldalán ül, műanyag bilinccsel összekötözött kezeit az asztal lapján
pihenteti, és a haja kócosan lóg az arca elé.
- Gerard – suttogta Frank halk, rekedt hangon. Gerard olyan
szomorú látványt nyújtott! Aztán felemelte a fejét Frank hangjára, és
meglepett, hálás kifejezés gyúlt az arcán.
- Frank – kérdezte reménykedve. – Frankie?
Frank másodpercek múlva már az asztal túloldalán volt; térdre
zuhant Gerard széke mellett, és lehúzta magához egy csókra. – Annyira
hiányoztál! – nyögte a levegőt kapkodva. Gerard kezei a nyaka köré fonódtak,
ujjai gyengéden simogatták az állkapcsának vonalát. Frank szinte elolvadt az
érintésétől.
- Mit mondtak neked, Frankie, mit csináltak? Jól vagy?
- Jól vagyok, jól vagyok – biztosította őt Frank gyorsan. –
Csak folyamatosan aggódtam érted. – Félresimította Gerard haját a szeme elől,
és habozva kérdezte: - Te jól vagy?
Gerard szomorúan elmosolyodott. – Nem kellett volna magam
mellett tartanom téged – suttogta.
- Nem! – nyögte Frank. – Nem, Gee, kérlek, ne mondd ezt! Szeretlek.
- El fognak vinni, Frankie. Bezárnak, és eldobják a kulcsot.
Nem fogok tudni... vigyázni rád többé. Megadni neked, amire szükséged van.
Sajnálom, Frankie, kibaszottul sajnálom, de én... Nem fogják engedni, hogy
lássalak.
Gerardnak annyira össze volt törve a szíve, hogy Franknek
újra meg kellett csókolnia, aztán csak simogatta a haját, hogy megnyugtassa. –
Minden rendben – mondta.
- Megígértem neked valamit – felelte Gerard mereven. – Soha
nem mondtam ki hangosan, de minden, amit tettem... egy ígéret volt arra, hogy
vigyázni fogok rád, és most nem tudok.
- Gyere velem az ablakhoz! – mondta Frank, alig tudva
elrejteni széles, boldog mosolyát. Gerard szavai sokkal többek voltak, mint
holmi sekélyes szerelmes vallomás, teljes elkötelezettségről árulkodtak. Megfogta
Gerard kezeit, és jól megszorította. – A tiéd vagyok, Gee, ne aggódj értem.
- Aggódnom kell érted.
Frank felállt, az ablakhoz rángatta őt, és elhúzta a
sötétítő függönyöket. A helyiség ablakai a hátsó parkolóra néztek, és odalent,
a kukák mellett parkolt Gerard anyjának a kocsija.
- Mi az? – nyögött fel Gerard.
Mikey a motorháztetőn ült elnyúlva, a karjai keresztbe téve,
a napszemüvege a fél arcát eltakarta, és egyik kezében égett a cigaretta. Frank
a zsebébe a nyúlt, és megnyomott egy gombot a telefonján. A parkolóban Mikey
hirtelen felugrott, és ő is előkaparta a zsebéből a mobilját.
- Egyenesen előtted, második emelet – motyogta Frank. –
Látsz minket?
- Frank – kezdte Gerard komolyan. – Mit csinálsz?
- Szükségem van rád – felelte neki Frank. – De Mikey
ráébresztett, hogy neked is szükséged van rám. Szóval kiszabadítunk téged.
Gerard hevesen megrázta a fejét, Frank pedig csak bámult rá.
- Nem, figyelj, Gerard. Annyira szeretlek, olyan kibaszottul
szeretlek! Kérlek, csak engedd, hogy ezt megtegyem neked!
Egy hosszú, feszült pillanat múlva Gerard rábólintott. –
Rendben.
Nem sok idejük maradt; Mikey az ablak alá hajtott, és le sem
állította a kocsi motorját, úgy állt a motorháztetőre, hogy segítsen kinyitni
az ablakot, és kisegítette rajta az összekötözött kezei miatt ügyetlen bátyját.
Miután sikeresen a földre érkeztek, benyúlt a hátsó ülésre, és elővett egy
drótvágó ollót, hogy gyorsan a bilincsétől is megszabadítsa. Gerard közben
fellesett az ablakra, Frankre.
- Ezt az egészet elterveztétek.
Frank bólintott, aztán átlendítette az egyik lábát az
ablakpárkányon, készen arra, hogy kiugorjon a kocsira.
- Várj! – mondta Gerard hirtelen. – Várj meg!
