Itt az eredeti: http://ink-demon.livejournal.com/879.html
18+, gunplay
Pretty Low
Rögtön tudtam, hogy mit akarok csinálni, amint
megpillantottam az autót.
Már hetek óta követtük a Killjoyokat, éppen az utasítás
szerint, de a kurva életbe, igazából leszartam, hogy Korse mit akar. Az
indítékai semmit sem jelentettek nekem, viszont ott voltak a Killjoyok...
Megvolt a magam oka, amiért beléptem a BL/indbe, és ez volt az. Nos, ez, és a
tabletták.
Megfogadtam, hogy megérem ezt a percet, amikor megláttam
azokat a posztereket Battery Cityben, takaros sorokban a téglafalakra
ragasztva, végig a hosszú utcákon. Nem is olyan régen a szokványos hirdetések
mellett felbukkant négy egészen másmilyen plakát. Nagyon gyorsan kezdett egyre
több példányban fellelhetővé válni a város különböző pontjain, és egyre több
helyet követelni az érdektelen reklámok között. És én tudtam, amint megláttam
az arcát, a hatalmas piros X ellenére, ami majdnem teljesen takarta, és még a
kifakított, vörösre festett kurva kis kóc alatt is, felismertem őt a hülye
szempilláiról, és azokról az ajkakról... Bassza meg, bárhol felismerném a
száját. Szóval elmentem, és felírtam a nevem arra a kibaszott papírra. S/C/A/R/E/C/R/O/W
csatlakozási kérelem.
Rohadt sok szarság történt azóta, és kibaszott sok
elcseszett dolgot kellett csinálnom, hogy eljussak idáig. De már nem számít.
Többé már nem, nem akkor, amikor annyira közel járok.
Szinte már éreztem az ízét a számban.
Az ég felettünk kék volt, mint mindig a Kaliforniai sivatag
hőségében, kurva rikító kék. A hőmérséklet valószínűleg izzasztó lehetett a
kocsiban, de én alig érzékeltem, azzal voltam elfoglalva, hogy izgatottan
néztem a sokat ígérő képet magam előtt.
A kocsi üres volt. Ott állt a szintén teljesen üres,
hatalmas tengerparti kikötőben, ahol ameddig csak el lehetett látni, óriási,
kifakult konténerek pihentek rendetlen össze-visszaságban. Egy kibaszott nagy
labirintus volt az egész, tudtam én, de túl közel voltam ahhoz, hogy csak úgy
hagyjam, hogy ilyen apróság az utamba álljon.
- Hívom Korsét – mondta Eugene a hátsó ülésen. Istenem, az
faszfej Eugene. Utáltam a kibaszott seggfejet, hugyozni se tud anélkül, hogy ne
hívná előtte Korsét.
- Hívd, és én kiverem az összes rohadt fogadat – mondtam, és
fenyegetően kihúztam a pisztolyomat a tokjából. Eugene rögtön bekussolt, és
tudtam, hogy nem lesz itt több ilyen Korse-szarság, amíg én azt nem mondom. A
visszapillantó tükrömből láttam a másik seggarcot, Harveyt, ahogy vigyorog.
Őszintén szólva nem ismertem annyira jól a srácot, csak nemrég csatlakozott a
csapatomhoz a legutóbbi fickó helyett, aki meghalt, Ben, vagy Bill, vagy valami
ilyesmi. Csak abból gondoltam, hogy seggarc, hogy még nem találkoztam olyannal
az egységből, aki ne lett volna az.
- Mi az akcióterv, Bert? – kérdezte a mellettem ülő Mick, aztán
megnyalta a száját, és felhúzta a Drac-maszkot. Azt kell mondjam, hogy Mick
volt a legkevésbé seggfej az egész csapatomból. Mindig kész volt egy kis alkalomadta,
nem is egészen törvényes öldöklésre, csak úgy, mint én. És tudtam tisztelni ezért.
- Bemegyünk, és megkeressük őket – mondtam, ujjaimmal a
saját olcsó, műanyag maszkomat tapogatva, és a horizontot pásztázva. – Ha
meglátjátok valamelyiket, lelövitek, de a piroshajút, őt hagyjátok meg nekem.
Láttam, ahogy azok ketten ott hátul váltottak egy
pillantást, mielőtt felhúzták volna az álarcukat, és előrángatták volna a
fegyvereiket. Nem voltam biztos abban, hogy azért, mert zavarta őket, hogy nem
kértünk közvetlen engedélyt az akcióra, vagy mert izgatottak voltak a
Killjoy-vadászat miatt. Vagy talán csak tökéletesen tudatában voltak annak, hogy
milyen izgatott vagyok abban a pillanatban. Nem igazán vettem a fáradtságot arra,
hogy törődjek ezzel, komolyan.
Kinyitottam az ajtómat, jelzésként a többiek számára, hogy tegyék
ők is ezt, és vigyorogva magamra rántottam a műanyag arcomat.
- Na gyerünk, srácok, kapjuk össze magunkat, és csináljuk! –
kuncogtam, a konténerek felé véve az irányt. Hallottam, hogy követnek, de igazából
tőlem akkor már csinálhattak akármit, onnantól kezdve nem az én problémám volt.
Útban a labirintus felé átugrottam a Killjoyok színesre mázolt, idétlen pókkal
díszített kocsiján, és közben berúgtam az egyik ablakát, remélve, hogy ezzel a
zajjal kiugratom őket a fészkükből, akárhol is legyen az.
- Húzd ki a konnektorból, Mick! – szóltam hátra a vállam
fölött, és ő visszakiabált egy „igenis”-t nekem. Egyszerűen, gyakorlott
mozdulatokkal mozgásképtelenné tette a kibaszott járgányukat, hogy még
véletlenül se legyen esélyük csak úgy lelépni innen.
Pár perc múlva már a konténerek útvesztőjében bolyongtam, és
a pulzusom az egekben járt. Tisztán, egészen forrón éreztem a lüktetést –
felkúszott a nyakam bőrén, gyorsabban és keményebben, mint bármikor, amikor
Mick és én ledobtuk az egyenruháinkat, vagy a városból meglógva levadásztunk
néhány kis Zóna-patkányt. Bassza meg, ez az az izgalom volt, hogy újra látni
fogom őt, tudtam. Keményen, lövésre készen szorítottam a fegyvert a markomban,
a lélegzetem hangosnak hatott a műanyag maszkom alatt, és elképzeltem, hogy mit
fogok mondani, hogy mit fogok tenni...
Nagyon sokáig minden csendes volt. Csak kanyarogtam
körbe-körbe a ládák, és rekeszek között, ezerszer hittem azt, hogy a következő
fordulónál találok majd valamit, és minden egyes alkalommal, amikor a hátam
mögé lestem, arra számítottam, hogy megpillantom az arcát. De jó ideje egyáltalán
semmit sem láttam, már a saját csapatomat sem.
És aztán, éppen amikor már vissza akartam fordulni, hogy
keressek valami más utat, hirtelen fegyvertűz hangját, majd kiáltást hallottam.
Nem lehettem biztos abban, hogy ki volt az, de abba az irányba indultam, és a vérem
száguldozni kezdett az ereimben. Nem sokkal később aztán meghallottam azt, amit
igazán szerettem volna hallani.
- Mikey!
Rögtön irányba fordítottam a fejem, és nem lehet tévedés –
az ő hangja volt. És az erősségéből ítélve, nagyon közel volt, kibaszott közel.
Azonnal nekiindultam, mint egy véreb, aki szagot fogott, csak
jóval óvatosabban, sietve kerülgetve a málladozó ládákat, amik rozsdás folyosót
rajzoltak körém, és mocskot izzadtak fakó fém-falaikon. Végül egészen találomra
átfordultam egy sarkon, mintha maga a kibaszott Isten vezetett volna arra. És
tudtam, hogy kurva közel vagyok, mielőtt megláttam volna.
