Pretty Low

Ez volt az első fordításom valaha, úgyhogy vitathatatlanul nem tökéletes. Viszont Bert/Gerard, és nagyon mocskos, és nagyon szexi.
Itt az eredeti: http://ink-demon.livejournal.com/879.html
18+, gunplay

Pretty Low

Rögtön tudtam, hogy mit akarok csinálni, amint megpillantottam az autót.

Már hetek óta követtük a Killjoyokat, éppen az utasítás szerint, de a kurva életbe, igazából leszartam, hogy Korse mit akar. Az indítékai semmit sem jelentettek nekem, viszont ott voltak a Killjoyok... Megvolt a magam oka, amiért beléptem a BL/indbe, és ez volt az. Nos, ez, és a tabletták.

Megfogadtam, hogy megérem ezt a percet, amikor megláttam azokat a posztereket Battery Cityben, takaros sorokban a téglafalakra ragasztva, végig a hosszú utcákon. Nem is olyan régen a szokványos hirdetések mellett felbukkant négy egészen másmilyen plakát. Nagyon gyorsan kezdett egyre több példányban fellelhetővé válni a város különböző pontjain, és egyre több helyet követelni az érdektelen reklámok között. És én tudtam, amint megláttam az arcát, a hatalmas piros X ellenére, ami majdnem teljesen takarta, és még a kifakított, vörösre festett kurva kis kóc alatt is, felismertem őt a hülye szempilláiról, és azokról az ajkakról... Bassza meg, bárhol felismerném a száját. Szóval elmentem, és felírtam a nevem arra a kibaszott papírra. S/C/A/R/E/C/R/O/W csatlakozási kérelem.

Rohadt sok szarság történt azóta, és kibaszott sok elcseszett dolgot kellett csinálnom, hogy eljussak idáig. De már nem számít. Többé már nem, nem akkor, amikor annyira közel járok.

Szinte már éreztem az ízét a számban.

Az ég felettünk kék volt, mint mindig a Kaliforniai sivatag hőségében, kurva rikító kék. A hőmérséklet valószínűleg izzasztó lehetett a kocsiban, de én alig érzékeltem, azzal voltam elfoglalva, hogy izgatottan néztem a sokat ígérő képet magam előtt.

A kocsi üres volt. Ott állt a szintén teljesen üres, hatalmas tengerparti kikötőben, ahol ameddig csak el lehetett látni, óriási, kifakult konténerek pihentek rendetlen össze-visszaságban. Egy kibaszott nagy labirintus volt az egész, tudtam én, de túl közel voltam ahhoz, hogy csak úgy hagyjam, hogy ilyen apróság az utamba álljon.

- Hívom Korsét – mondta Eugene a hátsó ülésen. Istenem, az faszfej Eugene. Utáltam a kibaszott seggfejet, hugyozni se tud anélkül, hogy ne hívná előtte Korsét.

- Hívd, és én kiverem az összes rohadt fogadat – mondtam, és fenyegetően kihúztam a pisztolyomat a tokjából. Eugene rögtön bekussolt, és tudtam, hogy nem lesz itt több ilyen Korse-szarság, amíg én azt nem mondom. A visszapillantó tükrömből láttam a másik seggarcot, Harveyt, ahogy vigyorog. Őszintén szólva nem ismertem annyira jól a srácot, csak nemrég csatlakozott a csapatomhoz a legutóbbi fickó helyett, aki meghalt, Ben, vagy Bill, vagy valami ilyesmi. Csak abból gondoltam, hogy seggarc, hogy még nem találkoztam olyannal az egységből, aki ne lett volna az.

- Mi az akcióterv, Bert? – kérdezte a mellettem ülő Mick, aztán megnyalta a száját, és felhúzta a Drac-maszkot. Azt kell mondjam, hogy Mick volt a legkevésbé seggfej az egész csapatomból. Mindig kész volt egy kis alkalomadta, nem is egészen törvényes öldöklésre, csak úgy, mint én. És tudtam tisztelni ezért.

- Bemegyünk, és megkeressük őket – mondtam, ujjaimmal a saját olcsó, műanyag maszkomat tapogatva, és a horizontot pásztázva. – Ha meglátjátok valamelyiket, lelövitek, de a piroshajút, őt hagyjátok meg nekem.

Láttam, ahogy azok ketten ott hátul váltottak egy pillantást, mielőtt felhúzták volna az álarcukat, és előrángatták volna a fegyvereiket. Nem voltam biztos abban, hogy azért, mert zavarta őket, hogy nem kértünk közvetlen engedélyt az akcióra, vagy mert izgatottak voltak a Killjoy-vadászat miatt. Vagy talán csak tökéletesen tudatában voltak annak, hogy milyen izgatott vagyok abban a pillanatban. Nem igazán vettem a fáradtságot arra, hogy törődjek ezzel, komolyan.

Kinyitottam az ajtómat, jelzésként a többiek számára, hogy tegyék ők is ezt, és vigyorogva magamra rántottam a műanyag arcomat.

- Na gyerünk, srácok, kapjuk össze magunkat, és csináljuk! – kuncogtam, a konténerek felé véve az irányt. Hallottam, hogy követnek, de igazából tőlem akkor már csinálhattak akármit, onnantól kezdve nem az én problémám volt. Útban a labirintus felé átugrottam a Killjoyok színesre mázolt, idétlen pókkal díszített kocsiján, és közben berúgtam az egyik ablakát, remélve, hogy ezzel a zajjal kiugratom őket a fészkükből, akárhol is legyen az.

- Húzd ki a konnektorból, Mick! – szóltam hátra a vállam fölött, és ő visszakiabált egy „igenis”-t nekem. Egyszerűen, gyakorlott mozdulatokkal mozgásképtelenné tette a kibaszott járgányukat, hogy még véletlenül se legyen esélyük csak úgy lelépni innen.

Pár perc múlva már a konténerek útvesztőjében bolyongtam, és a pulzusom az egekben járt. Tisztán, egészen forrón éreztem a lüktetést – felkúszott a nyakam bőrén, gyorsabban és keményebben, mint bármikor, amikor Mick és én ledobtuk az egyenruháinkat, vagy a városból meglógva levadásztunk néhány kis Zóna-patkányt. Bassza meg, ez az az izgalom volt, hogy újra látni fogom őt, tudtam. Keményen, lövésre készen szorítottam a fegyvert a markomban, a lélegzetem hangosnak hatott a műanyag maszkom alatt, és elképzeltem, hogy mit fogok mondani, hogy mit fogok tenni...

Nagyon sokáig minden csendes volt. Csak kanyarogtam körbe-körbe a ládák, és rekeszek között, ezerszer hittem azt, hogy a következő fordulónál találok majd valamit, és minden egyes alkalommal, amikor a hátam mögé lestem, arra számítottam, hogy megpillantom az arcát. De jó ideje egyáltalán semmit sem láttam, már a saját csapatomat sem.

És aztán, éppen amikor már vissza akartam fordulni, hogy keressek valami más utat, hirtelen fegyvertűz hangját, majd kiáltást hallottam. Nem lehettem biztos abban, hogy ki volt az, de abba az irányba indultam, és a vérem száguldozni kezdett az ereimben. Nem sokkal később aztán meghallottam azt, amit igazán szerettem volna hallani.

- Mikey!

Rögtön irányba fordítottam a fejem, és nem lehet tévedés – az ő hangja volt. És az erősségéből ítélve, nagyon közel volt, kibaszott közel.

Azonnal nekiindultam, mint egy véreb, aki szagot fogott, csak jóval óvatosabban, sietve kerülgetve a málladozó ládákat, amik rozsdás folyosót rajzoltak körém, és mocskot izzadtak fakó fém-falaikon. Végül egészen találomra átfordultam egy sarkon, mintha maga a kibaszott Isten vezetett volna arra. És tudtam, hogy kurva közel vagyok, mielőtt megláttam volna.

Négy láda kereszteződésében állt, és azokkal a nagy, elcseszett szemeivel idegesen vizslatott egyik irányból a másikba. Tudtam, hogy a testvére után kutat.

Mindig is annyira aggódott a kicsi Mikeyért.

Sárga pisztolyát lazán tartotta egyik kezében, és úgy tűnt, nagyon igyekszik fülelni akármilyen zajra, ami nem a saját hangos zihálása, és amitől nyilván semmit sem hallott. A picsába, még én is alig hallottam bármit is azon kívül! De annyira közel álltam, hogy kezdtem aggódni, mégis meghallhat engem, és nem voltam hajlandó elbaszni a talán egyetlen esélyemet. Lassan, minden hang nélkül visszahúzódtam amennyire csak tudtam az egyik láda mögé, aminek takarásából én is alig láttam őt. Hirtelen megpördült maga körül, fürgén, és majdnem egyensúlyát vesztve.

- MIKEY! – kiáltotta, pontosan a búvóhelyemmel ellentétes irányba fordítva a fejét, és azzal együtt minden figyelmét. Meg is volt a tökéletes alkalmam.

Nem vártam másodikra, előugrottam, és a következő másodpercben már rajta voltam.

Megragadtam a torkát, és a meglepetés erejével könnyedén a földre is küldtem. Az elhaló, ijedt nyögés, ami kibukott belőle ahogy szorongattam, zene volt a kibaszott füleimnek. A fegyvere elrepült, amikor a földre zuhant, viszont vele együtt én is elestem. Igyekeztem felette maradni, és arccal lefelé a talajra szorítottam őt, miközben keményen ütött hátrafelé, de csak a mellkasomat érte el, és azt meglepően rezzenéstelenül bírtam.

- Kibaszott Drac, takarodj a pokolba! – üvöltötte, és hirtelen csillagok táncoltak a szemem elé, és vér szökött a számba, ahogy könyökével eltalálta az arcomat. Kis fasz.

Egy pillanatra elszédültem, ezért gyengült a fogásom rajta, és ennyi elég is volt neki ahhoz, hogy kitépje a torkát a kezeim közül. Felállni már nem volt ideje, így csak kézzel-lábbal igyekezett előrefelé kúszni, hogy lerázzon magáról, és persze a fegyvere irányába. Majdnem teljesen kimászott alólam, míg próbáltam magamhoz térni, szinte vakon kellett utána kapnom – megragadtam a bokáját, és erősen hátra rántottam, éppen időben, mert a ujjai hegyével már kishíján elérte a pisztolyát. A frusztrált kiáltásától még inkább megugrott a pulzusom, de uralnom kellett a helyzetet, különben veszítek. Szerencsére ő sokkal vékonyabb lett azóta, hogy utoljára találkoztunk, én viszont összeszedtem némi erőt a S/C/A/R/E/C/R/O/W egység edzései alatt. Végülis valamire csak jó volt az a kurva hely.

Fürge mozdulattal megfordítottam a pisztolyt a kezemben, így most a csövét szorongattam, és a nehezebbik felével keményen halántékon vágtam Gerardot. Elégedett voltam a hangos csattanással, ahogy a műanyag találkozott a csonttal, ő pedig rögtön összecsuklott alattam. Megragadtam az alkalmat, hátrarántottam a kezeit, és a hátsó zsebemből előhúztam a bilincseket, amiket általában az őrizetbe vett Zóna-szökevényeknek tartogattunk. Eddig nem igazán volt lehetőségem arra, hogy használjam, jobban szerettem egyszerűen csak lőni.

Visszaültem a derekára, alaposan megcsodáltam a kétkezi munkámat, de azt már nem akartam megvárni, míg mozgolódni kezd alattam. Alig tudtam lélegezni abban a kibaszott műanyag zsák-szerű maszkban, de nem voltam kész arra, hogy lásson engem – még nem. Mielőtt egészen magához tért volna, óvatosan felálltam, és körbenéztem. Nem lehettem biztos abban, hogy senki sem hallotta a kiáltásokat, szóval ott nem tehettem semmit, találnom kellett valami rejtekhelyet.

Megragadtam Gerardot a dzsekijénél fogva, és az egyik láda felé vonszoltam. Biztos, ami biztos, útközben felvettem a földről a pisztolyát, és vittem magammal azt is, hátul az övembe tűzve. Kinyitottam az egyik rozsdás, zöld konténert, aminek az ajtaja szörnyű hangon nyikorogva, nehézkesen tárult ki előttem, és megcsapott a belülről áradó bűzös hőség – de üres volt, tehát éppen tökéletes. Szar, penész, és korrózió-szaga volt – szintén tökéletes.

Hatalmas, természet alkotta lyukak tátongtak a tetején, amiken napfény szűrődött be az egyébként vaksötét térbe.

- Jackpot – énekeltem magamban, ahogyan behúztam foglyom erőtlen testét a konténerbe. Pár méter után arccal lefelé a földre löktem, és visszamentem, hogy magunkra zárjam az ajtót. Miután nehézkesen becsavartam a fura zárat belülről, az egyetlen dolog, amit hallottam, kettőnk légzése volt, ami hangosan visszhangzott a csendben.

Lenéztem rá, és alig tudtam elhinni, hogy végre megtörténik... Hónapokon keresztül odaadóan dolgoztam ezért a pillanatért – vagy talán évek voltak? – és most végre elérkezett.

És, a kurva életbe, a farkam felállt a büdös, fullasztó hőségtől.

Gerard próbálta gyenge, remegő lábait maga alá hajtani, hogy fel tudjon állni, én egy kicsit közelebb sétáltam hozzá, hogy egyetlen mozzanatát se szalasszam el. Azt hiszem, tényleg rohadt durván odasóztam neki, mert hajánál vörösebb árnyalatú vérpatak tetoválta a sápadt arca egyik oldalát.

- ...rni...

- Hm? – kérdeztem vissza, próbálva rövidre fogni a szavaimat, mert attól tartottam, hogy felismeri a hangomat. Lassan felemelte répavörös fejét, és szemeit az enyémekbe mélyesztette.

- Azt mondtam, hogy ha a többieknek bántódása esik, kibaszottul ki foglak nyírni.

Lassan pislogtam rá. Az intenzív pillantásától végigfutott a lüktetés az ágyékomon, és furcsa volt, hogy nem tűnik fel neki, akármennyire is bámul. Nevettem, és megráztam a fejem. Vicsorgott, ahogy még közelebb léptem hozzá, és úgy tűnt, akar mondani még valami mást is, de megragadtam a vállát, és durván a hátára fordítottam. Azok a szánalmas szempillái egymásra zárultak egy pillanatra, és a szemöldöke összeszaladt a fájdalomtól, ahogy az összebilincselt kezei a hátába mélyedtek. Ja és igen, nekem is nehéz lenne mozogni, ha valaki úgy fejbevágna, mint én őt az előbb.

Fölé guggoltam, két lábam a dereka két oldalánál, könyökömmel a térdeimen támaszkodva. Fehér pisztolyom még mindig a kezemben tartottam, és lazán felé irányítottam.

- És mire gondoltál, mit fogsz csinálni ebben a pozícióban? – kérdeztem végül, elnyújtva a szavakat, kiélvezve az uralkodói helyzetem. Újra kinyitotta a szemeit, és valami villant mögöttük, ahogy felnézett rám. A pulzusom újra a legvadabb rock ütemét verte, ahogy a tekintetébe mélyedtem – tisztán hallotta, de nem akarta elhinni. Egészen pontosan tudom, hogy mi játszódott le benne – Gerard mindig is nyitott könyv volt a számomra.

Semmit sem felelt, de máris sokkal kényelmetlenebbül érezte magát, mint egy perccel ezelőtt. A lába rángatózott alattam, ahogy küszködve igyekezett szabadulni.

Elvigyorodtam a maszk mögött. Egyszerűen nem bírtam tovább.

- Mizu, Gee? Eléggé csendesnek tűnsz – mondtam, és a szikra a szemében végre teljes felismeréssé lobbant.

- Bert – nyögte ki, azelőtt, hogy levegőt vett volna a szóhoz. Elvigyorodtam, lehúztam a Drac-maszkomat, és hanyagul elhajítottam.

- Ez a helyzet kezd pokoli szexi lenni – mondtam, és lenéztem Gerardra, ezúttal a saját arcommal. Döbbenten nézett vissza rám. – Mi van Gerard? Nem is örülsz, hogy látsz? Ennyi idő után? – kérdeztem, aztán hangosan felröhögtem. A magas hang hisztérikusan pattant vissza a falakról. – Ó, várjunk csak. Azt hiszem, most már Party Poison, nem igaz? – Lenyúltam a homloka elé hullott néhány szál hajához, hogy játsszak egy kicsit a fénylő pirossággal.

- Bert... – ismételte meg, és a tekintetünk újra találkozott. Én a leginkább azzal voltam elfoglalva, hogy egy tincsét a két ujjam között tekergettem. Vártam, hogy folytassa, és akkor az arcán egy vigyor jelent meg. Na erre nem számítottam.

- Mindig is tudtam, hogy bárkinek képes vagy kurvulni bármilyen anyagért, de a BL/i még tőled is sok egy kicsit – mondta, mire a pulzusom megugrott megint, ezúttal más okból. A kezem megállt a hajában, de csak annyi ideig, míg megragadtam egy egész marokkal, és a piros szálakba akasztva ujjaimat, hátrarántottam a fejét. A szája elnyílt, ahogy felszisszent a fájdalomtól, és én éltem a lehetőséggel –  a pisztolyom csövét az ajkai közé toltam, mélyen a szájába.

Keményen zihált, és a csípőjét reflexszerűen feltolta, ahogy küzdött a levegőért. Egy kicsit hagytam, hadd szenvedjen, aztán lejjebb engedtem a fejét, hogy könnyebben tudjon lélegezni, de a fegyvert szilárdan a helyén tartottam. Egy részem meg akarta húzni azt a kibaszott ravaszt ott azonnal, és ez félreérthetetlenül kiülhetett az arcomra, mert Gerard összerezzent egy kicsit, ahogy zavaros szemeivel rám pillantott. De visszafogtam magam.

- Vicces vagy, mint mindig. – Elvigyorodtam, és a pisztoly csövét a nyelvéhez nyomtam, hadd kóstolja csak meg az égett műanyag ízét. A vállai hátracsavarodtak, ahogy feleslegesen rángatni kezdte a bilincsét, hogy szabaduljon, de ezzel csak annyit ért el, hogy a háta ívbe hajlott tőle, és a csípője nekem feszült. Ennyi elég is volt ahhoz, hogy a vérem újra felforrósodjon.

- De nem a drogok miatt csatlakoztam, Gerard – mondtam, miközben megforgattam a fegyvert a szájában, és ezzel együtt még mélyebbre toltam, de aztán még időben kijjebb is húztam, nehogy megfojtsam vele. Imádtam a kis fuldokló hangokat, amiket kiadott, és az érzést, ahogy vonaglik alattam. – Nos, nem kizárólag azért. – Újra vigyorogtam, és keményebben szorítottam a haját. Megdermedt a fájdalomtól, és a szemei lecsukódtak, amikor a fegyver csöve túl közel került a torkához.

- Emlékeztet a régi időkre, Gerard? – kérdeztem egy kis idő múlva, mire kinyitotta a szemeit, hogy felnézzen rám. – Mindig is csak akkor volt elég nagy a szád, amikor pofáztál.

- ’A’e’ – nyögte Gerard a fehér műanyagtól a szájában érthetetlenül. Végül kihúztam a pisztolyt, és néztem, ahogy a nyála végigfut az állán, és ahogy megkönnyebbülten kapkod levegő után.

- Fontos annyira, hogy elismételd? – kérdeztem cinikusan. Nyelnie kellett néhányat, mielőtt meg tudott volna szólalni, vagy egyáltalán a szemembe tudott volna nézni.

- Azt mondtam, hogy baszd meg, Bert – lihegte. – Megvolt az okom arra, hogy magam mögött hagytam azokat az időket, és téged. Őrült vagy, és ezt bizonyítja a tény is, hogy most itt vagyunk.

Hirtelen elengedtem a haját, mire a feje erőtlenül esett a padlóra. Egy kicsit oldalra fordította, és hangosan köhögött, még mindig nagy kortyokban szívva magába a levegőt. Egy percig csak hallgattam a küszködését.

- Igen, azt hiszem, őrült vagyok – mondtam elgondolkozva forgatva a pisztolyt a kezemben. Gerard a szeme sarkából nézett rám. – Szóval nem lehet jogosan hibáztatni azért, amit most tenni fogok.

Ez meghozta végre azt a hatást, amit annyira akartam – Gerard nehézkesen abbahagyta a köhögést, és újra felém fordította a fejét. Láttam a félelem első hullámát a szemeiben, és a vérem rögtön az ágyékomba tódult tőle. Mosolyogtam, és a még mindig nyálától nedves fegyverem csövét használtam arra, hogy kisimítsam a haját az arcából. Alig vártam, hogy lássam azt az édes kis pofiját a fájdalomtól eltorzulva.

- Mondtam már neked, hogy milyen szép vagy? – tűnődtem, az arca vonalát rajzolva végig a pisztoly hegyével. – Mint egy kibaszott lány – dúdoltam.

- Bert, nézz már körül! – csattant fel hirtelen. – Mikey, Frank és Ray odakint vannak! Nem akarod igazán veszélyeztetni őket, ugye? – kérdezte rekedt hangon. Azon a hangján, amit annyira imádtam korábban.

Visszavontam a pisztolyomat az arcától, és elvigyorodtam.

- Szóval az egész banda itt van, mi? – kérdeztem, és Gerard hallgatott, várva a folytatást.

- A aggodalmad nagyon megindító, Gerard. Mindig kiállsz a barátaid mellett, mi? – A vigyor lassan leolvadt az arcomról. A késztetés, hogy lelőjem, lassan visszakúszott a mellkasomba, és csiklandozta a mutatóujjamat a ravaszon. – Komolyan meghatódnék rajta... ha nem hagytál volna ott a városban, egyedül megrohadni! – a végére már kiabáltam, és hirtelen dühömben lendülettel arcul csaptam. Olyan szerencsétlenül sikerült ütnöm, hogy még csak össze sem rándult tőle igazán, ellenben nekem valami kattant a csuklómban, és tudom, hogy még ő is hallotta.

A fájdalom végigszaladt az egész karomon, és olyan elviselhetetlennek tetszett, hogy azonnal fel kellett állnom, és elfordulnom tőle, hogy ne lássa a nyomoromat kiülni az arcomra. Erősen szorítottam magamhoz gyorsan zsibbadó kézfejemet.

- Bert... – kezdte Gerard megint. Annak a kis fasznak még volt bátorsága ahhoz, hogy kinyissa a száját! Ha az előbb nem csesztem volna szét a kezem, tuti, hogy abban a pillanatban gondolkozás nélkül végeztem volna vele.

- Fogd be a pofád, Gerard – kiáltottam rá a vállam fölött. Még mindig erősen szívtam a fogamat, de kísérletképpen ökölbe szorítottam a kezem, mire újabb artikulátlan üvöltés szakadt ki a torkomból, mert, a kurvaisten, tényleg kibaszottul fájt

- Bert – ismételte meg, mire felé pördültem. A fegyveremet egyenesen az arcának szegeztem, és pár lépéssel megközelítettem.

- Te sosem tudtad, hogy mikor kéne tényleg elkussolnod – mondtam, mire csak nézett rám rezzenéstelenül. A közönye olyan kibaszottul kiborító volt! Csinálni akartam valamit, bármit, ami megérinti azt a faszfejet, hogy legalább egy kicsit aggódjon azért, hogy esetleg megölhetem.

De rá kellett jönnöm, hogy valószínűleg nem fél a haláltól annyira, mint a legtöbb ember.

Akkor mégis mi a faszt csinálhatnék?

Eldobtam a fegyveremet, és visszamentem Gerardhoz, megtorpanva a lábai mellett. Durván rántottam le róla a csizmáit, és a pisztolyom után hajítottam őket, aztán a térdei közé ereszkedtem, kapkodó, ideges mozdulatokkal szétrángattam az övét, és hamarosan már a nadrágja sliccével bajlódtam. A fájdalom a kezemben iszonyatos volt, de túl messzire mentem ahhoz, hogy érdekeljen.

- Bert – mondta elakadó lélegzettel, amikor az ujjatlan, fehér bőrkesztyűbe bújtatott kezem a köldöke alatt járt. – Állj. Ne... Kérlek, ne csináld ezt.

Megálltam, és felkúsztam a testére, hogy a szemeibe nézzek.

- Legutoljára én éppen ugyanezt mondtam neked... Emlékszel?

Összerezzent a szavaimtól, és elfordította a fejét. A működőképes kezemmel megfogtam az állát, és visszakényszerítettem, hogy lássam a tekintetét.

- Mit mondtál nekem akkor, Gerard?

- Bert, nem kell...

- MIT mondtál? – üvöltöttem, és erősen a földhöz csaptam a fejét. Rövid sikoly volt a válasza, ami egyenesen a véremnek szólt – még őrültebb iramban kezdett száguldozni az ereimben.

- Én... – kezdte, pislogva a fájdalomtól. Vércseppek jelentek meg a feje körül a padlón. – Azt mondtam... hogy semmit nem akarok tőled, csak távol lenni – lehelte halkan, és szinte hallottam, ahogy akkor mondta, gyomorforgatóan lenéző, éles hangon.

- Így van. És nézd csak, milyen messzire jutottál! – vihogtam. Gerard kinyitotta a száját megint, hogy feleljen, de én azonnal visszalöktem a fegyverem az ajkai közé, még mélyebbre, mint az előbb. – Nemsokára le fogom cserélni, ne aggódj – sziszegtem, és egyelőre ott hagytam a szájában, hogy lemásszak róla, és befejezzem, amit elkezdtem.

A nadrágja szélébe akasztottam az ujjaimat, és rögtön az alsójával együtt lehúztam róla, egészen a bokájáig, hagyva, hogy összepöndörödjön lent az anyag. Felálltam, és újra megfogtam a szájába ékelt pisztolyt, aztán megragadtam a dzsekije hajtókáját is. A legközelebbi falhoz vonszoltam, és keményen hozzávágtam, gyakorlatilag felkenve rá a testét, aztán elengedtem, és a pisztolyt is kihúztam a torkából. Azonnal lerogyott, csupasz segge hangosan csattant a konténer fém talaján, aztán, egészen a térdére hajtva a fejét, még kétségbeesettebben köhögött, mint az előbb.

Gyorsan kikapcsoltam a nadrágomat, aztán újra megfogtam a kabátját, mielőtt még teljesen végigterült volna a földön, és a hátát keményen a falnak szorítottam. Akármilyen dühös is voltam, a dolgok, amiket terveztem vele, kibaszottul felizgattak. Már kemény voltam, amikor elővettem a farkamat a fehér gatyámból. Be akartam tömni vele a száját, mielőtt újra lehetősége lenne arra, hogy megszólaljon. Úgy is tettem.

Amint a szájába toltam, a szemei tágra nyíltak, és éreztem, hogy az álla reflexszerűen rángatózni kezd. Felesleges szavak helyett véres halántékához nyomtam a fegyverem csövét. Ezzel meg is született az egyezségünk: Szopsz, vagy lövök. Elég egyszerű.

Szinte sokkolt az érzés, hogy Gerard azonnal megadta magát, a szája elernyedt, és engedelmesen a farkam köré simult. Nem tudtam visszatartani egy halk, elégedett kis nyögést. Igazság szerint nagyjából mindenki közül, akivel valaha csináltam, Gerard az, aki a legjobban tud szopni. Bármennyire is szerettem volna kiloccsantani az agyát a padlóra, el kellett ismernem, hogy ez jobban hiányzott, mint hittem volna.

- Bassza meg – nyögtem, és a fájós kezemet ügyetlenül a tarkójára csúsztattam. Sóhajtva kihúztam a farkam a szájából, csak hogy azután még mélyebbre toljam vissza, és odavoltam a puha hangért, ami kiszabadult a torkából. Lenéztem Gerardra, és megálltam egy percre. Az arca kipirult, izzadtsága vérrel színezve kúszott végig a bőrén, hosszú, mocskos vonalakat rajzolva rá, és sápadt ajkai megdagadtak, ahogy körülölelte velük a merevedésemet. Szemei csukva, sötét szempillái éles kontrasztot alkottak a bőrével.

- Mondtam már neked – ziháltam. -, hogy milyen szép vagy? – kérdeztem újra, és a ’szép’ szónál durván előrelöktem a csípőmet, így a feje viszonylag finoman a falnak ütközött. Nyöszörgött – kibaszottul nyöszörgött – és halk, fuldokló hangot hallatott, ahogy a farkam a torka hátuljának ütközött. Valamiért Korséra kellett gondolnom, és a vérbosszújára a Killjoyokkal, különösképpen Gerarddal szemben. Mit meg nem adna az a kopasz, pszichopata pöcs, ha ezt láthatná!

- Mmnh – hallottam Gerardot, ahogy egy kicsit gyorsabban kezdtem dugni a száját. Már csak a gondolatától is annak, hogy ez tényleg megtörténik, majdnem elélveztem, zavarbaejtően hamar, de sikerült visszafognom magam még egy kicsit, csak hogy kínozzam Gerardot. Úgy tűnt, hogy a nyelvtechnikája még jobb, mint amire emlékeztem, még a nem éppen kellemes helyzete ellenére is.

- Bassza meg... A kurva élet bassza meg! – Elakadt a lélegzetem, és egy pillanatra megmerevedtem, ahogy beleélveztem Gerard csinos kis szájába. A hangjából hallottam, hogy kishíján öklendezni kezd a farkamtól, ami túl mélyre került a torkába, mire én csak keményebben nyomtam a pisztolyt a fejéhez, másik kezemmel pedig a hajába markoltam. – Lenyelni.

Csendben engedelmeskedett, és éreztem, ahogy torka görcsösen megfeszülve dolgozik, hogy lenyelje minden egyes sós cseppemet. Amikor már meg voltam győződve arról, hogy végzett, kihúztam a farkam a szájából, és letöröltem róla a nedvességet egy maroknyi cseresznyepiros hajjal. Hátráltam pár lépést, hogy végignézzek Gerardon – Kifulladva kapkodta a levegőt, meggyőződésem, hogy az arcán több szín volt, mint az elmúlt hetek alatt összesen. Az ajkai sebesnek néztek ki, az állán, és a haján csíkokban nyúlt a saját nyála, és a spermám, ami igazán szexisen csillogott a konténerbe beszüremlő napfényben. A dzsekije alatt a csupasz lábai (a farmerja még mindig a bokájánál gyűrődött), és egy észrevehetetlen erekció.

- Úgy tűnik, nem én voltam az egyetlen, aki jól éreztem magam – mondtam vigyorogva, mire Gerard igyekezett átvetni egyik lábát a másikon, mint egy lány, hogy elrejtse magát.

- Bert – lihegte – Megvolt a szórakozásod, most engedj el.

- Ó – kuncogtam fel – Az igazi szórakozás még csak most kezdődik, Party Poison.

Egészen közel léptem hozzá, leguggoltam mellé, így egy magasságba kerültünk. Letapogatott a tekintetével, mintha keresne valamit. Gyűlöltem ezt a nézését. Ha én könnyedén tudtam olvasni Gerardban, akkor ő egy pillantásával teljesen képes volt bejutni a kibaszott a fejembe. Ökölbe szorítottam a sebzett kezemet, ami még mindig iszonyatosan fájt, aztán lilára színeződött öklömet az állához simítottam.

- Bert... tényleg nem kell ezt tenned – mondta Gerard, és éreztem, hogy arcomra kiül valami rémes grimasz. Ami a leginkább az idegeimre ment az az volt, hogy nem kérlelt – nem könyörgött. Vagy legalább megpróbálhatta volna a testét vetni be ellenem. De nem, ő a jobbik énemre igyekezett hatni, és a tény, hogy azt hitte, sikerülhet neki, jobban feldühített, mint el tudnám mondani.

- Te tényleg olyan kibaszott álszent vagy, mint ahogy mondják – mosolyodtam el, aztán közelebb hajoltam ragacsos arcához, és megfeszítettem a kezemet előtte, figyelmen kívül hagyva a kínt, amit ez az egyszerű mozdulat okozott. – Ha nem fájna ilyen kurvára a kezem, most szívesen elrondítanám azt a cuki kis arcodat.

Hirtelen elléptem, és megragadtam Gerard halovány, vékony lábait. Nekem legalább annyira fájt, mint neki, amikor egy erőteljes mozdulattal visszarántottam a fém padlóra, és letérdelve mellé azon kezdtem dolgozni, hogy végre teljesen megszabadítsam a nadrágjától, és ne tartsa fogva többé a bokáit sem. A feje oldalra fordult a földön, és önelégülten mosolyogtam, ahogy láttam, hogy megjelennek az apró ráncok a két szemöldöke között.

- Meg fogsz ölni, Bert? – kérdezte lélegzetvisszafojtva, és én megálltam ott, a két lába között kuporogva. Furcsa – már ezerszer feltettem magamnak ezt a kérdést, és még mindig nem tudtam rá a választ.

- Talán – feleltem nyugodtan. Levegőért kapkodott, ahogy gyenge lábait szétfeszítettem, amennyire csak tudtam, alig volt ereje ahhoz, hogy ellenálljon. Végigfuttattam ujjaim az érzékeny bőrén, a belsőcombján, mire Gerard háta ívben felemelkedett a padlóról.

- Vagy talán elveszem, amit akarok tőled, aztán odavetlek a srácoknak, hadd csináljanak veled ők is amit csak kívánnak – suttogtam neki, miközben masszíroztam a lába sápadt húsát. Láttam rajta, hogy milyen kurvára nehéz elfojtania a fuldokló nyögést. Úgy tűnt, leesett neki, hogy mire célzok, de nem igazán hatotta meg a fenyegetés.

Az után az első alkalom után, amikor kinevetett, Gerard arca most először feszült vigyorba, és a fejét jobbra-balra kezdte dobálni a földön hisztérikus jókedvében.

- Már senki sem maradt. Frank, Ray, és Mikey... Nincs kétségem afelől, hogy hamar végeztek a csapatoddal, és veled is ugyanezt fogják tenni.

Gerard kihívóan nézett rám. Rákacsintottam, aztán hangosan felnevettem.

- Nos, akkor jobb lesz, ha sietünk – mondtam, és lehúztam a kabátja cipzárját, felfedve a kopottas, ujjatlan pólóját, amin annyi lyuk tátongott, hogy ezért kár volt felvennie, ennyi erővel lehetett volna csupasz is. Feltoltam a vékony szövetet a mellkasáról, és lassan végighúztam a körmeimet a bordáin, ahogy újra leeresztettem a hasához a kezem. Hallottam, hogy a fogai között sziszeg, mire a fülébe kuncogtam. Mélyen belélegeztem az illatát – izzadtság, füst, és halovány nyoma a samponnak az utolsó zuhanyzásából.

Egy nagy sóhajjal újra fölé másztam, meztelen lábai közé tolva a ruhával fedett csípőmet, és ő hangosan felnyögött, ahogy az ágyékához súrlódott a durva, fehér szövet. Sérült kezemet az arcához emeltem, hogy elfedjem vele a száját, és a tenyerem bőrén éreztem, hogy keményen beharapta az ajkait, hogy vissza tudja fogni a hangját. Már hangosan nevettem a fülébe, és abba sem bírtam hagyni, a görcsös kuncogás szakaszokban tört elő az ajkaim közül. Azt kívántam, bárcsak hallanám a meggyötört kis gondolatait.

- Tudod, ez többet elárul, mint bármilyen hang – mondtam, és a szabad kezem ujjait végigtáncoltattam az egyre erőteljesebben merevedő farka tövén. Ajkait egészen vékony, fehér vonallá préselte össze, én magam elnyílt szájjal, puhán zihálva figyeltem őt, ahogy az ujjaim levándoroltak a golyóira, és még lejjebb, a segglyukához.

- Bert, neeh-! – Egészen elakadt a lélegzete, és rögtön utána a sarkai hangosan koppantak a padlón, ahogy megpróbálta összezárni a lábait. A vérem vele énekelte a hangot. Vadító volt újra így hallani őt – fuldokolva, és a nevemet nyögve.

- Gondolod, hogy máris készen állsz rám? – suttogtam a fülébe, miközben a jobbik kezemmel kitapogattam a puha, szűk nyílását. A pulzusom kihagyott egy ütemet, amikor a középső ujjam legfelső percét belé dugtam. A teste azonnal megfeszült, és visszafojtott kiáltásának visszhangja visszacsapódott ránk a láda tetejéről.

- Nem? – kérdeztem, miközben az egész ujjamat benyomtam neki. – Jézusom, te szűkebb vagy, mint valaha! Frankie nem figyel az igényeidre eléggé? – vihogtam a fülébe. Elvettem a kezem az arcától, és hirtelen ötlettől vezérelve újra felvettem a fegyveremet. Amikor visszanéztem Gerardra, már nem csak a száját, hanem a szemeit is feszesen összecsukta, mintha ki akarná magát zárni az egészből. Az álla alá nyomtam a pisztolyt.

- Nyisd ki a szád!

El voltam ragadtatva attól, hogy rögtön reagált.

- Mi a baj? – köpte a szavakat, ahogy meglátta a fegyvert. – Máris kifogytál az ötletekből?

Felnevettem, ő pedig összerezzent a hangra. – Csak próbálom megkönnyíteni a dolgot neked, Gee – mondtam, majd az ajkai közé kényszerítettem a pisztolyt.

- Szopd le!

Gerard lőtt felém egy mocskos pillantást, de azért rácsukta a száját a pisztolyra. Elnéztem őt, ahogy ismét teli szájjal, megadóan dolgozik a fegyver csövén, és máris éreztem a pulzusomat a farkamban. Persze megint túl mélyre toltam, csak hogy lássam, ahogy Gerard arcát eltorzítja a fulladozás, aztán hallottam, sőt, még éreztem is, ahogy apró fogai rákattannak a műanyagra.

Bevallom, eléggé elkapott a hév ezen a ponton, úgyhogy amikor egy perccel később kihúztam a fegyvert a szájából, Gerard zavarodottan nézett rám. Ez nem tartott túl sokáig, mi?

- Ha kész vagy, ha nem, Gee... – ziháltam, és leültem, hogy az egyik lábát a vállamra kapjam.

- B-Bert – mondta bizonytalan hangon, mire én mániákusan rávigyorodtam.

- Azt javaslom, hogy ne mozogj túl sokat – figyelmeztettem vihogva, aztán minden további várakozás nélkül feltoltam neki a fegyver hegyét. Vadul vonaglani kezdett a csípőjével, amikor rájött, hogy mit csinálok.

- Jézus Krisztus, mi a fasz van veled? – zihálta, hatalmasra tágult szemekkel. – Vedd ki, Bert! Bert – AAAAUNNGH!!

De mást nem tehettem azért, hogy halljam a nyögéseit. És annak ellenére, hogy nem az én farkam töltötte ki a szexi kis seggét, az üvöltése olyan elégedettséget okozott, hogy képes lettem volna már attól elélvezni, hogy hallgatom. Csak néztem, ahogy a pisztoly eltűnik Gerardban, direkt lassan, centiméterről centiméterre toltam egyre mélyebbre. Annak ellenére, hogy figyelmeztettem őt előre, egy pillanatra sem maradt nyugton – vergődött, üvöltözött, káromkodott, és sikoltozott, amíg a fegyver már egészen a ravaszig benne volt. Ahogy próbált helyet csinálni neki, a lábait még sokkal távolabbra erőszakolta egymástól, mint lehetségesnek hittem volna.

- Ó, Istenem... Istenem, Istenem, BASSZA MEG! – kántálta fájdalmas nyögések között, ahogy a fegyvert kihúztam, és betoltam neki. – Állj, állj, Bert... Állj!

Lenéztem, és tökéletesen láttam, hogy miért vonyít annyira. Azt nem tudtam megmondani, hogy kívülről, vagy belülről, de valahol felsértettem, és az élénkvörös vére most megfestette a pisztolyomat, ahogy dolgoztam benne, egyre gyorsabban, és durvábban.

- Ó, a picsába – morogtam, de vigyorral az arcomon, mert közben Gerard is morgott, sokkal inkább kínjában, mint egyszerűen frusztráltan, mint én.

Néhányszor még ki-be húztam a fegyvert, csak hogy meggyőződjek, a belseje megfelelő, és jó sima lesz nekem, aztán eltávolítottam belőle egy nedves ’puk’-kal. Gerard hirtelen abbahagyta a küszködést, és én csak akkor jöttem rá, hogy milyen merev, és feszült volt a teste, amikor a verítéktől csúszós végtagjai lazán leestek a földre, olyan hangos csattanással, mintha direkt odaütött volna velük.

- Lazíts, Gee, még csak most jön a szórakoztató része – mondtam, és fölé hajoltam, hogy kisimítsam a fényes hajszálait, amik a homloka elé hullottak, teljesen eltakarva őt. A szemei csukva voltak, a szája pedig kissé elnyílva. A vigyor leolvadt az arcomról.

- Gerard? – csattantam fel, és erősen megpofoztam – a feje lazán oldalra billent, a homloka alig rándult meg tőle. A kurva életbe, a legrosszabb időzítés. Talán egy kicsit túl durva voltam vele. Ez persze csak azért volt probléma, mert azt akartam, hogy magánál legyen minden egyes perce alatt annak, amit csinálok vele.

- A picsába – sóhajtottam, és valami kibaszott hülye okból körbenéztem az üres konténerben, mintha a megoldás hirtelen kipattanhatna a tudatalattim fogságából, és megjelenhetne ott a semmiben. Ez volt az első hibám.

Túl későn vettem észre a felvillanó sárga foltot, és addigra már késő volt – keményen csapódott neki az arcomnak. Azonnal oldalra estem, és szédelegve elterültem a földön. Pislogtam, igyekezve kitisztítani a látásomat, de még akkor is csak homályos benyomásaim voltak a világról, amikor nagy nehezen felemeltem a fejem.

Gerard éppen a nadrágját rángatta felfelé, a saját pisztolyával a kezében. Azt sem tudtam pontosan, hogy mikor szerezte meg tőlem, de nem is volt időm ezen gondolkozni, mert éppen csak egy pillantást vetett rám, és már rohant is az ajtó felé.

Felmordultam, és nehezen a lábaimra álltam, majdnem azonnal visszaesve, mert alig találtam az egyensúlyomat. Botladozva szaladtam utána, és szerencsémre nem jött rá időben, hogyan kell kinyitni a zárat, de amint meghallotta a lépteimet maga mögött, megpördült, hátát az ajtónak vetette, és egyenesen felém irányította a fegyverét.

- Takarodj vissza, Bert! – mondta remegő hangon. Tettem még néhány lépést felé, mielőtt megálltam volna, először a fegyverére meredve, aztán őrá. Bármennyire is sürgetett a idő, szántam egy pár másodpercet arra, hogy szemrevételezzem, miféle véres kis produkciót hajtottam végre Gerardon. Mocskos izzadtság borította az egész testét, és kócos haját, számos sötét zúzódás tarkította sápadt bőrét szinte minden fellelhető szabad bőrterületen. Mindez tökéletes ellentétben állt az én még mindig kifogástalannak mondható fehér egyenruhámmal. A vér megalvadt az arca egyik oldalán, vörössége összekeveredett a hajával, és ahogy lenéztem, láttam, hogy világos farmerjának belső oldalán is rohamos iramban terjed a friss, élénkebb pirosság.

Az ábrándozásomat Gerard hangja szakította félbe.

- Hadd menjek el, Bert – kérte, de én csak arra tudtam figyelni, hogy az ádámcsutkája idegesen mozog a száraz nyeldekléstől.

- Tudod, hogy ez nem fog megtörténni – mondtam lassan. Nem tűnt túl meglepettnek a válaszomtól, de láttam, hogy millió gondolat versenyez egymással azok mögött a szemek mögött. Azután a lélegzete is elakadt, amikor közelebb léptem, megszűntetve minden távolságot a fegyvere, és a mellkasom között. Pedig egy ideig tényleg azt hittem, hogy kihívás lesz, de ahogy ránéztem, máris tisztában voltam azzal, hogy enyém a győzelem.

- Tedd meg, Gee – mondtam, és nem törődve a vágtázó pulzusommal megragadtam a fegyver csövét, és egyenesen a szívemnek szegeztem. – Csináld, különben tudod, hogy mit fogok csinálni veled. Adok neked egy esélyt arra, hogy befejezd, amit elkezdtél, amikor elhagytál engem.

Majdnem hánytam a saját nyálas szövegemtől, de uralkodtam az arcvonásaimon, mert tisztában voltam azzal, hogy Gerardra hatni fog. És igazam is volt. Az ujja görcsösen simult a ravaszhoz, de végeredményben mindketten tudtuk, hogy nem fogja megtenni. Mint mondtam, úgy tudtam olvasni belőle, mint egy könyvből.

És ez igazán megható gesztus volt a részéről, de nem törődtem az indítékaival többé. Túl kevés volt, és túl későn.

Gerard ujja hirtelen ellazult, és én csak erre vártam – kitéptem a sárga pisztolyt a markából, és a hátam mögé hajítottam. Hangosan csattant a falnak, és még mielőtt elült volna a zaj visszhangja a zárt térben, Gerard már arccal a konténer forró fém ajtajának feszült.

Felmordult, és összeszorította a szemeit, ahogy nekipréseltem, és karjait az oldalához húztam. A bilincs még mindig erősen szorította a csuklóit, de a két felét összekötő lánc szétszakadt, és jó néhány szem csúnyán el volt görbülve rajta.

- Kibaszott, olcsó BL/is szemét – motyogtam, de aztán nem bírtam ki, és belevihogtam Gerard egyik festékkel (vagy vérrel) színezett fülébe. Hátrahúztam a vállairól a dzsekijét, és durván megcsavartam az anyagot, így az ráfeszült az alkarjaira, és máris újra képtelen volt mozgatni őket. Úgy tűnik, Gerard végül beletörődött a sorsába, mert többé semmi ellenállást nem tanúsított.

- Cuki kis mutatvány volt, Gee – mondtam. – De nem késleltetheted tovább, most már tényleg itt az ideje, hogy rátérjünk a lényegre.

Az ajkaimat nyalogatva megragadtam a nadrágja derekát, és teljesen kikényszerítettem őt a mocskos ruhadarabból, aztán újra mögé álltam, és egy kicsit széjjelebb rúgtam egymástól a lábait. Sietve elővettem a saját, újfent félig kemény farkamat.

Ahogy a bejáratához illesztettem a hegyét, Gerard lehajtotta a fejét, és keményen összeszorította a szemeit.

- Próbáld meg élvezni, Gerard. Tudod, hogy én fogom – mondtam, nyelvemmel egyenesen a fülkagylójába nyalva a szavakat, aztán megragadtam a csípőjét, és elkezdtem betolni neki.

Még mindig megdöbbentően szűk volt, azok után is, amit tettem vele, és csúszós a vér ellenére, ami mindenhol bevonta a belsejét. Csak a farkam hegyét toltam be neki, de már attól úgy összerándult, hogy akaratlanul is kicsusszantam.

- Krisztusom, Gee, mi van veled? – nevettem, és újrakezdtem az egészet. A levegő a mellkasában ragadt, amint egyre mélyebbre vezettem magam belé, nekem pedig meg kellett támaszkodnom az ajtón, kezem az ő keze mellett, mert olyan szédítő volt a gyönyöröm. Ó igen, éppen azért, mert attól a kis gecitől kaptam.

- Szélesebbre! – mondtam kísérletképpen, és majdnem meghaltam a boldogságtól, amikor engedelmeskedett nekem, és nagyobb terpeszbe állt előttem. Dolgozni kezdtem egy ritmuson, hogy könnyebbé tegyem a dolgot kettőnknek, de Gerard csak egészen halk, ziháló hangokat hallatott, ahogy centiről centire mentem egyre mélyebbre. A válla minden ütemre rándult egyet.

Aztán egyszer csak meguntam, és bevágtam neki teljes egészében, gyorsan, és keményen.

- Bert!! – nyögte, és ívbe hajolva borult az ajtóra. Nekem is fel kellett nyögnöm attól, ahogy kimondta a nevemet, aztán odaszorítottam remegő vállához az arcomat, és erősen beleharaptam a puha bőrébe, a nyaka, és a rongyos póló gallérja közé. Addig vájtam belé a fogaimat, amíg nem éreztem, hogy a vére a számba csordul, és hallottam, hogy erre megint csak nyöszörög alattam. Arcát az ajtónak nyomta, és a teste lassan kezdett olyan forróvá válni, mint a napégette lángoló fém, aminek én is támasztottam a kezem.

- Emlékszel, amikor még a városban csináltuk ezt? – búgtam a fülébe saját élvezkedő morgásaim között. – Szeretted, ha kikötöztelek...

Az egyetlen válasz, amit kaptam, egy fojtott nyögés volt, ahogy újra tövig nyomultam belé. A derekáról a farkára csúsztattam a kezem, és éreztem, hogy csak félig kemény. Gúnyosan lebiggyesztettem az ajkaimat, államat izzadt nyakához tapasztva.

- Nem szórakozol olyan jól, mint akkor?

- Te... fájdalmat okozol...! – mondta zihálva, mire újra fel kellett nevetnem. Adtam a farkának néhány bátorító érintést, mire hangosan, szédítően felnyögött, és bevágta a fejét néhányszor az ajtóba. Egy kicsit ügyetlen volt a szétvert kezem, de úgy tűnt, azért még képes elvégezni a feladatát, mert Gerard kezdett újra egyre keményebb lenni.

- Még több ilyet fogok csinálni, Gee... – mondtam, aztán egy kicsit megharaptam a fülét. A jutalmam egy erőteljes ütés volt a fájós kezemre a megvonagló csípőjétől. – Azért a kibaszott szexi hangodért!

- B-Ber-h... – lehelte, mire keményen ökölbe szorítottam a kezemet a farkán, ugyanabban a pillanatban, amikor tövig belé vágtam. – Istenem-!! – üvöltötte, és úgy csavargatta a testét, mintha lenne hova menekülnie. Elhúztam a kezem a merevedésétől, hogy feljebb rángassam a pólóját, szabaddá téve az egész mellkasát. Végigszántottam a ragacsos testén, és ügyeltem arra, hogy közben a körmeimet áthúzzam a mellbimbóján is.

Én magam is nyögdöstem rendesen, ahogy ki-be mozogtam, és Gerard feneke forrón szorult a farkam köré. Bár hagyta, hogy azt csináljam vele, amit csak akarok, a teste még mindig ellenállt. Nem mintha bántam volna; a megfeszült izmai miatt csak még szűkebb volt, és még nagyobb élvezet kefélni. Másrészt viszont nem voltam biztos abban, hogy sokáig bírom ezt így, és a tény, hogy nem még nem döntöttem el, mit fogok tenni vele, miután végeztem, kibaszottul zavart.

- Fogsz még sikítani nekem, mielőtt végeznék, Gee? – kérdeztem pimaszul vigyorogva, és keményen megcsavartam a mellbimbóját, hogy ilyen módon csikarjam ki belőle a választ. Furcsa, fuldokló hangot hallatott, és a háta újra ívbe feszült, amitől a hasa egészen a forró ajtónak simult.

- Menj, és... baszódj meg, Bert... – mondta. Nehéz volt komolyan venni, amikor gyakorlatilag nyögte a szavakat.

Nevettem, és gyorsítottam a tempón. Gerard lába remegni kezdett, és én játszottam a gondolattal, hogy engedem a földre omlani, csak hogy lássam az esését. De közben egyre türelmetlenebb is lettem.

- Bassza meg – motyogtam, ahogy a kezemet elhúztam a mellkasától, és újra a csípőjére csúsztattam. Lejjebb engedtem a fejem, és csak akkor vettem észre, hogy Gerard tulajdonképpen mennyire vérzik. Eddig is éreztem, hogy a sűrű, csúszós nedvesség végigfolyik a farkamon, de most már láttam, hogy teljesen befestette a nadrágom elejét, szinte egészen a cipőmig. A meztelen lábaira fröcskölt.

- Mekkora mocskot csinálsz – ziháltam, és az eddigieknél is durvábban löktem neki a csípőmet. Még én is kibaszott csillagokat láttam tőle! Nem hiszem, hogy Gerard hallott engem, mert abban a pillanatban hangosan felüvöltött, és a teste megtántorodott az enyém alatt. Nyeltem egyet, és a fülébe kuncogtam.

- Hiányzott ez a hang – mondtam, miközben előrevontam a kezem, és újra dolgozni kezdtem a farkán. Lehunytam a szemem, és röhögtem, mert tudtam, hogy nem hisz nekem. De tényleg hiányzott – csak a hangja. Annyira szarul voltam, és úgy kiakadtam, amikor lelépett! És akkor, annál a pontnál, csak azért voltam hajlandó kiverni neki, hogy olyan közel legyünk egymáshoz, ahogy azelőtt voltunk. Ki nem szarja le, hogy milyen kibaszottul szánalmas vagyok emiatt? Én biztosan teszek rá.

Úgy éreztem, mintha egyre mélyebbre és mélyebbre kerülnék bele minden egyes mozdulattal, még akkor is, amikor ez már ellenkezni látszott az anatómia törvényeivel, vagy mi a szar. És minden mozdulattal együtt egyre élesebben tudtam, hogy hamarosan vége lesz.

Gerard végül már komolyan üvöltözött, mintha minden erőszakot, amit eddig tettem rajta, egyszerre akarna kiadni magából. A hangja addig visszhangzott vissza a konténer fém falairól, míg úgy nem éreztem, hogy teljesen körbevesz. Azt akartam, hogy sose legyen vége.

- Bassza meg, ANNNNGH, Bert, hagyd abba – ISTENEM! – kiáltozta Gerard, ahogy testét az ajtónak taszítottam, aztán hirtelen megdermedt, én pedig még egyszer keményen megszorítottam a farkát. Üvöltve élvezett el, teste vadul rángatózott köztem és az ajtó között, és forróságát a kezemre spriccelte. Elégedetten nyögtem fel, és éreztem, hogy én is egyre gyorsabban közeledek afelé a pont felé. Az arcához emeltem a spermájától ragadó kezemet, és ujjaimat erőtlen ajkai közé kényszerítettem. A saját számat még utoljára a véres sebhelyre szorítottam, amit nemrég hagytam a nyakán, olyan mélyre löktem belé a farkamat, amennyire csak tudtam, és alig éreztem, hogy közben a fogai az ujjamra csattantak. Ezer napnyi frusztráció, és fájdalom szabadult ki belőlem egyszerre.

- Kibaszott Jézus Krisztus, Gerarrrrd... – nyögtem a bőrébe. El kellett engednem őt, amíg rajta voltam az orgazmus kurva hullámán, hogy a válla mellett átnyúlva a másik kezemmel is a forró fémnek támaszkodjak, és ezzel teljesen az ajtónak szorítottam erőtlen testét.

Utána még percekig csak álltam ott, és hallgattam, ahogy kapkodjuk a levegőt mindketten, aztán nagy nehezen összeszedtem magam, és tettem egy lépést hátra. Gerard egyszerűen térdre rogyott az ajtó előtt, egyenesen egy tócsányi vérbe, és gecibe, és tökéletesen jól láttam, hogy mindez a combjáról csorgott le alá. A vállai enyhén rázkódtak, miközben igyekezett normalizálni a légzését. Lenéztem magamra, és láttam, hogy a farkamat az ő vére borítja, a kezemen pedig, amit a szájába dugtam, friss, csúnyán vérző seb éktelenkedik.

- Végeztél...?

Felnéztem Gerardra, miközben azzal babráltam, hogy a farkamat visszategyem a gatyámba.

- Mi? – kérdeztem.

- Végeztél? Mehetek? – motyogta Gerard halkan, mire valami dagadni kezdett bennem; a nagyon is ismerős düh. Azután, amit tettem vele – ahogy megkeféltem – hogy a picsába képes ilyen nemtörődöm lenni? Csikorgattam a fogaimat, és újra megközelítettem, kinyújtott kézzel, és akkor hirtelen mindketten meghallottuk.

- Party Poison!

- Gerard!

Gerard megemelte a fejét, és a felnézett a konténer kisebb-nagyobb lyukakkal borított tetejére. Ez volt az első alkalom, hogy könny nyomait láttam mocskos, vérfoltos arcán. Megfordultam, felvettem a földről a pisztolyomat, ami még mindig Gerard vérétől csillogott. Egyenesen az arcába irányítottam.

 - Kelj fel!

Visszanézett rám, ostoba, olvashatatlan tekintettel.

- Azt mondtam, kelj fel, baszd meg!

Grimaszolt, aztán megmozdította a lábait, éppen csak egy kicsit. Felnyögött, előrehajolt, és a fejét az ajtónak nyomta.

- Bert, nem tudok – mondta szánalmasan. Odaléptem hozzá, megragadtam a felkarját, és talpra állítottam. Röviden felkiáltott, aztán lehajtotta a fejét, jóval csendesebben nyögdösve, míg én lehajoltam, hogy felvegyem a nadrágját a földről.

- Srácok, hallottam őt! Errefelé! – hallatszódott odakintről, egyre közelebbről. Felismertem Ray hangját.

- Vedd ezt vissza – mondtam neki, aztán a dzsekijét durva mozdulattal visszarántottam a vállára, hogy tudja mozgatni a karjait. Két rövid lépéssel odamentem az ajtóhoz, és egyetlen mozdulattal kinyitottam a zárat, amivel Gerard nem boldogult. Amikor visszafordultam, éppen húzta vissza a nadrágját, lassan, és megfontoltan.

- Tudod, hogy meg fognak ölni – mondta, mire én csak meredtem rá némán. Nyugodtan nézett vissza rám, a világ összes kibaszott arcátlanságával, annak ellenére, hogy nehezére eshetett még egyenesen állni is az után, hogy olyan keményen megkúrtam. Szemmel láthatóan sokkolta, amikor elvigyorodtam.

- Mi a faszt érdekel az engem? Megkaptam, amit akartam.

Gerard arckifejezése egy pillanat alatt megváltozott, valami olyasmire, amit nem tudtam értelmezni. Talán kár. De hát mindig is kibaszott jó volt ebben.

Odasétáltam hozzá, és újra megragadtam a karját. Egy másodperc sem telt el, máris dörömböltek az ajtón.

- Gerard? – kiáltotta Mikey.

Gerard még csak rám sem nézett, amikor visszakiabált.

- Itt vagyok!

Nem rezzent, amikor a fegyverem csövét a halántékához nyomtam.

Az ajtó kitárult, és láttam, hogy a három barátja odakint áll. Egyetlen pillantással felmérték a helyzetet, aztán egy emberként emelték a fegyvereiket rám.

- Bert? – kérdezte Frank, komikus módon kibaszott nagyra tárt szemekkel. Látszott rajtuk, hogy készek megölni, és én csak vigyorogtam rájuk, és mind a négyünk ujja keményen simult a négy fegyver ravaszára-

- Állj! – kiáltotta Gerard hangosan, mire mindannyian megálltunk. Csend volt, és ő még mindig nem volt hajlandó rám nézni, amikor megszólalt.

- Takarodj innen, Bert!

- Mi? – kérdezte Frank és én egyidőben. Gerard végre rám nézett, és a szemei úgy teli voltak kibaszott megértéssel, hogy le akartam lőni miatta. De nem tettem.

- Azt mondtam, takarodj! Gyerünk! – motyogta, és elhúzódott tőlem. Csak bámultam rá. Már teljesen felkészültem arra, hogy meg fogok halni, és arra számítottam, hogy ő boldogan hagyni fogja, különösen azután, hogy...

- Mi a faszt beszélsz, G... – kezdte Mikey, de Gerard félbeszakította.

- Hadd menjen, srácok.

El se hittem, hogy lassan leengedték a fegyvereiket, és elálltak az ajtóból. A legtöbbjüket meg tudtam volna ölni, mielőtt egyáltalán esélyük lett volna visszalőni, és nem voltam biztos benne, hogy miért nem teszem meg.

Odamentem az ajtóhoz, és visszafordultam, hogy még egyszer Gerardra nézzek.

Az utolsó dolog, amit mondott nekem, mielőtt elhúztam volna onnan, egyenesen az üres kocsimhoz, elsétálva az embereim halott teste mellett, ez volt:

- Soha többé nem akarom látni a kibaszott arcodat.

És máris alig vártam, hogy újra tegyek arra, mit akar, és a kezeim közé kaparintsam még egyszer.