Mikeynak végre
sikerült átvágnia a műanyag bilincset, mire Gerard rögtön visszamászott a kocsi
tetejére, nem is igyekezve többé csendben maradni. Kinyújtózkodva éppen elérte
Frank vádliját, mire Frank nem is várt tovább, a másik lábát is átvetette az
ablakpárkányon, és a keretet elengedve ugrott, Gerard pedig elkapta a derekát,
és segített neki talpra érkezni. A földetérés lendületétől lüktetni kezdett a
fájdalom a sérült combjában, de nem is volt olyan elviseletlen, bár el kellett
ismernie, hogyha egyedül ugrott volna le, a sebe most biztosan kurvára fájna.
- Jól vagy? – suttogta Gerard, még mindig magához ölelve
Franket.
- Igen – súgta vissza Frank. – Köszönöm.
Gerard még egyszer megszorította a csípőjét, lesegítette a
földre, aztán Mikeyra nézett.
- Szóval ennyi volt az egész? Mehetünk?
- Beszállni! – mondta Mikey sürgetően, mire mindketten
bemásztak a hátsó ülésre. Még el sem helyezkedtek, amikor Gerard észrevette
Frank hátizsákját, és megemelt szemöldökkel nézett fel rá.
- Mikey csomagolt neked is egy bőröndöt.
Gerard csak bólintott, aztán a kezét könnyedén Frank
tarkójára tette. Frank boldogan simult az érintésébe, és élvezte, ahogy Gerard
szórakozottan babrál a hajával, miközben Mikey nem is túl sietősen hajtott a
mellékutcákban.
Végül elérték a buszpályaudvart, és Mikey kiszállt a
kocsiból, hogy megölelje a bátyját. Frank látta az ajkain, hogy súg valamit
Gerardnak, de szándékosan igyekezett nem kihallgatni őt. Gerard szorosan ölelte
vissza az öccsét, aztán arcon csókolta.
- Köszönöm – mondta egyszerűen, mire Mikey csak bólintott,
aztán Frank felé fordult, és őt is magához húzta.
- Örülök, hogy rád talált – suttogta neki ölelésében.
- Én is – mormolta Frank, miközben Mikey válla felett Gerard
szemeibe nézett.
Felszálltak egy buszra, ami Észak-Karolinába tartott. Gerard
az ablak mellé kísérte Franket, a csomagjaikat a fejük fölött lévő tárolóba
emelte, aztán leült mellé.
- Mi mást terveztél még? – kérdezte halk hangon.
Frank vállat vont. – Rajtad múlik.
Látta Gerardon, hogy valamin töpreng, és kész volt arra,
hogy visszaadja neki az irányítást.
- Leszállunk Virginiában.
- És aztán?
- Nyugat felé megyünk.
Frank elmosolyodott. – Sosem jártam nyugaton.
+30 nap
A richmondi buszállomáson Gerard jegyeket vett a
Cincinattiba tartó buszra, és azt morogta Franknek, hogy hamarosan szükségük
lesz egy kocsira.
- Nem vásárolhatunk folyton buszjegyeket – motyogta idegesen
pillantgatva körbe a többi utasra. – Túl könnyen felismerhetnek.
Később megálltak egy motelnél. A szőnyeg mocskos, és foltos
volt, és csak egy ágy volt a szobában. Frank el helyezkedett el rajta
törökülésben, és vigyorogva, miközben Gerard végignézte a bőröndjét.
- Várj itt! – mondta, aztán bement a fürdőszobába.
Amint Gerard becsukta maga mögött az ajtót, Frank kinyitotta
a maga hátizsákját, és kikotorta belőle a bilincset, amit még Jerseyben vett. Ahhoz
hasonló volt, amit eddig is használtak, barna, és párnázott, de Frank vett egy
rendes fém bilincset, és egy műbőrt is. Elővette a kendőt is, ami szintén úgy
nézett ki, mint amit Gerard vásárolt neki nem is olyan régen, és egy egyszerű,
vékony, fekete nyakörvet, ezüst csattal. Mindent az ágyra helyezett, hogy
Gerard azonnal meglássa, amint kilép a fürdőből, aztán csak várt.
Amikor végre megjelent, Gerard haja rövid volt, és fehér,
Frank pedig csak bámulni tudott rá. – Most te jössz – mondta, és anélkül, hogy
egy pillantást is vetett volna az irányába, intett Franknek, hogy kövesse.
Gerard úgy döntött, hogy meghagyja hosszúnak Frank haját, de
felemelt egy tubusnyi fekete festéket. Frank kibújt a ruháiból, és a mosdó fölé
hajolt. Gerard kezei gyengéden masszírozták a fejbőrét, miközben a hajába
dolgozta a festéket, ügyelve arra, hogy ne folyjon bele a szemébe. Miután pedig
leöblítették a festéket, ujjaival végigsimította Frank nedves, arcára tapadt
haját, és elmosolyodott.