Négy láda kereszteződésében állt, és azokkal a nagy, elcseszett
szemeivel idegesen vizslatott egyik irányból a másikba. Tudtam, hogy a testvére
után kutat.
Mindig is annyira aggódott a kicsi Mikeyért.
Sárga pisztolyát lazán tartotta egyik kezében, és úgy tűnt,
nagyon igyekszik fülelni akármilyen zajra, ami nem a saját hangos zihálása, és amitől
nyilván semmit sem hallott. A picsába, még én is alig hallottam bármit is azon
kívül! De annyira közel álltam, hogy kezdtem aggódni, mégis meghallhat engem,
és nem voltam hajlandó elbaszni a talán egyetlen esélyemet. Lassan, minden hang
nélkül visszahúzódtam amennyire csak tudtam az egyik láda mögé, aminek
takarásából én is alig láttam őt. Hirtelen megpördült maga körül, fürgén, és
majdnem egyensúlyát vesztve.
- MIKEY! – kiáltotta, pontosan a búvóhelyemmel ellentétes
irányba fordítva a fejét, és azzal együtt minden figyelmét. Meg is volt a
tökéletes alkalmam.
Nem vártam másodikra, előugrottam, és a következő
másodpercben már rajta voltam.
Megragadtam a torkát, és a meglepetés erejével könnyedén a
földre is küldtem. Az elhaló, ijedt nyögés, ami kibukott belőle ahogy
szorongattam, zene volt a kibaszott füleimnek. A fegyvere elrepült, amikor a
földre zuhant, viszont vele együtt én is elestem. Igyekeztem felette maradni,
és arccal lefelé a talajra szorítottam őt, miközben keményen ütött hátrafelé,
de csak a mellkasomat érte el, és azt meglepően rezzenéstelenül bírtam.
- Kibaszott Drac, takarodj a pokolba! – üvöltötte, és hirtelen
csillagok táncoltak a szemem elé, és vér szökött a számba, ahogy könyökével
eltalálta az arcomat. Kis fasz.
Egy pillanatra elszédültem, ezért gyengült a fogásom rajta,
és ennyi elég is volt neki ahhoz, hogy kitépje a torkát a kezeim közül. Felállni
már nem volt ideje, így csak kézzel-lábbal igyekezett előrefelé kúszni, hogy
lerázzon magáról, és persze a fegyvere irányába. Majdnem teljesen kimászott
alólam, míg próbáltam magamhoz térni, szinte vakon kellett utána kapnom –
megragadtam a bokáját, és erősen hátra rántottam, éppen időben, mert a ujjai
hegyével már kishíján elérte a pisztolyát. A frusztrált kiáltásától még inkább
megugrott a pulzusom, de uralnom kellett a helyzetet, különben veszítek.
Szerencsére ő sokkal vékonyabb lett azóta, hogy utoljára találkoztunk, én
viszont összeszedtem némi erőt a S/C/A/R/E/C/R/O/W egység edzései alatt.
Végülis valamire csak jó volt az a kurva hely.
Fürge mozdulattal megfordítottam a pisztolyt a kezemben, így
most a csövét szorongattam, és a nehezebbik felével keményen halántékon vágtam
Gerardot. Elégedett voltam a hangos csattanással, ahogy a műanyag találkozott a
csonttal, ő pedig rögtön összecsuklott alattam. Megragadtam az alkalmat,
hátrarántottam a kezeit, és a hátsó zsebemből előhúztam a bilincseket, amiket
általában az őrizetbe vett Zóna-szökevényeknek tartogattunk. Eddig nem igazán volt
lehetőségem arra, hogy használjam, jobban szerettem egyszerűen csak lőni.
Visszaültem a derekára, alaposan megcsodáltam a kétkezi
munkámat, de azt már nem akartam megvárni, míg mozgolódni kezd alattam. Alig
tudtam lélegezni abban a kibaszott műanyag zsák-szerű maszkban, de nem voltam
kész arra, hogy lásson engem – még nem. Mielőtt egészen magához tért volna, óvatosan
felálltam, és körbenéztem. Nem lehettem biztos abban, hogy senki sem hallotta a
kiáltásokat, szóval ott nem tehettem semmit, találnom kellett valami
rejtekhelyet.
Megragadtam Gerardot a dzsekijénél fogva, és az egyik láda
felé vonszoltam. Biztos, ami biztos, útközben felvettem a földről a pisztolyát,
és vittem magammal azt is, hátul az övembe tűzve. Kinyitottam az egyik rozsdás,
zöld konténert, aminek az ajtaja szörnyű hangon nyikorogva, nehézkesen tárult
ki előttem, és megcsapott a belülről áradó bűzös hőség – de üres volt, tehát
éppen tökéletes. Szar, penész, és korrózió-szaga volt – szintén tökéletes.
Hatalmas, természet alkotta lyukak tátongtak a tetején,
amiken napfény szűrődött be az egyébként vaksötét térbe.
- Jackpot – énekeltem magamban, ahogyan behúztam foglyom
erőtlen testét a konténerbe. Pár méter után arccal lefelé a földre löktem, és
visszamentem, hogy magunkra zárjam az ajtót. Miután nehézkesen becsavartam a
fura zárat belülről, az egyetlen dolog, amit hallottam, kettőnk légzése volt,
ami hangosan visszhangzott a csendben.
Lenéztem rá, és alig tudtam elhinni, hogy végre megtörténik...
Hónapokon keresztül odaadóan dolgoztam ezért a pillanatért – vagy talán évek
voltak? – és most végre elérkezett.
És, a kurva életbe, a farkam felállt a büdös, fullasztó hőségtől.
Gerard próbálta gyenge, remegő lábait maga alá hajtani, hogy
fel tudjon állni, én egy kicsit közelebb sétáltam hozzá, hogy egyetlen
mozzanatát se szalasszam el. Azt hiszem, tényleg rohadt durván odasóztam neki,
mert hajánál vörösebb árnyalatú vérpatak tetoválta a sápadt arca egyik oldalát.
- ...rni...
- Hm? – kérdeztem vissza, próbálva rövidre fogni a
szavaimat, mert attól tartottam, hogy felismeri a hangomat. Lassan felemelte
répavörös fejét, és szemeit az enyémekbe mélyesztette.
- Azt mondtam, hogy ha a többieknek bántódása esik,
kibaszottul ki foglak nyírni.
Lassan pislogtam rá. Az intenzív pillantásától végigfutott a
lüktetés az ágyékomon, és furcsa volt, hogy nem tűnik fel neki, akármennyire is
bámul. Nevettem, és megráztam a fejem. Vicsorgott, ahogy még közelebb léptem
hozzá, és úgy tűnt, akar mondani még valami mást is, de megragadtam a vállát,
és durván a hátára fordítottam. Azok a szánalmas szempillái egymásra zárultak
egy pillanatra, és a szemöldöke összeszaladt a fájdalomtól, ahogy az
összebilincselt kezei a hátába mélyedtek. Ja és igen, nekem is nehéz lenne
mozogni, ha valaki úgy fejbevágna, mint én őt az előbb.
Fölé guggoltam, két lábam a dereka két oldalánál, könyökömmel
a térdeimen támaszkodva. Fehér pisztolyom még mindig a kezemben tartottam, és lazán
felé irányítottam.
- És mire gondoltál, mit fogsz csinálni ebben a pozícióban?
– kérdeztem végül, elnyújtva a szavakat, kiélvezve az uralkodói helyzetem. Újra
kinyitotta a szemeit, és valami villant mögöttük, ahogy felnézett rám. A
pulzusom újra a legvadabb rock ütemét verte, ahogy a tekintetébe mélyedtem – tisztán
hallotta, de nem akarta elhinni. Egészen pontosan tudom, hogy mi játszódott le
benne – Gerard mindig is nyitott könyv volt a számomra.
Semmit sem felelt, de máris sokkal kényelmetlenebbül érezte
magát, mint egy perccel ezelőtt. A lába rángatózott alattam, ahogy küszködve
igyekezett szabadulni.
Elvigyorodtam a maszk mögött. Egyszerűen nem bírtam tovább.
- Mizu, Gee? Eléggé csendesnek tűnsz – mondtam, és a szikra
a szemében végre teljes felismeréssé lobbant.
- Bert – nyögte ki, azelőtt, hogy levegőt vett volna a
szóhoz. Elvigyorodtam, lehúztam a Drac-maszkomat, és hanyagul elhajítottam.
- Ez a helyzet kezd pokoli szexi lenni – mondtam, és
lenéztem Gerardra, ezúttal a saját arcommal. Döbbenten nézett vissza rám. – Mi
van Gerard? Nem is örülsz, hogy látsz? Ennyi idő után? – kérdeztem, aztán
hangosan felröhögtem. A magas hang hisztérikusan pattant vissza a falakról. –
Ó, várjunk csak. Azt hiszem, most már Party Poison, nem igaz? – Lenyúltam a
homloka elé hullott néhány szál hajához, hogy játsszak egy kicsit a fénylő
pirossággal.
- Bert... – ismételte meg, és a tekintetünk újra
találkozott. Én a leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy egy tincsét a két
ujjam között tekergettem. Vártam, hogy folytassa, és akkor az arcán egy vigyor
jelent meg. Na erre nem számítottam.
- Mindig is tudtam, hogy bárkinek képes vagy kurvulni
bármilyen anyagért, de a BL/i még tőled is sok egy kicsit – mondta, mire a
pulzusom megugrott megint, ezúttal más okból. A kezem megállt a hajában, de
csak annyi ideig, míg megragadtam egy egész marokkal, és a piros szálakba
akasztva ujjaimat, hátrarántottam a fejét. A szája elnyílt, ahogy felszisszent
a fájdalomtól, és én éltem a lehetőséggel – a pisztolyom csövét az ajkai közé toltam,
mélyen a szájába.
Keményen zihált, és a csípőjét reflexszerűen feltolta, ahogy
küzdött a levegőért. Egy kicsit hagytam, hadd szenvedjen, aztán lejjebb engedtem
a fejét, hogy könnyebben tudjon lélegezni, de a fegyvert szilárdan a helyén
tartottam. Egy részem meg akarta húzni azt a kibaszott ravaszt ott azonnal, és ez
félreérthetetlenül kiülhetett az arcomra, mert Gerard összerezzent egy kicsit,
ahogy zavaros szemeivel rám pillantott. De visszafogtam magam.
- Vicces vagy, mint mindig. – Elvigyorodtam, és a pisztoly csövét
a nyelvéhez nyomtam, hadd kóstolja csak meg az égett műanyag ízét. A vállai
hátracsavarodtak, ahogy feleslegesen rángatni kezdte a bilincsét, hogy
szabaduljon, de ezzel csak annyit ért el, hogy a háta ívbe hajlott tőle, és a
csípője nekem feszült. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a vérem újra
felforrósodjon.
- De nem a drogok miatt csatlakoztam, Gerard – mondtam,
miközben megforgattam a fegyvert a szájában, és ezzel együtt még mélyebbre toltam,
de aztán még időben kijjebb is húztam, nehogy megfojtsam vele. Imádtam a kis
fuldokló hangokat, amiket kiadott, és az érzést, ahogy vonaglik alattam. – Nos,
nem kizárólag azért. – Újra vigyorogtam, és keményebben szorítottam a haját.
Megdermedt a fájdalomtól, és a szemei lecsukódtak, amikor a fegyver csöve túl
közel került a torkához.
- Emlékeztet a régi időkre, Gerard? – kérdeztem egy kis idő
múlva, mire kinyitotta a szemeit, hogy felnézzen rám. – Mindig is csak akkor
volt elég nagy a szád, amikor pofáztál.
- ’A’e’ – nyögte Gerard a fehér műanyagtól a szájában
érthetetlenül. Végül kihúztam a pisztolyt, és néztem, ahogy a nyála végigfut az
állán, és ahogy megkönnyebbülten kapkod levegő után.
- Fontos annyira, hogy elismételd? – kérdeztem cinikusan.
Nyelnie kellett néhányat, mielőtt meg tudott volna szólalni, vagy egyáltalán a
szemembe tudott volna nézni.
- Azt mondtam, hogy baszd meg, Bert – lihegte. – Megvolt az
okom arra, hogy magam mögött hagytam azokat az időket, és téged. Őrült vagy, és
ezt bizonyítja a tény is, hogy most itt vagyunk.
Hirtelen elengedtem a haját, mire a feje erőtlenül esett a
padlóra. Egy kicsit oldalra fordította, és hangosan köhögött, még mindig nagy
kortyokban szívva magába a levegőt. Egy percig csak hallgattam a küszködését.
- Igen, azt hiszem, őrült vagyok – mondtam elgondolkozva
forgatva a pisztolyt a kezemben. Gerard a szeme sarkából nézett rám. – Szóval
nem lehet jogosan hibáztatni azért, amit most tenni fogok.
Ez meghozta végre azt a hatást, amit annyira akartam –
Gerard nehézkesen abbahagyta a köhögést, és újra felém fordította a fejét.
Láttam a félelem első hullámát a szemeiben, és a vérem rögtön az ágyékomba tódult
tőle. Mosolyogtam, és a még mindig nyálától nedves fegyverem csövét használtam
arra, hogy kisimítsam a haját az arcából. Alig vártam, hogy lássam azt az édes
kis pofiját a fájdalomtól eltorzulva.
- Mondtam már neked, hogy milyen szép vagy? – tűnődtem, az
arca vonalát rajzolva végig a pisztoly hegyével. – Mint egy kibaszott lány –
dúdoltam.
- Bert, nézz már körül! – csattant fel hirtelen. – Mikey,
Frank és Ray odakint vannak! Nem akarod igazán veszélyeztetni őket, ugye? –
kérdezte rekedt hangon. Azon a hangján, amit annyira imádtam korábban.
Visszavontam a pisztolyomat az arcától, és elvigyorodtam.
- Szóval az egész banda itt van, mi? – kérdeztem, és Gerard
hallgatott, várva a folytatást.
- A aggodalmad nagyon megindító, Gerard. Mindig kiállsz a
barátaid mellett, mi? – A vigyor lassan leolvadt az arcomról. A késztetés, hogy
lelőjem, lassan visszakúszott a mellkasomba, és csiklandozta a mutatóujjamat a
ravaszon. – Komolyan meghatódnék rajta... ha nem hagytál volna ott a városban,
egyedül megrohadni! – a végére már kiabáltam, és hirtelen dühömben lendülettel
arcul csaptam. Olyan szerencsétlenül sikerült ütnöm, hogy még csak össze sem
rándult tőle igazán, ellenben nekem valami kattant a csuklómban, és tudom, hogy
még ő is hallotta.
A fájdalom végigszaladt az egész karomon, és olyan
elviselhetetlennek tetszett, hogy azonnal fel kellett állnom, és elfordulnom
tőle, hogy ne lássa a nyomoromat kiülni az arcomra. Erősen szorítottam magamhoz
gyorsan zsibbadó kézfejemet.
- Bert... – kezdte Gerard megint. Annak a kis fasznak még volt
bátorsága ahhoz, hogy kinyissa a száját! Ha az előbb nem csesztem volna szét a
kezem, tuti, hogy abban a pillanatban gondolkozás nélkül végeztem volna vele.
- Fogd be a pofád, Gerard – kiáltottam rá a vállam fölött.
Még mindig erősen szívtam a fogamat, de kísérletképpen ökölbe szorítottam a
kezem, mire újabb artikulátlan üvöltés szakadt ki a torkomból, mert, a
kurvaisten, tényleg kibaszottul fájt
- Bert – ismételte meg, mire felé pördültem. A fegyveremet
egyenesen az arcának szegeztem, és pár lépéssel megközelítettem.
- Te sosem tudtad, hogy mikor kéne tényleg elkussolnod –
mondtam, mire csak nézett rám rezzenéstelenül. A közönye olyan kibaszottul kiborító
volt! Csinálni akartam valamit, bármit, ami megérinti azt a faszfejet, hogy
legalább egy kicsit aggódjon azért, hogy esetleg megölhetem.
De rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nem fél a haláltól
annyira, mint a legtöbb ember.
Akkor mégis mi a faszt csinálhatnék?
Eldobtam a fegyveremet, és visszamentem Gerardhoz,
megtorpanva a lábai mellett. Durván rántottam le róla a csizmáit, és a
pisztolyom után hajítottam őket, aztán a térdei közé ereszkedtem, kapkodó,
ideges mozdulatokkal szétrángattam az övét, és hamarosan már a nadrágja
sliccével bajlódtam. A fájdalom a kezemben iszonyatos volt, de túl messzire
mentem ahhoz, hogy érdekeljen.
- Bert – mondta elakadó lélegzettel, amikor az ujjatlan,
fehér bőrkesztyűbe bújtatott kezem a köldöke alatt járt. – Állj. Ne... Kérlek,
ne csináld ezt.
Megálltam, és felkúsztam a testére, hogy a szemeibe nézzek.
- Legutoljára én éppen ugyanezt mondtam neked... Emlékszel?
Összerezzent a szavaimtól, és elfordította a fejét. A
működőképes kezemmel megfogtam az állát, és visszakényszerítettem, hogy lássam
a tekintetét.
- Mit mondtál nekem akkor, Gerard?
- Bert, nem kell...
- MIT mondtál? – üvöltöttem, és erősen a földhöz csaptam a
fejét. Rövid sikoly volt a válasza, ami egyenesen a véremnek szólt – még
őrültebb iramban kezdett száguldozni az ereimben.
- Én... – kezdte, pislogva a fájdalomtól. Vércseppek
jelentek meg a feje körül a padlón. – Azt mondtam... hogy semmit nem akarok
tőled, csak távol lenni – lehelte halkan, és szinte hallottam, ahogy akkor
mondta, gyomorforgatóan lenéző, éles hangon.
- Így van. És nézd csak, milyen messzire jutottál! –
vihogtam. Gerard kinyitotta a száját megint, hogy feleljen, de én azonnal visszalöktem
a fegyverem az ajkai közé, még mélyebbre, mint az előbb. – Nemsokára le fogom
cserélni, ne aggódj – sziszegtem, és egyelőre ott hagytam a szájában, hogy lemásszak
róla, és befejezzem, amit elkezdtem.
A nadrágja szélébe akasztottam az ujjaimat, és rögtön az
alsójával együtt lehúztam róla, egészen a bokájáig, hagyva, hogy
összepöndörödjön lent az anyag. Felálltam, és újra megfogtam a szájába ékelt
pisztolyt, aztán megragadtam a dzsekije hajtókáját is. A legközelebbi falhoz
vonszoltam, és keményen hozzávágtam, gyakorlatilag felkenve rá a testét, aztán
elengedtem, és a pisztolyt is kihúztam a torkából. Azonnal lerogyott, csupasz
segge hangosan csattant a konténer fém talaján, aztán, egészen a térdére hajtva
a fejét, még kétségbeesettebben köhögött, mint az előbb.
Gyorsan kikapcsoltam a nadrágomat, aztán újra megfogtam a
kabátját, mielőtt még teljesen végigterült volna a földön, és a hátát keményen
a falnak szorítottam. Akármilyen dühös is voltam, a dolgok, amiket terveztem
vele, kibaszottul felizgattak. Már kemény voltam, amikor elővettem a farkamat a
fehér gatyámból. Be akartam tömni vele a száját, mielőtt újra lehetősége lenne
arra, hogy megszólaljon. Úgy is tettem.
Amint a szájába toltam, a szemei tágra nyíltak, és éreztem,
hogy az álla reflexszerűen rángatózni kezd. Felesleges szavak helyett véres
halántékához nyomtam a fegyverem csövét. Ezzel meg is született az egyezségünk:
Szopsz, vagy lövök. Elég egyszerű.
Szinte sokkolt az érzés, hogy Gerard azonnal megadta magát,
a szája elernyedt, és engedelmesen a farkam köré simult. Nem tudtam visszatartani
egy halk, elégedett kis nyögést. Igazság szerint nagyjából mindenki közül,
akivel valaha csináltam, Gerard az, aki a legjobban tud szopni. Bármennyire is
szerettem volna kiloccsantani az agyát a padlóra, el kellett ismernem, hogy ez
jobban hiányzott, mint hittem volna.
- Bassza meg – nyögtem, és a fájós kezemet ügyetlenül a
tarkójára csúsztattam. Sóhajtva kihúztam a farkam a szájából, csak hogy azután
még mélyebbre toljam vissza, és odavoltam a puha hangért, ami kiszabadult a torkából.
Lenéztem Gerardra, és megálltam egy percre. Az arca kipirult, izzadtsága vérrel
színezve kúszott végig a bőrén, hosszú, mocskos vonalakat rajzolva rá, és
sápadt ajkai megdagadtak, ahogy körülölelte velük a merevedésemet. Szemei
csukva, sötét szempillái éles kontrasztot alkottak a bőrével.
- Mondtam már neked – ziháltam. -, hogy milyen szép vagy? –
kérdeztem újra, és a ’szép’ szónál durván előrelöktem a csípőmet, így a feje viszonylag
finoman a falnak ütközött. Nyöszörgött – kibaszottul nyöszörgött – és halk,
fuldokló hangot hallatott, ahogy a farkam a torka hátuljának ütközött. Valamiért
Korséra kellett gondolnom, és a vérbosszújára a Killjoyokkal, különösképpen
Gerarddal szemben. Mit meg nem adna az a kopasz, pszichopata pöcs, ha ezt
láthatná!
- Mmnh – hallottam Gerardot, ahogy egy kicsit gyorsabban kezdtem
dugni a száját. Már csak a gondolatától is annak, hogy ez tényleg megtörténik,
majdnem elélveztem, zavarbaejtően hamar, de sikerült visszafognom magam még egy
kicsit, csak hogy kínozzam Gerardot. Úgy tűnt, hogy a nyelvtechnikája még jobb,
mint amire emlékeztem, még a nem éppen kellemes helyzete ellenére is.
- Bassza meg... A kurva élet bassza meg! – Elakadt a
lélegzetem, és egy pillanatra megmerevedtem, ahogy beleélveztem Gerard csinos
kis szájába. A hangjából hallottam, hogy kishíján öklendezni kezd a farkamtól,
ami túl mélyre került a torkába, mire én csak keményebben nyomtam a pisztolyt a
fejéhez, másik kezemmel pedig a hajába markoltam. – Lenyelni.
Csendben engedelmeskedett, és éreztem, ahogy torka görcsösen
megfeszülve dolgozik, hogy lenyelje minden egyes sós cseppemet. Amikor már meg
voltam győződve arról, hogy végzett, kihúztam a farkam a szájából, és
letöröltem róla a nedvességet egy maroknyi cseresznyepiros hajjal. Hátráltam
pár lépést, hogy végignézzek Gerardon – Kifulladva kapkodta a levegőt,
meggyőződésem, hogy az arcán több szín volt, mint az elmúlt hetek alatt
összesen. Az ajkai sebesnek néztek ki, az állán, és a haján csíkokban nyúlt a saját
nyála, és a spermám, ami igazán szexisen csillogott a konténerbe beszüremlő
napfényben. A dzsekije alatt a csupasz lábai (a farmerja még mindig a bokájánál
gyűrődött), és egy észrevehetetlen erekció.
- Úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, aki jól éreztem
magam – mondtam vigyorogva, mire Gerard igyekezett átvetni egyik lábát a
másikon, mint egy lány, hogy elrejtse magát.
- Bert – lihegte – Megvolt a szórakozásod, most engedj el.
- Ó – kuncogtam fel – Az igazi szórakozás még csak most
kezdődik, Party Poison.
Egészen közel léptem hozzá, leguggoltam mellé, így egy
magasságba kerültünk. Letapogatott a tekintetével, mintha keresne valamit.
Gyűlöltem ezt a nézését. Ha én könnyedén tudtam olvasni Gerardban, akkor ő egy
pillantásával teljesen képes volt bejutni a kibaszott a fejembe. Ökölbe
szorítottam a sebzett kezemet, ami még mindig iszonyatosan fájt, aztán lilára
színeződött öklömet az állához simítottam.
- Bert... tényleg nem kell ezt tenned – mondta Gerard, és
éreztem, hogy arcomra kiül valami rémes grimasz. Ami a leginkább az idegeimre
ment az az volt, hogy nem kérlelt – nem könyörgött. Vagy legalább megpróbálhatta
volna a testét vetni be ellenem. De nem, ő a jobbik énemre igyekezett hatni, és
a tény, hogy azt hitte, sikerülhet neki, jobban feldühített, mint el tudnám
mondani.
- Te tényleg olyan kibaszott álszent vagy, mint ahogy
mondják – mosolyodtam el, aztán közelebb hajoltam ragacsos arcához, és
megfeszítettem a kezemet előtte, figyelmen kívül hagyva a kínt, amit ez az
egyszerű mozdulat okozott. – Ha nem fájna ilyen kurvára a kezem, most szívesen
elrondítanám azt a cuki kis arcodat.
Hirtelen elléptem, és megragadtam Gerard halovány, vékony
lábait. Nekem legalább annyira fájt, mint neki, amikor egy erőteljes
mozdulattal visszarántottam a fém padlóra, és letérdelve mellé azon kezdtem
dolgozni, hogy végre teljesen megszabadítsam a nadrágjától, és ne tartsa fogva
többé a bokáit sem. A feje oldalra fordult a földön, és önelégülten
mosolyogtam, ahogy láttam, hogy megjelennek az apró ráncok a két szemöldöke
között.
- Meg fogsz ölni, Bert? – kérdezte lélegzetvisszafojtva, és
én megálltam ott, a két lába között kuporogva. Furcsa – már ezerszer feltettem
magamnak ezt a kérdést, és még mindig nem tudtam rá a választ.
- Talán – feleltem nyugodtan. Levegőért kapkodott, ahogy
gyenge lábait szétfeszítettem, amennyire csak tudtam, alig volt ereje ahhoz,
hogy ellenálljon. Végigfuttattam ujjaim az érzékeny bőrén, a belsőcombján, mire
Gerard háta ívben felemelkedett a padlóról.
- Vagy talán elveszem, amit akarok tőled, aztán odavetlek a
srácoknak, hadd csináljanak veled ők is amit csak kívánnak – suttogtam neki,
miközben masszíroztam a lába sápadt húsát. Láttam rajta, hogy milyen kurvára
nehéz elfojtania a fuldokló nyögést. Úgy tűnt, leesett neki, hogy mire célzok,
de nem igazán hatotta meg a fenyegetés.
Az után az első alkalom után, amikor kinevetett, Gerard arca
most először feszült vigyorba, és a fejét jobbra-balra kezdte dobálni a földön
hisztérikus jókedvében.
- Már senki sem maradt. Frank, Ray, és Mikey... Nincs
kétségem afelől, hogy hamar végeztek a csapatoddal, és veled is ugyanezt fogják
tenni.
Gerard kihívóan nézett rám. Rákacsintottam, aztán hangosan
felnevettem.
- Nos, akkor jobb lesz, ha sietünk – mondtam, és lehúztam a
kabátja cipzárját, felfedve a kopottas, ujjatlan pólóját, amin annyi lyuk
tátongott, hogy ezért kár volt felvennie, ennyi erővel lehetett volna csupasz
is. Feltoltam a vékony szövetet a mellkasáról, és lassan végighúztam a
körmeimet a bordáin, ahogy újra leeresztettem a hasához a kezem. Hallottam,
hogy a fogai között sziszeg, mire a fülébe kuncogtam. Mélyen belélegeztem az
illatát – izzadtság, füst, és halovány nyoma a samponnak az utolsó
zuhanyzásából.
Egy nagy sóhajjal újra fölé másztam, meztelen lábai közé tolva
a ruhával fedett csípőmet, és ő hangosan felnyögött, ahogy az ágyékához
súrlódott a durva, fehér szövet. Sérült kezemet az arcához emeltem, hogy elfedjem
vele a száját, és a tenyerem bőrén éreztem, hogy keményen beharapta az ajkait,
hogy vissza tudja fogni a hangját. Már hangosan nevettem a fülébe, és abba sem
bírtam hagyni, a görcsös kuncogás szakaszokban tört elő az ajkaim közül. Azt
kívántam, bárcsak hallanám a meggyötört kis gondolatait.
- Tudod, ez többet elárul, mint bármilyen hang – mondtam, és
a szabad kezem ujjait végigtáncoltattam az egyre erőteljesebben merevedő farka
tövén. Ajkait egészen vékony, fehér vonallá préselte össze, én magam elnyílt
szájjal, puhán zihálva figyeltem őt, ahogy az ujjaim levándoroltak a golyóira,
és még lejjebb, a segglyukához.
- Bert, neeh-! – Egészen elakadt a lélegzete, és rögtön
utána a sarkai hangosan koppantak a padlón, ahogy megpróbálta összezárni a
lábait. A vérem vele énekelte a hangot. Vadító volt újra így hallani őt –
fuldokolva, és a nevemet nyögve.
- Gondolod, hogy máris készen állsz rám? – suttogtam a
fülébe, miközben a jobbik kezemmel kitapogattam a puha, szűk nyílását. A
pulzusom kihagyott egy ütemet, amikor a középső ujjam legfelső percét belé
dugtam. A teste azonnal megfeszült, és visszafojtott kiáltásának visszhangja
visszacsapódott ránk a láda tetejéről.
- Nem? – kérdeztem, miközben az egész ujjamat benyomtam
neki. – Jézusom, te szűkebb vagy, mint valaha! Frankie nem figyel az igényeidre
eléggé? – vihogtam a fülébe. Elvettem a kezem az arcától, és hirtelen ötlettől
vezérelve újra felvettem a fegyveremet. Amikor visszanéztem Gerardra, már nem
csak a száját, hanem a szemeit is feszesen összecsukta, mintha ki akarná magát
zárni az egészből. Az álla alá nyomtam a pisztolyt.
- Nyisd ki a szád!
El voltam ragadtatva attól, hogy rögtön reagált.
- Mi a baj? – köpte a szavakat, ahogy meglátta a fegyvert. –
Máris kifogytál az ötletekből?
Felnevettem, ő pedig összerezzent a hangra. – Csak próbálom
megkönnyíteni a dolgot neked, Gee – mondtam, majd az ajkai közé kényszerítettem
a pisztolyt.
- Szopd le!
Gerard lőtt felém egy mocskos pillantást, de azért rácsukta
a száját a pisztolyra. Elnéztem őt, ahogy ismét teli szájjal, megadóan dolgozik
a fegyver csövén, és máris éreztem a pulzusomat a farkamban. Persze megint túl
mélyre toltam, csak hogy lássam, ahogy Gerard arcát eltorzítja a fulladozás, aztán
hallottam, sőt, még éreztem is, ahogy apró fogai rákattannak a műanyagra.
Bevallom, eléggé elkapott a hév ezen a ponton, úgyhogy
amikor egy perccel később kihúztam a fegyvert a szájából, Gerard zavarodottan
nézett rám. Ez nem tartott túl sokáig, mi?
- Ha kész vagy, ha nem, Gee... – ziháltam, és leültem, hogy
az egyik lábát a vállamra kapjam.
- B-Bert – mondta bizonytalan hangon, mire én mániákusan
rávigyorodtam.
- Azt javaslom, hogy ne mozogj túl sokat – figyelmeztettem
vihogva, aztán minden további várakozás nélkül feltoltam neki a fegyver hegyét.
Vadul vonaglani kezdett a csípőjével, amikor rájött, hogy mit csinálok.
- Jézus Krisztus, mi a fasz van veled? – zihálta, hatalmasra
tágult szemekkel. – Vedd ki, Bert! Bert – AAAAUNNGH!!
De mást nem tehettem azért, hogy halljam a nyögéseit. És
annak ellenére, hogy nem az én farkam töltötte ki a szexi kis seggét, az
üvöltése olyan elégedettséget okozott, hogy képes lettem volna már attól
elélvezni, hogy hallgatom. Csak néztem, ahogy a pisztoly eltűnik Gerardban, direkt
lassan, centiméterről centiméterre toltam egyre mélyebbre. Annak ellenére, hogy
figyelmeztettem őt előre, egy pillanatra sem maradt nyugton – vergődött,
üvöltözött, káromkodott, és sikoltozott, amíg a fegyver már egészen a ravaszig
benne volt. Ahogy próbált helyet csinálni neki, a lábait még sokkal távolabbra
erőszakolta egymástól, mint lehetségesnek hittem volna.
- Ó, Istenem... Istenem, Istenem, BASSZA MEG! – kántálta
fájdalmas nyögések között, ahogy a fegyvert kihúztam, és betoltam neki. – Állj,
állj, Bert... Állj!
Lenéztem, és tökéletesen láttam, hogy miért vonyít annyira.
Azt nem tudtam megmondani, hogy kívülről, vagy belülről, de valahol felsértettem,
és az élénkvörös vére most megfestette a pisztolyomat, ahogy dolgoztam benne,
egyre gyorsabban, és durvábban.
- Ó, a picsába – morogtam, de vigyorral az arcomon, mert
közben Gerard is morgott, sokkal inkább kínjában, mint egyszerűen frusztráltan,
mint én.
Néhányszor még ki-be húztam a fegyvert, csak hogy
meggyőződjek, a belseje megfelelő, és jó sima lesz nekem, aztán eltávolítottam
belőle egy nedves ’puk’-kal. Gerard hirtelen abbahagyta a küszködést, és én
csak akkor jöttem rá, hogy milyen merev, és feszült volt a teste, amikor a
verítéktől csúszós végtagjai lazán leestek a földre, olyan hangos csattanással,
mintha direkt odaütött volna velük.
- Lazíts, Gee, még csak most jön a szórakoztató része –
mondtam, és fölé hajoltam, hogy kisimítsam a fényes hajszálait, amik a homloka
elé hullottak, teljesen eltakarva őt. A szemei csukva voltak, a szája pedig
kissé elnyílva. A vigyor leolvadt az arcomról.
- Gerard? – csattantam fel, és erősen megpofoztam – a feje
lazán oldalra billent, a homloka alig rándult meg tőle. A kurva életbe, a
legrosszabb időzítés. Talán egy kicsit túl durva voltam vele. Ez persze csak
azért volt probléma, mert azt akartam, hogy magánál legyen minden egyes perce
alatt annak, amit csinálok vele.
- A picsába – sóhajtottam, és valami kibaszott hülye okból
körbenéztem az üres konténerben, mintha a megoldás hirtelen kipattanhatna a
tudatalattim fogságából, és megjelenhetne ott a semmiben. Ez volt az első
hibám.
Túl későn vettem észre a felvillanó sárga foltot, és addigra
már késő volt – keményen csapódott neki az arcomnak. Azonnal oldalra estem, és
szédelegve elterültem a földön. Pislogtam, igyekezve kitisztítani a látásomat,
de még akkor is csak homályos benyomásaim voltak a világról, amikor nagy
nehezen felemeltem a fejem.
Gerard éppen a nadrágját rángatta felfelé, a saját pisztolyával
a kezében. Azt sem tudtam pontosan, hogy mikor szerezte meg tőlem, de nem is
volt időm ezen gondolkozni, mert éppen csak egy pillantást vetett rám, és már
rohant is az ajtó felé.
Felmordultam, és nehezen a lábaimra álltam, majdnem azonnal
visszaesve, mert alig találtam az egyensúlyomat. Botladozva szaladtam utána, és
szerencsémre nem jött rá időben, hogyan kell kinyitni a zárat, de amint
meghallotta a lépteimet maga mögött, megpördült, hátát az ajtónak vetette, és
egyenesen felém irányította a fegyverét.
- Takarodj vissza, Bert! – mondta remegő hangon. Tettem még
néhány lépést felé, mielőtt megálltam volna, először a fegyverére meredve,
aztán őrá. Bármennyire is sürgetett a idő, szántam egy pár másodpercet arra,
hogy szemrevételezzem, miféle véres kis produkciót hajtottam végre Gerardon.
Mocskos izzadtság borította az egész testét, és kócos haját, számos sötét
zúzódás tarkította sápadt bőrét szinte minden fellelhető szabad bőrterületen. Mindez
tökéletes ellentétben állt az én még mindig kifogástalannak mondható fehér
egyenruhámmal. A vér megalvadt az arca egyik oldalán, vörössége összekeveredett
a hajával, és ahogy lenéztem, láttam, hogy világos farmerjának belső oldalán is
rohamos iramban terjed a friss, élénkebb pirosság.
Az ábrándozásomat Gerard hangja szakította félbe.
- Hadd menjek el, Bert – kérte, de én csak arra tudtam
figyelni, hogy az ádámcsutkája idegesen mozog a száraz nyeldekléstől.
- Tudod, hogy ez nem fog megtörténni – mondtam lassan. Nem tűnt
túl meglepettnek a válaszomtól, de láttam, hogy millió gondolat versenyez
egymással azok mögött a szemek mögött. Azután a lélegzete is elakadt, amikor
közelebb léptem, megszűntetve minden távolságot a fegyvere, és a mellkasom
között. Pedig egy ideig tényleg azt hittem, hogy kihívás lesz, de ahogy
ránéztem, máris tisztában voltam azzal, hogy enyém a győzelem.
- Tedd meg, Gee – mondtam, és nem törődve a vágtázó pulzusommal
megragadtam a fegyver csövét, és egyenesen a szívemnek szegeztem. – Csináld,
különben tudod, hogy mit fogok csinálni veled. Adok neked egy esélyt arra, hogy
befejezd, amit elkezdtél, amikor elhagytál engem.
Majdnem hánytam a saját nyálas szövegemtől, de uralkodtam az
arcvonásaimon, mert tisztában voltam azzal, hogy Gerardra hatni fog. És igazam
is volt. Az ujja görcsösen simult a ravaszhoz, de végeredményben mindketten
tudtuk, hogy nem fogja megtenni. Mint mondtam, úgy tudtam olvasni belőle, mint
egy könyvből.
És ez igazán megható gesztus volt a részéről, de nem
törődtem az indítékaival többé. Túl kevés volt, és túl későn.
Gerard ujja hirtelen ellazult, és én csak erre vártam –
kitéptem a sárga pisztolyt a markából, és a hátam mögé hajítottam. Hangosan
csattant a falnak, és még mielőtt elült volna a zaj visszhangja a zárt térben,
Gerard már arccal a konténer forró fém ajtajának feszült.
Felmordult, és összeszorította a szemeit, ahogy
nekipréseltem, és karjait az oldalához húztam. A bilincs még mindig erősen
szorította a csuklóit, de a két felét összekötő lánc szétszakadt, és jó néhány
szem csúnyán el volt görbülve rajta.
- Kibaszott, olcsó BL/is szemét – motyogtam, de aztán nem
bírtam ki, és belevihogtam Gerard egyik festékkel (vagy vérrel) színezett
fülébe. Hátrahúztam a vállairól a dzsekijét, és durván megcsavartam az anyagot,
így az ráfeszült az alkarjaira, és máris újra képtelen volt mozgatni őket. Úgy
tűnik, Gerard végül beletörődött a sorsába, mert többé semmi ellenállást nem
tanúsított.
- Cuki kis mutatvány volt, Gee – mondtam. – De nem
késleltetheted tovább, most már tényleg itt az ideje, hogy rátérjünk a
lényegre.
Az ajkaimat nyalogatva megragadtam a nadrágja derekát, és teljesen
kikényszerítettem őt a mocskos ruhadarabból, aztán újra mögé álltam, és egy
kicsit széjjelebb rúgtam egymástól a lábait. Sietve elővettem a saját, újfent
félig kemény farkamat.
Ahogy a bejáratához illesztettem a hegyét, Gerard lehajtotta
a fejét, és keményen összeszorította a szemeit.
- Próbáld meg élvezni, Gerard. Tudod, hogy én fogom – mondtam,
nyelvemmel egyenesen a fülkagylójába nyalva a szavakat, aztán megragadtam a
csípőjét, és elkezdtem betolni neki.
Még mindig megdöbbentően szűk volt, azok után is, amit
tettem vele, és csúszós a vér ellenére, ami mindenhol bevonta a belsejét. Csak
a farkam hegyét toltam be neki, de már attól úgy összerándult, hogy akaratlanul
is kicsusszantam.
- Krisztusom, Gee, mi van veled? – nevettem, és újrakezdtem
az egészet. A levegő a mellkasában ragadt, amint egyre mélyebbre vezettem magam
belé, nekem pedig meg kellett támaszkodnom az ajtón, kezem az ő keze mellett,
mert olyan szédítő volt a gyönyöröm. Ó igen, éppen azért, mert attól a kis
gecitől kaptam.
- Szélesebbre! – mondtam kísérletképpen, és majdnem
meghaltam a boldogságtól, amikor engedelmeskedett nekem, és nagyobb terpeszbe
állt előttem. Dolgozni kezdtem egy ritmuson, hogy könnyebbé tegyem a dolgot
kettőnknek, de Gerard csak egészen halk, ziháló hangokat hallatott, ahogy
centiről centire mentem egyre mélyebbre. A válla minden ütemre rándult egyet.
Aztán egyszer csak meguntam, és bevágtam neki teljes
egészében, gyorsan, és keményen.
- Bert!! – nyögte, és ívbe hajolva borult az ajtóra. Nekem
is fel kellett nyögnöm attól, ahogy kimondta a nevemet, aztán odaszorítottam
remegő vállához az arcomat, és erősen beleharaptam a puha bőrébe, a nyaka, és a
rongyos póló gallérja közé. Addig vájtam belé a fogaimat, amíg nem éreztem,
hogy a vére a számba csordul, és hallottam, hogy erre megint csak nyöszörög
alattam. Arcát az ajtónak nyomta, és a teste lassan kezdett olyan forróvá
válni, mint a napégette lángoló fém, aminek én is támasztottam a kezem.
- Emlékszel, amikor még a városban csináltuk ezt? – búgtam a
fülébe saját élvezkedő morgásaim között. – Szeretted, ha kikötöztelek...
Az egyetlen válasz, amit kaptam, egy fojtott nyögés volt,
ahogy újra tövig nyomultam belé. A derekáról a farkára csúsztattam a kezem, és
éreztem, hogy csak félig kemény. Gúnyosan lebiggyesztettem az ajkaimat, államat
izzadt nyakához tapasztva.
- Nem szórakozol olyan jól, mint akkor?
- Te... fájdalmat okozol...! – mondta zihálva, mire újra fel
kellett nevetnem. Adtam a farkának néhány bátorító érintést, mire hangosan,
szédítően felnyögött, és bevágta a fejét néhányszor az ajtóba. Egy kicsit
ügyetlen volt a szétvert kezem, de úgy tűnt, azért még képes elvégezni a
feladatát, mert Gerard kezdett újra egyre keményebb lenni.
- Még több ilyet fogok csinálni, Gee... – mondtam, aztán egy
kicsit megharaptam a fülét. A jutalmam egy erőteljes ütés volt a fájós kezemre
a megvonagló csípőjétől. – Azért a kibaszott szexi hangodért!
- B-Ber-h... – lehelte, mire keményen ökölbe szorítottam a
kezemet a farkán, ugyanabban a pillanatban, amikor tövig belé vágtam. –
Istenem-!! – üvöltötte, és úgy csavargatta a testét, mintha lenne hova
menekülnie. Elhúztam a kezem a merevedésétől, hogy feljebb rángassam a pólóját,
szabaddá téve az egész mellkasát. Végigszántottam a ragacsos testén, és ügyeltem
arra, hogy közben a körmeimet áthúzzam a mellbimbóján is.
Én magam is nyögdöstem rendesen, ahogy ki-be mozogtam, és
Gerard feneke forrón szorult a farkam köré. Bár hagyta, hogy azt csináljam
vele, amit csak akarok, a teste még mindig ellenállt. Nem mintha bántam volna;
a megfeszült izmai miatt csak még szűkebb volt, és még nagyobb élvezet kefélni.
Másrészt viszont nem voltam biztos abban, hogy sokáig bírom ezt így, és a tény,
hogy nem még nem döntöttem el, mit fogok tenni vele, miután végeztem,
kibaszottul zavart.
- Fogsz még sikítani nekem, mielőtt végeznék, Gee? –
kérdeztem pimaszul vigyorogva, és keményen megcsavartam a mellbimbóját, hogy
ilyen módon csikarjam ki belőle a választ. Furcsa, fuldokló hangot hallatott,
és a háta újra ívbe feszült, amitől a hasa egészen a forró ajtónak simult.
- Menj, és... baszódj meg, Bert... – mondta. Nehéz volt
komolyan venni, amikor gyakorlatilag nyögte a szavakat.
Nevettem, és gyorsítottam a tempón. Gerard lába remegni
kezdett, és én játszottam a gondolattal, hogy engedem a földre omlani, csak
hogy lássam az esését. De közben egyre türelmetlenebb is lettem.
- Bassza meg – motyogtam, ahogy a kezemet elhúztam a
mellkasától, és újra a csípőjére csúsztattam. Lejjebb engedtem a fejem, és csak
akkor vettem észre, hogy Gerard tulajdonképpen mennyire vérzik. Eddig is
éreztem, hogy a sűrű, csúszós nedvesség végigfolyik a farkamon, de most már láttam,
hogy teljesen befestette a nadrágom elejét, szinte egészen a cipőmig. A
meztelen lábaira fröcskölt.
- Mekkora mocskot csinálsz – ziháltam, és az eddigieknél is
durvábban löktem neki a csípőmet. Még én is kibaszott csillagokat láttam tőle!
Nem hiszem, hogy Gerard hallott engem, mert abban a pillanatban hangosan felüvöltött,
és a teste megtántorodott az enyém alatt. Nyeltem egyet, és a fülébe kuncogtam.
- Hiányzott ez a hang – mondtam, miközben előrevontam a
kezem, és újra dolgozni kezdtem a farkán. Lehunytam a szemem, és röhögtem, mert
tudtam, hogy nem hisz nekem. De tényleg hiányzott – csak a hangja. Annyira
szarul voltam, és úgy kiakadtam, amikor lelépett! És akkor, annál a pontnál, csak
azért voltam hajlandó kiverni neki, hogy olyan közel legyünk egymáshoz, ahogy
azelőtt voltunk. Ki nem szarja le, hogy milyen kibaszottul szánalmas vagyok
emiatt? Én biztosan teszek rá.
Úgy éreztem, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre kerülnék
bele minden egyes mozdulattal, még akkor is, amikor ez már ellenkezni látszott
az anatómia törvényeivel, vagy mi a szar. És minden mozdulattal együtt egyre
élesebben tudtam, hogy hamarosan vége lesz.
Gerard végül már komolyan üvöltözött, mintha minden
erőszakot, amit eddig tettem rajta, egyszerre akarna kiadni magából. A hangja
addig visszhangzott vissza a konténer fém falairól, míg úgy nem éreztem, hogy
teljesen körbevesz. Azt akartam, hogy sose legyen vége.
- Bassza meg, ANNNNGH, Bert, hagyd abba – ISTENEM! –
kiáltozta Gerard, ahogy testét az ajtónak taszítottam, aztán hirtelen
megdermedt, én pedig még egyszer keményen megszorítottam a farkát. Üvöltve
élvezett el, teste vadul rángatózott köztem és az ajtó között, és forróságát a
kezemre spriccelte. Elégedetten nyögtem fel, és éreztem, hogy én is egyre
gyorsabban közeledek afelé a pont felé. Az arcához emeltem a spermájától ragadó
kezemet, és ujjaimat erőtlen ajkai közé kényszerítettem. A saját számat még
utoljára a véres sebhelyre szorítottam, amit nemrég hagytam a nyakán, olyan
mélyre löktem belé a farkamat, amennyire csak tudtam, és alig éreztem, hogy
közben a fogai az ujjamra csattantak. Ezer napnyi frusztráció, és fájdalom
szabadult ki belőlem egyszerre.
- Kibaszott Jézus Krisztus, Gerarrrrd... – nyögtem a bőrébe.
El kellett engednem őt, amíg rajta voltam az orgazmus kurva hullámán, hogy a
válla mellett átnyúlva a másik kezemmel is a forró fémnek támaszkodjak, és
ezzel teljesen az ajtónak szorítottam erőtlen testét.
Utána még percekig csak álltam ott, és hallgattam, ahogy
kapkodjuk a levegőt mindketten, aztán nagy nehezen összeszedtem magam, és
tettem egy lépést hátra. Gerard egyszerűen térdre rogyott az ajtó előtt, egyenesen
egy tócsányi vérbe, és gecibe, és tökéletesen jól láttam, hogy mindez a
combjáról csorgott le alá. A vállai enyhén rázkódtak, miközben igyekezett
normalizálni a légzését. Lenéztem magamra, és láttam, hogy a farkamat az ő vére
borítja, a kezemen pedig, amit a szájába dugtam, friss, csúnyán vérző seb
éktelenkedik.
- Végeztél...?
Felnéztem Gerardra, miközben azzal babráltam, hogy a
farkamat visszategyem a gatyámba.
- Mi? – kérdeztem.
- Végeztél? Mehetek? – motyogta Gerard halkan, mire valami
dagadni kezdett bennem; a nagyon is ismerős düh. Azután, amit tettem vele –
ahogy megkeféltem – hogy a picsába képes ilyen nemtörődöm lenni? Csikorgattam a
fogaimat, és újra megközelítettem, kinyújtott kézzel, és akkor hirtelen
mindketten meghallottuk.
- Party Poison!
- Gerard!
Gerard megemelte a fejét, és a felnézett a konténer
kisebb-nagyobb lyukakkal borított tetejére. Ez volt az első alkalom, hogy könny
nyomait láttam mocskos, vérfoltos arcán. Megfordultam, felvettem a földről a
pisztolyomat, ami még mindig Gerard vérétől csillogott. Egyenesen az arcába
irányítottam.
- Kelj fel!
Visszanézett rám, ostoba, olvashatatlan tekintettel.
- Azt mondtam, kelj fel, baszd meg!
Grimaszolt, aztán megmozdította a lábait, éppen csak egy
kicsit. Felnyögött, előrehajolt, és a fejét az ajtónak nyomta.
- Bert, nem tudok – mondta szánalmasan. Odaléptem hozzá,
megragadtam a felkarját, és talpra állítottam. Röviden felkiáltott, aztán
lehajtotta a fejét, jóval csendesebben nyögdösve, míg én lehajoltam, hogy
felvegyem a nadrágját a földről.
- Srácok, hallottam őt! Errefelé! – hallatszódott
odakintről, egyre közelebbről. Felismertem Ray hangját.
- Vedd ezt vissza – mondtam neki, aztán a dzsekijét durva
mozdulattal visszarántottam a vállára, hogy tudja mozgatni a karjait. Két rövid
lépéssel odamentem az ajtóhoz, és egyetlen mozdulattal kinyitottam a zárat,
amivel Gerard nem boldogult. Amikor visszafordultam, éppen húzta vissza a
nadrágját, lassan, és megfontoltan.
- Tudod, hogy meg fognak ölni – mondta, mire én csak
meredtem rá némán. Nyugodtan nézett vissza rám, a világ összes kibaszott
arcátlanságával, annak ellenére, hogy nehezére eshetett még egyenesen állni is az
után, hogy olyan keményen megkúrtam. Szemmel láthatóan sokkolta, amikor
elvigyorodtam.
- Mi a faszt érdekel az engem? Megkaptam, amit akartam.
Gerard arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott, valami
olyasmire, amit nem tudtam értelmezni. Talán kár. De hát mindig is kibaszott jó
volt ebben.
Odasétáltam hozzá, és újra megragadtam a karját. Egy
másodperc sem telt el, máris dörömböltek az ajtón.
- Gerard? – kiáltotta Mikey.
Gerard még csak rám sem nézett, amikor visszakiabált.
- Itt vagyok!
Nem rezzent, amikor a fegyverem csövét a halántékához
nyomtam.
Az ajtó kitárult, és láttam, hogy a három barátja odakint
áll. Egyetlen pillantással felmérték a helyzetet, aztán egy emberként emelték a
fegyvereiket rám.
- Bert? – kérdezte Frank, komikus módon kibaszott nagyra
tárt szemekkel. Látszott rajtuk, hogy készek megölni, és én csak vigyorogtam
rájuk, és mind a négyünk ujja keményen simult a négy fegyver ravaszára-
- Állj! – kiáltotta Gerard hangosan, mire mindannyian
megálltunk. Csend volt, és ő még mindig nem volt hajlandó rám nézni, amikor
megszólalt.
- Takarodj innen, Bert!
- Mi? – kérdezte Frank és én egyidőben. Gerard végre rám
nézett, és a szemei úgy teli voltak kibaszott megértéssel, hogy le akartam lőni
miatta. De nem tettem.
- Azt mondtam, takarodj! Gyerünk! – motyogta, és elhúzódott
tőlem. Csak bámultam rá. Már teljesen felkészültem arra, hogy meg fogok halni,
és arra számítottam, hogy ő boldogan hagyni fogja, különösen azután, hogy...
- Mi a faszt beszélsz, G... – kezdte Mikey, de Gerard
félbeszakította.
- Hadd menjen, srácok.
El se hittem, hogy lassan leengedték a fegyvereiket, és
elálltak az ajtóból. A legtöbbjüket meg tudtam volna ölni, mielőtt egyáltalán esélyük
lett volna visszalőni, és nem voltam biztos benne, hogy miért nem teszem meg.
Odamentem az ajtóhoz, és visszafordultam, hogy még egyszer
Gerardra nézzek.
Az utolsó dolog, amit mondott nekem, mielőtt elhúztam volna
onnan, egyenesen az üres kocsimhoz, elsétálva az embereim halott teste mellett,
ez volt:
- Soha többé nem akarom látni a kibaszott arcodat.
És máris alig vártam, hogy újra tegyek arra, mit akar, és a
kezeim közé kaparintsam még egyszer.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése