Hello, Doktor!
Fogalma sem volt arról, hogy hol van, arról nem is beszélve,
hogyan került oda. Azt tudta, hogy a körülötte mozgó élőlények hasonlítanak az
ő fajtájára, bár ebből még korai lett volna akármilyen következtetést levonni. Abban
viszont biztos lehetett, hogy meglehetősen fejletlen bolygón sikerült
landolnia, ugyanis nem keltett kimondottan nagy feltűnést, amikor a hajója egy
kevéssé frekventált, füves-erdős területre zuhant. Persze az
álcázó-berendezésnek is sok köze lehetett ehhez, de gyanítható, hogy megfelelő
technikával rendelkező planétán nem csak valami fényes hullócsillag, meg pár
órányi felhőszakadás lenne észrevehető belőle. Mondjuk ezt nem tudhatta - az
űrhajó álcázásához éppen annyira nem értett, mint ahhoz, hogyan kell vezetni,
amikor ellopta.
Arról persze nem tudhatott, hogy a Torchwood 3 néhány makacs
érzékelője azonnal jelezni kezdte, hogy valami nem stimmel, amint belépett a
légtérbe. Igaz, még ők is igencsak messze jártak arról, hogy meghatározzák a
földönkívüli tevékenység mibenlétét, és helyét, de rajta voltak az ügyön.
Az eső kimondottan kellemes volt, nem mérgező, nem
hupililia, és még csak nem is kátrányszagú, viszont lemosta róla a földetérés
szokványos mocskát, és a fejéből csordogáló vér tetemes részét, ahhoz azonban
már kevés volt, hogy az esernyő mögé búvó, meg kapucniba csomagolt egynéhány
járókelő ne foglalkozzék a jelenlétével. Ő maga még nem is keltett volna túl
nagy feltűnést, ám nemrégiben hozzácsapódott társa, a twingleai igen, a maga kissé
majomra hajazó testfelépítésével, sötétbarna, rücskös, egyértelműen panírra
emlékeztető bőrével, meg az erősen kutyaszerű fejszerkezetével. Bár a környező
vidék kimondottan unalmasnak tetszett, főként abból kiindulva, hogy pár furcsa
pillantásnál többre nem is méltatták, azért mégiscsak vidám volt. Elvégre csak
nemrég élt túl egy csúnya zuhanást, és az ilyesmi jó időre megdobja az ember
kedélyállapotát. Persze azért jó lett volna meghúzódni valahol, amíg ki nem
derül, hogy mi lesz, ám volt valami, ami nem hagyta őt nyugodni. Egy megérzés,
valamilyen sürgetés, ami egy bizonyos irányba terelte, sőt, vonzotta. Jobban,
mint hogy az Új-új-új-új-Guineai mágneshegyek a környező folyók mélyén halmozódó
vasszilánkokat, rossz idő esetén gyönyörű, bár az egészségre meglehetősen káros
látványt nyújtva.
Szóval a természet rég tapasztalt szeszélyét élvezve
közelítette meg a belvárost, időnként semmitmondó telepatikus kommunikációba
elegyedve társával, míg célhoz nem ért. Szokványos jókedve enyhe csalódottságba
csapott át, amikor tudatosult benne, hogy egy jellegtelen, ócska kék dobozhoz
igyekezett annyira. Sebaj, gondolta aztán, benézni sose árthat, már csak az eső
miatt sem, bár nem lesznek odabent valami tágasan. De hiába ráncigálta az ajtót,
az csak nem akart nyílni. Pedig valami oka csak kellett legyen, hogy idejött! A
megérzései még sosem csapták be! Megfordult, és egykedvűen támaszkodott a kékre
mázolt fa ajtónak.
- Hát ez van, Wobly! - mondta a társának, és meglapogatta a
fejét. Na ja, néha még mindig nem tudta, hogy barátnak, vagy háziállatnak
tekintse, de úgy tűnt, a másiknak ez mindegy is.
A twingleai, telepatikus receptoraival azonnal érzékelte a
lány hangulatát, és fel is vette, így, népének szokása szerint, csalódottan
csettingetni kezdett az ujjaival. Erre a lány, már csak udvariasságból is, maga
is csettintett egyet. Na, több se kellett, az ajtó azonnal kivágódott mögötte,
ő meg hátraesett, egyenesen be a TARDISba.
A lány csodálkozás helyett inkább csodálattal pattant fel,
éhes szemeivel körbepásztázva a helyiséget.
- Nem semmi! Gyere csak be, Wobly! Belül sokkal nagyobb!
Nem kellett sok nógatás, hamarosan mindketten odabent
voltak, és izgatottan csodálták a látványt, miközben a lány szinte öntudatlanul
simogatta ujjbegyeivel a panelt, míg ki nem szúrt egy kéken vibráló gombot.
- Te is arra gondolsz, amire én? - kérdezte feleslegesen. Wobly,
természetéből fakadóan szinte mindig ugyanarra gondolt, mint ő.
- Nem kéne - mondta magának, aztán megnyomta a gombot.
Majd közvetlenül utána véletlenszerűen még egy párat, majd
kapaszkodott.
*
- Mi? - fakadt ki a Doktor. - MI?
Hirtelen idegességében a hajába markolt, és nekiállt fel-alá
rohangászni a TARDIS hűlt helyén.
- Hol van a TARDISom??
Jack Harkness kapitány korántsem tűnt olyan izgatottnak,
mint a Doktor, de azért rögtön eltűnt a vigyora, és megjelentek a ráncok a két
szemöldöke között.
- A te kezed van ebben a dologban!? – kérdezte a Doktor, és
körülbelül két másodperc múlva már Jack gallérját markolta, bár még mindig
inkább csak idegesen, semmint dühösen.
- Eszembe se jutna! - vágta rá rögtön Jack, miközben azért
nem igyekezett annyira elhúzódni a Doktortól. Végülis abban a pillanatban alig
pár centiméter választotta el őket egymástól, és ez az új teste... hát nagyon jóképű volt. Úgy értve, még jobb,
mint az előző kettő, akivel volt szerencséje találkozni.
Különös módon ebben az új testben a Doktor is szeretett
közel lenni Jackhez (nem hiába teáztak együtt (legalábbis a Doktor teázott)),
miközben a TARDIS a cardiffi hasadék energiáival töltekezett. Új test, új
tulajdonságok. Timelordként az élet sosem unalmas.
- Miért kellett idejönnöm! - bökte ki végül a Doktor,
ellökve magától Jacket. - Na, merre is van az a Torchwood központ? Utálom ezt
mondani, de hátha tudsz segíteni.
- Vigyelek fel magamhoz? - kérdezte Jack felvont
szemöldökkel, újra vigyorogva.
- Ohh ne kezd!
Akárhogy is, Jack természetesen örömmel kezdte terelgetni a
Doktort a megfelelő irányba, ám útjukat pár lépés után félbeszakította egy
nagyon is jól ismert zaj - mégpedig a TARDIS érkezésének fülbemászó hangja. A
Doktor idült arckifejezéssel rögvest a hang irányába fordult, így láthatta
szeretett útieszközének bizonytalan materializálódását. Azonnal elé is
tántorodott, és lényegében megölelte a kis kék fülkét, ami annyit jelentett
neki.
- Hello szexi! - köszöntötte őszinte örömmel. - Hát te merre
csavarogtál?
A kérdésére hamar válasz is érkezett, ugyanis a TARDIS
ajtaja kivágódott, és némi füsttel egyetemben, egy hosszú, fekete hajú lány botladozott
ki belőle, hogy aztán erőteljesen köhécselve elterüljön a földön.
Míg a Doktor azzal volt elfoglalva, hogy bekukkantson a
TARDISába, és megtudja, miféle károk keletkeztek, Jack volt olyan kedves, hogy
az utasával is törődjön.
- Oh, hello - köszöntötte, amint a lány köhögése
lecsillapodott, és kinyitotta a szemeit. - Jack Harkness kapitány, és te?
- Jenny - felelte a lány a legbűbájosabb mosollyal, amit
csak helyzetéből adódóan képes volt produkálni.
Mire két lábra kecmergett, már a Doktor is mellette állt, a hátára
akaszkodott Woblyval, aki teli pofával vigyorgott - noha hogyha az ember nem
ismeri a twingleaikat, azt hiszi, ilyenkor épp halálos támadásra készül.
- Mi? - kérdezte minden udvariassági formulákról
megfeledkezve a Doktor. - Te mégis mit csináltál a TARDISommal??
- Ó én csak... - kezdte Jenny minden különösebb fennakadás
nélkül. - véletlenül összefutottam a Sontarikkal, és valahogy hozzám került az
egyik... Na de mindegy. Hello, Doktor!
- De hogyan... Honnan szereztél egyáltalán kulcsot? -
folytatta a Doktor igen egysíkú gondolkozásról téve tanúbizonyságot.
- Milyen kulcsot? Én csak csettintettem...
- Az nem létezik. Csak egy Timelord tud bejutni egyetlen
csettintéssel, kizárólag egy Timelord, és te nem vagy Timelord, nyilvánvalóan
nem vagy, hiszen én vagyok az utolsó Timelord, tehát nem lehetsz...
Jenny karba tette a kezét, és felemelt szemöldökkel méregette
a Doktort, amíg az valahogy végigdarálta véget nem érő, értelmetlen monológját.
- Nem ismersz fel, nem is csoda... Új arc! Csak úgy, mint
neked. Bár, hogy őszinte legyek, az előző jobban tetszett. Jó a hajad, attól
függetlenül. Meg a csokornyakkendő.
- Mi? - tért vissza a Doktor az előző kommunikációs
sémájára, de közben egyik keze már a zsebében kutakodott, hogy a mérhetetlenül
sok lim-lom közül előhalássza a sztetoszkópját.
Jenny unott arckifejezéssel hagyta, hadd játssza vele a
doktorosdit.
- Két szív - mondta végül döbbent arckifejezéssel.
- Csakhogy végre leesett! Szia, apa!
OMG!!!!
VálaszTörlésEz a fanfic... Imádtam. Ahogy Jack kacérkodott a Doctor-ral, s a végén a csattanó...
Puszi, Mese :)
Juj! Köszönöm. :3 Mindig is sajnáltam, hogy a Tizenegyeske nem találkozott Jackkel, azt pedig még jobban, hogy Jennyt nem hozták vissza legalább egy epizód erejéig. Bár az utóbbi még megtörténhet, én reménykedek.
TörlésÖrülök, hogy erre jártál, és még hagytál is kommentet! ;)
Nincs mit. És fogok még olvasni, és kommentelni is, ígérem.
TörlésEgyébként a blogomon fanfiction novellaíró versenyt csinálok, s Doctor Who-s novellákat is várok. Itt a verseny linkje, ha esetleg érdekelne:
http://letezzvelunk.blogspot.hu/2014/11/ujabb-novellairo-verseny.html
Igen, már láttam igazából, de így, hogy nincs semmi kritérium, nem tudok csak úgy nekiállni valaminek, nem vagyok eléggé benne a Doctor Who-ban jelenleg. Meg általában azért nem szoktam ilyen versenyekre jelentkezni (főleg ha a legtöbb szavazatot kapott mű nyer. nem szeretem, az nyer, akinek a legtöbb ismerőse van, és az nem én leszek)
TörlésÉs egyébként én is szeretném, ha Jenny valamikor visszatérne, mégha másik testben is. :)
VálaszTörlésNem olyan nagy az univerzum, hogy örökké elkerüljék egymást. XD
Törlés