- Szép – mondta, mire Frank visszamosolygott rá. Aztán Gerard
törölközőt tekert a nedves hajára.
- Vettem neked valamit – mondta Frank idegesen. Beharapta az
ajkait, és az ajtó felé fordította a fejét, Gerard pedig követte a tekintetét.
Akkor végre észrevette a bilincseket, amiket Frank az ágyra
halmozott, és a keze birtoklón megszorította Frank vállát, aki pedig érezte,
hogy a körmei a tenyerébe mélyednek, és teljesen mozdulatlanul várta Gerard
döntését.
- Te vetted ezeket? – kérdezte.
- Neked – suttogta Frank.
- Fordulj meg! – parancsolta Gerard. Frank engedelmesen felé
fordult, és hagyta, hogy Gerard háttal betolja maga előtt a szobába, egészen
amíg a lábai az ágy szélébe nem ütköztek.
- Szeretlek – bökte ki Frank.
- Biztos vagy benne? – kérdezte Gerard nyugodtan.
- Igen.
- Mit akarsz tőlem, Frankie?
Frank megnyalta az ajkait, és elmosolyodott. Felnézett, és a
tekintete találkozott Gerardéval. – Bármit.
Gerard rávigyorgott. – És ez mit jelent nálad?
- Amit csak akarod, hogy jelentsen – felelte Frank
egyszerűen. – Mindent akarok, amit csak adsz nekem. Mindent elfogadok tőled.
Gerard lazán Frank mellkasára helyezte a kezét, aki mélyeket
lélegzett, amikor érezte, hogy a másik férfi keze a nyakára siklik, aztán
félrebillentette a fejét, amikor megérezte az ujjait az állán. Becsukta a
szemeit.
Gerard pedig megcsókolta.
Tökéletes volt. Frank megnyugodott Gerard érintésében, és
csókjában, kinyitotta a száját, hogy befogadja a nyelvét. Amikor pedig a másik
férfi megtörte a csókot, ő akkor is mozdulatlan maradt, és élvezte, hogy Gerard
ujjai gyengéden köröznek a torkánál.
- Ne tervezgess tovább – mondta Gerard halkan. – Ne
gondolkodj. Ne aggódj. Most már én irányítok.
Frank bólintott, Gerard pedig közelebb lépett hozzá, az
ágyra lökve őt. Fölé hajolt, és Frank majdnem felkuncogott, ahogy a pólója
megcsiklandozta a csupasz hasát.
- Maradj az ágyon! – mormolta Gerard. – Kezek a fejed
felett, szemeid csukva. Ne mozdulj!
Frank úgy tett, ahogyan Gerard parancsolta neki. Lehunyta a
szemeit, és addig nyújtotta a karjait, míg az ujjai a falat súrolták. Hallotta,
hogy Gerard az ágy körül mászkál, leveszi a pólóját, és a farmerját. Hallotta a
zörgést, ahogy az éjjeliszekrényre helyezi a bilincseket.
A bilincs, amit végül Gerard a csuklói köré kattintott, az
ismerős, bélelt fajta volt, és Frank megrángatta egy kicsit próbaképpen, aztán
a kezei lenyugodtak. A szemeit még mindig nem nyitotta ki, de érezte, hogy
Gerard fölé hajol, és a háta ívbe feszült az igyekezettől, ahogy próbálta
megérinteni.
- Mondtam, hogy ne mozdulj! – dörrent rá Gerard éles hangon,
és a kezét a mellkasára tette, hogy visszanyomja az ágyra. Aztán a keze feljebb
csúszott, és hüvelykujjával végigsimított Frank kulcscsontján. Frank
hátradöntötte a fejét, kivillantva a torkát Gerardnak. Már majdnem érezte, hogy
mi következik.
Gerard a nyakára csúsztatta a nyakörvet, becsatolta a
torkánál, és elég szűkre vette ahhoz, hogy Frank minden nyelésnél érezze, hogy
a nyaka köré szorul, és hallja a saját szívverését. Aztán alá akasztotta az
egyik ujját, és kicsit megrántotta.
- Nézz rám!
Frank kinyitotta a szemeit.
Gerard csak bámult rá, mogyoróbarna szemei ragyogtak. Nagyon
másképpen nézett ki a hosszú, fekete haja nélkül, ami mindig keretezte az
arcát, de így majdnem hogy jobban illett a szerepébe. Magával ragadó volt.
- Vigyázok arra, ami az enyém, Frankie – mondta.
Frank bólintott, nem törve meg a szemkontaktust. Visszafogta
a lélegzetét Gerard következő szavait várva.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése